Észak-Korea nemsokára sikeresen pályára állítja kémműholdját és fokozza katonai megfigyelőképességeit - közölte csütörtökön Kim Dzsong Un észak koreai vezető húga, Kim Jo Dzsong, akit a KCNA észak-koreai állami hírügynökség idézett.
A Philips TV, Philips Sound és AOC Audio termékeket tervező, gyártó és értékesítő TP Vision bejelentette, hogy új partneri megállapodást köt az FC Barcelonával, melynek értelmében a vállalat lesz a legendás futballcsapat televíziókért, kijelzőkért és audio eszközökért felelős kiemelt partnere. Az FC Barcelona vállalja a világvezető TP Vision TV- és
Kaposvárra hozza legnagyobb európai gyártóegységét a kínai Jiecang. A lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó vállalat mintegy 25 milliárd forintos beruházásával 200 új munkahely jön létre a városban.
A hazai privátbanki szolgáltatók összességében kiválóan vizsgáztak a vagyonkezelői piac vezető monitoring cége, a Blochamps Capital elmúlt 10 év munkáját felölelő vizsgálatán. A vagyonkezelő cégek zöme jól kezelte az elmúlt évek fő kihívásait, a gyenge kamatkörnyezetet és a vagyonok hihetetlen mértékű koncentrációját, míg a következő években az ala
Tegnap lehetett utoljára a 2022-es év eredménye után járó osztalékért megvásárolni a BIF részvényeit, ma pedig a szelvényvágást követően már osztalékszelvény nélkül forognak a papírok.
13%-os szociális hozzájárulást (szocho) vezet be a kormány a megtakarítási formák egy részére, amelyet a július 1-je után keletkező kamatok és az újonnan vásárolt értékpapírok árfolyamnyeresége után kell megfizetni. Az újfajta teherről szóló rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg szerda este.
Az Európai Bizottság elkötelezett amellett, hogy a jogállamiság Magyarországon is megvalósuljon, amit világosan mutatnak az eddig meghozott, példa nélküli, Magyarországot érintő költségvetési intézkedések – jelentette ki Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos az Európai Parlament (Ep) brüsszeli plenáris ülésén szerdán. Reynders a
A 80%-os nemzeti kiegészítő finanszírozásnak köszönhetőn 2021-től 1300 milliárd forint értékben támogatott a kormány mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházásokat, ezen felül a napokban újabb 400 projekt részesül 171,5 milliárd forintban a Vidékfejlesztési Program keretében – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Részben újra elindította a termelést szerdán Románia legnagyobb műtrágyaüzeme, a Marosvásárhely határában található Azomures, mely 2021 decemberében állította le a gyártást a magas energiaárak miatt - írta szerdán a Economedia.ro román gazdasági portál.
Vegyesen alakult a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a forint árfolyama a nemzetközi devizakereskedelemben az MTI összefoglalója szerint.
Jelentősen, 2021-es 70,679 milliárd forintról 80,28 milliárd forintra növelte értékesítésből származó nettó árbevételét tavaly a Pick Szeged Zrt. - derül ki a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett éves beszámolójából.
A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2023 I. negyedévében a nyers adatok szerint 0,9%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest 1,1%-kal, míg az előző negyedévhez mérten 0,3%-kal viss
Idén az első negyedévben tovább zsugorodott a gazdaág: az előző negyedévhez képest 0,3%-kal csökkent a teljesítmény, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig 1,1 százalékkal volt kisebb a GDP. A friss adatok csaknem megegyeznek az előzetesen közölt számokkal, a különbség annyi, hogy az előzetes jelentésben szereplő 0,2%-os negyedéves visszaesést k
Áprilisban csökkent a belföldi vendégéjszakák száma a szálláshelyeken, miután a lakosságnak súlyos kiadáscsökkentéseket kell végrehajtani a visszaeső reálbérek miatt. A külföldi vendégek száma ugyanakkor emelkedik, ami "menti" a turizmust.
Az első negyedéves GDP-adatok részletes adatiat közli csütörtökön a KSH, ami a leginkább meghatározó lehet a forint szempontjából, de ismertetik a turizmus és a külkereskedelmi forgalom alakulását is. Emellett kérdés, hogy a befektetők hogyan reagálnak majd a kormány éjszaka kihirdetett, lakossági megtakarításokat adóztató lépését. A nemzetközi hír
A Kverneland új, függesztett kivitelű F-DRILL elülső tartállyal jelent meg a piacon azok számára, akik nagyobb vetőmag- vagy műtrágya-kapacitást szeretnének elérni a kombinált berendezésekhez.
Az előző negyedévhez képest 0,3 százalékkal csökkent a teljesítmény, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig 1,1 százalékkal volt kisebb a magyar GDP.
2023 áprilisában a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,2 millió vendég 2,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 6,7, a vendégéjszakáké 1,2 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál a külföldi vendégforgalom bővülésének köszönhetően – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Több mint hatszorosára ugrott az MNB vesztesége 2022-ben - a még rosszabb hír, hogy 2023-ban még ez is megötszöröződhet, a veszteséget a költségvetésnek kell visszalapátolnia.
A tavalyi gigantikus veszteség csaknem harmadát ledolgozták a nyugdíjpénztárak az első negyedév végére, azóta pedig még tovább javult a helyzet. A pénztárak működése is stabilizálódhat, a taglétszám viszont csökkent.
2023 áprilisában a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,2 millió vendég 2,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 6,7, a vendégéjszakáké 1,2 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál a külföldi vendégforgalom bővülésének köszönhetően. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 6,0
Csökkenő utazási költségek, felszabadult parkolóhelyek, elégedettebb munkavállalók, javuló munkahelyi kommunikáció és kapcsolatok – többek között ezekkel az előnyökkel jár, ha egy vállalkozás úgy dönt, hogy céges telekocsi szolgáltatást biztosít alkalmazottjainak, derül ki az Oszkar.com telekocsi beszámolójából. Folyamatosan bővül azoknak a hazai v
Június 1-jétől elindult a kötelező akciózás a kereskedelmi üzletekben a háborús és szankciós áremelkedés miatt megnövekedett élelmiszerárak visszaszorítására. Ez egy újabb kormányzati intézkedés a magyar családok és nyugdíjasok védelmére. Az élelmiszerüzletekben 20 termékkategóriában számíthatnak a vásárlók árleszállításokra - erősítette meg csütör
Április és május minden évben sok energiát kivesz olvasóinkból, ezért fontos, hogy ilyenkor a pihenésre helyeződjön át a hangsúly. A tartalmas kikapcsolódáshoz ezúttal a HVG hetilap egy hónapos előfizetésével szeretnénk hozzájárulni, ezzel szeretnénk gazdagítani a nyári élmények sorát.
Az új postapartneri program támogatásáról együttműködési megállapodást kötött a Magyar Posta Zrt. és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (Töosz) - közölte a Magyar Posta szerdán az MTI-vel.
171 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Magyarországon egy hét és egy nap alatt, ez idő alatt öt beteg vesztette életét - derül ki az MTI által frissen publikált számokból.
Az elmúlt negyedévekben érezhető volt a lassulás az ingatlanpiacon, főleg az emelkedő kamatkörnyezet miatt, ami a Duna House eredményeire is hatással volt. A menedzsment szerint azonban ez a jelen negyedév volt a mélypont a tavalyi év közepe óta tartó piaci csökkenésben, innentől a cég javuló tendenciát vár az eredményben az idei év során - derült