Július 1-jétől a Máv-Start és a Gysev járatain megszűnnek az Ic-pótjegyek és a gyorsvonati pótjegyek, a helyükbe új, egységes árazású helyjegyek lépnek a vasúti távolsági közlekedésben - tájékoztatta a Mávinform pénteken az Mti-t.
Ismét felfelé mozdult a K&H nagyvállalati növekedési index, mínusz 6 pontról 0 pontra erősödött. A mutató így 4 negyedév után átlépte a negatív tartomány határát.
A jelenlegi világgazdasági változások bizonyítják a keleti nyitás stratégiájának helyességét, amelynek nyomán mára Magyarország vált a kínai vállalatok első számú közép-európai beruházási célpontjává - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Berentén.
Az országgyűlés megszavazta a jogszabályt, mely 16 éves kortól lehetővé teszi a vadászatot. Emellett korábban nem engedélyezett eszközöket is legalizált.
2023. június 29-én egy kormányrendelettel [276/2023. (VI-29)] módosították a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer szabályait. „Mivel az új szabályokra nem volt elég idejük felkészülni az érintetteknek, érdemes a rendelet hatályba lépése utáni időszakban is további hatáselemzéseket végezni a kötelezettségek pontos teljesítése és a plusz terhek
Az Európai Bizottság választ adott a magyar kormány azon kérdésfelvetésre, hogy mi van a magyar uniós forrásokkal, elköltött-e azokat Brüsszel, ha az uniós végrehajtó testület 66 milliárd eurónyi feltöltést kér a közös költségvetésbe, mivel kevés a forrás. Bár a Magyarországnak járó pénzek a helyükön vannak, az még kérdéses, hogy mikor érkezhetnek
Az önkormányzatok bővülő forrásokkal számolhatnak, a kormány megtartja azokat a támogatási és kompenzációs mechanizmusokat, amiket az elmúlt években is működtetett – mondta Varga Mihály a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlése közben tartott sajtótájékoztatón Esztergomban.
Az éppen zajló Fishing on Orfű fesztiválon kifejezetten szolid árakkal találkozhatunk: van sör 800 forintért, lángos ezresért, koktél 1500 forintért, rövidital 1400 forintért.
Annyi friss külföldi tőkét vonz a román áramellátás egyharmadát biztosító Hidroelectrica tőzsdére lépése, hogy az elemzők már borítékolták a lej felértékelődését fékező jegybanki intervenciót.
A németországi áruházak hadat üzentek az élelmiszer-pazarlásnak, már amennyiben ez rajtuk múlik. Több-kevésbé ambiciózusnak minősíthető vállalással lépnek fel ezzel a káros jelenséggel szemben.
Hat kilométernyi gerinchálózati szakaszt épített újjá és alakított a madarak számára biztonságossá Dél-Baranyában az E.ON, a beruházás összértéke elérte a 132 millió forintot - közölte az E.ON pénteken az MTI-vel.
Korábbi ígéretének megfelelően árcsökkentést jelentett be az osztrák főváros energiaszolgáltatója, a Wien Energie. A lakossági ügyfelek 2023. július 6-tól 30 százalékkal olcsóbban kapják az áramot és 40 százalékkal olcsóbban a gázt. A kis- és középvállalkozások a jövőben 50 százalékot spórolhatnak az energiaszámlán.
2023 júniusában jelentette meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország, 2022 című átfogó elemzését. A kiadványsorozat legújabb része hazánk társadalmi és gazdasági helyzetéről, valamint a környezet főbb jellemzőiről ad képet a 2022-es év adatai alapján. A Pénzcentrum részletes elemzésben foglalkozott a hazai egészségügyi és szociális ell
Két eltérő megközelítés hallható a magyar hulladékkezelési piacon. A szombattól startoló reform hívei joggal mondhatják el, hogy ahogyan eddig zajlott a hulladékkezelés, az nem hozott kellő újrahasznosítást. A kritikusok azonban azzal érvelnek, hogy a monopólium problémáira rögtön rávilágít a magyar gyártókat nehéz helyzetbe hozó magas új díj.
