Pénteken volt olyan pillanat, amikor már 23 százalékos drágulásban voltak a fronthavi gázszerződések a holland gáztőzsdén. Szakértők szerint a globális verseny, valamint több üzemzavar az LNG-terminálokon felveri az árakat. A TTF-en a júliusi jegyzések most 26 euróról 33 eurós megawattóránkénti kurzusra ugrottak.
Gyorsan bővül az energiaátmenethez elengedhetetlen technológiák gyártókapacitásainak növelésére irányuló tervezett beruházások volumene: az eddig bejelentett projektek alapján most először úgy tűnik, hogy már nem csak a napelemek, de az akkumulátorok globális gyártókapacitása is elérheti 2030-ban a klímacélok teljesítéséhez az évtized végére szüksé
A precíziós növénytermesztés lényegi eleme, hogy minden gép, berendezés „ugyanazon nyelvet beszélje”, ugyanazon az alapon dolgozzon. Ez az úgynevezett shape fájl, ami egy térkép és még sok minden más.
Idén először választották meg az Év Betegbarát Szolgáltatóit. A díjat azok a magánegészségügyi szolgáltatók nyerték el, amelyek Magyarországon 2023-ban a legjobb betegközpontú ellátást nyújtják.
A Fehér-Körösön továbbra is problémákat okoz a lezúduló ár, amiért a gyulai duzzasztóműben is több biztonsági intézkedésről döntöttek. A megrongálódott gyulavarsándi hidat pedig a román hatóságok szerint le kell bontani.
Július 1-jétől intercity és helyjegyköteles vonatokra is érvényes lesz az országbérlet - jelentette be pénteki videóüzenetében az építési és közlekedési miniszter.
Csak a legalacsonyabb energiaköltséggel és a leghatékonyabb berendezésekkel rendelkező bányászok fogják túlélni a négyévente bekövetkező bitcoin felezést. Az egekbe szökő hashráta és a hálózati nehézség a felezést követően valószínűleg drámaian csökkenni fog, mivel az érvényes blokkjutalmak a felére csökkennek majd. Nagyjából négyévente felére csök
Egy 2021-es felmérés szerint, világszinten mintegy félmilliárd ember cukorbeteg, Magyarországon a felnőtt lakosság 7 százaléka érintett. Különösen aggasztó viszont, hogy a betegség már gyermekkorban kialakulhat.
A kriptopénzek közösségi médiában megjelenő megtévesztő reklámozási gyakorlataival kapcsolatos panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz a BEUC elnevezésű európai fogyasztóvédelmi
A várakozásokat meghaladó mértékben lassult idehaza az infláció. Bár a gazdaságfejlesztési miniszter szerint működnek a kormányzat lépései az infláció ellen, valójában a mostani fejleményekhez vajmi kevés köze van ezeknek. A friss adat ugyanakkor növelte annak esélyét, hogy Orbán Viktor egy újabb célját pipálhassa ki. Az árakról, inflációról és a k
Idén akár 624 milliárd dollárt is költhetnek energiahatékonysági beruházásokra világszerte a tavalyi 600 milliárd dollár után – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzéséből. A tanulmány szerint a tavalyi 2,2 százalékról 2030-ra 4 százalék fölé kellene emelni az energiahatékonyság növelésének ütemét.
A piac egyik legkeresettebb terepjárójának igazán különleges megjelenésű, tisztán elektromos meghajtású kivitele kerül forgalomba korlátozott gyártási darabszámban jövőre.
Az Európa Tanács korrupcióellenes szakértői csoportja (GRECO) pénteken közzétett jelentésében intézkedések meghozatalát javasolta Magyarországnak a kormányzat és a bűnüldözés területén esetlegesen megjelenő korrupció megelőzésére – közölte az MTI.
Az idén már nem lesz megállapodás az adósságszabály reformjáról, ami azt jelenti, hogy jövőre ismét életbe lépnek a koronavírus-járvány idejére felfüggesztett előírások.
Kifejezetten jól jártak azok, akik a korábbi években újították fel a lakásukat vagy házukat, ugyanis az elmúlt öt évben megduplázódtak a költségek, így a munkálatokat akár hitelből is megérhette megfinanszírozni. De most, az otthonfelújítási támogatás 2022 végi kivezetését követően pénzügyileg jó döntés lehet belevágni egy felújításba, akár hitelbő
Július 1-jétől intercity és helyjegyköteles vonatokra is érvényes lesz az országbérlet – jelentette be pénteki videóüzenetében az építési és közlekedési miniszter, közölte az MTI.
A köztisztviselők eltávolítása már meg is kezdődött. A kormány egy titkos, úgynevezett 4000-es kormányhatározatban a minisztériumoknál és háttérintézményeiknél összesen 2614 álláshely megszüntetését rendelte el -–derül ki az Országgyűlés előtt levő jövő évi költségvetéshez pénteken benyújtott úgynevezett fejezeti indoklásokból, írja a nepszava.hu.
Az orosz jegybank ismét nem változtatott, és 7,5%-on tartotta az irányadó kamatlábat, ami több mint hét éve a leghosszabb ilyen szünet. A döntés összhangban van a legtöbb megkérdezett közgazdász előrejelzésével. Mindennek oka, hogy az orosz infláció egyelőre a 4 százalékos célérték alatt van, de újra drágulást mértek június elején.
Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója végzett idén a Marketing&Media magazin legbefolyásosabb hazai médiásokat bemutató TOP50-es rangsora élén, ezzel már hetedszer szerezte meg az első pozíciót. A második Vaszily Miklós, a TV2 Csoport igazgatósági elnöke, a harmadik pedig az Atmedia Csoport első embere, Guttengéber Csaba lett. A list
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) sikertelen küldöttközgyűlése után újraindította a kamarai választásokat - tudatta a testület pénteken közleményben az MTI-vel.