A svájci fogyasztói árak az elemzői várakozásokkal összhangban 2,2 százalékkal nőttek májusban éves szinten - derült ki a svájci statisztikai hivatal hétfői adataiból.
Több, mint egy hónapja a börtön gyengélkedőjén fekszik Galambos Lajos, aki április 26-án vonult be a Baracskai Büntetés-végrehajtási Intézetbe. Ügyvédje most arról számolt be, hogy ügyfele számára egy új lehetőség nyílt meg arra, hogy hazatérhessen és otthonában tölthesse le büntetésének hátralévő idejét.
Újabb tehernövekedéssel néz szembe a kiskereskedelem, miután a kormány a rájuk vetett különadó emeléséről határozott. A lépés az ágazat már eddig is szenvedő szereplőit további veszteséges évekre kárhoztathatja, illetve újabb áremelési hullámot indíthat el. Bár az adóemelés mértéke nem tűnik jelentősnek, a teher kigazdálkodásához közel 1 százalékos
Már tavaly is feltűnést keltett az akkor hároméves Surprise of Easter, hiszen a pálya egyik legjobb lovának, Simply The Bestnek az öccséről volt szó. A sárga mén azonban idővel saját jogán is kivívta a kiemelt figyelmet, hiszen egymás után nyerte a versenyeket, és év végéig összesen négyszer haladt át elsőként a célon.
Június másodikán napvilágot látott a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerben fizetendő díjak mértéke (EPR díj). Ahogy az várható volt, az EPR-díjak az azonos és hasonló termékáramban korábban megállapított termékdíj tételekhez képest jelentősen magasabbak.
Morgan Stanley stratégái szerint a nyár folyamán akár 10 százalékot is eshet az európai részvénypiac, elsősorban a gazdasági növekedés lassulása, és a likviditás szűkülése miatt - írja a Bloomberg. A kép ennek ellenére nem teljesen borús, hiszen a stratégák szerint az év vége felé visszapattanás jöhet majd a tőzsdéken.
A korábbinál kedvezőbbnek értékelték májusban aktuális üzleti helyzetüket a német járműipari vállalatok a müncheni ifo gazdaságkutató intézet legfrissebb felmérésében.
Közeleg a nyár, indul a buliszezon, így egyre inkább felpörög a taxik iránti kereslet is. A taxisofőrök tapasztalatai szerint a legnépszerűbb budapesti partihelyszínek továbbra is a Belvárosban találhatók, míg a nyári szezonban a Budapest Park kerül az első helyre. Mindez persze csak akkor érvényes, ha épp nincs valamilyen nagy zenei fesztivál a fő
A korábbinál kedvezőbbnek értékelték májusban aktuális üzleti helyzetüket a német járműipari vállalatok a müncheni ifo gazdaságkutató intézet legfrissebb felmérésében, azonban az ágazat vállalatainak üzleti várakozásai romlottak.
A fa a 21. század építőanyaga, az Agrárminisztérium (AM) teljes mértékben elkötelezett az elsődleges faipar erősítésére - hangsúlyozza a tárca az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,09 pontos nyitás után emelkedett hétfőn délelőtt. A BUX 11.30 órakor 48 149,75 ponton állt, ami a pénteki záróértékéhez képest 280,14 pontos, 0,59 százalékos emelkedés, a hétfői nyitásnál 280,23 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 2,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen
A pénteki napig minden rendben volt az arany piacán, a bikák napról napra nyomták egyre feljebb az árfolyamot, azonban a hét utolsó napja megint negatív hangulattal árasztotta el a piacot. Azok után, hogy az arany árfolyama május végén áttörte még az 1950 dolláros támogatást is, és a hetet 1944 dollárnál zárta, a befektetők körében egyre
A koronavírus járvány okozta megtorpanás után jelentősen megélénkült a kereslet a szabad felhasználású személyi kölcsönökre. Az OTP Banknál a megelőző évvel összehasonlítva 2021-ben erőteljesen növekedett a folyósított hitelek száma, a növekedési trend a következő évben és 2023 első negyedévében is kitartott. A legtöbb igénylő a tapasztalatok szeri
A 2023-as tavaszi parlamenti ülésszak végével, készülve az őszi törvénykezési munkára, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) pénzügyi szabályozási területe – összhangban az uniós pénzügyi szabályozási stratégiával – a vállalati kötvények és a befektetési alapok vonatkozásában új szabályozási koncepciót dolgoz ki – fogalmazta meg a GFM hétfői köz
A nemzetközi bíróságok egyre többször döntenek olyan vitás társadalmi vagy politikai kérdésekben, amelyek alapvetően a nemzetállamok hatáskörébe tartoznak. Többek között ezen jelenség megvitatása is szóba került a Mathias Corvinus Collegium (MCC) nemzetközi bíróságok szerepéről szóló konferenciáján.
Nagy áremelést hajt végre az Apple az iCloud+ előfizetőknél - jelentős mértékben, egyes esetekben több mint 50 százalékkal megemelte a tech-óriás a tárolószolgáltatás havidíját, ilyen komoly áremelkedésre korábban még nem láthattunk példát a vállalattól. Egyelőre még nem tudni, hogy mi áll az emelések hátterében.
A tavalyi évben végleg búcsút intettünk a koronavírus miatti lezárásoknak, azonban az orosz-ukrán háború következtében kialakult energiaválság, a forint rohamos gyengülése és ingadozása, illetve a rekordméretű infláció a legtöbb magyar cégnek jelentős nehézségeket okozott. Azonban Budapest legmenőbb fodrászatai ebből mit sem éreztek: Zsidró Tamás é
Közel 36 százalékkal csökkentek az orosz állam olaj- és gázbevételi az előző év azonos időszakához képest és 12 százalékkal maradtak el az előző havi értéktől. Az állam adóbevételeinek felét az olaj- és gázszektor adja.
Homokon, ahol az 1 százalékos humusztartalmat már jónak nevezik, a gazdálkodás, főleg a hosszú távra tervező gazdálkodás nagy kihívás. A máshol megszokott módszerek itt nem működnek – igaz, ezek a „megszokott” módszerek máshol, az ország szinte minden területén is rontják a talajt. Egy maroknyi elkötelezett gazda egyesületi keretek között keres meg
Májusban az Rtl csoportszinten prime time-ban 18-49-en 27,9%-ot ért el, felülmúlva ezzel a márciusi és az áprilisi eredményeket. Az Rtl főcsatorna pedig 13,1%-os eredménnyel zárta a hónapot. Az első három helyet az Rtl szerezte meg a nézettségi toplistán A 18-49-es nézettségi toplistán az első három helyet A mi kis falunk három epizódja szerezte
A mezőgazdaság alapját képező vetőmagszektor sem tudja kivonni magát a globális időjárási és gazdasági káosz hatásai alól – mondja az újraválasztott elnök.
Az elmúlt évek során a termékek, így az élelmiszerek csomagolásával kapcsolatos környezetvédelmi problémák orvoslása és az újrahasznosítás hatékonyságának növelése érdekében, egy uniós irányelv útmutatása alapján az összes tagállamban, így Magyarországon is bevezetésre kerül az úgynevezett kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR).