2023. december 5. kedd

dec. 5
16:21
Már az EKB egyik legszigorúbb tagja is arról beszél, hogy az infláció megszelídült (Portfolio)
Az Európai Központi Bank Kormányzótanácsának egyik legszigorúbb tagja, Isabel Schnabel szerint az infláció jelentősen lassul, a kijelentés miatt pedig a piacok máris márciusi kamatcsökkentésre fogadnak - írta meg a Bloomberg.
dec. 5
16:21
Vasszigort vezet be a kormány a munkásszállás-építési támogatásoknál (vg.hu)
A munkásszállásoknak elsősorban a magyar munkaerőt kell fogadniuk, mindenki más csak utánuk jöhet.
dec. 5
16:21
Hatalmas öklösök után kezdenek magukhoz térni az agrárcégek (Agrofórum)
A november vegyes összképet mutatott a 25 vizsgált, agráriumhoz kötődő cég tőzsdei teljesítménye kapcsán, hiszen 11 vállalat tőzsdei árfolyama mínuszban zárt saját devizában nézve, és 14 cégé emelkedett.
dec. 5
16:21
Brutális összegek mozogtak az állampapír-hajrában (Forbes)
Múlt héten véget ért egy korszak, mostantól másfél évig nem lehet inflációkövető Prémium Magyar Állampapírt venni.
dec. 5
16:21
Cél a halfogyasztás népszerűsítése (Magyar Mezőgazdaság)
A kormány 2027-ig a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (Mahop) Pluszon belül 700 millió forintot fordít halmarketingre - közölte Nagy István agrárminiszter hétfőn Budaörsön a sajtótájékoztatón, amelyet az Auchan áruház halpultjánál tartott.
dec. 5
16:21
Jóval ezer milliárd fölötti profitot termeltek a bankok (Üzletem)
A bankszektor nem konszolidált mérlegfőösszege 73 348 milliárd forintra nőtt. A források csaknem felét a betétek tették ki, az eszközök több mint felét pedig a hitelállomány adta.
dec. 5
16:27
Nincs meg az irány az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
Bizonytalan hangulatban nyitottak az amerikai tőzsdék, a Dow Jones 0,3 százalékos mínuszban van, a S&P 500 0,1 százalékos mínuszban áll, a Nasdaq azonban 0,2 százalékot emelkedett.
dec. 5
16:33
Szárnyal a kínai Tesla-rivális részvénye (Portfolio)
Közzétette legfrissebb, harmadik negyedéves gyorsjelentését a kínai EV-gyártó Nio: a tártsaság a vonatkozó időszakban csökkenő veszteségről számolt be, de a piaci várakozásoktól elmaradó bevételi előrejelzéssel rukkolt elő. A befektetők összességében pozitívan fogadták az új számokat, nagy emelkedésben van a Nio részvényárfolyama.
dec. 5
16:33
Elsősegélynyújtó tanfolyamot tartottak a Fradisoknak (vg.hu)
A sérülés utáni tíz-tizenöt perc kritikus fontosságú, mindenkinek tudnia kellene, hogy mit tegyen, amíg odaér a mentő – közölte az MGYA.
dec. 5
16:33
Öt ország, ahol lazán kereshetsz 5 ezer eurót (BitcoinBázis)
A világon számos olyan ország van, ahol nagyon magasak a fizetések. És ezek nem távoli országok, épp ellenkezőleg.  A többségük
dec. 5
16:33
Fizetőkapu mögé kerül a Qubit egy része (Media1)
A Qubit+ névre hallgató szolgáltatás hasonló lesz, mint az anyaújságnak számító 444 Kör nevű fizetőkapus megoldása.
dec. 5
16:39
Munkásszállás-építési boom jön, szigorú szabályokkal (Forbes)
Előírás lesz többek között, hogy a munkásszálláson legalább 50 százalékban magyar munkaerőt kell elszállásolni, ami nagymértékben elősegítheti az országon belüli mobilitás növelését.
