2023. június 8. csütörtök

jún. 8
18:27
Szijjártó Péter szerint jól jöhet Európának a türkmén gáz (Menedzsment Fórum)
Magyar-türkmén egyezményeket fognak aláírni pénteken.
jún. 8
18:27
Vendég voltam Kovács László anyanevelőnél (Magyar Mezőgazdaság)
Szeretek utazni, nyitott szemmel járok és keresem a bevált módszereket, az újításokat, a tapasztalatra épülő hagyományokat. Nemrég elkezdett sorozatomban is ennek a szemléletnek a jegyében fogok írni, olyan méhész szakemberekről, akiknek munkásságából nemcsak én, de olvasóim is okulhatnak – ugyanis hiszek abban, hogy egymást segítve többre vagyunk
jún. 8
18:33
A következő egy hónapban kell a legerősebben védekezni a szőlőben! (Agroinform)
Virágzik a szőlő, rendkívül fogékonyak most az ültetények a betegségekre, támad a perenoszpóra!
jún. 8
18:33
Szankciók garmadáját lépteti életbe Nagy-Britannia Fehéroroszország ellen (vg.hu)
Az intézkedéseket Fehéroroszország ukrajna elleni közvetlen és közvetett fellépésével indokolják.
jún. 8
18:45
Mintegy húszezer gazda árasztotta el Mezőfalvát (vg.hu)
A valamivel több, mint négyezer-ötszáz fős lakossággal rendelkező Mezőfalva került a magyar vidék középpontjába három napra.
jún. 8
18:51
Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama (ProfitLine)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 25 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
jún. 8
18:57
Jöhet a Magyar Kutatási Hálózat (Portfolio)
Magyar Kutatási Hálózat néven működhet tovább az ELKH, a parlament hamarosan dönt a Neumann János Programról, amelynek részeként az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) neve Magyar Kutatási Hálózatra változhat - olvasható a Kulturális és Innovációs Minisztérium közleményében.
jún. 8
18:57
Rekordsebességre kapcsolt a globális felmelegedés egy friss kutatás szerint (vg.hu)
Minden korábbinál magasabbra nőtt a szén-dioxid-kibocsátás éves átlaga.
jún. 8
18:57
„Továbbra is kihívást jelent annak biztosítása, hogy a polgárok teljes mértékben megbízzanak jogrendszereikben” (Üzletem)
Javult az uniós igazságszolgáltatási rendszerek hatékonysága, de továbbra is kihívást jelent az igazságszolgáltatás függetlenségének közmegítélése – derül ki az uniós igazságügyi eredménytábla tizenegyedik kiadásából.
jún. 8
18:59
Nemzetközi összefogásra van szükség, ha meg akarjuk menteni a bolygónkat (Portfolio)
Nemzetközi összefogást sürgetett az óceánok és korallzátonyok védelmében a Fidzsi-szigetek elnöke az óceánok világnapján.
jún. 8
19:03
Kevésbé harapnak a befektetők az ESG-re (vg.hu)
Az Egyesült Államokban és Európában is gyengült a fenntarthatóság támogatottsága.
jún. 8
19:09
Kijev a Paks 2 felülvizsgálatát kéri Brüsszeltől (Menedzsment Fórum)
Szigorítani akarja Ukrajna az oroszellenes szankciókat.
jún. 8
19:15
Vegyesen mozgott ma a forint (Privátbankár)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
jún. 8
19:21
Estére kissé elgyengült a forint (Menedzsment Fórum)
Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama.
jún. 8
19:21
Háromszázhatvanegy oktatási intézmény kapta meg az állatbarát címet (ProfitLine)
Az idén harmadik alkalommal, kibővített tartalommal és további kategóriákkal oktatási intézmények számára meghirdetett állatvédő és állatbarát címek elnyerését célzó pályázaton 361 oktatási intézmény kapta meg az állatbarát címet - közölte az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központja csütörtökön az MTI-vel.
