2023. június 27. kedd

jún. 27
7:57
2023-ban meghatározó mérföldkőhöz érkezett a Heineken (Márkamonitor)
A Heineken százötvenéves fennállása alatt az egyik legismertebb nemzetközi sörmárkává vált, mégis olykor megesik, hogy helytelenül írják vagy ejtik a nevét, a fogyasztók pedig szeretik frappánsan becézni kedvenc sörüket. Heiny, Hen Ken, Heineking… A márka úgy döntött, hogy a jeles évfordulóra magára ölti ezeket a beceneveket.   „A jubileumot és az
jún. 27
7:57
ENSZ-figyelmeztetés: a fekete-tengeri gabonamegállapodás végének súlyos hatásai lehetnek (Agrofórum)
A fekete-tengeri gabonaüzlet vége súlyosan érintené Afrika szarvát – közölték segélyszolgálati tisztviselők, figyelmeztetve, hogy az élelmiszerárak újabb emelkedése több tízmillió embert sodorna az éhezés szélére.
jún. 27
7:57
A Continental és az Aurora partnerséget kötött a skálázható, autonóm tehergépjárművek fejlesztésére (newtechnology.hu)
A Continental és az Aurora Innovation, Inc. technológiai vállalatok együttműködést kötöttek, hogy bevezessék az Aurora integrált hardver és szoftver rendszerének, az Aurora Drivernek első üzleti szempontból skálázható generációját, amely egyben a cég zászlóshajó terméke is. A két cég közösen tervezi, fejleszti, teszteli, szállítja és működteti azt
jún. 27
8:03
Nem mondanak le a nyaralásról a magyarok, ha kell hitelből utaznak (vg.hu)
A Cofidis felmérése szerint a magyarok 32 százaléka tervez az idén nyaralást.
jún. 27
8:15
Hiába néztek körül a rendőrök a vonaton (Menedzsment Fórum)
Hétfőn csaknem tizenegyezren érkeztek Magyarországra a háború elől menekülve, de csak 77-en szeretnének hazánkban maradni.
jún. 27
8:15
Nyolcvannál is kevesebben kértek menekültstátuszt (Privátbankár)
Hétfőn csaknem tizenegyezren érkeztek Magyarországra a háború elől menekülve, de csak 77-en szeretnének hazánkban maradni.
jún. 27
8:15
Valódi büntetés jár a kamu otthonfelújításért (vg.hu)
Fiktív számlák létrehozása és a magyar állam megkárosítása miatt nyomoz a NAV.
jún. 27
8:21
A kínai vezető szerint élénkül a gazdaság (Portfolio)
Kína gazdasági növekedése a második negyedévben felülmúlja az első negyedévit, és várhatóan sikerül elérni az 5 százalékos éves GDP-növekedési célt - jelentette ki kedden Li Csiang kínai miniszterelnök a Tiencsinben megrendezett Világgazdasági Fórumon. A kínai hazai össztermék (GDP) 4,5 százalékkal nőtt a március végéig tartó első negyedévben éves
jún. 27
8:21
Peking optimista: Kína képes elérni az idei növekedési célt (vg.hu)
A kínai miniszterelnök szerint az ország második negyedévi GDP-növekedése meghaladja az első negyedévit.
jún. 27
8:21
Jó hír a gabonaszállításban: emelkedett a Rajna vízállása (Agrofórum)
A németországi Rajna vízszintje a folyó nagy részén a normál szint közelébe emelkedett a múlt heti heves esőzések után, de egyes északi és középső területeken még így is túl sekély maradt ahhoz, hogy a teherszállító hajók teljesen megrakottan közlekedhessenek.
jún. 27
8:21
Kínai vegyianyag-elosztóközpont jön Magyarországra, Rogán Antal és köre lehet a projekt mögött (Forbes)
Egy záhonyi és egy budapesti helyszín jött fel lehetséges központként. Az egyik legfontosabb kiszolgálási iparág az akkumulátorgyártók és az elektromosautó-gyárak lennének.
