A G DATA CyberDefense szerint a mesterséges intelligencia (MI) egyre nagyobb veszélyt jelent az IT-biztonságra. 2024-ben növekedni fog az adathalászlevelek minősége és hatékonysága, és számíthatunk hamis fényképek, videók, álláspályázatok vagy akár „tudományos” dolgozatok nagyszámú megjelenésére.
Több jármű összeütközött az M1-es autópályán Hegyeshalom felé az Óbarok pihenőnél, a 42-es kilométernél megállították a forgalmat - közölte az Útinform kedd délelőtt a honlapján.
A hazai vállalatok egyre többet költenek mesterséges intelligenciára, sokan már a következő egy évben elengedhetetlennek tartják az AI megoldásokat ahhoz, hogy versenyképesek maradjanak a piacon – derült ki a Deloitte kutatásából. A legtöbb cég ugyanakkor átfogó stratégia nélkül vágott bele az AI projektekbe, és a technológiával kapcsolatos kockáza
A 451/2023. kormányrendeletben az egyes meghatározott juttatásokra vonatkozó szabályoktól eltérően mentes az adók alól a közvetlenül forgalomba hozatalt kezdeményező borászati üzemengedélyestől palackozott kiszerelésben vásárolt Btv. 1. § 3. pontja szerinti borászati termék reprezentációs és nem reprezentációs vendéglátás keretében, továbbá üzleti
Több német biztosító, köztük a Munich Re és az Allianz is összesen több mint 3 milliárd eurós kitettséggel rendelkezik René Benko küszködő ingatlanbirodalmában, a Signa csoportban. E kitettségnek körülbelül egyharmadát nem fedezi semmilyen biztosíték, ami az egyes biztosítóknak különösen nagy fájdalmat okozhat - írta a Financial Times.
Az eddigi 8,5 százalékról 7,3 százalékra csökken a lakáshitelek maximális THM-je 2024. januárjától. A vállalati forgóeszközhiteleké 9,9 százalékra. 2024 áprilisától megszűnik a kamatplafon és a kkv-hitelek kamatstopja is.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a Mol üzemének területén történt káresemény, melynek elhárítását a vállalat létesítményi tűzoltósága végzi az érdi tűzoltók bevonása mellett.
Erősödéssel kezdett kedd reggel a forint az euróval szemben, a magyar deviza ismét az uniós forrásokkal kapcsolatos pozitív hírekre reagált. Ha ma valóban döntenek Brüsszelben a 10 milliárd eurónyi forrás felszabadításáról, akkor az akár további forinterősödést válthat ki.
A márka illetékesei tavaly azt a célt jelölték meg, hogy 2030-ig 500 ezerről 3,5 millióra növelik az évente eladott elektromos Honda motorkerékpárok számát. A célkitűzést idén 4 millióra módosította a vállalat.
A MOHU Zrt. megbízásából megváltozott munkaképességű emberek végzik az elektronikai kis berendezések szétszerelését a Szegedi SZEFO Zrt. hódmezővásárhelyi telephelyén, az erről szóló megállapodást szerdán írták alá.
Idén a hódmezővásárhelyi talajszelvény kapta a Magyarország talaja címet a Magyar Talajtani Társaság által szervezett közönségszavazás alapján - jelentette be a minisztérium szerdai közleménye szerint Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az Év talaja 2023 címmel kedden tartott szakmai k
A Ford Motor jövőre nagyjából a felére csökkenti a teljesen elektromos F-150 Lightning pickup tervezett gyártását, ami különösen érdekes lépés annak fényében, hogy az autógyártó 2023-ban jelentősen megnövelte az üzem kapacitását az elektromos jármű gyártásának céljával.
Számos kétharmados törvényt fogadhat el keddi ülésén az Országgyűlés. Döntés lesz egyebek mellett a nemzeti szuverenitás védelmével összefüggő alaptörvény-módosításról, a fővárosi választási rendszer átalakításáról és az idegenrendészeti szabályok szigorításáról.
A lengyel Inter-Tech homlokrakodók a legtöbb traktormárkával kompatibilisek, így nem meglepő, hogy Magyarországon szívesen választják őket Mtz-khez is.