dec. 5
16:42
Egy új fejlesztésnek köszönhetően egyszerűsödik a parkolás a Yettelesek számára (Digital Hungary)
Számos előnye miatt máig növekvő népszerűségnek örvend a mobilszámlára történő ″vedd meg most, fizesd később″ típusú kisértékű vásárlás, mint a mobilparkolás, az autópályamatrica, a lottó vagy a közösségi közlekedési jegy vásárlása. A Yettel alkalmazásban megjelent új fejlesztés most a mobilparkolás területén hoz el egy sokak számára jelentős kénye
dec. 5
16:45
50 millió forint bírságot kockáztatnak azok a cégek, amelyek nem készülnek fel időben a kiberbiztonsági törvényre (Piac és Profit)
A kiberbiztonsági törvény hatálya alá tartozó szervezeteknek számos új szabálynak kell megfelelniük: biztonsági osztályokba kell sorolniuk az IT rendszereiket, és gondoskodniuk kell azok ésszerű, kockázatokkal arányos szintű védelméről; az érintett szervezeteknek 2023 végéig maradt idejük felkészülni, hogy megfeleljenek az új szabályoknak a Baker M
dec. 5
16:45
Lejjebb ment a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama (ProfitLine)
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
dec. 5
16:45
A befektető szerint a Fed rossz nyomon jár: gyors kamatvágások, recesszió jöhet (Portfolio)
A Federal Reserve-nek legalább ötször kell csökkentenie a kamatokat 2024-ben, hogy elkerülje az amerikai recessziót - véli Paul Gambles portfóliómenedzser - írta a CNBC.
dec. 5
16:45
Küszöbön a nyugdíjösszeomlás Magyarországon: siralmas öregkor vár a mostani 40 évesekre (Pénzcentrum)
Magyarországon a 40-49 évesek rendelkeznek a legnagyobb arányban nyugdíjmegtakarítással, de az előrelátó és felelős pénzügyi gondolkodás abban is megnyilvánul körükben, hogy hosszú távú befektetési célokat tűznek ki, megtervezik pénzügyeiket és ezt a szemléletet egyre többen adják át a gyermekeiknek derül ki egy friss kutatásból, amely az adóvissza
dec. 5
16:45
Lángol egy istálló. 150 állatot kellett kimenekíteni (Agroinform)
Több város tűzoltói tartanak a helyszínre.
dec. 5
16:45
Szigorítás: a munkásszállásokon legalább 50%-ban magyar munkaerőt kell elszállásolni (444.hu)
Csak így kaphatnak állami támogatást a beruházók.
dec. 5
16:45
Az ENSZ BT-nek le kell állítania Izraelt – véli a katari emír (vg.hu)
Szégyen, hogy a világ engedi, hogy Izrael szabadon mészároljon le nőket és gyerekeket Gázában – mondta a katari emír.
dec. 5
16:47
Több mint négy évtizede nem volt ilyen esős novemberünk, mint az idei (Portfolio)
1901 óta a kilencedik legcsapadékosabb november volt az idei november – írja Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
dec. 5
16:51
Komoly kötelezettségekkel járnak, de lehetőségeket is rejtenek az új kiberbiztonsági szabályok (Üzletem)
A NIS2 irányelv magasabb szintre emelte a korábbi uniós kiberbiztonsági szabályozást és számos új kötelezettséget vezetett be. Az irányelv szabályainak túlnyomó részét már átültették a magyar jogba, így a jövő év folyamán 2500–3000 hazai közép- és nagyvállalatnak kell a szigorú szabályoknak megfelelni, továbbá az ellátási láncuk biztonságát megtere
dec. 5
16:57
Itt a fordulat? Fontos munkaerőpiaci adat érkezett az USA-ból (Portfolio)
Az üres álláshelyek száma októberben az elmúlt 2 és fél év legalacsonyabb szintjére esett, ami annak a jele, hogy a hagyományosan feszes munkaerőpiac enyhülhet – írja a CNBC. Ez táplálhatja a reményt, hogy a Fed monetáris politikája elkezdte hűteni a gazdaságot, és emiatt a vártnál korábban jöhetnek a kamatcsökkentések.
dec. 5
16:57
Hatalmasat hajrázott a PMÁP az utolsó héten (vg.hu)
Bár készült új sorozat a népszerű állampapírból, a kamata már jóval alacsonyabb a korábbinál.
