Vegyes teljesítményt nyújtanak a tengerentúli tőzsdék, közben az amerikai dollár felértékelődött annak hatására, hogy Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke két további kamatemelésre tett utalást.
Óvatosabban, tudatosabban viszonyulnak a hitelfelvételhez a 25-54 évesek 2023-ban, mint egy évvel korábban. Az óvatosság összefügghet azzal, hogy csökkentek a lakosság pénzügyi tartalékai, erre utal, hogy az idén megkérdezettek valamivel kevesebb, mint a negyede tudna kizárólag saját forrásból fedezni egy váratlan kiadást. Átgondolt hitelfelvételle
Vegyes teljesítménnyel zártak a tengerentúli tőzsdék, közben az amerikai dollár felértékelődött annak hatására, hogy Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke két további kamatemelésre tett utalást. A Nasdaq szerdán is emelkedni tudott, és ezzel nagyon úgy tűnik, hogy a valaha volt legjobb első féléves teljesítményét tudja majd felmutatni idén.
Sári Kovács Szilvia, Karcag alpolgármestere, a Legszebb konyhakertek – Magyarország legszebb konyhakertjei programsorozat ötletgazdája 2012-ben azért indította útjára a kezdeményezést, hogy a kertművelők értékteremtő munkája méltó elismerésben részesüljön. Azóta a program országos szintre emelkedett, és a mai napig nagy népszerűségnek örvend.
A magyar gazdaság szerkezetében a high-tech magas arányt képvisel – hangsúlyozta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Bosch Rexroth innovációs élményközpont átadásán.
Az elmúlt hetek csökkenése után ismét stagnál a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja, bár a mért értékek jóval alacsonyabbak a téli-tavaszi időszakénál - közölte a Nemzeti Népegészségügy Központ (NNK) szerdán a honlapján.
Részvényenként 1700 forint, összesen 3,460 milliárd forint osztalék kifizetésről döntött a Zwack Unicum Nyrt. közgyűlése szerdán - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Az osztalék részvényarányos kifizetése 2023. július 26-án kezdődik. Az 1700 forintos részvényenkénti osztalék a névértékre vetítve 170 százalékos osztalékszin
Az Európai Bizottság szerdán javaslatot terjesztett elő a készpénzhasználat hosszú távú biztosítására, valamint az euró új digitális formájának kidolgozására.
Kiadta a német gazdasági minisztérium a friss fegyverexportadatokat. Magyarország majdnem megelőzte Ukrajnát is a listán. Van honnan visszaépíteni a magyar honvédséget.
Az üzletekben már megfigyelhető, hogy a szokásosnál több árstopos termék fogy - számolt be a legutóbbi vásárlási szokásokról a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
Az ország háziorvos-helyzetéről készített riportot az RTL Híradó szerdai műsorában, melyből kiderül: több mint 500 praxis tartósan nincs betöltve és a kiöregedés már olyan mértékű, hogy egyszerűen egyes területeken pár éven belül megszűnik a házi gyerekorvoslás.
Sokan akár egy hosszú hétvégére is, de ellátogatnak Ausztriába. Az osztrák rendőrök szigorúak, például ha valaki nem ragasztja fel az autópálya-matricát a szélvédőre, hanem csak odacsípteti, máris megbüntethetik – olvasható a police.hu-n.
Közzétette az Oktatási Hivatal (OH) a 2021-2022-es tanévben első alkalommal teljesen digitálisan szervezett országos kompetenciamérés eredményeit, a részleteket a hivatal szerdai budapesti sajtótájékoztatóján ismertették.
500 darabos, európai viszonylatban is jelentősnek számító drónflottát állított üzembe hazánk meghatározó rendezvénytechnikai cégcsoportja, a Visual Europe Group. A cég a fejlesztésnek köszönhetően világszínvonalú, látványos, egyedi drone show-kat tervez és
Idén is parádés képek kerültek a legjobbak közé a 2023-as Drone Photo Awards versenyén. A globális drónfotó verseny a légifotózás művészetét emeli ki. Az Above Us Only Sky című kiállításon
A VOSZ Nógrád vármegyei szervezetének közreműködésével megtartották az „Egészségre vállalkozunk” program első rendezvényét Salgótarjánban június 24-én.
Nem tud nyáron szabadságra menni sok magyar háziorvos, mert akkora a munkaerőhiány, hogy nem találnak helyettest - derült ki az RTL híradójából. A nyilatkozó háziorvosok szerint van olyan kollégájuk, aki évek óta csak néhány napot tud pihenni. Főként vidéken okoz gondot a háziorvoshiány, sokan nyugdíjas korúként is dolgoznak, de így is több mint 50
Elfogadta a román képviselőház szerdán az állami fizetés és nyugdíj halmozását tiltó, illetve a munkaviszony fenntartására a nyugdíjkorhatár elérése után is lehetőséget teremtő törvénytervezetet.
Szombaton egy tinédzser drónpilóta Colorado államban azzal vált hőssé és életmentővé, hogy drónjával felfedezett egy víznyelőbe esett, feje tetejére fordult autót. A 18 éves Josh Logue két ember életét mentette