Júniusban az euróövezetben a vártnál nagyobb mértékben romlott a gazdasági hangulatindex, míg a fogyasztói hangulat az egy hete közölt előzetes adatokkal összhangban némileg javult - derült ki az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön kiadott felméréséből.
Eredményesen zárult a kukoricamalom üzemeltetéssel és kukoricatermékek gyártásával foglalkozó Civita Group nyilvános ajánlattétel keretében felajánlott részvényeinek háromhetes jegyzési időszaka 2023. június 23-án pénteken délben.
Miután több évtizedet eltöltöttek egy szakmában, mostanában egyre többen váltanak, hogy megvalósítsák önmagukat és álmaikat. A fiatalok mellett immár az X-generáció tagjai is élen járnak a munkaerő-piaci boldogságkeresésben.
A munkavállalók 12 százaléka használt már mesterséges intelligenciát valamilyen célra, a kísérletezés nagyobb arányban jellemző a fiatalokra, a felsőfokú végzettségűekre és a Budapesten élőkre – derült ki a Profession.hu felméréséből.
A ChatGPT tavaly novemberi piacra dobása óta nagyot mentek a tőzsdén azok a részvények, amelyek vagy ezzel kapcsolatos hardvereket, vagy alkalmazásokat készítenek, ilyen a chipeket gyártó Nvidia és a szoftvereibe a mesterséges intelligenciát egymás után beépítő Microsoft is, előbbi árfolyama 181, utóbbié 40 százalékot emelkedett idén. Megnéztük, va
Júniusban nőtt az éves infláció Németországban, és ez nagyon rosszul néz ki az egész kontinensre vonatkozóan. Az eurózóna inflációja holnap érkezik, az adat meghatározó lesz az EKB júliusi kamatdöntése előtt.
Ma esti vendégeim Major Helga stratégiai igazgató és Greifenstein Jakab performance media igazgató Publicis Grouptól. A Publicis elhozta Magyarországra a világ legnagyobb internetes kutatását: a Gwi most már tengernyi adatot mutat meg a magyar internetező lakosságról is, amelyek összehasonlíthatóak az összes többi piac számaival. Először azt besz
Lépéskényszerben van az agrárium, amiben a startupoknak kiemelt szerepe lehet. Ezt hivatott orvosolni az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő NAK TechLab nagyvállalati-startup program. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által életre hívott háromhónapos inkubációs program a mezőgazdasági és élelmiszeripari kihívásokat térképezi fel, melyekre fiatal f
Utolsó hetébe lépett a 2024. évi költségvetés vitája. Ehhez kapcsolódó kérdéseket tárgyalt a Gazdasági Kabinet ülése, többek között a Magyar Nemzeti Bank veszteségrendezésének javaslatát – írta Facebook-oldalán Varga Mihály. A pénzügyminiszter bejegyzéséből az nem derül ki, milyen megoldásban gondolkodnak, de vélhetően az Európában több helyen megl
Újra felröppent az német sajtóban, hogy egyesülne az Aldi Nord és az Aldi Süd. Ha ez bekövetkezik, az az évtized legnagyobb kiskereskedelmi fúziója lenne egy olyan erőközpont létrejöttével, amely jelentős globális befolyást szerezhetne - írja az ESM kiskereskedelmi szakportál.
A Morgan Stanley igazgatótanácsa egy névtelenséget kérő forrás szerint James Gorman vezérigazgató (címlapképünkön) utódjáról fog tanácskozni a közelgő nyári és őszi ülésen.
Az uniós vezetők vitatott fordulatot hozva olyan jogszabálytervezetet mutattak be, amely bizonyos körülmények között lehetővé teszi a nemzetbiztonsági ügynökségek számára,
Az Európai Tanács ideiglenes megállapodásra jutott az Európai Parlamenttel az azbeszttel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelmének megerősítését célzó új jogszabályról.
Új, fenntartható székházat épít az MBH Bank Budapest XIII. kerületében. A több toronyból álló épületegyüttes a tervek szerint 2026 elejére épülhet fel a bank igényeire szabva. A beruházás célja, hogy munkavállalóinak korszerű és kellemes, a hatékony munkavégzést segítő munkakörnyezetet biztosítson a bankcsoport. A modern irodaház – a hazai bankszek
Egy bank saját operatív működéséből származó szén-dioxid-kibocsátása - melyek például az épületek energiafogyasztásából vagy éppen az üzleti utakból származnak - viszonylag könnyen „nettó nullázható”, az igazi üzleti kihívás a kihelyezett hitelekhez, befektetésekhez köthető kibocsátások számítása és leszorítása. A hitelezéssel a bankok közvetetten
Több száz ezer romániai munkavállaló járhat rosszul azzal, hogy a bukaresti kormány visszavonja azokat az adókedvezményeket, amelyeket egy évvel ezelőtt adtak nekik.
Az év első felében 16,2 százalékkal emelkedett a vállalati csődök száma Németországban az előző év azonos időszakához képest a Creditreform gazdaságkutató intézet jelentése alapján.
A Budapesti Közlekedési Központ (Bkk) december 31-ig meghosszabbította az ingyenes utazási lehetőséget közösségi közlekedési járatain az Ukrajnából érkező menekültek számára.
Júniusban az euróövezetben a vártnál nagyobb mértékben romlott a gazdasági hangulatindex, míg a fogyasztói hangulat az egy hete közölt előzetes adatokkal összhangban némileg javult
Friedrich Wille, az osztrák Freywille ékszermanufaktúra tulajdonosa nem akarja a covid után újrahódítani a világot. Ahol eluralkodott a tömegturizmus, oda úgysem illik a luxusékszer.
Várhatóan szeptembertől kezdődhetnek el a B kategóriára érvényes vezetői engedéllyel rendelkezők részére szervezett, autóbuszvezetésre jogosító D kategóriás jogosítvány megszerzését lehetővé tévő tanfolyamok.
A Pénziránytű Alapítvány is csatlakozott az Erste Pénzügyi Patrónus Programjához. Az idén indított program keretében nyolcvan, nevelőotthonban élő gyermek és húsz nevelő töltött el egy napot a Pénzmúzeumban.
Óvatosabban, tudatosabban viszonyulnak a hitelfelvételhez a 25-54 évesek 2023-ban, mint egy évvel korábban. Az óvatosság összefügghet azzal, hogy csökkentek a lakosság pénzügyi tartalékai, erre utal, hogy az idén megkérdezettek valamivel kevesebb, mint a negyede tudna kizárólag saját forrásból fedezni egy váratlan kiadást. Átgondolt hitelfelvételle
Szeptembertől kezdődnek el várhatóan a B kategóriára érvényes vezetői engedéllyel rendelkezőknek szóló tanfolyam, aminek segítségével megszerezhetik a D kategóriás, autóbuszvezetésre jogosító jogosítványt.
Az idei év egyik nagy kihívást jelentő feladata az új körforgásos gazdaság modellre épülő hulladékgazdálkodási rendszer bevezetése lesz 2023. július 1-től. Új fogalmat kell megtanulnunk: jön az EPR (extended producers responsibility) , azaz a kiterjesztett gyártói felelősség.