A holland legfelsőbb bíróság helybenhagyta azt a 2021-es határozatot, mely szerint az ukrán államnak kell visszaszolgáltatni azokat a műtárgyakat, köztük nagyértékű aranykincseket, amelyeket bő kilenc évvel ezelőtt egy holland múzeum kölcsönzött ki a Krím félsziget múzeumaiból, de a félsziget orosz elcsatolása miatt tulajdonjoguk vitatottá vált - t
Tíz éve ezen a napon dőlt meg a Budapesten valaha mért legmagasabb dunai vízállás rekordja - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken az MTI-vel.
A magyarországi pénzintézetek a háborús időkben is megőrizték stabilitásukat, több területen az uniós átlag felett teljesítenek – jelentette ki a Pénzügyminisztérium közleménye szerint Varga Mihály miután hivatalában fogadta a KBC bankcsoport vezetőségét.
A magyarországi pénzintézetek a háborús időkben is megőrizték stabilitásukat, több területen az uniós átlag felett teljesítenek - jelentette ki a Pénzügyminisztérium közleménye szerint Varga Mihály miután hivatalában fogadta a KBC bankcsoport vezetőségét.
Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak a 2022-es év legfontosabb adóhatósági eseményeit és statisztikáit összefoglaló évkönyve. Ebből kiderül többek között, hogy mennyi bírságot szabott ki vagy éppen milyen hatékonysággal lehet megtámadni az adóhatóság határozatait. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda csokorba szedte az évkönyv legfontosabb és legtanulsá
Esik, vagy nem esik? – ez itt a kérdés. Ugyanis a népi jóslat szerint „Medárd, ha sírni kezd, 40 napig nem hagyja abba”. Ez mondás azonban nem teljesen helytálló a magyarországi időjárási adatok szerint.
Tovább csökkent Romániában a külkereskedelmi mérleg hiánya: az első négy hónapban a deficit 1,179 milliárd euróval, vagyis 11,8 százalékkal kisebb volt a tavalyi év azonos időszakinál - közölte pénteken az országos statisztikai intézet (INS).
A május 30-án a parlament elé került, több helyen ingatag 2024-es költségvetéshez a kormány most benyújtotta a fejezeti köteteket. A közel 1000 oldalas dokumentumból az egyik legérdekesebb részlet a költségvetés kitekintő része, melyből kiolvasható, hogy a kormány milyen feltételezésekkel él a következő évekre. A részletes táblázat legfontosabb üze
Korlátozott a lehetőség az ügyfél pénzének visszaszerzésére, ha az ő aktív közreműködésével szerzik meg azt a digitális adathalászok. A fogyasztó súlyos, szándékos gondatlansága esetén ráadásul a pénzforgalmi szolgáltatónak (pl. banknak) nincs kártérítési kötelezettsége sem. A gondatlanságot, netán csalárd szándékot viszont a banknak kell részletes
Áprilisban a várt növekedés helyett csökkent az ipari termelés Olaszországban az előző hónaphoz képest - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat pénteken közzétett adataiból.
Továbbra is 370 alatt jár a forint az euróval szemben, de az utóbbi napokban megint látványosan megtorpant a további erősödés 368 környékén. Kérdés, mi tudja majd kimozdítani a holtpontról a magyar devizát, ha már a tegnapi meglepő inflációs adatnak sem sikerült.
Korlátozott a lehetőség az ügyfél pénzének visszaszerzésére, ha az ő aktív közreműködésével szerzik meg azt a digitális adathalászok – figyelmeztet az MNB.
Az állampapírpiac pozitívan reagált a kormány múlt heti, hazai állampapírvásárlást ösztönző intézkedéscsomagjára, és a hitelminősítők részéről is kedvező fogadtatásra számít a kormány, hiszen még egészségesebbé teszik a lépések az államadósság szerkezetét – hangzott el a Gazdaságfejlesztési Minisztérium és az Államadósság Kezelő Központ pénteki saj
A vártnál kedvezőbb májusi inflációs adat hátteréről kérdezték az ATV Start műsorában munkatársunkat. Gáspár András lapigazgató arról is beszélt: egy kedvező adat alapján nem várható, hogy az MNB változtatna kamatcsökkentési stratégiáján. Ez persze nagy terhet ró a kamatkiadások növekedésén keresztül a költségvetésre, amelynek finanszírozása uniós
Stockholmban a világon elsőként önvezető, tisztán elektromos meghajtású kereskedelmi személyszállító komp kezdte meg működését - közölte az AFP hírügynökség.
