2023. december 5. kedd

dec. 5
9:27
Vegyesen alakult a forint árfolyama kedd reggelre (TőzsdeFórum)
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Reggel hét órakor az eurót 380,03 forinton jegyezték az előző este hat órai 379,92 forintos jegyzés után. A dollár jegyzése 350,30 forintra csökkent 350,92 forintról, a svájci franké ped
dec. 5
9:27
Stoltenberg nyugtatni próbál: hiába hátrál ki egyre több tagország, a NATO továbbra is segíti Ukrajnát (vg.hu)
Szelektív példákkal dobálózva igyekezett nyugtatni az ukrán közvéleményt Jens Stoltenbert, állítva, hogy a NATO továbbra is jelentős támogatást fog nyújtani az oroszokkal vívott háborúban.
dec. 5
9:33
Impulzusra várnak a befektetők (Portfolio)
Tegnap új történelmi csúcson tudott zárni a magyar tőzsde, ami többek között a Magyar Telekom remek teljesítményének volt köszönhető. Közben nagyot ralizott a bitcoin és az arany is, utóbbi jegyzése szintén soha nem látott szintre emelkedett a nap közben, később azonban hozamrealizálás indult és beesett az árfolyam. Ami pedig a mai napot illeti, ga
dec. 5
9:33
Manipulálták a számítást, hogy egy számjegyű legyen az infláció? (Forbes)
Októberben valójában tíz százaléknál magasabb volt az infláció, a 9,9 százalékot a KSH számítási módszertanának megváltoztatásával hozták ki – állítják a szakértők.
dec. 5
9:35
Bizonytalan a hangulat a magyar tőzsdén (Portfolio)
A hazai blue chipek felemás teljesítmény nyújtanak a piacnyitást követően.
dec. 5
9:39
Csökkenéssel indulhat a mai nap az elemző szerint a tőzsdén (ProfitLine)
A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
dec. 5
9:39
Teljesen lefagyott Bajorország, leállt Németország második legnagyobb reptere (Portfolio)
Kedd reggel ismét felfüggesztették a müncheni repülőtér működését, ezúttal ónos eső miatt. A müncheni főpályaudvar is csak korlátozottan fogad vonatokat. Mind a légi-, mind a vasúti közlekedésben számos járatot töröltek.
dec. 5
9:39
Reneszánszát éli a Moszkvics, újra az egyik legnépszerűbb autómárka Oroszországban (vg.hu)
Az oroszországi autóeladások idén feltámadtak, a Lada is rendkívül keresett.
dec. 5
9:39
Mit hoz a Mikulás? 6 forintos árcsökkenés a gázolajnál! (Transpack)
Egy hét után ismét lefelé indult a gázolaj ára – a kereslet és az olajár miatt – a benziné ezúttal nem változik.
dec. 5
9:39
Az egészséges ökoszisztéma fenntartása a cél (Magyar Mezőgazdaság)
A biodiverzitás megőrzésére helyezi a hangsúlyt az Agrárminisztérium és az MBH Bank közös projektje.
dec. 5
9:45
A nap kérdése: mire jó a nyugdíj valorizációja? (Adózóna)
Mire jók a valorizációs szorzók? Egy 2023-ban várhatóan nyereséges egyéni vállalkozó, aki 2024-ben éri el a nyugdíjkorhatárt, vállalkozói kivét formájában vagy osztalékként vegye ki a pénzét? Befolyásolja ez a nyugdíját? Olvasói kérdésre Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.
dec. 5
9:51
Hol a legjobb gyereket nevelni? Nem fértünk be az első húszba (Piac és Profit)
A kormány 12 éve hirdette meg családbarát programját. Sok eredmény nem látszik.
dec. 5
9:51
Fülöp Attila: van százötvenezer jó példa fogyatékossággal élő munkavállalóval kötött szerződésre (HR Portál)
Az Érték vagy! elnevezésű program keretében idén az év befogadó munkáltatója a Szerencsejáték Zrt. lett.
