A Simple Pay fizetési szolgáltatás átmenetileg nem volt elérhető péntek reggel, így az online értékesítési csatornákon fennakadások voltak tapasztalhatók a jegyvásárlásban. Később a MÁV közölte: ismét lehet jegyet vásárolni a MÁV applikációval és az Elvirán. Azonban kora délelőtt azt tapasztaljuk, hogy a szolgáltatás nem állt helyre.
MacKenzie Scott, Jeff Bezos volt felesége és egyben a világ egyik leggazdagabb nője az elmúlt évben 2,15 milliárd dollárt adományozott 360 szervezetnek, így a Jeff Bezostól való válása óta összesen több mint 16,5 milliárd dollár összegben jótékonykodott - tudósított a Bloomberg. Ennek ellenére Scott még mindig a világ 5. leggazdagabb nője 34,3 mill
Talán nem túlzunk, ha azt mondjuk: az agrárium itthon és a világban is válságban van. Az ipari jellegű termelés zsákutcába jutott, az ágazat széleskörű reformjára van szükség.
Közép-Ázsiában és a régiónkban egyaránt terjeszkedésre készül az OTP, amely Csányi Sándor elnök-vezérigazgató szerint az ukrán piacon is növelheti a részesedését.
Nincs könnyű helyzetbe a hazai vendéglátószektor, a kereslet apad, a költségeik viszont folyamatosan emelkednek - nem csoda, hogy az év első hat hónapjában 15 százalékuk kénytelen volt lehúzni a rolót. Akik viszont talpon maradtak, ők jó szezonra készülhetnek, hiszen megkezdődött a karácsonyi csúcsszezon. A Pénzcentrum idén is összegyűjtötte, menny
Moderna-vakcinákkal indít oltási kampányt a kormány az omikron új variánsainak gyors terjedése miatt. Takács Péter bejelentése szerint Magyarország 700-800 ezer adag vakcinát vásárolt, miközben a Pfizerrel az át nem vett oltóanyagok miatt pereskedik az állam.
Vezeték nélküli lámpákat dobott piacra a holland Kramp, a termékek villámgyorsan és a fényezés felsértése nélkül helyezhetők el a mezőgazdasági gépeken (is).
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) eredményesen lebonyolította a "Halgazdálkodási Tevékenységek Ellenőrzését Támogató Kiemelt Projektet".
A hazai kkv-szektor a 2020-ban kezdődő válságot követően 2022-ben is küzdött külső finanszírozási forrásokért. Gazdaságserkentés céljával a Magyar Állam támogatott finanszírozási formákkal bővítette a hazai idegen források kínálatát, míg egyes piaci szereplők kreatív, a hazai gyakorlatban szokatlan tőkeemelési stratégiákkal álltak elő. Az utóbbiak
Újra indulhatnak szélerőmű-fejlesztések Magyarországon. A lakott területektől a jövőben nem 12 kilométeres, csak 700 méteres távolságot kell tartani. Némileg felemás az a lendület, ahogy a kormány a szélenergiáról kommunikál. Bár az EU felé megcsináljuk a házi feladatot, de mintha azért nem lenne őszinte a kormány piacnyitása.
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet december 10-ére és 11-ére munkabeszüntetést hirdetett a Volánbusznál, arra hivatkozva, hogy 2024-re még nem született bérfejlesztési ajánlat - közölte a vállalat. A Volánbusz a sztrájk tervezett ideje alatt biztosítja az elégséges szolgáltatásokat, a várhatóan nem közlekedő járatok listája a közleke
A novemberi inflációs adatokat tette közzé ma reggel a Központi Statisztikai Hivatal. A fogyasztói árak havi szinten nem változtak, az éves index így 7,9 százalékra csökkent.
Másfél évvel ezelőtti szinten van az éves infláció és az értelmezhető, 3 százalékos szintet a mostani kilátások szerint leghamarabb csak 2025-ben érheti el Magyarország.
Novemberben 7,9 százalékra csökkent a magyar infláció a KSH adatai szerint, ez majdnem kétéves mélypontot jelent. Az MNB alapmutatói is további csökkenést jeleznek, vagyis megerősítik a kedvező tendenciát.