2023 májusában az ipari termelői árak átlagosan 11,2 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. A belföldi értékesítés árai 36,5 százalékkal nőttek, az exportértékesítéséi 1,1 százalékkal mérséklődtek. A nagy eltérést elsősorban az okozta, hogy az – alapvetően hazai piacra termelő, azon belül nagy súlyt képviselő – energiaipar belföldi
Illetéktelenek megszerezték a Szerencsejáték Zrt. több játékosának jelszavát és beléptek TippmixPro fiókjaikba - közölte a Szerencsejáték Zrt. pénteken.
Immár negyedik alkalommal rendezik meg az Öko Expót a hajdúnánási Kendereskertben, a rendezvényt az idén szeptember 8-9-én tartják - jelentették be a szervezők Debrecenben sajtótájékoztatón szerdán.
Az elsőként érő árpa betakarítása többfelé már a múlt héten megkezdődött, de az időjárás záporokkal, zivatarokkal többször közbeszólt. A csapadék a kalászosoknak és a búzának már egyáltalán nem hiányzik, de a kukorica és a napraforgó meghálálja. A következő napokban is várhatók záporok, szombaton nagyobb, a többi napon kisebb számban, ezzel együtt
Meghosszabbított évaddal várja a közönséget a Nemzeti Táncszínház, ahol július 5-től 14-ig többek között flamenco, tangó, kortárs és néptánc előadások láthatók. A produkciók előtt, a színház teraszán az aznap fellépő együttesek ízelítőt adnak az esti darabból.
A várakozásokat meghaladó ütemben lassult a személyes fogyasztási kiadások éves alapú áremelkedése, míg a maginflációs mutató megfelelt az elemzői konszenzusnak.
A tavalyihoz képest 5 százalékponttal, 90 százalékra emelkedett a vendéglátóhelyüktől megválók aránya a Duna House 2023-as adatai szerint. Az üzlethelyiségek tulajdonosai változatlan, 60-40 százalékos arányban értékesítenék vagy adnák bérbe ingatlanukat.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Accorde Alapkezelő írását olvashatják:
A lakáshitelek kamata továbbra is 9-10 százalék körül mozog, és még nem látszik a csökkenés. Ráadásul a lakáshitel egy hosszú távú elköteleződés, akár 20-25 éven át is fizethetjük. Ha viszont egy részét egészségpénztáron keresztül törlesztjük, akár több mint 1,5 millió forinttal is csökkenthetjük a hitelt.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Hold Alapkezelő írását olvashatják:
A 4iG csoport távközlési portfólióját tulajdonló Antenna Hungária Zrt. adás-vételi megállapodást kötött a Pro-M Zrt.-vel a DIGI Magyarország mobilinfrastruktúrájának értékesítéséről – tette közzé a Budapest Értéktőzsde oldalán a 4iG.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Raiffeisen Alapkezelő írását olvashatják:
A mai nappal zárul a havi price action a bitcoin grafikonon. Úgy tűnik, hogy a bikák átvették az irányítást és sikerül a havi gyertyát afelett az ellenállás felett zárniuk, ami három hónapig visszatartotta az árfolyam növekedését. A havi csúcs 31400 dollár volt és úgy tűnik 31000 dollárnál sikerül zárni a júniust. A 29000 és a […]
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az OTP Alapkezelő írását olvashatják:
Nehéz évet zárt 2022-ben az európai alapkezelői piac, a befektetési alapok nettó vagyona 12,5%-kal, 19,1 ezermilliárd euróra csökkent tavaly, és a 2021-es rekord értékesítési számok után 273 milliárd eurónyi tőke távozott a szektorból. Mindez elsősorban a részvény- és kötvénypiacok gyenge teljesítményének tudható be. Az Efama friss jelentése több é
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Aegon Alapkezelő írását olvashatják:
Egy Japánban működő nemzetközi kutatócsoport beszámolója szerint áttörést értek el az áramtermelési technológiákban új C-PVEH nevű találmánnyal. Az eszköz elsősorban
Július 1-jétől változnak az adósságfékszabályok, így magasabb lesz az a jövedelmi küszöbérték, ami meghatározza, hogy bevétele mekkora részére vállalhat valaki hiteltörlesztést. A részletekről Palkó Istvánt, a Portfolio elemzőjét kérdeztük.
Meglepetésre a jövő hétre visszavásárlási aukciót hirdetett az ÁKK két rövid lejáratú állampapír, a 2023/A és a 2024/B sorozatok esetében. Ez pedig szokatlan piaci reakciót váltott ki, az érintett papírok hozama percek alatt 60-100 bázisponttal zuhant.