Nagyjából egy magyarországnyi ember van olyan nehéz helyzetben, hogy az már terhet jelent Kína amúgy is megtépázott (lassuló ingatlanszektor, csökkenő fogyasztói bizalom, lassú Covid utáni helyreállás) gazdaságának. Ráadásul csapdahelyzetbe kerülhet az érintett 8 millió kínai.
Újabb munkaszüneti napok közelednek, ezért érdemes áttekinteni, hogy ezekre a napokra milyen díjazást (például bérpótlékot, távolléti díjat, átalányt stb.) szükséges fizetni a munkavégzésért. A szabályok nem egyszerűek, az alábbiakban ismertetjük alkalmazásukat.
A kormány döntése értelmében 2024-ben is rendkívül kedvező feltételek és kamatozás mellett lesz elérhető a diákhitel a hallgatók számára annak érdekében, hogy aki akar és képes rá, az anyagi lehetőségétől függetlenül tanulhasson, végzettséget, illetve diplomát szerezhessen - jelentette be hétfői közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM
Oroszországban fordult a kocka, most úgy tűnik, hogy a lakosság zöme immár nem támogatja az Ukrajna ellen folyó háborút. Közben a mezőgazdasági termelés viszont zavartalannak látszik.
A vasúti fékrendszereket fejlesztő és gyártó Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft társadalmi felelősségvállalási és HR-kommunikációs díjakat nyert el. A Hrkomm Award 2023 versenyen a HR Excellence fődíjat és három további nívós elismerést gyűjtött be, a CSR Hungary pedig három kategóriában is a vállalatnak ítélte a CSR Hungary Díj 2023
A negyedik negyedév jellemzően az ünnepi készülődés időszaka, amikor a vásárlások növekedésével, az elektronikus fizetések száma és összege is jelentősen megemelkedik. Magyarországon összességében még mindig alacsony a kártyás csalások aránya, de növekedés látható a visszaélési kísérletek számában. Az OTP Bank és a Visa közös kampányában arra hívja
Megközelítette a százezret a Magyarországon dolgozó vendégmunkások száma, miközben a kormány szigorítja a még meg sem jelent vendégmunkástörvényt. Az sem tett jót az ügynek, hogy a politika célkeresztjébe került, egyre több az álhír és a hergelés, de feltűnt egy valós veszély is.
Egyelőre nem hozta el a remélt fellendülést a lakáshitelek piacán a kamatplafon bevezetése, októberben még a szeptemberinél is kevesebb szerződést kötöttek az igénylők. Tették ezt annak ellenére, hogy a kamatmaximalizálástól olcsóbbá válták a lakáscélú jelzáloghitelek. Ugyanez nem mondható el azonban a személyi kölcsönökről, amelyek viszont drágán
Beindult a biztosítások jelentős drágulása Magyarországon, miután a szerződések indexálása időbeni csúszással követi az inflációt. A harmadik negyedévben 16%-kal felülmúlta a biztosítók díjbevétele az egy évvel korábbit, de még így is csak 4%-os növekedésnél tart a piac idén az MNB friss számai szerint. Tavalyhoz hasonlóan három hónap erejéig veszt
A kereskedési nap felénél a BUX-index 0,5 százalékos pluszban áll, a mai emelkedéssel új történelmi csúcsra került a magyar tőzsde. A hazai blue chipek közül a Magyar Telekom vezeti az emelkedést, miután rendkívül magas célár érkezett a részvényre.
Időről-időre felmerülő kérdés, hogy a cég tagja miként felel a cég által felhalmozott tartozásért. Különösen a kft. esetén szokott előkerülni a tag felelősségének kérdése, hiszen a kft. lényege a tagok korlátozott felelőssége. Ez sem jelenti azonban, hogy a kft. tagja soha nem vonható felelősségre a cég által ki nem fizetett tartozásért – hívja fel
Az ökoszisztéma-építésben, a gazdaság- és iparpolitikában több megújulás is várható az új iparstratégia mentén. Erről a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára beszélt egy szakmai konferencián szerdán, Budapesten.
A továbbra is növekvő globális károsanyag-kibocsátást drasztikusan, 2030-ig évente 7 százalékkal kell csökkenteni ahhoz, hogy a felmelegedés ne haladja meg a 2015-ös párizsi megállapodásban rögzített 1,5 Celsius-fokot - áll a Világgazdasági Fórum Klímabajnok Vállalatvezetők Szövetsége és a Boston Consulting Group (BCG) által kiadott tanulmányban.
A Honor az idei ünnepek alatt a hétköznapi hősökre helyezi a hangsúlyt egy megható karácsonyi kisfilmmel, illetve egy izgalmas, a közösségi médián futó nyereményjátékkal. Rengetegen vannak, akik már-már észrevétlenül, de mindent megtesznek másokért, főleg ilyenkor, még az ünnepek alatt is. A Honor fontosnak érzi, hogy fókuszba helyezze ezeket az em
Jogos a kritika azzal kapcsolatban, hogy "az állampolgár gyorshitelt ad az MVM-nek", ami az állami cég összetett számlázási rendszerével is összefügg, ezért azon dolgozik a cégcsoport, hogy "az összes számlázási tevékenység egy informatikai rendszerben bonyolódjon" – többek között erről is beszélt a parlament gazdasági bizottsága előtti meghallgatá
Amikor igazán zordra fordul az idő, az emberek kabátot, sapkát, meleg ruhát, csizmát vesznek fel, hogy melegen tartsák magukat – a fák azonban nem képesek erre. Vajon hogyan tudják mégis túlélni a metsző jeges szelet? A fagyos éjjeleket, a rájuk telepedő hóréteget?
Nem aprózza el a Sándor palota: egyre többet költ az állami kitüntetésekre, és már nem évente köt szerződést a Magyar Pénzverővel, idén jobbnak látta ötéves megállapodást nyélbe ütni.
Közel 15 millió forint bírságot szabott ki aza Magyar Nemzeti Bank (MNB) az Extreme Digital-eMAG Kft.-re a pénzpiaci többes ügynöki tevékenységéhez kötődő jogsértések miatt. A társaság ügyféltájékoztatási tevékenysége számos ponton jogsértő volt, egyes nyilvántartásai is hiányosak voltak és nem igazolta megfelelő mennyiségű versengő hiteltermék ele
A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet Top 100-as listája szerint a fegyverértékesítési bevétel-növekedését nehezítik a gyártási gondok és a lemaradások.
A Richter Gedeon Nyrt. kötelező erejű szándéknyilatkozatot írt alá a belga Mithra Pharmaceuticals SA-val az első estetrol alapú kombinált orális fogamzásgátló, valamint a kizárólag estetrol (E4) alapú, menopauzás tünetek kezelését célzó termékjelölt forgalmazásáról Kínában - jelentette be a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján a magyar gyógyszercé
Együttműködési megállapodást írt alá az MBH Bank és az Agrárminisztérium, ennek keretében a következő években egy biodiverzitást megőrző program kidolgozását kezdik meg közösen.
Sikeresen lezárta a Netrisk és a Bauer Media Group online összehasonlító üzletágaik összevonását Közép- és Kelet-Európában, a tranzakcióval Netrisk Csoport néven működő online összehasonlító szolgáltató jön létre a régió hat országában - jelentette be a cég hétfőn.