jún. 8
19:21
Jelentősen növeli a stroke kockázatát az alvászavar (Portfolio)
Az alvászavarokkal küzdő emberek 16 százalékkal nagyobb eséllyel kapnak stroke-ot, mint azok, akik jól alszanak - derült ki egy új amerikai tanulmányból, amelyet a The Guardian csütörtökön ismertetett.
jún. 8
19:21
Visszaszólt a minisztérium az alapkezelőknek (Azenpenzem)
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium vitatja a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) kritikáját – áll a minisztérium közleményében.
jún. 8
19:27
Több mint húszezren látogattak el Mezőfalvára (Agroinform)
Sikeresen lezajlott a 2023. június 7-8-i NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva.
jún. 8
19:33
Belépés díjtalan, airdrop bizonytalan (BitcoinBázis)
Érdekes a tesztnetek világa, szórakoztató, tanulságos, kockázat nem sok van benne, és pénzt is lehet vele keresni airdrop formájában. Most
jún. 8
19:51
Novák Katalin: Magyarország helye az EU-ban van, ez megkérdőjelezhetetlen (Privátbankár)
A magyar köztársasági elnök a Swiss Economic Forumon tartott előadásában a magyar népesedési politikáról beszélt főleg, de azt követően a magyar demokrácia állapotával és az uniós vitákkal kapcsolatos kérdésekre is részletesen válaszolt.
jún. 8
19:51
Lezárta 253 milliós kapacitásbővítő beruházását a nyíregyházi ÉMA-Gép Kft. (ProfitLine)
Befejeződött az építőipari kivitelezéssel foglalkozó, nyíregyházi székhelyű ÉMA-Gép Kft. 253 millió forint értékű kapacitásfejlesztő projektje - közölte a társaság az MTI-vel.
jún. 8
19:57
Vigyázz! – Ezzel az új trükkel próbálják ellopni a pénzed a telefonos csalók az OTP Bank és az Államkincstár nevében (Portfolio)
Jó napot kívánok, az OTP Banktól telefonálok azért, mert banki biztonsági rendszerünkben azt látjuk, hogy Ön megpróbált az elmúlt percekben 78-78 ezer forintot három egymás utáni alkalommal is kiutalni a számlájáról, és le akarjuk ellenőrizni, hogy valóban Ön próbálta-e végrehajtani ezeket a gyanús tranzakciókat – ezzel indította a hívást csütörtök
jún. 8
19:57
Lenyűgöző fotók készültek az éjszaka magyar hőseiről: ilyen a kutató-mentők, tűzoltók, polgárőrök élete (Pénzcentrum)
Magyar fotográfusokkal együttműködve különleges mobilfotó-sorozattal mutatja be az éjszaka hétköznapi hőseinek életét a Huawei. A képek exkluzív betekintést adnak három olyan hivatás kutató-mentők, tűzoltók, polgárőrök képviselőinek életébe, akik éjszakánként mások biztonságáért, nyugalmáért dolgoznak, akkor is készenlétben állva, amikor a többség
jún. 8
19:57
Nyár végén érkezik a legújabb, élőszereplős Star Wars (Márkamonitor)
A Rosario Dawson főszereplésével készülő, saját gyártású „Star Wars: Ahsoka” első része hivatalosan augusztus 23-án kerül fel a Disney+ tartalomszolgáltató kínálatába, a rajongók pedig a premierdátum bejelentése mellett három képet is láthatnak a sorozatból.   A saját gyártású sorozat a Birodalom bukása után játszódik és Ahsoka Tano, az egykori Jed
jún. 8
20:03
Egyre nehezebb a magyar befektetők dolga: újabb dologra kell most nagyon figyelni (Pénzcentrum)
Nincs egyszerű dolguk azoknak a vállalatoknak, amelyek közösségi finanszírozási platformon keresztül szeretnének értékpapírt kibocsátani, így szerezve forrást egy új beruházáshoz. Bár Magyarország lassan 2 éve alkalmazza az unió Crowdfunding Rendeletét, a közösségi finanszírozás még gyerekcipőben jár itthon, aminek egyik oka a hazai szabályozás hiá
jún. 8
20:21
Az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona az első negyedévben 1,588 ezer milliárd forintra emelkedett (ProfitLine)
Az önkéntes nyugdíjpénztárak összesített vagyona idén az első negyedévben 1,588 ezer milliárd forintra emelkedett a tavaly második negyedévben elért 1,5 ezer milliárd forint alatti mélypontot követően - közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (Öposz) csütörtökön az MTI-vel.
