Meghosszabbítja a jelentkezési időszakot a Hypewriter nemzetközi sorozatötlet pályázat. Az immár ötödik alkalommal megvalósuló verseny célja, hogy felkutassa a legeredetibb, vadonatúj tévésorozat-ötleteket és tehetséges alkotóikat. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is szép számmal, a világ minden tájáról, eddig 21 országból érkeztek pályaművek. A sz
Augusztustól újra fel lehet használni a bolti élelmiszervásárlásra a SZÉP-kártyán lévő pénzeket. A lehetőség december végéig él, és az eddig 450 ezres kedvezményes keretet még 200 ezer forinttal meg is emelik.
Tizenkét, pillepalackokon lebegő hajóval és kenus különítménnyel startoltak el a csapatok vasárnap a IV. Tisza-tavi PET Kupán Tiszafüredről. Mintegy kétszáz petkalóz saját készítésű tutajjal Tiszafüredtől Tiszanána-Dinnyéshátig gyűjti a hulladékot a tóról és az ártéri erdőkből három napon át.
Az OTT-ONE Nyrt. és a Set Group Nyrt. továbbra sem adta le pénzügyi jelentését, a SunDell Estate Nyrt. és a Wingholding Zrt. tavalyi beszámolója pedig nem volt szabályszerű – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank.
Az európai gázárak a pénteki bezuhanás után ma tovább esnek, jelentősen tompítva az elmúlt hetekben látott ralit, amit az ellátási kockázatokhoz és a forró időjáráshoz kapcsolódó félelmek hajtottak.
Tizenhat vármegye 438 településén, összesen 98 ezer hektárnyi területen lesz a héten szúnyoggyérítés - tájékoztatta a szúnyogirtási program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.
Az OTT-ONE Nyrt. és a Set Group Nyrt. továbbra sem adta le pénzügyi jelentését, a SunDell Estate Nyrt. és a Wingholding Zrt. tavalyi beszámolója pedig nem volt szabályszerű - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank, amely döntésekről az MNB hétfőn tájékoztatta az MTI-t.
A hazánkra jellemző munkaerőhiányra minden vállalat keresi a megoldást. Az már egyértelműen látszik, hogy még évekig nem fog javulni a helyzet Magyarországon, így külső forrásból kell feltölteni az üres pozíciókat. Szerencsére lehetőségből nincs hiány, ezt mutatják az indiai munkavállalókról alkotott pozitív hazai visszajelzések is.
Egy új tanulmány szerint mégsem lesz kritikus hatással az európai élelmiszerellátásra és a gazdák jövedelmére a növényvédő szerek használatának 2030-ig előírt 50 százalékos csökkentése.
Új pszichoaktív anyaggal, „biofűvel” kereskedő bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat Szekszárdon – közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
2023. június 16-án, pénteken este szervezték meg a Mozgás Éjszakáját a Hősök terén és a Városligetben. A sportfesztivál egy közös zumbás bemelegítéssel kezdődött a Hősök terén 20:45-kor. A megnyitót követően a zumba mellett görkorcsolyázás, gyalogtúra, ötpróba, futás, és kerékpározás volt a program. Emellett ki lehetett próbálni a latin tácokat, a
Az ukrán elnök szerint hatékonyan verték vissza a támadásokat Avdijivka közelében a Kelet-Ukrajnában folyó harcokban, és hangsúlyozta, hogy az ellentámadás jól halad.
Idén már 70. alkalommal rendezik meg a reklámipar legnagyobb eseményét, a Cannes Lionst. Ahogyan az elmúlt évtizedekben megszokhattuk, elképesztő külsőségek között zajlik az esemény, a világ legnagyobb és legjobb ügynökségei mellett pedig a rengeteg hírességek, zenészek és egykori sportolók is feltűnnek a rendezvényen. Elrajtolt a reklámszakma legn
Vajon mi a helyzet a koppenhágai Kis hableány szobráról vagy a brüsszeli Atomiumról készült fényképfelvételekkel? Mit mond a magyar szabályozás? Szigorúbb vagy enyhébb, mint az európai? A nyári utazások előtt jó tisztában lenni a szabályokkal, melyeket dr. Kiss Dóra Bernadett, az Oppenheim szakértője ismertet.
