Sikeres volt az MBH Jelzálogbank jelzáloglevél-kibocsátása, a bank eredetileg 12 milliárd forint értékben meghirdetett jelzáloglevél-aukcióján több mint 14 milliárd forintos befektetői igény mutatkozott - derül ki a bank szerdai közleményéből.
Óvatosabban, tudatosabban viszonyulnak a hitelfelvételhez a 25-54 évesek 2023-ban, mint egy évvel korábban. Az óvatosság összefügghet azzal, hogy csökkentek a lakosság pénzügyi tartalékai, erre utal, hogy az idén megkérdezettek valamivel kevesebb
A munkaviszonyban gyakran felmerül az igény, hogy a munkáltató támogatni kívánja a munkavállaló tanulmányait. Különösen így van ez, ha a képzéssel megszerezhető ismeretek a munkáltatónak is előnyére válhatnak. A dolgozó tanulmányainak támogatását sokszor tanulmányi szerződés formájában valósítják meg. Melyek a tanulmányi szerződés legfontosabb tudn
A forgatás nélküli talajművelés alkalmazására vonatkozó jelentős gazdálkodói igényt jól mutatja, hogy az új Agro-Ökológiai Programba bejelentett 3,5 millió hektár szántóterületből 430 ezer hektárnyi területen vállaltak a termelők ilyen gyakorlatot.
Sikeres volt az MBH Jelzálogbank jelzáloglevél-kibocsátása, a bank eredetileg 12 milliárd forint értékben meghirdetett jelzáloglevél-aukcióján több mint 14 milliárd forintos befektetői igény mutatkozott - derül ki a bank szerdai közleményéből.
Aki eurót vagy dollárt szeretne befektetni, annak a héten érdemes döntenie a megtakarításáról. A péntekig nem teljesült megbízások kamatjövedelmére ugyanis már kivetik a szochót. Addig azonban még devizás bankbetétbe, kötvénybe és befektetési alapba is tehetik a pénzüket az adó elől menekülők - derül ki a Bank360.hu összeállításából.
Két fontos orvosi vizsgálat is van, melyet fél éves korig kéne elvégezni. Jelenleg ugyan egyik sem kötelező, mégis komolyan kell venni a koponya ultrahang- és a csípőszűrést is. Segítségükkel ugyanis idejekorán felismerhetővé válnak bizonyos rendellenességek, kezelésük pedig időben elkezdhető.
Eddig mintegy 839 milliárdnyi hitelkérelmet hagytak jóvá, 651 milliárdot írtak alá, és 380 milliárd forintot fizettek ki a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram 1000 milliárd forintos keretéből a hitelfelvevő cégek számára.
A nyár és a rendezvényszezon indulásával a food truckok száma is emelkedik. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) összegyűjtötte, mire kell ügyelniük a büfékocsik üzemeltetőinek, hogy ne csak a vendégek, hanem az ellenőrök is elégedetten távozhassanak a pulttól.
Egy újításnak köszönhetően hírességek, influenszerek, sportolók hozhatnak létre virtuális és igény szerint kézzel fogható termékeket, rajongói kártyákat, klubkártyákat, amelyek lehetővé teszik, hogy folyamatos kedvezményeket és előnyöket kínáljanak rajongóinak a kijelölt elfogadóhelyeken.
A hazai kis- és középvállalkozások uniós versenytársaikkal összehasonlítva továbbra sem teljesítenek jól a digitális megoldások alkalmazása terén. A digitális gazdaság és társadalom index (DESI) alapján hazánk csupán 25. az EU vállalkozásait digitális integráltság szempontjából összevető rangsorban. Az Európai Bizottság által létrehozott Európai Di
A kínai autógyártó, a Geely elektromos márkája, a Zeekr bejelentette, hogy két teljesen elektromos luxusautója már előrendelhető Hollandiában és Svédországban. Ezzel a lépéssel a Zeekr csatlakozik az egyre növekvő számú kínai elektromos járműgyártóhoz, amely Európában is piacra dobja járműveit, írja a Reuters.
Júliustól fennakadások lehetnek a lakosság inzulinellátásában - derült ki egy levélből, melyet az egészségügyi államtitkár küldött a magyar háziorvosoknak. Dr. Takács Péter leveléből kiolvasható, hogy a készítmények felírása előtt az orvosoknak célszerű lesz érdeklődniük a közeli gyógyszertáraktól, milyen gyógyszer elérhető, hogy a betegek ki tudjá
Péntekig él a játékos 70 millió eurós kivásárlási ára, úgyhogy aki relatíve olcsón akarja megszerezni, igyekeznie kell, mert szombattól az RB Leipzig akármennyit kérhet érte.