Továbbra is 370 alatt jár a forint az euróval szemben, de az utóbbi napokban megint látványosan megtorpant a további erősödés 368 környékén. Kérdés, mi tudja majd kimozdítani a holtpontról a magyar devizát, ha már a tegnapi meglepő inflációs adatnak sem sikerült.
A kormány a háború és az elhibázott szankciók okozta súlyos gazdasági helyzetben is mindent megtesz a családok, a nyugdíjasok, a munkahelyek védelme érdekében. A kormány 2010 óta a teljes foglalkoztatottság elérésén és a munkaalapú gazdaság kiépítésén dolgozik. 2010-hez képest ma 1 millióval dolgoznak többen, a foglalkoztatottak száma meghaladja a
Egy új vállalkozás indítása vagy egy új termék bevezetése mindig izgalmas, de ugyanakkor kihívásokkal teli időszakot jelent az üzleti életben. Az egyik legnagyobb nehézség, amivel a vállalkozások induláskor szembesülnek, az az első vevők megszerzésének folyamata.
Magyar fotográfusokkal együttműködve különleges mobilfotó-sorozattal mutatja be az éjszaka hétköznapi hőseinek életét a Huawei. A Huawei P60 Pro okostelefonnal készített képek exkluzív betekintést adnak három olyan hivatás – kutató-mentők, tűzoltók, polgárőrök – képviselőinek életébe, akik éjszakánként mások biztonságáért, nyugalmáért dolgoznak, ak
Több mint húszezer látogatóval, sikeresen lezajlott a 2023. június 7-8-i NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva. Az ország legnagyobb szántóföldi kiállításán a szervezők a fenntartható, illetve a klímaváltozáshoz alkalmazkodó gazdálkodási módszerek, eszközök bemutatására helyezték a hangsúlyt.
Nagy-Britannia még éveken át fenntartja az olaj- és gázkitermelőkre kivetett különadóját, a kormány ezzel növelné az energiabiztonságot, és feltölti az államkasszát.
Egy héttel, június 18-ig meghosszabbítják az első Budapesti Lakógyűlés szavazásának határidejét - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester pénteken a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Az Agrárminisztérium adatai szerint a gazdálkodók 2022-ben is 680 milliárd forintot fordítottak beruházásokra. Ugyanakkor a gazdálkodók 63 százaléka számolt be arról, hogy a beszerzési költségek megugrása és a finanszírozási feltételek romlása miatt az elmúlt egy év során volt olyan tervezett gépvásárlása, amit végül el kellett halasztania – derül
A vonatkozó közlemény szerint a tőzsdére készülő Enerhash Technologies energetikai startup a megújuló erőművek többletkapacitásait használja kriptobányászatra, mindezt károsanyagkibocsátás nélkül. A magyar techcég eddig közel 3 milliárd forint értékű magánbefektetést kapott infrastruktúra-fejlesztésre és adatközpont-beruházásra, tavalyi árbevételük
A 2024-es költségvetéshez a kormány most benyújtotta a fejezeti köteteket: a dokumentumból kiolvasható, hogy a kormány milyen feltételezésekkel él a következő évekre. A legfontosabb üzenete, hogy 2025-től valóban kivezeti a kormány az extraprofitadókat, ugyanis az ezekből beérkező adóbevételek jelentősen visszaesnek az évtől - írja a Portfolio.
A Kraken bejelentette, hogy elindult saját NFT piactere. A piactér több mint 250 egyedi NFT-gyűjteménnyel indult. Az új piactéren figyelemre méltó, hogy nincs gázdíj, vagyis a felhasználónak nem kell fizetnie a tranzakciókért. A tőzsde ígérete szerint ez piaci viszonyoktól függetlenül, a jövőben is így marad. A digitális eszközöknek a platformon be
A hazai erdők múltjáról, jelenéről és jövőjéről tanácskoztak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az NKE Eötvös József Kutatóközpont, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teremtésvédelmi Kutatóintézete és az Országos Erdészeti Egyesület együttműködésében. A klímaváltozás nagy hatással van az erdőkre, amelyek ugyanakkor jelentős szerepet töltenek be a klí