Bár továbbra is sok a bizonytalanság a gazdaság jövő évi pályáját illetően, 2024 első negyedévében a hazai munkáltatók 31 százaléka bővíteni tervezi jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 21 százalékuk jelez előre. Az álláskeresők ebben az időszakban főként az IT, a pénzügyi és ingatlanpiaci területen működő cégeknél számíthatnak élénk mun
Akár egy decemberi bérmegállapodás esélye is adott volt, ám a munkáltatói bérajánlat kialakítását célzó egyeztetési folyamatot végül megakasztotta az advent második vasárnapjára, illetve az azt követő hétfőre időzített figyelmeztető sztrájk.
Úgy költenek a globális tech platformok rendszerieben óriási összegeket a hirdetők, hogy független forrásból le sem ellenőrzik, hogy tényleg az ígért célcsoportnak jelentek-e meg a hirdetések – mutatott rá a digitális hirdetési piac egyik anomáliájára Ambruszter Géza, a Gemius Hungary cégvezetője.
Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes december 11-én benyújtotta az egyes hatósági kérdésekről szóló T/6518. számú törvényjavaslatot, mely szerint módosul a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény, illetve ennek hatására az infotörvény is.
Atlétikai VB, Sztárbox, Azahriah, őzlábgomba recept – többek között ezek voltak a legnépszerűbb keresőszavak a magyarok körében 2023-ban a Google tájékoztatása szerint. Mivel idén 25 éves a kereső, ezúttal az elmúlt negyed évszázad legfelkapottabb kereséseiből is bemutattak néhányat. Hagyományos módon a Google minden év végén nyilvánosságra hozza,
Első alkalommal tette közzé weboldalán Export-Őr című szakmai kiadványát az EXIM Magyarország. Az intézmény honlapján megjelenő összefoglaló az EXIM külpiaci kitettsége, valamint hazánk exportpiacai szempontjából releváns régiók makrogazdasági folyamataira fókuszál. A kiadvány továbbá a magyar gazdaságra vonatkozóan egy egyedülálló külgazdasági hőt
A hazai McDonald’s 35. születésnapi montázsfilmjét a mindenkori vendégek és dolgozók több száz videófelvételéből és fényképéből Pálfi György készítette el, a zenét pedig a Margaret Island zenekar szerezte hozzá.A világhírű rendező és csapata többszáz munkaóra alatt, változatos filmes technikák felhasználásával készítette el a pár perces „Meki 35 kö
Felújították a Békés vármegyei Hunyán a bekötőutat a Magyar Falu Program háromszázötvenmillió forintos támogatásából - tájékoztatott Dankó Béla (Fidesz) országgyűlési képviselő.
Szezon végén érdemes a gépeket úgy nyugovóra helyezni, hogy amikor kezdődik a munka, ne remegő kézzel kelljen elfordítani a kulcsot, hogy vajon beindul-e a traktor, vagy a kombájn.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az előzetesen meghatározott menetrendnek megfelelően hétfőn újra megbeszélést tartott a Bankszövetség képviselőivel, amelyen a bankok új válallásokat tettek.
A mai napon újabb kibocsátó debütált a Budapesti Értéktőzsde középvállalati platformján, a BÉT Xtenden: a STRT Holding részvényeinek bevezetését ünnepélyes csengetés jelezte a tőzsdén. Az angyalbefektető Balogh Petya által alapított és vezetett startupok számára forrást biztosító STRT Holding tőzsdére lépését sikeres zártkörű tőkeemelés előzte meg,
Vannak elkerülhetetlen dolgok az életben. Ezekre érdemes felkészülni, elsősorban lelkileg, másodsorban anyagilag. Az életbiztosítások felkészítenek a váratlan helyzetekre, de befektetésként is jó alternatívát nyújthatnak. Mit tud a biztosítási piac nyújtani az állampapír-hajrá után?
A nagy múltú lap kiadója tagadta az MI-vel kapcsolatos vádakat és egy hirdetőre próbálták tolni a felelősséget, mindenesetre tény, hogy soha nem létezett szerzők anyagai jelentek meg a lapban.