dec. 5
9:51
Szünetel a rali a bitcoinnál, bizonytalanok a befektetők (Portfolio)
Tegnap új történelmi csúcson tudott zárni a magyar tőzsde, ami többek között a Magyar Telekom remek teljesítményének volt köszönhető. Közben nagyot ralizott a bitcoin és az arany is, utóbbi jegyzése szintén soha nem látott szintre emelkedett a nap közben, később azonban hozamrealizálás indult és beesett az árfolyam. Ami pedig a mai napot illeti, ga
dec. 5
9:51
Megállapodásokat kötött a három magyarországi agrárképző egyetem (Agroinform)
Magosz elnök: a versenyképesség alapját jelentő tudás a 21. század legnagyobb értéke.
dec. 5
9:51
Európa-szerte a legtöbben fizetésről fizetésre élnek, a magyarok többsége kevesebbet tervez költeni karácsonykor (vg.hu)
Egy felmérés szerint a magyarok a mindennapos költéseiken, az étkezéseken és ezen felül idén még a karácsonyi kiadásaikon akarnak spórolni.
dec. 5
9:57
Ismét eljött a devizás kötvényalapok ideje? (Privátbankár)
OTP Stratégiai Euró Kötvény Alap néven új konstrukcióval rukkol elő a legnagyobb hazai alapkezelő. A motivációkról, a célokról és az alap részleteiről beszélgettünk az OTP Alapkezelő szakértőivel, Tombácz Dóra Katalin portfóliómenedzserrel és Tóth István szenior portfóliómenedzserrel.
dec. 5
9:57
Azonnali bértárgyalást követelnek a vasutasok (Azenpenzem)
A bértárgyalások mielőbbi megkezdését, s erre rendkívüli ülés összehívását sürgetik a vasutas szakszervezetek. Legalább 70 ezer forintos béremelést és a lojalitási jutalom 50 ezer forinttal növelését kérik.
dec. 5
10:00
Végre jó hírek érkeztek az egészségügyből (Menedzsment Fórum)
Tudta, hogy egy transzplantációhoz 100 dolgozó munkája szükséges? Vagy hogy milyen fontosak lehetnek szerveink a halálunk után? Többek között erről is szó esett azon a zártkörű eseményen, ahol a hazai transzplantáció Covid utáni helyzetét villantották fel a szakemberek.
dec. 5
10:00
Közösségi térként és podcast szobaként is működő Telekom üzlet nyílt (Digital Hungary)
December 1-jén új üzletet nyitott a Magyar Telekom az Arena Mallban, amely mind kialakításában, mind pedig funkciójában különleges. Az üzletbelső ugyanis nem csak organikus, újrahasznosított anyagok felhasználásával készült, hanem az ügyfélélményt is megreformálja, miközben társadalmi szerepet is kapott: egyszerre üzlethelység és közösségi tér, aho
dec. 5
10:03
Ürgeöntés Gázában: Izrael tengervízzel árasztaná el a gázai alagútrendszert (vg.hu)
Izrael megunta a Hamász-alagutak átkutatását: tengervízzel töltenék fel az egész labirintust.
dec. 5
10:09
Bemondtak egy összeget: ekkora béremelést követelnek a vasutasok (Piac és Profit)
A bértárgyalások mielőbbi megkezdését, és erre rendkívüli ülés összehívását sürgetik a vasutas szakszervezetek a MÁV Zrt. vezérigazgatójának, Pafféri Zoltánnak írt közös levélben. Felszólítják, az egyeztetések halogatásával ne hátráltassa a folyamatot, mert a munkavállalók mielőbb tudni szeretnék, mennyiért dolgoznak jövőre. A szakszervezetek 15 sz
dec. 5
10:09
Novák Katalin bilaterális találkozókon egyeztetett (Alternatív Energia)
Novák Katalin köztársasági elnök több ország vezetőjével is kétoldalú megbeszélést folytatott az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28) Dubajban.
