2023. június 4. vasárnap

jún. 4
8:51
Nagyon fontos a megfelelő csávázógép használata, ezért itt mindenképpen körül kell nézned (Agroinform)
A csávázás hatékonysága jelentős mértékben függ a felhasznált csávázószertől és a felviteli technikától.
jún. 4
8:51
Szerény pluszt hozott össze a héten Budapest (vg.hu)
Nagyot nőtt a forgalom a BÉT-en.
jún. 4
9:03
Hatalmas összegből fejlődhet az agrárium (Agrofórum)
A Vidékfejlesztési Programban megítélt támogatások kifizetéséhez kapcsolódóan a magyar költségvetés az idén 750 milliárd forintot biztosít, amelyből 386 milliárd forint már megérkezett az érintettekhez – jelentette ki Nagy István agrárminiszter szombaton, Balkányban, egy gazdafórumon.
jún. 4
9:09
Hogyan vonható be még 500 ezer fő a foglalkoztatásba? (vg.hu)
Elemzésünkben a foglalkoztatás bővülésének további lehetőségeit vizsgáltuk meg az előre látható demográfiai folyamatok mellett. Számításaink szerint, ha hazánkban a munkavállalók képzettségi szerkezete és a foglalkoztatási ráta is az EU élvonalába emelkedne, akkor a demográfiai korlátokat is figyelembe véve mintegy 200-250 ezer fővel növelhető tová
jún. 4
9:15
Kiadták a riasztást: erre most rengeteg szülőnek kell figyelnie, a gyerekek egészsége a tét (Pénzcentrum)
A Magyar Alvás Szövetség azonnali cselekvésre szólítja fel a szülőket, a pedagógusokat az elektronikus médiát használó gyerekek és serdülők egészségének védelme érdekében. A folyamatos és függő internet és mobiltelefon használat, a nem megfelelő tartalmak káros hatásai olyan következményekkel járnak, amelyek mentális egészségük rovására megy; a zak
jún. 4
9:15
Az RTL Magyarország nyerte a Bajnokok Ligája közvetítési jogait a 2024/25-ös szezontól (Márkamonitor)
Történelmi jelentőségű megállapodást köt az Rtl Magyarország és az Európai Labdarúgó-szövetség (Uefa) – adta hírül közleményében a médiavállalat. A 2024/25-ös szezontól kezdődően a következő három szezonon át, története során először, az Rtl Magyarország lesz az Uefa Bajnokok Ligája otthona.  Az Uefa-tól megszerzett közvetítési jogok értelmében az
jún. 4
9:21
Egy nagy orosz bank kriptofizetéseket kínál céges ügyfeleinek (BitcoinBázis)
Érdekes hírt hozott le nemrégiben az orosz üzleti portál, a Vedomosti. Az írás szerint Oroszország egyik legfontosabb pénzügyi intézménye, a
jún. 4
9:33
Tovább kell erősíteni a magyar-francia kapcsolatokat (Agroinform)
Nagy István a hivatalában fogadta Claire Legrast, Franciaország budapesti nagykövetét.
jún. 4
9:45
Több ezer embernek sikerült átjutni a magyar határon (Privátbankár)
De a többségük biztos tovább akar menni.
jún. 4
9:51
Ezúttal a Kreml frakcióit szidta a Wagner parancsnoka (vg.hu)
Jevgenyij Prigozsin ismét keményen fogalmazott.
jún. 4
10:03
A német parlament (Bundestag) előtt tehenek legelésznek (Agroinform)
Az állattartók a teheneknek az épület elé hajtásával figyelmeztetik a minisztert, hogy ne feledje el az ígéretét.
jún. 4
10:09
Kiemelt figyelmet fordít az útmenti növényzet kaszálására a Magyar Közút (Magyar Mezőgazdaság)
Idén kiemelt figyelmet fordít az útmenti növényzet kaszálására a Magyar Közút Nonprofit Zrt. - közölték pénteken az MTI-vel, rámutatva: ennek nemcsak esztétikai, hanem közlekedésbiztonsági szerepe is van.