jún. 27
8:23
Kiderült, hány boltot nyit Magyarországon a MediaMarkt a következő másfél évben (Portfolio)
Több új fizikai boltot is nyit a MediaMarkt a közeljövőben, miközben teljesen megújítja webshopját. A cég jó tavalyi évet zárt, de idén már látszik, hogy az embereknek kevesebb az elkölthető jövedelme, amit nem segít az sem, hogy szinte teljesen eltűntek a 0 százalékos hitelek. Érkezik egy új trade-in konstrukció, miközben a cég több új szolgáltatá
jún. 27
8:23
Elégedettek a gazdák: háromnegyedüknél minden marad a régiben (vg.hu)
Aszály ide-vagy oda: közel harmaduk kifejezetten elégedett volt a tavalyi eredményekkel.
jún. 27
8:27
Megérkezett a hidegfront, esőt is hozhat magával (vg.hu)
Kedden 27 fok körül alakul a hőmérséklet csúcsértéke.
jún. 27
8:27
A magyarok 71%-a nélkülözhetetlennek tartja a mobilinternetet a nyaralás során (Márkamonitor)
A magyarok 71%-a nélkülözhetetlennek tartja a mobilinternetet a nyaralás során, tízből kilencen pedig elvárják, hogy külföldön is ugyanolyan feltételekkel használhassák mobilszolgáltatásaikat, mint hazai környezetben – derült ki a Vodafone Magyarország megbízásából készült friss kutatásból. A felmérésből az is kiderült, hogy a nyaralók 62%-a került
jún. 27
8:27
Mark Zuckerberg vs. Elon Musk – vajon ki nyerne egy ketrecharcban? (BitcoinBázis)
Sokak fantáziáját megmozgatta a napokban felmerült Zuckerberg-Musk ketrecharc meccs lehetősége. Az esélyekről ugyan vitázhatunk, a mérkőzés minden bizonnyal sosem valósulna
jún. 27
8:33
Számolj egyszerűen! Segítség a baromfitelepek irányításához (Agroinform)
Mutatunk egy megoldást, ami segít megérteni a farmszintű ammónia-kibocsátás folyamatát, és ösztönzi a környezeti szempontú gondolkodást.
jún. 27
8:33
Indul a vakáció, mégis olcsóbb a benzin (Mezőhír)
Így fest most Magyarország üzemanyagainak átlagára az európai környezetben.
jún. 27
8:33
Energia az üvegháznak, fény a növényeknek (Agrárágazat)
Az újítás jól alkalmazható a mezőgazdaságban, mert az innovatív napelemek alatt a növények is jobban fejlődnek.
jún. 27
8:33
Még magasabb off-road képességeket nyújtanak az új Ranger változatok (GépMax)
Kanyarodási Asszisztens csökkenti a fordulókör sugarát, ez pedig a mezőgazdasági művelés alatt álló földeken nagy előny lehet.
jún. 27
8:33
Csomagolások a fenntartható jövőért (Transpack)
A csomagolások tervezésénél a jövőben kiemelt jelenőségű lesz, hogy felelősen használjuk a megújuló erőforrásokat.
jún. 27
8:39
Komoly lépésre készülhet egy orosz exoligarcha (Privátbankár)
Alekszander Mamut orosz oligarcha, aki az Ukrajna ellen indított invázió elején utazott külföldre, állítólag „liberális” sajtóorgánumot akar indítani. Nem egy kezdőről van szó, korábban jelentős médiaérdekeltségei voltak.
jún. 27
8:39
Megjelent a rendelet: újabb három hónappal hosszabbította meg a kormány a kamatstopot (Pénzcentrum)
A Magyar Közlöny legújabb számából derült ki, hogy a kormány újabb három hónappal hosszabbította meg a kamatstopot.
jún. 27
8:39
Kimozdult a stagnálásból a forint (Forbes)
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre.
jún. 27
8:39
2023. június 27. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
jún. 27
8:45
Egy év adatszolgáltatási haladék a 100 millió forintnál kisebb bevételű vendéglátó vállalkozásoknak (Adózóna)
Szakaszosan indul el a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felé a vendéglátó üzletek és jeggyel látogatható turisztikai attrakciók adatszolgáltatási kötelezettsége – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség, miután a vonatkozó rendelet tegnap késő este megjelent a Magyar Közlöny 92. számában.