dec. 5
10:09
Uniós forrásból fejlesztette gyártókapacitását a CE Glass Zrt. (ProfitLine)
Uniós támogatással, félmilliárd forintos beruházással fejlesztette gyártókapacitását a Szeged határában található üzemében a hőszigetelő és biztonsági üvegeket gyártó CE Glass Zrt. - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.
dec. 5
10:09
Jön az ónos eső, szánon érkezhet a Mikulás – erre számíthatunk szerda reggelig (Portfolio)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a dunántúli megyék nagy részére elsőfokú, Veszprém megyére másodfokú riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt.
dec. 5
10:15
Megint 380 felett kezdett reggel a forint (Portfolio)
Kedd reggel a 380-as lélektani határ felett kezdte a napot a forint az euróval szemben. Továbbra is elsősorban a nemzetközi hangulat határozza meg az irányt, a dollár ismételt erősödése nem tesz most jót a forintnak.
dec. 5
10:15
Coming outolt a banki csúcsvezető: "Az a cél, hogy ezzel a tudással minél több embert vértezzünk fel" (Pénzcentrum)
Már senki sem immunis, a csalók mindenkire lőnek. Így a nagy számok törvénye alapján egész biztos, hogy a banki csúcsvezetőket is lehúzzák néha a digitális bűnözők - árulták el a Pénzcentrumnak adott interjújukban banki felsővezetők, akikkel a digitális transzformációról, illetve a bankoknál alkalmazott ai-megoldásokról, továbbá arról is beszélgett
dec. 5
10:17
Hogy készít fel egy egyetemi képzés a digitális kihívásokra? (Portfolio)
A gyorsan változó digitális környezetben az üzleti érdekek felismeréséhez és a jó döntések meghozatalához a vállalkozói szemlélet megléte mellett elengedhetetlen a naprakész tudás.  A költségek és a várható haszon elemzésen túl egy nagyvállalat informatikai stratégiájának megalkotásához és a digitalizációs transzformáció megvalósításához nem csak a
dec. 5
10:19
„Forrásokhoz juthatnak és segítséget kapnak a kkv-k a komplex fejlesztéseikhez” (Portfolio)
Az állami IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. kiemelt figyelmet fordít a KKV Stratégia megvalósítására, különös tekintettel a vállalkozások versenyképességének növelésére, a digitális és fenntartható működésre, valamint a vállalkozói kultúra erősítésére. Szabados Richárd részletesen beszélt a Portfolio-nak a Vállalkozói Információs portál (VALI) szerepér
dec. 5
10:21
Egyre nagyobb ellenállásba ütközik a Tesla Európában – A dán dokkmunkások is csatlakoztak a Tesla elleni sztrájkhoz (vg.hu)
Elon Musk nem tartja tiszteletben a svédek kultúráját, így a dán dokkmunkások is csatlakoznak az autógyártó elleni akcióhoz.
dec. 5
10:21
Milyen gyümölcs az ananászeper? (Agrofórum)
Az első róla készült képeket látva azt hihetnénk erről a gyümölcsről, hogy kizárólag a photoshop vagy egy filter műve, de nem: az ananász-eper valóban így néz ki: nagy, hófehér és a magjai pirosak, mintha egy rajzfilmben szereplő furcsa eper lenne.
dec. 5
10:21
Egy miniszter szerint nem fogunk szégyenkezni a reptér vételára miatt (Forbes)
Év végéig le akarja zárni a kormány a Budapest Airport adásvételét, mondta Nagy Márton. A gazdaságfejlesztési miniszter szerint a tárgyalások jól haladnak, ugyanakkor ez jóval nagyobb pénzügyi tranzakció, mint a Vodafone felvásárlása volt.
dec. 5
10:21
Közös tudásbázist építenek a hazai agráregyetemek (Magyar Mezőgazdaság)
A 21. században a tudás és az innováció a legnagyobb érték, a modern mezőgazdaság versenyképességének alapja. Ennek szellemében zajlott a Debreceni Egyetem Agrárkabinetjének történelmi léptékűnek nevezhető, legutóbbi ülése.