Amszterdam az utak 80 százalékán 30 km/h-ra csökkentette a sebességkorlátozást, hogy kevesebb baleset történjen és mérséklődjön a zaj - írta meg a NL imes.
Magyarország is aláírta a globális nukleárisenergia termelő kapacitás megháromszorozására vonatkozó egyezményt szombaton az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28) Dubajban.
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet december 10-ére és 11-ére munkabeszüntetést hirdetett a Volánbusznál, arra hivatkozva, hogy 2024-re még nem született bérfejlesztési ajánlat – közölte a vállalat pénteken az MTI-vel. A sztrájk idejére a Volánbusz biztosítja az elégséges szolgáltatásokat, a várhatóan nem közlekedő járatok listája a k
Olyan faj-, erdő- és vízvédelmi programok közös kidolgozása áll az Agrárminisztérium és az MBH Bank közös projektjében, amelyek a biodiverzitás megőrzésére helyezik a hangsúlyt - jelentette be Nagy István agrárminiszter hétfőn, a Budapest Climate Summit 2023. konferencián a tárca tájékoztatása szerint.
A tévénézők is láthatták, amint Maryam Moshiri, a BBC hírolvasója felfelé mutató középső ujjával beint a hírműsor kezdetén. A műsorvezető utóbb egy közösségi médiás bejegyzésben magyarázta el, mi történt. Magyarországon is történtek már hasonlóan kínos esetek, mutatunk is példákat erre.
Az Unilever és az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) bejelentette, hogy az Unilever élelmiszer- és szépségápolási márkái is a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság, vagyis az UEFA EURO 2024TM hivatalos szponzorai lesznek.
Mintegy 10 milliárd eurónyi kohéziós forrás szabadulhat fel Magyarország számára a következő hetekben, az Európai Bizottság már lényegében csak a Kúria ügyelosztási rendjénél az emberi beavatkozás lehetőségét kizáró passzusra várt. a befagyasztott magyar kohéziós források kiszabadításánál. Most az Igazságügyi Minisztérium kiadott egy egybekezdéses
A hazai végső energiafogyasztás legnagyobb szeletét (32%) a lakossághoz köthető energiafogyasztás teszi ki, és ennek közel háromnegyedét fűtésre fordítjuk. A hazai épületállománynak gyors ütemben kell megújulnia ahhoz, hogy az ország energiahatékonysági és kibocsátáscsökkentési céljait teljesíteni tudja. A korszerűsített és energiahatékony lakásáll
Tom Lee, a Fundstrat Global Advisors elemzési vezetője szerint az S&P 500 index 2024 végére 5 200 pontig emelkedik a csökkenő infláció és az alacsonyabb kamatok miatt - közölte a MarketWatch.
Miközben egyre több az influenza- és koronavírus-fertőzés Magyarországon, alig lehet információt találni arról az állami felületeken, hogy hol lehet oltásokat felvenni. A helyzetben annyi változás lehet, hogy az omikron új alvariánsaira frissített vakcinákat rendelt a kormány a járványszezonra készülve.
Novemberben mindössze 62 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, ez nem kevesebb, mint 42 százalékos zuhanás 2022 azonos időszakához képest – derült ki a Datahouse adataiból.
Vannak olyan különleges, keresett fogások, amelyek, helytelen elkészítés esetén, garantáltan halállal sújtják az azokat kipróbáló vendégeket. Ennek ellenére az emberek előszeretettel készítik el és fogyasztják el ezeket, noha pontosan tudják, a végén nem mindenki éli túl őket.
Az NMHH Médiatanácsa e heti ülésén eljárást indított az RTL Sztárbox című műsora ellen, és arról is határozott, hogy mérséklik a kereskedelmi rádiók médiaszolgáltatási díját, valamint megbünteti az állami Petőfi Rádiót 100 ezer forintra egy félelemkeltő műsora miatt. Egy, a SuperTV2 csatornát érintő panaszt továbbítanak Romániába.