jún. 27
8:45
Van egy dolog, amiben különleges a magyar használtautó-piac (Portfolio)
Mindenki a maga egyéni szempontjai alapján választ használt autót, de egy autó beszerzése minden esetben komoly döntés, és kiderült, hogy a vásárlók a különböző országokban más-más stratégiával választják ki a számukra megfelelő járművet - olvasható a carVertical közleményében. A vizsgált országok közül Magyarországon kiemelkedő azon vásárlók száma
jún. 27
8:45
Indul a méhészeti támogatási program (Demokrata)
A támogatások többek közt új eszközök beszerzéséhez, a méhbetegségek és kártevők elleni védekezéshez jelentenek segítséget – közölte Nagy István.
jún. 27
8:45
Drónvideó a Balaton Park Circuit építéséről (go2fly)
Májusban készült el az az autóversenypálya, melynek építkezéséről a Colas-csoport nemrég tett közzé videót. A fővárostól kevesebb mint 90 kilométerre, a Balaton közvetlen közelében, Balatonfőkajáron elkészült komplexumról készült rövidfilmen a korábbi építési
jún. 27
8:47
Meg megérkezhet a felpattanás a tőzsdéken (Portfolio)
Gyengén indították tegnap a hetet a tőzsdék, az európai és az amerikai piacok is estek, miután a hétvégi oroszországi eseményekkel kapcsolatos feszültség, valamint a kamatemelési várakozások rányomták a bélyegüket a piaci hangulatra. Ezt követően az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láttunk, bár a hongkongi és a sanghaji tőzsde kifejezetten jól te
jún. 27
8:51
Visszaesett az innogy csoport nettó nyeresége Csehországban (ProfitLine)
A magyar tulajdonú innogy CR energetikai csoport nettó nyeresége csaknem 70 százalékkal 551 millió koronára (8,816 milliárd forint) esett vissza tavaly éves összehasonlításban Csehországban, bevételei viszont megduplázódtak, 67,68 milliárd koronát (1082, 88 milliárd forint) tettek ki - derült ki az innogy CR éves jelentéséből, amelyet az Ekonomicky
jún. 27
8:51
Megérkezhet a felpattanás a tőzsdéken (Portfolio)
Gyengén indították tegnap a hetet a tőzsdék, az európai és az amerikai piacok is estek, miután a hétvégi oroszországi eseményekkel kapcsolatos feszültség, valamint a kamatemelési várakozások rányomták a bélyegüket a piaci hangulatra. Ezt követően az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láttunk, bár a hongkongi és a sanghaji tőzsde kifejezetten jól te
jún. 27
8:51
Rettegés a szeméttől: a PET-palackokra és az e-cigarettákra is van megoldás (vg.hu)
Pénzügyi forrásból nem lesz hiány, a nagy cégek dollármilliárdokat költenek kutatásra és fejlesztésre.
jún. 27
8:53
Döntött a kormány: meghosszabbítja a betéti kamatstopot (Portfolio)
Tegnap írtunk arról, hogy egyelőre még nem hosszabbította meg a kormány a június 30-ig életben lévő betéti kamatstopot, ahogyan a jegybanki diszkontkötvények korlátozás nélküli átruházására vonatkozó tilalmat sem. A lépésre azonban nem sokat kellett várni, a tegnap esti közlönyben a határidőket szeptember 30-ig kitolták.
jún. 27
8:53
Felemás napot zártak az ázsiai tőzsdék (vg.hu)
.
jún. 27
8:57
Megint egyéves csúcsa közelében a forint (Portfolio)
A hét elején ismét 370 alá erősödött a forint az euróval szemben, így lassan újra egyéves csúcsát tesztelheti a magyar deviza. Továbbra is elsősorban a nemzetközi hírekre lesz érdemes figyelni, hiszen a hazai színtéren egyelőre semmi olyan hír nem várható, mely érdemben mozgatná meg az árfolyamot.
jún. 27
8:57
Rengeteg autós feledkezik el erről a nyaralás előtt: súlyos árat fizetnek a spórolással (Pénzcentrum)
Sokan élnek abban a tévhitben, hogy az autók klímáját nem kell karban tartani, maguktól működnek évtizedeken keresztül. Azonban érdemes a használatbavétel előtt megnézetni egy szakemberrel: a nyári hőségben ugyanis senki nem akar órákon át működő klíma nélkül araszolni a zsúfolt autópályákon a Balatonig, netán a horvát tengerpartig. De, aki nem for
jún. 27
8:57
A kisebb büfék és lángososok megúszták a kötelező adatközlést (444.hu)
Csak a 100 millió forintnál nagyobb nettó árbevételű vállalkozásokra fog vonatkozni a júliustól elvárt kötelező, élő adatközlés.