jún. 4
10:21
Katar szerepe kulcsfontosságúvá vált Európa gázellátásában (Infostart)
A közel-keleti ország a világ egyik legnagyobb cseppfolyosított földgáz- (LNG-) exportőre, és egyúttal Európa egyik legfontosabb LNG-forrása is. Orbán Viktor május 23-án tárgyalt Katarral, hogy Magyarországra is exportáljanak a jövőben.
jún. 4
10:21
Átadták az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia díjait (ProfitLine)
Átadták az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (Otio) díjait szombaton a fővárosban. A két napon át a Budapesti Műszaki Egyetemen lezajlott döntő résztvevői közül tíz pályaművet ismertek el.
jún. 4
10:21
Újabb lakásbiztosítás kapta meg a fogyasztóbarát minősítést az MNB-től (Portfolio)
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon, a lakásbiztosítást terjesztő biztosítók döntő többsége – piaci részesedésük alapján 95 százaléka
jún. 4
10:21
Újabb ügyfélbarát biztosítás lesz elérhető: akár 5 nap alatt fizethet a biztosító kár esetén (Pénzcentrum)
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon, a lakásbiztosítást terjesztő biztosítók döntő többsége piaci részesedésük alapján 95 százalék
jún. 4
10:21
Megakadályozná az USA, hogy Kína fejlett csipeket gyártson (vg.hu)
A Fehér Ház intézkedései károkat okozhatnak az amerikai cégeknek is.
jún. 4
10:27
Varga Mihály: Olyan költségvetést terveztünk, ami garantálja az ország biztonságát, megvédi a családokat (hirado.hu)
A 30 év alatt gyereket vállaló és a 4 gyermeket nevelő édesanyák SZJA-mentessége és a 25 év alatti fiatalok adómentessége megmarad.
jún. 4
10:27
Varga Mihály: Jövőre felére csökken az extraprofitadó (Demokrata)
Háborús időkben olyan költségvetést igyekeztünk megtervezni, ami az eddig elért eredményeket garantálja – mondta a pénzügyminiszter.
jún. 4
10:33
Az élelmiszererdő kiváló módszer a városi mezőgazdaság fejlesztésére (Agroinform)
A kihasználatlan, köztulajdonban lévő földeken rengeteg élelmiszer megtermelhető.
jún. 4
10:33
Ne legyél aranyhal! – így hosszabbíthatod meg a koncentrált figyelmedet (Forbes)
Nem emlékszel a múlt héten látott előadásra? Vagy az előtted álló ügyfél nevére, aki 3 perce mutatkozott be? Nem bírsz koncentrálni a munkában, vagy egyáltalán, legalább néhány percig fókuszálni valamire? Nyugi, nem biztos, hogy egyből ADHD-val küzdesz, a manapság gyakran előforduló, túl rövid koncentrációképesség javítható, fejleszthető. Mutatjuk,
jún. 4
10:33
Nem csak itták a sört, a képekhez is felhasználták a dán festők (Magyar Mezőgazdaság)
Az istenek komlós itala kulcsszerepet játszott Dánia kulináris történetében, de az aranykori festészet fejlődésére is hatással volt.
jún. 4
10:33
Fókuszban a vendéglátás – szakmai konferencia és találkozó (Üzletem)
A vendéglátó ipari vállalkozásokat érintő változásokról tart tájékoztató konferenciát a VOSZ és a FIVOSZ június 15-én.