Az osztrák gazdaság erőteljes növekedés után 2022 közepén stagflációba süppedt, de az enyhülő árnyomásnak és a nemzetközi fellendülésnek köszönhetően 2023 végére a feldolgozóipari termelés fellendülhet, és a gazdaság növekedésnek indulhat - állapítja meg két osztrák gazdaságkutató intézet, a Wifo és az IHS legfrissebb növekedési prognózisában.
A csődbe ment FTX kriptocég John Ray vezérigazgató szerint erőfeszítéseket tesz a nemzetközi tőzsde zászlóshajójának újraélesztésére. A vállalat jelenleg tárgyalásokat folytat potenciális befektetőkkel az FTX.com tőzsde újraindításának támogatásáról különböző struktúrákon keresztül, beleértve egy közös vállalatot is, írja a Reuters.
Idén tavasszal az EIT InnoEnergy együttműködésben a Vestbee-vel elindította a Hello CleanTech kezdeményezést azzal a céllal, hogy támogassák a zöldebb, fenntarthatóbb és szén-dioxid-mentesebb jövőt szorgalmazó induló vállalkozásokat. A legjobbak közé került európai startupok között vol olyan, ami mesterséges mikroorganizmusok kifejlesztésével fogla
A Volkswagen csökkenti az elektromos autók gyártását az észak-németországi Emdenben található üzemében a gyengülő eladások miatt - írja az Autonews. A vágás az ID4 és az ID7 elektromos autókat érinti, a futószalagok a következő két hétben teljes mértékben leállnak.
Május végéig 75 milliárd forint kifizetetlen számla gyűlt össze az egészségügyben, de jövőre lesz megoldás, egy nagyobb forrásbevonással 60 milliárd pluszt kapnak a műszaki, üzemeltetési ágazatok, mondta Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár.
A kétkamarás román parlament együttes üléseire is kiterjesztették kedden azt a szabályzatszigorítást, amelyet tavaly februárban a bukaresti képviselőház fogadott el a botrányok megfékezésének érdekében.
A következő évtizedek nemesítői feladata olyan fajták nemesítése lesz, melyek révén világszinten legalább ötven százalékkal növekedhetnek a terméseredmények.
Keresztallergiáról akkor beszélünk, amikor előfordul, hogy a szervezet a különböző allergizáló fehérjéket azonosként ismeri fel, így az eredeti allergizáló fehérjéhez hasonló másik fehérje is kiváltja az immunválaszt.
A Tetra Pak és a Stora Enso mintegy 29 millió eurós közös beruházásával új, a használt italos kartonok újrahasznosítására szolgáló gyártósor kezdi meg működését Lengyelországban, a gyártósor képes lesz arra, hogy megháromszorozza az ország éves italoskarton újrahasznosítási kapacitását, 25 ezer tonnáról 75 ezer tonnára - közölték a vállalatok az MT
Elfogadta a román képviselőház szerdán az állami fizetés és nyugdíj halmozását tiltó, illetve a munkaviszony fenntartására a nyugdíjkorhatár elérése után is lehetőséget teremtő törvénytervezetet.
Nagy a problémát jelent a cégen belüli generációváltás kérdése Magyarországon. Cégvezetők tömegei éri el hamarosan a nyugdíjkorhatárt, de egyelőre nincsen semmilyen stratégiájuk az utódlást illetően. A szakemberek szerint ideális esetben úgy kell átalakítani a céget, hogy az az alapítótól függetlenül is működőképes legyen, de egyéb fontos intézkedé
Hollandia októbertől leállítja az ország északikeleti területén fekvő groningeni gázmezők termelését, a mezők még egy évig működőképesek maradnak vészhelyzet esetére, de azt követően megkezdik az infrastruktúra lebontását - jelentette be Hans Viljbrief, a kitermelő ipari ágazatokért felelős miniszter pénteken.
A svájci luxusórák árai közel két éve a legalacsonyabbak a másodlagos piacon, mivel a Rolex, a Patek Philippe és az Audemars Piguet modellek árai tovább csökkennek a 2022 elején elért rekordszintekről, írja a Bloomberg.
Ez is szóba került azon a beszélgetésen, amelyen főszerkesztőnk, Csabai Károly az ING Bank makrogazdasági elemzőjével, Virovácz Péterrel a hazai munkaerőpiac aktuális helyzetét járta körül. Például azt is, mekkora tartalék van, azaz hány olyan fő van, aki jelenleg nem dolgozik, valamint azt is, vajon mennyire elégíthetik ki az itt megtele