2023. december 12. kedd

dec. 12
19:03
Munkaerőpiaci felmérés: a legnagyobb felfutást az IT, a pénzügy és ingatlan ágazatban várják (Adózóna)
Bár továbbra is sok a bizonytalanság a gazdaság jövő évi pályáját illetően, 2024 első negyedévében a hazai munkáltatók 31 százaléka bővíteni tervezi jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 21 százalékuk jelez előre. Az álláskeresők ebben az időszakban főként az IT, a pénzügyi és ingatlanpiaci területen működő cégeknél számíthatnak élénk mun
dec. 12
19:06
Hivatalos vételi ajánlatot tett az állam a Strabagnak a GYSEV-ben meglevő részesedésére (Portfolio)
A magyar állam hivatalos vételi ajánlatot tett a Strabag 6 százalékára - értesült a telex.
dec. 12
19:12
Újabb pályázatot hirdetnek jövőre az állatvédő polgári szervezetek számára (ProfitLine)
A jövő év januárjában egy újabb 500 millió forintos keretösszegű pályázatot hirdetnek állatvédő civil szervezetek számára - jelentette be az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos kedden a Facebook-oldalán.
dec. 12
19:12
Horváth Gábor lett a Költségvetési Tanács elnöke (Demokrata)
Horváth Gábor közgazdászt, kockázatkezelési szakembert nevezték ki a tanács élére.
dec. 12
19:18
A méhbiológia alapjai 8. – Mirigyrendszer (Magyar Mezőgazdaság)
A méhek fejlett mirigyrendszerrel rendelkeznek, ami egyrészt azt jelenti, hogy mirigyeik száma nagy, másrészt ezek összehangoltan működnek, így biztosított a méhek életfolyamatainak szabályozása.
dec. 12
19:24
Fluor: Amikor sikító tinihadak tépik le rólad a pólót az utcán, azt fel kell dolgozni (Forbes)
Fluor Tomi a Forbes Flow All Stars 2023 színpadán beszélt mentális egészségéről, Budapestről, a Wellhello 10 éves Aréna-koncertjéről. A beszélgetés végére Diaz is befutott.
dec. 12
19:24
Mocsán és Zsadányban is azonosították a madárinfluenzát (Üzletem)
Az érintett állományok felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van.
dec. 12
19:30
Halad a Magyar Nemzeti Bank épületének felújítása, de várhatóan 50 százalékkal drágább lesz majd (Telex)
Betett az építkezésnek az infláció és a különféle válságok.
dec. 12
19:30
Mobilpiaci jelentés: dinamikusan bővül a forgalmazott adatmennyiség (Digital Hungary)
A hatóság legújabb, a mobiltelefon-, a mobilinternet- és a mobil M2M-szolgáltatások főbb mennyiségi mutatóinak alakulását bemutató mobilpiaci jelentése szerint a mobiltelefonos adatforgalom továbbra is dinamikusan emelkedik, évi átlagos 37 százalékos növekedést mutat. A 2019 és 2023 első féléve közötti időszakot vizsgáló jelentés arra is rámutat, h
dec. 12
19:42
Immár lehet mínuszban a jegybank (Infostart)
Rugalmasabbá teszi a jegybank veszteségkezelését a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló, valamint a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítása, amelyet 134 igen szavazattal, 41 ellen- és 16 tartózkodó voks mellett fogadott el a Ház.
dec. 12
19:42
Elfogadták a szuverenitásvédelmi törvényt (Menedzsment Fórum)
Elfogadta a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvényt kedden az Országgyűlés, létrejöhet a Szuverenitásvédelmi Hivatal.
dec. 12
19:42
Jelentős forgalomban új csúcson zárt a tőzsde (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 704,61 pontos, 1,21 százalékos emelkedéssel, új történelmi csúcson, 59 004,86 ponton zárt kedden.
dec. 12
19:42
Elérheti-e a Cardano (ADA) a 2 dollárt 2024-ben? Szakértők a Retik Finance (Retik)-re adják a voksukat (BitcoinBázis)
A 2024-es év számos lehetőséget tartogat a kriptopiac számára, a befektetők pedig várakozással figyelik a különböző digitális eszközök potenciális növekedését.
dec. 12
19:48
Így védené az Európai Bizottság a demokárciát (Portfolio)
Az Európai Bizottság intézkedéscsomagot fogadott el a demokrácia védelme érdekében, valamint annak érdekében, hogy az átláthatóság javításával csökkentse a külföldi beavatkozás veszélyét - jelentette be Vera Jourová átláthatóságért és értékekért felelős uniós biztos Brüsszelben kedden.