jún. 8
20:33
Észak Atlantisza: egy középkorban elsüllyedt város került felszínre (BitcoinBázis)
Németország északi partjainál fedezték fel a 14. században tengervízzel elborított település maradványait. Német kutatók úgy vélik, megtalálták Észak-Európa Atlantiszát, a
jún. 8
20:45
Szintet lép a 21 éves Azahriah, bejelentette első Európa-turnéját – helyszínek, dátumok (Forbes)
Európai turnéra indul Azahriah. A Forbes idei 30 sikeres fiatal 30 alatt listáján is szereplő Azahriah Facebook-posztjában jelentette be: hét állomásos európai turnéra indul. Az egyszerűen csak „Europe Tour” néven futó koncertsorozat november másodikán indul, és a hónap közepéig tart. A huszonegy éves énekesnek két év koncertezés se kellett, hogy a
jún. 8
20:47
Borravaló-kisokos utazóknak: hol mennyit illik adni – ha egyáltalán illik (Forbes)
Adhatunk borravalót kézbe, hagyhatjuk az asztalon, de mostanában az is gyakori, hogy felénk fordítanak egy tabletet, hogy válasszunk, mennyit adunk a szolgáltatásokért. De hol, és mennyit illik adni?
jún. 8
20:49
Családban marad: Várkonyi Andrea nem mástól, mint Mészáros testvérétől szerzett luxuslakást a Balaton-parton (Forbes)
Balatonfüreden szerzett luxuslakást Várkonyi Andrea, Mészáros Lőrinc felesége, közölte Facebook-oldalán Hadházy Ákos, Zugló független országgyűlési képviselője.
jún. 8
20:51
Nagy forgalom mellett emelkedett a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 541,95 pontos, 1,11 százalékos emelkedéssel, 49 342,40 ponton zárt csütörtökön.
jún. 8
20:51
Hét üzleti közösség, amire érdemes figyelni 2023-ban. Itt a Bridge Üzleti Közösség Díjasainak friss listája (Forbes)
A díjjal azokat a közösségeket ismerik el, akiknek a missziója, eseményei, képzései, kapcsolati hálója, illetve tudásmegosztó és közösségépítő tevékenysége kiemelkedő, komoly értéket képvisel.
jún. 8
21:03
Mi történne a bankrendszerrel, ha becsődölne Ukrajna? (Portfolio)
Komolyan megterhelné a nagy fejlesztési bankokat és más szupranacionális intézményeket, köztük az EBRD-t Ukrajna velük szemben beálló esetleges törlesztési csődje - áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban ismertetett szektorelemzésében.
jún. 8
21:27
Igazi hullámvasúton az olaj ára (Portfolio)
Kimondottan hektikus mozgásokat láthatunk ma az olaj piacán, most éppen a korábbi meredek visszaesést dolgozza le nagy tempóval a jegyzés, miután a Fehér Ház hamisnak nevezte azt a híresztelést, miszerint az Egyesült Államok és Irán közeledhet az olajexportról szóló megállapodáshoz.
jún. 8
21:51
Aggasztónak tartják, mit kezdenek a fiatalok a pénzükkel (Infostart)
Kockázatvállalás van, biztonság kevésbé.
jún. 8
21:51
Háromszáz millió forintból fejlesztik az utakat Csabacsűdön (ProfitLine)
Háromszáz millió forint uniós támogatást nyert el a Békés vármegyei Csabacsűd a belterületi közutak fejlesztésére - tájékoztatta a projektgazda közleményben az MTI-t.
