Horvátországban afrikai sertéspestis-járvány jelenlétét észlelték két sertéstelepen az ország keleti részén – közölte a zágrábi mezőgazdasági minisztérium. A horvát állatorvosi intézet előzetes intézkedéseket rendelt el a járvány megfékezésére, beleértve a sertések mozgásának és az állatok selejtezésének tilalmát. A közeli területen további két bet
A magyarok egyik kedvenc vasárnapi étele évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend és mára már a hétköznapokban is kiemelt szerepet kap. Hagyományőrző, de ugyanakkor állandó megújulásra is képes, hiszen az alapanyagok változatossága, a bunda ízesítése és a töltött verziók sokszínűsége mind-mind új dimenziót nyit meg ennél a közkedvelt fogásnál
A vízimadarak etetésének mellőzésére szólítja fel a vízpart mellett tartózkodókat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), az ugyanis nagy tömegben sodorja veszélybe, betegíti meg és ítéli akár pusztulásra az állatokat.
Mostanra már köztudott, hogy Sam Bankman-Fried (SBF) titokban az FTX ügyfeleinek pénzét a saját kereskedőcégéhez, az Alameda Research-hez irányította át,
Közzétették az Európai Unió regionális versenyképességi indexének 2022-es kiadását, amelynek célja, hogy bemutassa: egy-egy régió azon képességét, hogy vonzó környezetet kínál-e a cégek és a lakosság számára az élethez és a munkához. A dokumentum szerint a kevésbé fejlett régiók, így a kelet- és dél-európai térségek lassacskán felzárkóznak ugyan,de
Olaszország Fabio Panettát fogja kinevezni a központi bank következő elnökévé, ezzel üresedés keletkezik az Európai Központi Bank igazgatótanácsában – írja a Financial Times.
Erős a forint, és a héten még a szociális hozzájárulási adó (szocho) is elkerülhető: ez lehet a legjobb időzítés arra, hogy aki devizában szeretné fialtatni a megtakarítását, még megfelelő befektetést válasszon magának.
Tegnap egy jelentősebb emelkedést láttunk a tengerentúli tőzsdéken, miután több olyan gazdasági adat érkezett, amely meghaladta az elemzői várakozásokat, így enyhültek némileg azok a recessziós félelmek, amelyek az elmúlt napokban nyomás alatt tartották a tőzsdéket. Az amerikai piacokon látott felpattanás után az ázsiai tőzsdék is nagyrészt emelked
A Fitch Ratings arra figyelmeztetett, hogy Magyarország politikai hitelessége sérülhet -és ez a hitelminősítésre is kihathat - ha nem sikerül elfogadnia az Európai Unió gazdaságélénkítő forrásaihoz való hozzáféréshez szükséges reformokat. A COVID-19 világjárvány által sújtott gazdaságok megsegítésére 2021-ben létrehozott, 724 milliárd eurós uniós h
Aki eurót vagy dollárt szeretne befektetni, annak a héten érdemes döntenie a megtakarításáról. A péntekig nem teljesült megbízások kamatjövedelmére ugyanis már kivetik a szochót.
A Fitch Ratings arra figyelmeztet, hogy Magyarország politikai hitelessége sérülhet - és ez a hitelminősítésre is kihathat -, ha nem sikerül elfogadnia az Európai Unió gazdaságélénkítő forrásaihoz való hozzáféréshez szükséges reformokat. A COVID-19 világjárvány által sújtott gazdaságok megsegítésére 2021-ben létrehozott, 724 milliárd eurós uniós he
A magyar családok átlagosan 170 ezer forintot költenek a nyári pihenésre, akik pedig nem indulnak útnak, azok 57 ezer forintot szánnak a kikapcsolódásra – derült ki a Cofidis Hitel Monitor reprezentatív kutatásából. Az aktuális felmérés során a pénzügyek miatti aggodalommal való megküzdés módszerei voltak fókuszban. Úgy tűnik, a magyar lakosság m
A Wall Street-i bankok és brókercégek igyekeznek betartani a július 3-i határidőt, amely előírja, hogy az európai befektetők és ügyfelek számára díjat kell felszámítaniuk a kutatási jelentésekért, ahogyan azt pár éve a MiFID 2-es szabályozás már kimondta.
Számos regionális és közepes méretű amerikai bank a Silicon Valley Bank és a First Republic tavaszi csődjét követően eladná a hitelportfóliójának egy részét, hogy készpénzhez jusson, valamint csökkentse a tőkekövetelményét és a bizonyos típusú hitelekkel járó kockázatokat – írja a Financial Times.
Továbbra sem mozdult el érdemben a forint az euróval szemben, szerda reggel változatlanul 370 körül jár a jegyzés, most éppen egy hajszállal felette. Egyelőre nem is látszik semmilyen tényező, ami innen ki tudná mozdítani a forintot, lassan megint az uniós forrásokkal kapcsolatos tárgyalások sorsa lehet a kulcsfontosságú téma.
Indiának „nagyon-nagy nagy” növekedési potenciálja van a következő években, de a bürokratikus akadályok továbbra is fennmaradnak – mondta David Solomon, a Goldma Sachs vezérigazgatója az indiai Economic Times-nak adott interjújában, amit a CNBC szemlézett.
A kötelező akciókban érintett üzletekben az ártopos termékfajták ára átmenetileg nem lehet magasabb mint a beszerzési ár, majd amikor kivezetik az intézkedést augusztusban - írja a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Azt is előírják, hogy a korábbi 8 árstopos termékfajta közül két termékfajta valamennyi termékét kötelesek heti rendszerességgel legalá
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon. Az euró fél hétkor 370,27 forintot ért a kedd esti 369,12 forint után. A svájci frank jegyzése 376,64 forintról 378,16 forintra erősödött, a dolláré pedig 336,87 forintról 338,11 forintra emelkedett. Az euró jegyzé
Közleményben ismertette a Gazdaságfejlesztési Minisztérium(GFM), hogy az árstopok augusztusi megszűnése után az érintett termékek milyen rendben olvadnak bele a kötelező akciózás rendszerébe.