jún. 27
8:57
Hihetetlen mennyiségű cigarettát rejtett egy gazdátlanul hagyott autó (vg.hu)
A NAV munkatársai egy gépkocsiban találtak nagy mennyiségű csempészett dohányterméket.
jún. 27
8:57
Nagy az igény a mesék és szuperhősök iránt (Márkamonitor)
Ben Afleck Air – Harc a legendáért című filmje bizonyult a legjobbnak a Magyar Filmadatbázis adatai alapján a magyar közönség körében 2023 első félévében. A Top 10-es lista 2. helyén a Pókember – A pókverzumon át című animáció áll és dobogós A galaxis őrzői: 3. rész. A Dungeons and Dragons: Betyárbecsület a negyedik legjobb, míg
jún. 27
8:57
Kimozdult a stagnálásból a forint (Forbes)
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre.
jún. 27
8:57
A kalászosok gyomirtása Magyarországon (Magyar Mezőgazdaság)
A Kynetec Hungary Kft. (volt Kleffmann és Partner Kft.) független piackutató cég 1995 óta tevékenykedik Magyarországon. Kizárólag gazdálkodóktól származó információk alapján méri fel a vetőmag-, a műtrágya- és a növényvédőszer-piacot. Alábbi összeállításunk megosztásával is szeretnénk megköszönni a segítségét mindenkinek, aki bármelyik kutatásunkba
jún. 27
9:03
Kimozdult a stagnálásból a forint (Forbes)
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre.
jún. 27
9:09
Meglepő mestertervvel álltak elő a tudósok a klímaváltozás ellen, ám hatalmas veszélyre figyelmeztetnek (Portfolio)
Az Európai Unió csatlakozik ahhoz a nemzetközi projekthez, amelynek célja annak felmérése, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelemben életképesek-e az olyan nagyszabású beavatkozások, mint a napsugarak légköri eltérítése vagy a Föld időjárási mintáinak megváltoztatása - írja a Bloomberg.
jún. 27
9:15
A 4iG német partnere is megszerezheti a gigantikus amerikai hadászati üzletet (Portfolio)
Az amerikai hadsereg hétfőn bejelentette, hogy az eredetileg ötfős mezőnyből már csak a General Dynamics és a hazánkban is aktív Rheinmetall amerikai részlege van versenyben a Bradley harcjármű leváltására kiírt, több 45 milliárd dolláros szerződés elnyeréséért folytatott versenyben.
jún. 27
9:21
Otthonfelújítási támogatást loptak (Piac és Profit)
Bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntett és más bűncselekmények miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága. Az érintettek elszámoltatása folyamatban van.
jún. 27
9:21
Az Európai Unió több mint 800 millió euróval támogat 41 védelmi ipari projektet (ProfitLine)
Az Európai Unió (EU) az Európai Védelmi Alap (EDF) keretében 832 millió euróval támogat 41, a védelmi kutatással és fejlesztéssel foglalkozó projektet - tájékoztatott az Európai Bizottság hétfőn.
jún. 27
9:21
Legendás budapesti klub zár be a megemelkedett költségek miatt (Forbes)
Bezár a Budapest Jazz Club a megemelkedett költségek miatt és mert „június 26-án a vagyonkezelő zárcserével és lakatokkal bezárta a Budapest Jazz Clubnak helyet adó ingatlant”.
jún. 27
9:27
Újabb elektromos autós cég ment csődbe (Portfolio)
A Lordstown Motors, az amerikai elektromos pickupokat gyártó vállalat csődvédelmet kért és vevőt keres a a cégre, miután nem sikerült megoldani a tajvani Foxconn-nal a beígért beruházásról folytatott vitát. Az ohiói székhelyű vállalat ezzel egyidejűleg jogi lépéseket tett a Foxconn ellen, csalárd magatartással és ígéretek megszegésével vádolva a cé
jún. 27
9:27
Ikonikus hely zár be Budapesten: itt a vége, nem bírják tovább az emeléseket (Pénzcentrum)
Többször is szóltak, hogy nem fogják bírni, de az illetékesek nem léptek közbe. Nagy hírű jazzclub zár be Újlipótvárosban.

Keresés