dec. 12
20:03
NAV 2023-11 adózási kérdés: az egyes italtermékek csomagolása visszaváltási díjának kezelése az áfában (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján megjelent az egyes italtermékek csomagolása visszaváltási díjának kezelése az áfában című a 2023-11. Adózási kérdés.
dec. 12
20:12
Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
Csökkenéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
dec. 12
20:18
Újabb törvénymódosítás után egyre közelebb a reptérvásárlás (Portfolio)
Az Országgyűlés a mai ülésnapján elfogadta az egyes gazdasági és vagyongazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényt, amelynek részét képezi a légiközlekedésről szóló törvény módosítása is - áll a Gazdaságfejlesztési Minisztérium lapunkhoz eljuttatott közleményében.
dec. 12
20:18
A sárgarépa mindenekelőtt (Magyar Mezőgazdaság)
Szerényen teszik a dolgukat, pedig az ország egyik legnagyobb sárgarépatermesztő vállalkozását működtetik Pálmonostora határában.
dec. 12
20:24
Nagyon egészségtelen víz folyik a csapból ezen a hazai településen: súlyos szennyezés történt (Pénzcentrum)
Növényvédőszer mosódott Akasztón az ivóvízbe, ami miatt tegnap óta csak a lajtos kocsiból hozott vízből lehet főzni és inni, aminek a fejadagja napi 3 liter víz. Ez pedig semmire se elég az ottélők szerint.
dec. 12
20:24
Írország csökkenti az új ukrán menekültek támogatását (Növekedés)
Írország csökkenteni fogja az újonnan érkező ukrajnai menekülteknek járó juttatásokat és lakhatási támogatást - közölte kedden a dublini kormány.
dec. 12
20:24
138 milliós vagyoni hátrányt okozott három pécsi szerviz (Üzletem)
A hamisított autódiagnosztikai eszközök használata a közlekedésbiztonságra is fokozott kockázatot jelenthet.
dec. 12
20:30
Növelni kell a létesítmények üzemeltetésének gazdaságosságát (Demokrata)
Több fővárosi intézményben valósult meg energetikai korszerűsítés.
dec. 12
20:36
Megszólalt a Kreml Zelenszkij esetleges leváltásáról (Növekedés)
Nem változtat az ukrajnai "különleges hadművelet" menetén Joe Biden amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett washingtoni találkozója, amelyet a Kreml komoly figyelemmel fog kísérni - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz államfő sajtótitkára.
dec. 12
20:42
Kissé erősödött a forint estére (ProfitLine)
Kissé erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
dec. 12
20:42
Lázár János törvényét elfogadták, új korszak indul az építkezéseknél (Növekedés)
Elfogadták 135 igen, 44 nem, 12 tartózkodó szavazattal a magyar építészetről szóló törvényt, amellyel négy jogszabályt - a mérnöki és építészkamaráról, az épített környezetről, a településkép védelméről és a kulturális örökség védelméről szóló törvényeket - vonják össze.
dec. 12
20:54
Még két évet maradnak a magyar katonák Irakban (Növekedés)
Meghosszabbodik a honvédség iraki szerepvállalása.
dec. 12
21:03
Újra illegális szoftvereket fülelt le a NAV (Adózóna)
Egymás után buktak meg az illegális szoftverekkel a Dél-Dunántúlon autószerelő műhelyek, a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) ellenőrzésekor, olvasható a NAV honlapján.
dec. 12
21:06
Elvesztette az Index főszerkesztője az év egyik legszürreálisabb perét első fokon (Media1)
Elutasította a bíróság első fokon ma, kedden Fekete-Szalóky Zoltán, az Index főszerkesztőjének keresetét, amellyel portálunkat, a Media1-et próbálta megszorongatni a Schiffer András nevével fémjelzett ügyvédi iroda közreműködésével. Cikkünkből az is kiderül, hogy nem ez az első eset, hogy a kormányközelbe került Index különféle vezetői lapunk működ
dec. 12
21:12
Folytathatják a tiltakozást a Volánbusz dolgozói (ProfitLine)
Folytathatják a tiltakozást a Volánbusz dolgozói, bérajánlatot ugyanis még mindig nem kaptak - mondta a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (Szaksz) keddi sajtótájékoztatóján az érdekképviselet elnöke.
dec. 12
21:12
Horváth Gábor közgazdász lett a Költségvetési Tanács új elnöke (Növekedés)
A közgazdász, kockázatkezelési szakértő Horváth Gábor Kovács Árpádot váltja a poszton.