dec. 5
16:59
Alig fogynak a kazánok, bojlerből is inkább csak az olcsóbbakat viszik (vg.hu)
A lakásépítések számának drasztikus esése tükröződik a hőszivattyús vízmelegítők piacán is.
dec. 5
17:03
Idén még nem láttunk ilyet: óriási lakossági roham indult a Prémium Magyar Állampapírért (Portfolio)
Múlt héten 189,4 milliárd forintnyi Prémium Magyar Állampapírt vásárolt a magyar lakosság, ami az utoljára november 28-án, múlt hét kedden elérhető magasabb kamatozású PMÁP-sorozatnak köszönhetően abszolút heti csúcsot jelent idén.
dec. 5
17:03
A karácsonyi kiadásokon is spórolnak a magyarok (Bank360 blog)
A magyar fogyasztók nehezebb helyzetben vannak, mint az előző években bármikor. Jelentős részük kilátástalannak látja a jövőt, hiszen jelenlegi jövedelme nem képes fedezni a mindennapi kiadásait. A magyarok leginkább a mindennapos költéseiken, az étkezéseken és ezen felül idén még a karácsonyi kiadásaikon is igyekeznek spórolni.
dec. 5
17:06
Így használhatják ki a bankok a generatív Mi-ban rejlő összes lehetőséget (Digital Hungary)
A bankoknak talán nem okoz akkora nehézséget megkezdeni a generatív MI használatát, azonban azt megtalálni, hogy hol és miként teremt új értéket a technológia, korántsem ennyire egyszerű. A McKinsey a siker receptjét keresve készített átfogó tanulmányt a generatív MI előnyeiről és az új technológia bevezetésének buktatóiról.
dec. 5
17:09
Rengeteg felesleges dologra szórják a pénzt a magyarok (Piac és Profit)
Magyarországon a 40-49 évesek rendelkeznek a legnagyobb arányban nyugdíjmegtakarítással, de az előrelátó és felelős pénzügyi gondolkodás abban is megnyilvánul körükben, hogy hosszú távú befektetési célokat tűznek ki, megtervezik pénzügyeiket és ezt a szemléletet egyre többen adják át a gyermekeiknek – derül ki az Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztár fr
dec. 5
17:09
Kiberbiztonsági törvény 2024 - az Ön cége felkészült? Már nincs sok idő... (ProfitLine)
A kiberbiztonsági törvény számos cég számára új követelményeket támaszt az elektronikus információs rendszereik üzemeltetésével kapcsolatban. Az érintett szervezeteknek 2023 végéig maradt idejük felkészülni, hogy megfeleljenek az új szabályoknak.
dec. 5
17:09
Irigylésre méltó helyzetbe kerülnek a Lamborghini dolgozói (vg.hu)
Kevesebbet kell majd bejárniuk az üzembe, és még a bérüket is emelik.
dec. 5
17:15
Emmanuel Macron megpróbálja meggyőzni Orbán Viktort Ukrajna ügyében, Párizsba repül a magyar kormányfő (Portfolio)
Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az atv.hu-nak megerősítette, hogy Emmanuel Macron francia elnök meghívta Orbán Viktort Párizsba, ahol csütörtökön tárgyalnak majd egymással.
dec. 5
17:15
Hogyan reagál a Dogecoin (Doge) és a Shiba Inu (Shib) a Bitcoin emelkedésére? (BitcoinBázis)
A kriptopénzek piaca jelenleg jelentős ralit él át, és az olyan kiemelkedő eszközök, mint a bitcoin (BTC) viszik a prímet.
dec. 5
17:17
Horror összegeket fizet ki végkielégítésekre a Wells Fargo (Portfolio)
A Wells Fargo vezérigazgatója, Charlie Scharf arra számít, hogy a negyedik negyedévben a végkielégítések költségei 750 millió és 1 milliárd dollár között lesznek a banknál.
dec. 5
17:21
Zöldenergia roadshowt indítanak Győrben (Alternatív Energia)
Országos zöldenergia-roadshow indult Győrben, a rendezvénysorozatot Palkovics László a Széchenyi István Egyetemért (SZE) Alapítvány kuratóriumának elnöke, az Energia21 kezdeményezés vezetője indította el november 29-én, szerdán a győri Mobilis Interaktív Élményközpontban.