Miniszteri mandátuma utolsó napján, Tánczos Barna leköszönő romániai környezetvédelmi miniszter aláírta a közel félezer védett barnamedve kilövését engedélyező megelőzési kvótáról szóló miniszteri rendeletet.
Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama, az euróval szemben 373 körül nyitott a hazai bankközi piac. A befektetők ma elsősorban az MNB Monetáris Tanácsának keddi döntésére figyelnek, elsősorban a jegybank kommunikációja és friss előrejelzése lehet izgalmas. A délelőtt enyhe gyengüléssel telt.
A sikeres tesztidőszakot követően június 26-tól újabb 11 budapesti és egy gyáli Penny-üzlettel bővül azon egységek sora, ahol elérhető a Munch szolgáltatása. Az üzletlánc még áprilisban írt alá együttműködési megállapodást az online platformmal, hogy közösen lépjenek fel az élelmiszerpazarlás ellen. Az elmúlt több mint két hónapban háromféle munch
A timföldgyártás egy veszélyes mellékterméke, a vörösiszap kezelésére dolgoznak ki új megoldást a Szegedi Tudományegyetem (Szte) Sipos Pál professzor vezette kutatócsoportjának munkatársai - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Négy év kihagyás után ismét Párizsban találkozik a világ repülőgépipara a vevőkkel. A ma nyíló és hat napon át tartó Párizsi Légishow hagyományosan a nagy üzletkötések helyszíne, ahol idén sokmilliárd dolláros megrendeléseket adnak fel a világ légitársaságai - a tülekedés így érthető.
A magyar számviteli és adótanácsadói piac két meghatározó szereplője, a WTS Klient Gazdasági Tanácsadó Kft. és a Finacont Kft. tulajdonosai úgy döntöttek, hogy közös vezetés mellett, tevékenységeik és munkatársaik egy cégbe szervezésével szolgálják ki a jövőben ügyfeleiket. A szándékmegerősítő nyilatkozatot a felek 2023. június 12-én írták alá, a v
Az OTT-ONE Nyrt., a SET GROUP Nyrt., a SunDell Estate Nyrt. és a WINGHOLDING Zrt. esetében azonosított problémát a tavalyi pénzügyi évről készített kibocsátói éves jelentés kapcsán az MNB. Az OTT-ONE és a SET GROUP amelyek részvényeinek kereskedése már régebb óta fel van függesztve a BÉT-en nem publikálták jelentésüket, s egyéb tájékoztatásokkal is
A kormány a múlt héten T/4243. szám alatt (a légitársaságok hozzájárulásáról és egyes adótörvények módosításáról címmel) benyújtotta a 2024. évi adótörvényeket. A következőkben az adócsomag egyszerűsített foglalkoztatással, egyszerűsített közteherviselési hozzájárulással és a Tbj. (2019. évi CXXII.) törvénnyel kapcsolatos javasolt módosításait teki
A mostani gazdasági helyzetben minden vállalat a költséghatékonyságra törekszik a Hr területén is. Az új munkaerő megtalálása jelentős kiadást jelenthet, nem is beszélve az időráfordításról – érdemes ezért minél jobban automatizálni a folyamatot. A K&H beavat abba, hogyan faraghatjuk le a hónapokig tartó toborzást akár hetekre, és miért teszik a di
Az Ökológiai Kutatóközpont a lakosság segítségét kéri az inváziós csípőszúnyogok terjedésének megfigyeléséhez. A kutatók figyelmeztetnek: az inváziós csípőszúnyogok azért veszélyesek, mert számos olyan kórokozót terjeszthetnek, amelyet a magyarországi csípőszúnyog fajok nem.
Az előző hetek során több mint 22 ezer hektárról jelentettek jégkárt az északnémet területeken, de további jégesők várhatók – hívja fel a figyelmet a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
Tovább gyengül a forint, egy szakember szerint pedig erre kifejezetten szüksége lehet a magyar gazdaságnak. A kínai gazdaság nem jól muzsikál, emiatt aggódnak a részvényesek. A gázár egyes lelőhelyek kiesése és a kánikula megérkezése miatt emelkedhetett elsősorban. Árulja romániai érdekeltségét az OTP, csatázik a SEC a tőzsdefelügyelettel.