dec. 12
21:18
Több mint ezer faj is élhet egy városi kertben (Magyar Mezőgazdaság)
Lassan a csapból is a biodiverzitás folyik. Nem is gondolnánk, hogy akár saját kis kertünkkel is mennyit tehetünk az élővilág sokféleségének megőrzéséért - és ezzel saját magunkért is.
dec. 12
21:24
Döntött az Országgyűlés: létrejöhet a Szuverenitásvédelmi Hivatal (Portfolio)
Elfogadta a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvényt kedden az Országgyűlés, így létrejöhet a Szuverenitásvédelmi Hivatal. A kormánypárti képviselők által benyújtott jogszabályt 140 igen, 50 nem szavazattal hagyták jóvá a képviselők.
dec. 12
21:24
Fórum a kisvállalatok finanszírozási lehetőségeiről (Üzletem)
A VOSZ Női Vállalkozói Szekció és a SEED Alapítvány következő rendezvényének témája a kisvállalatok finanszírozási lehetősége lesz.
dec. 12
21:30
Normalizálódni látszik a bankszektor: januártól jöhetnek a 7 százalék alatti kamatok (Pénzcentrum)
2024. január 1-jétől az újonnan megkötött szerződések esetében az önkéntes kamatplafon mértéke jelentősen csökken, így az ehhez csatlakozó bankok a jelenlegi 8,5 százalék helyett legfeljebb 7,3 százalékos THM-mel (teljes hiteldíj mutató) adhatják a lakáshiteleiket. A Bankmonitor szakértői szerint 10 éves kamatperiódussal már most is találni 7,3 szá
dec. 12
21:42
2024-ben az agilitás és az ügyfélközpontúság lesz a vállalkozások növekedésének kulcsa (ProfitLine)
Az év vége nem csak a lecsendesedés, de a számvetés és tervezés időszaka is, ez pedig különösen igaz az üzleti életben. Amellett, hogy a vezetők ezekben a napokban kipihenhetik a fáradalmakat, egyben arra is jut idejük, hogy a teljes képet vizsgálva alkossanak stratégiákat vagy jelöljenek ki új irányokat vállalkozásuk számára. A 2024-es év is a biz
dec. 12
21:48
Elindult a roham az idősotthonokba: akár évekig is várhatnak a családok 1-1 helyért (Pénzcentrum)
Zsúfolt időszak az év vége és az év eleje az idősotthonokban. A három idősotthont üzemeltető Irmák Nonprofit Kft. tapasztalata szerint ekkor indul meg a roham a férőhelyekért. Magyarországon tízből három idős ember él egyedül, minden harmadik 60-79 év közötti pedig magányosnak vallja magát. Szakértők arra hívják fel az érintettek és a hozzátartozók
dec. 12
21:48
Illatos karácsonyi díszek? Pillanatok alatt elkészítheted! (Agroinform)
A fahéj és a rozmaring fantasztikusan illatossá varázsolja az otthonod, és azét is, akinek ajándékba adod a belőlük készített díszeket.
dec. 12
22:12
Közel 50 százalékos növekedéssel zárta a Virginia dohány felvásárlását a Continental Dohányipari Csoport a 2022-es évhez képest (ProfitLine)
Eredményesen zárta a Virginia dohány felvásárlását a Continental Dohányipari Csoport dohánytermesztésért és feldolgozásért felelős tagja, a Dofer Dohányfermentáló Zrt.: a társaság összesen 1 315 tonna termést vásárolt fel, amely mintegy 49 százalékos növekedést jelent a tavalyi szezonhoz képest.