dec. 5
17:21
Időjárás: Már reggel is szükség lehet a hólapátra! (Agroinform)
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +1 fok között alakul.
dec. 5
17:21
Izrael kitart kimenekítési terve mellett a civil áldozatok növekvő száma ellenére is (vg.hu)
Sok evakuációs útvonal a bombázások miatt már elérhetetlen.
dec. 5
17:21
Az OMV elindította első ultragyors elektromos töltőit Budán és Szegeden (Tiszta Jövő)
Az OMV új elektromos töltőt telepített a fővárosi Szilágyi Erzsébet fasori és a szegedi Dorozsmai úti töltőállomásán, a készülékek 250 kilowatt (kW) összteljesítményű ultragyors töltők, amelyeken két töltőcsatlakozó áll az autósok rendelkezésére - tájékoztatta a vállalat az MTI-t.
dec. 5
17:21
Talaj Világnap 2023 : Riasztó ütemben csökken a termőtalaj (Magyar Mezőgazdaság)
Az egészséges talajok fontosságára, a termőtalaj riasztó ütemű csökkenésére hívja fel a figyelmet az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) a talaj világnapja alkalmából közölt keddi közleményében.
dec. 5
17:21
A "szendvicsgeneráció" a legtudatosabb a pénzügyekben (Üzletem)
A legfiatalabbak kétharmada vallotta magát felesleges dolgokat hirtelen ötletből vásárlónak.
dec. 5
17:21
Elindul a Rába Modernizációs Program (Öko-drive)
Mintegy 5,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Rába Járműipari Holding Nyrt. üzleti portfóliójába tartozó Rába Futómű Kft. a Gyármentő programban energiahatékonyság javulást eredményező és megújuló energiatermelő beruházásokra - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
dec. 5
17:27
Olaszország nem kér az EU új költségvetési szabályaiból (vg.hu)
A németek annak ellenére követelnek szigort, hogy a saját költségvetésük összeomlott.
dec. 5
17:30
Erősödnek a pénzügyi technológia új irányai (Fintech)
A pénzügyi szektor válaszúthoz érkezett: az innováció és az ügyfélközpontúság jelentős változásokat eredményez a Finastra felmérése szerint.
dec. 5
17:33
Mínuszban zárt a magyar tőzsde (Portfolio)
A hazai blue chipek közül a Richter teljesített a legrosszabban.
dec. 5
17:33
Figyelmeztette a bankvezér a magyarokat: most vegyenek lakást (vg.hu)
Fontos szempontra hívta fel a figyelmet az Erste Bank elnök-vezérigazgatója. Akik halasztják a lakásvásárlást a magas kamatok miatt, nem biztos, hogy jól járnak.
dec. 5
17:35
Épül az új Duna-híd (Portfolio)
A Kalocsánál épülő új Duna-híd szerkezete a napokban összeért, most pedig új képek készültek a munkálatokról.
dec. 5
17:35
Jó hír a gazdáknak: a jövő év közepéig igényelhető az Agrár Széchenyi Kártya Max+ (vg.hu)
Megemelt kamattámogatással igényelhető az Agrár Széchenyi Kártya Max+.
dec. 5
17:39
Rekordot döntött a Bitcoin árfolyama (ProfitLine)
Történelmi pillanathoz érkezett a kriptopiac, amire 2022 májusa óta vártak a kriptobefektetők. A Bitcoin túllépte az idei ATH-t (legmagasabb árfolyamát), ugyanis hétfőn 42 162 dollárig emelkedett, ami az elmúlt másfél év csúcsa.
dec. 5
17:42
Nehezen tudnak belevágni az életbe a fiatalok (Menedzsment Fórum)
Négyből három 16 és 24 év közötti magyar fiatal gondolja úgy, hogy pályakezdőként nem könnyű manapság elhelyezkedni – derül ki az OTP Fáy Alapítvány kutatásából.
dec. 5
17:51
Fontos szerződést kötött a Liberty Dunaújváros (Portfolio)
Környezetvédelmi hatósági szerződést kötött a Fejér Vármegyei Kormányhivatal és a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. - jelentették be kedden. A magyarázat így hangzik: a megállapodás a dunaújvárosi kohászat és az iparágban dolgozók munkahelyeinek megmentése érdekében született.

Keresés