jún. 4
10:51
A jelenlegi munkaerőpiacon hogyan lehet biztosítani egy bővülő szervezet munkaerő szükségletét? - válaszol Kiss Alexa, a a Deutsche Telekom IT Solutions… (HR Portál)
HR Szubjektív rovatunkban Kiss Alexa, a DT-ITS toborzási csapatának vezetője kérdez, miután válaszolt Drahos Henriett, a Busch-Hungária HR vezetője kérdésére: A jelenlegi munkaerőpiacon tapasztalható munkaerőhiány és folyamatosan emelkedő bérek mellett, hogyan lehet biztosítani egy bővülő szervezet munkaerő szükségletét, mik a nemzetközi tapasztala
jún. 4
10:51
Megállíthatatlan a hibrid munka terjedése: mindenki nyerhet vele? (Portfolio)
A távközlés, a digitális eszközök, platformok további fejlődésével párhuzamosan a hibrid munka a következő években várhatóan tovább fog terjedni – állapítja meg a hagyományos irodai munkát és a távmunkát (home office-t) ötvöző munkavégzési formáról a szociális, foglalkoztatási és munkaügyi kérdésekkel foglalkozó uniós ügynökség, az Eurofound friss
jún. 4
10:51
MNB: Fogyasztóbarát minősítést kapott a K&H; Biztosító otthonbiztosítása (hirado.hu)
A biztosítási piac szereplőinek döntő többsége – együttesen 95 százaléka – elkötelezte magát az ügyfélbarát szemlélet mellett.
jún. 4
10:51
Matolcsy: kötelező bevezetnünk az eurót (vg.hu)
A jegybankelnök szerint a lépés 2030 körül lehet reális.
jún. 4
10:51
Átadták Miskolc új hulladékválogató üzemét (Tiszta Jövő)
Átadták Miskolc több mint négy milliárd forintból épült új, nagy kapacitású szelektív hulladékválogató üzemét, melyhez korszerű hulladékátrakó állomást is létesítettek - tájékoztatta az MTI-t a megyei jogú város csütörtökön.
jún. 4
10:51
Súlyos csapást mért a Multichain projektjére a vezető eltűnése (BitcoinBázis)
Négy nappal ezelőtt, 2023. május 31-én jelentette be Twitteren a Multichain projektje, hogy nem találják a cég vezérigazgatóját. Ennek eredményeként
jún. 4
10:57
Varga Mihály korán kelt, hogy megvédje a költségvetést (Menedzsment Fórum)
Háborús időkben olyan költségvetést igyekeztünk megtervezni, ami az eddig elért eredményeket garantálja, elsősorban az ország biztonságát, megvédi a családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést is - fogalmazott a jövő évi büdzsével kapcsolatban a pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
jún. 4
10:57
Jó hírt vitt a postás a K&H;-nak (Privátbankár)
Megkapta a fogyasztóbarát minősítést a Magyar Nemzeti Banktól (MNB) a K&H Biztosító Zrt. otthonbiztosítása.
jún. 4
10:57
Ilyen elakadást még biztosan nem láttál! (Agroinform)
Amikor a markolónak már csak a kanala látszik ki, akkor tényleg baj van, de szerencsére egy profi gépkezelő ilyenkor is ura a helyzetnek.
jún. 4
11:09
Eltűnhetnek a patikákból egyes készítmények a kormány gyógyszeradója miatt (Portfolio)
Egy szerdán megjelent rendeletben a gyógyszergyárakra kivetett extraprofit adók szabályait is átírta a kormány. A támogatott forgalom utáni visszafizetési kötelezettség megemelése miatt azonban több szakértő is attól tart, hogy bizonyos készítményeket a nemzetközi gyógyszergyártók kivonhatnak a magyar piacról, amely érzékenyen érintené a betegellát
jún. 4
11:09
Mindössze 0,9 Celsius-fok volt hajnalban egy nógrádi faluban (vg.hu)
.
jún. 4
11:15
Ettől szenvednek most annyira az allergiások: mutatjuk, meddig tarthatnak a kínzó tünetek (Pénzcentrum)
Tart a pázsitfűfélék pollenszezonja. Erre az időszakra jellemző, hogy legfontosabb összetevője, a pázsitfűfélék mellett már a lágyszárú kora nyári allergének virágpora, illetve még az átmeneti időszak fásszárú növényeinek pollenje is okozhat tüneteket. Az elkövetkező időszakban a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja várhatóan országosan magas, helyen
jún. 4
11:21
BM: minden idők legnagyobb béremelését tervezik a pedagógusoknál (vg.hu)
Az átlagbér 2025-re 800 ezer forintra nőhet.
jún. 4
11:33
Rekordösszeget fordítanak az agrárium fejlesztésére (Agroinform)
Újabb támogatások odaítéléséről született döntés a napokban.