dec. 12
22:12
Tízezreket spórolhatunk ezzel a legális trükkel: így cselezheted ki a magas lakásbiztosítást (Pénzcentrum)
Már nagyon kevés idő van hátra 2024. március elsejéig, amikor több mint 3 millió biztosítási szerződést, vagyis a teljes lakásbiztosítási piacot érintő biztosító váltási kampány kezdődik. 13 biztosító, több mint 300 alkuszcég és több ezer üzletkötő - aktív kormányzati támogatás mellett - készül az első Mo-i lakáskampányra. Márciusban, akár 50 száza
dec. 12
22:24
Top 4 Employer Branding trend a World Employer Branding Day 2023-ról (ProfitLine)
A World Employer Branding Day idén Amszterdamban került megrendezésre 2023 október 18-20-án. A rendezvény magyarországi partnere már hatodik éve a Brandfizz Employer Branding. Fontos számunkra, hogy a világszínvonalú trendekről első kézből értesüljön és az is, hogy a legújabb employer branding gyakorlatokat a tehetségek bevonzására, elkötelezésére
dec. 12
22:30
180 fokos fordulat a magyar kormánytól: mégis beszállna Ukrajna finanszírozásába (Portfolio)
Ha a közös uniós költségvetésen kívül szerveznék meg az uniós tagállamok Ukrajna finanszírozását, és ha 4 év helyett csak 1 évre szólna ez a finanszírozási csomag, akkor ebbe Magyarország is hajlandó lenne beszállni – gyakorlatilag ezt üzente meg kedd este Orbán Balázs a Bloombergnek adott interjúban. Mindez arra utal, hogy a bilaterális alapon sze
dec. 12
22:42
Hamarosan tízezreket spórolhatunk a lakásbiztosításon! (ProfitLine)
Már nagyon kevés idő van hátra 2024 március elsejéig, amikor több mint 3 millió biztosítási szerződést, vagyis a teljes lakásbiztosítási piacot érintő biztosító váltási kampány kezdődik. 13 biztosító, több mint 300 alkuszcég és több ezer üzletkötő - aktív kormányzati támogatás mellett - készül az első magyarországii lakáskampányra. Márciusban akár
dec. 12
23:42
Napjai maradtak az igénylésre a hitelüket vesztő babavárósoknak (ProfitLine)
Tízmillió forint a tét azoknak gyermekvállalást tervezőknek, akik az év végével elvesztik a jogosultságukat a babaváró hitelre. A bankok szerint megkezdődött a hajrá, és van, ahol már csak napokban mérik az igénylésre maradt időt. Nem érdemes az utolsó pillanatokra hagyni a jelentkezést, és figyelni kell a közigazgatási szünetre is, különben könnye

2023. december 13. szerda

dec. 13
0:12
Ezért esszük túl magunkat az ünnepek alatt (ProfitLine)
„Ki lesz az angyal? Csak még egy falatot anyu kedvéért!” – hányszor hallottuk ezeket a mondatokat gyerekkorunkban és talán sokan ezt mondogatják a saját gyerekeiknek is. Nem is gondolnánk azonban, hogy mennyi terhet róhat ránk ez a néhány kedvesnek szánt mondat, amivel a szüleink, nagyszüleink evésre buzdítottak minket.
dec. 13
0:12
Kétharmadra tör a magyar állam a Gysev-ben, megvenné a Strabag részesedését (444.hu)
3 tulaja van a vasúttársaságnak, ha a Strabag belemegy az üzletbe, a magyar és az osztrák állam marad benne és a magyar félé lesz az irányítás.
dec. 13
0:12
Mi történik, ha a Tesla Cybertruck elüt egy gyalogost? (NRGreport)
A Tesla Cybertruck sokkolta a világot szögletes, éles letöréseivel és lapos panelekkel rendelkező formatervével. Azonban éppen ezek a jellemzők, a merev rozsdamentes acélból készült külső vázzal és a jelentős tömeggel együtt aggályokat keltettek a biztonsági szakértőkben a gyalogosokra gyakorolt lehetséges hatásokkal kapcsolatban egy esetleges ütkö
dec. 13
0:12
A német drónellenes projektek költségei megötszöröződtek! (go2fly)
A német védelmi minisztérium által tervezett drónelhárító rendszer beszerzése a vártnál ötször drágább lesz – jelentette kedden a Spiegel magazin. A fegyverkezési projekt ára – amelynek célja a rakéták és
dec. 13
0:16
A MET Central Europe három stratégiai témára összpontosít a következő időszakban – 2023-as energetikai körkép, 7. rész (NRGreport)
Az energetikai szektor idei történéseit nehéz lenne egyetlen cikkben összefoglalni. Az NRGreport.com, Magyarország egyetlen energetikai szakportálja az iparág megkerülhetetlen vállalatainak vezetőit kérdezte 2023 eredményeiről, sikereiről, nehézségeiről, illetve 2024 kihívásairól. Cikksorozatunk hetedik részében a MET Central Europe regionális veze
dec. 13
0:16
Ids 2024 – Dánia nemzetközi drón showra készül (go2fly)
Az International Drone Show 2024 a dániai Odense mellett, a HCA repülőtéren kerül megrendezésre, ahol az UAS Denmark Tesztközpont található, amely Észak-Európa egyik fő drónközpontja. A központ BVLOS járatokkal, C-UAS
dec. 13
0:20
2023 tanulságos drón balesetei (go2fly)
Tanulságos videó egyveleget tett közzé spanyol nyelven Rafa Ocón a saját YouTube csatornáján, amelynek több mint 145 ezer feliratkozója van. A videó sajátos összefoglalója az idei év drón baleseteinek.  Van

Keresés