jún. 8
21:57
Ezért nem mindegy, milyen virág kerül az ablakodba! (Agroinform)
Jókedvre deríthetnek, belenghetik illatukkal az otthonod, és még a szúnyogokat is távol tudják tartani.
jún. 8
22:03
A Szlovák Nemzeti Bank visszavonta a Novis Biztosító engedélyét, itthon az MNB már négy éve megtiltotta számára az új biztosítások kötését (Adózóna)
A Szlovák Nemzeti Bank június 5-i hatállyal visszavonta a pozsonyi Novis Biztosító engedélyét. A társaság határon átnyúló biztosítóként működött itthon, azonban – a közjó védelmére szóló uniós jogkörével élve – az MNB már négy éve megtiltotta életbiztosításainak itthoni forgalmazását. A társaság magyar ügyfeleinek a szlovák felszámolónál kell majd
jún. 8
22:05
Karbantartás miatt szünetel a Magyar Közút online szolgáltatása szombat déltől vasárnap délig (Adózóna)
Átfogó informatikai karbantartás miatt átmenetileg nem lesznek elérhetők a Magyar Közút online szolgáltatásai szombaton, 2023. június 10-én 12 órától várhatóan vasárnap, június 11-e 12 óráig – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
jún. 8
22:07
Amit a tranzakciós illetékről tudni érdemes (Adózóna)
Csaknem egy évtizede kell már fizetni az államnak a mindennapi pénzügyi tranzakciók után. Az extraprofitadók egyikeként ez a teher is nő, és kiterjed az értékpapírügyletekre is. A Bank360.hu összefoglalta, mit kell tudni a tranzakciós illetékről.
jún. 8
22:09
Egyedi kormánydöntésen alapuló támogatások: ilyen változások jöhetnek (Adózóna)
Tervezet formájában már elérhető, várhatóan hogyan módosulnak az az egyedi kormánydöntésen alapuló (EKD) támogatásokra vonatkozó szabályok. A vonatkozó kormányrendelet új változata szerint Magyarország jelentős részén már 3 millió eurós beruházási értéktől elérhetők lehetnek az EKD-támogatások, enyhülnek a biztosítékadási kötelezettségek, továbbá e
jún. 8
22:09
Több mint 20 ezren látogattak ki a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow programjaira (hirado.hu)
Az idei esemény a fenntartható, valamint a klímaváltozáshoz alkalmazkodó gazdálkodási módszerek, eszközök bemutatására összpontosított.
jún. 8
22:11
A várakozásokkal ellentétben csökkent az euróövezeti GDP az első negyedévben (Adózóna)
Csökkent az euróövezeti GDP az első negyedévben a tavalyi negyedik negyedévben regisztrált zsugorodást követően negyedéves összehasonlításban – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
jún. 8
22:13
Karosszériában akarta csempészni a cigarettát: 960 doboz fért a kárpitba (Adózóna)
Egy bolgár férfi lyukat vágott egy busz oldalába, hogy a karosszériában kialakított üreget használja csempészáruk számára, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
jún. 8
22:21
Vegyesen zártak a nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
jún. 8
22:27
Drónokkal próbálnak vizes palackokat eljuttatni az elárasztott területekre (go2fly)
Az orosz állami tulajdonú Tass hírügynökség azt közölte, hogy Herszonban 14 ezer házat öntött el a víz, és csaknem 4300 embert evakuáltak. Huszonhárom embert láttak el az orvosok, közülük 21-en
jún. 8
22:51
Gyorsan fogyni akarsz? Biztosan átvernek! (ProfitLine)
Azt mondják, hogy a nyári alak télen készül, azonban sokan a kánikula és a nyaralás előtt pár héttel kapnak a fejükhöz, így kénytelenek gyors megoldásokhoz folyamodni. A kereskedők igyekeznek ezt kihasználni, sok esetben ismert embereket felhasználva a reklámozáshoz, hogy hitelesnek tűnjenek. Hogyan lehet kiszúrni, ha átverésről van szó? Mit tehetn

Keresés