jún. 4
11:33
FAO: csökkentek a globális élelmiszerárak (TőzsdeFórum)
Csökkent az élelmiszerek világpiaci ára májusban áprilishoz képest az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján pénteken közzétett adatok szerint. Májusban a nemzetközi élelmiszer-nyersanyagárak irányadó átfogó árindexe 124,3 pont lett, ami 3,4 pont (2,6 százalék) csökkenés áprilishoz viszonyítva, és 22,1 százalékkal kisebb a 2
jún. 4
11:51
Már egy tucat szolgáltató árul fogyasztóbarát otthonbiztosítást (vg.hu)
A K&H Biztosító is csatlakozott a körhöz.
jún. 4
11:57
Mit rontottam el? A lombtrágyázás hibaleltára cink- és mangánhiány esetén (Agroinform)
Stratégiának a talaj feltöltését, a cink és mangán felvételét akadályozó talajtényezők megszüntetését kell tekinteni.
jún. 4
11:57
Mi lehet a bajuk a szamócapalántáknak? Miért száradnak a levelek? (Agrofórum)
Kérem segítségüket! Mi lehet a bajuk a szamócapalántáknak? Képeket mellékelek. Köszönöm!
jún. 4
11:57
Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai június elején? (Üzletem)
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a június 5-én kezdődő héten.
jún. 4
12:03
Kövér László részvétét fejezte ki az indiai vonatbaleset miatt (vg.hu)
A pénteki tömegszerencsétlenségben legkevesebb 288 ember vesztette életét.
jún. 4
12:09
Régiség utca, gasztró tér, luxus sugárút – fellendülhetnek a tematikus utcák Budapesten (Menedzsment Fórum)
Több budapesti úton vagy utcában manapság kulturális programok, netán gasztro különlegességekre felfűzött események is összekötik a helyi közösségeket. A tematikus séták erre még rá is segítenek, s mindebből profitálnak a helyi kiskereskedők is. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 10 éve egy külön szervező és menedzselő irodát is létre hívott BU
jún. 4
12:09
Pincészet, Bisztró, Juharos Furmint..Látogatóban Szarka Dénes borásznál (Agrofórum)
Jó, hogy csütörtök van, gondolom, ha egy nappal később érkezem ide Mádra, nem biztos, hogy ráért volna házigazdám. Pénteken ugyanis a mindennapi tennivalói mellett a vendégfogadásra készülne Szarka Dénes, akinek -többek között- 2020-ban Jancis Robinson a Juharos Furmintját (2018 ) 17+ pontra értékelte..
jún. 4
12:21
Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten (ProfitLine)
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 47 869,61 ponton zárt pénteken, 296,26 ponttal, 0,62 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
jún. 4
12:21
A NATO nélkül Ukrajna képtelen lenne ellentámadást indítani (vg.hu)
A NATO képzésére és fegyvereire támaszkodik az ukrán ellentámadás.
jún. 4
12:21
Elektromos buszokat adtak át Zalaegerszegen (Tiszta Jövő)
Tizenegy új elektromos autóbuszt helyeztek forgalomba szerdán Zalaegerszegen.
jún. 4
12:27
Nagy veszélyben lehetnek a magyar gyerekek a nyáron: erre rengeteg szülő nem is gondol (Pénzcentrum)
Nyár, hőség, úszógumi, balatoni hekk, napszemüveg, kánikula és az elengedhetetlen 130 000 faktoros naptej anya zsebében. Indulhatunk is, nemde? Szakemberek szerint a napi két óra szabadban töltött idő jótékony hatással bír az emberi szervezetre, ám a gyerekek szeme anatómiai okokból több UV-sugárzást enged át, mint a felnőtteké, ezért náluk fokozot
jún. 4
12:27
Alumínium helyett: új csúcstechnikás anyag a dróngyártáshoz (Agroinform)
A HX5 szilárdsága 93 százaléka az alumíniuménak, míg súlya csak 50 százaléka ugyanolyan szilárdság mellett.

Keresés