dec. 5
10:21
Csuhay Attila: Az oktatásban van a legnagyobb értékteremtés (Üzletem)
Nálunk nem csupán a szavak szintjén érvényes az, hogy egy hajóban evezünk, hanem tényleg közösen, csapatként jutunk át egyik partról a másikra – mondta az Üzletemnek Csuhay Attila, az ingatlanprojektek menedzselésével foglalkozó GPM Kft. ügyvezető igazgatója.
dec. 5
10:27
Csomó pénzt vesz el az állam a biztosítóktól (Privátbankár)
Eddig a költségvetésnek termelték a pénzt a biztosítók, akár a teljes nyereségüket elviheti az extraprofitadó. Több biztosítási forma is megszenvedte, hogy az ügyfelek kénytelenek spórolni. Egyedül az utasbiztosítások szárnyalnak, amelyeknél minden eddigi rekord megdőlt a nyaralási szezon végére.
dec. 5
10:27
Átverés volt a nyugdíjemelés? Így spórolt 60 milliárdot az állam az időseken (Pénzcentrum)
Már hivatalos a 6 százalékos januári nyugdíjemelés, azonban Farkas András nyugdíjszakértő szerint a nyugdíjak reálértékének megőrzése több sebből vérzik. Ilyen, hogy a nyugdíjemelés mindig a becsült infláció alapján történik, utólagos korrekció szintjén.
dec. 5
10:27
Ukrajna nem egyesíti, hanem megosztja az EU-t (vg.hu)
Kapkodnak Brüsszelben a sorsdöntő csúcs előtt. Az ukrán csatlakozással újra lőporos hordó lehet a Balkán.
dec. 5
10:33
Az AI- és deepfake-alapú banki csalások kivédésére tervezett megoldást a 48-órás programozói verseny győztes csapata (HR Portál)
A banki azonosításra használt videók manipulációjának kiszűrése mellett a csapatok olyan fontos kihívásokra keresték a megoldást, mint a sugárkezelésre váró rákbetegek hatékonyabb beosztása vagy a városlakók ökológiai lábnyomának csökkentése. Az ötödik alkalommal megrendezett JunctionX Budapest hackathonon 70 országból több mint száz csapat vett ré
dec. 5
10:33
Negatívra rontotta Kína kilátásai a hitelminősítő, napvilágra került az adósságválság (Portfolio)
A Moody's negatívra módosította a kínai államkötvényekre vonatkozó hitelosztályzati kilátását. Az országban a visszaeső lakossági fogyasztás, az ingatlanpiaci krízis és fenyegető bedőlési hullám, továbbá a magas árnyékbankrendszerben felhamozódott adósság miatt léptek. A hitelminősítő stabilról negatívra rontotta a kilátásokat – számolt be a Bloomb
dec. 5
10:33
Órásit kaszáltak a magyar bankok (vg.hu)
Még soha nem termelt ekkora nyereséget a hitelintézeti szektor.
dec. 5
10:33
Nem hajlandó távozni, ezért fegyelmi eljárást indít Parászka Boróka ellen a Marosvásárhelyi Rádió (Media1)
Megkérte a Marosvásárhelyi Rádió egyik vezetője Parászka Borókát, hogy mondjon fel azok után, hogy nem igazolódtak be a vádjai Kiss Dénes ellen, de mivel ennek nem tett eleget, most fegyelmi eljárás indul az újságírónővel szemben. Közben a Krónika szerint egy újabb incidens is történt a rádiónál: Parászka Boróka verbális összetűzésbe került egy fia
dec. 5
10:35
A második kerületi önkormányzat együttműködött a számlagyárat fenntartó ügyvéd cégével (vg.hu)
Együttműködött a második kerületi önkormányzat a számlagyárat működtető ügyvéd cégével.
dec. 5
10:39
Uniós támogatásból épült bölcsőde Szegeden (ProfitLine)
Uniós támogatással egymilliárd forintból 72 gyerek elhelyezésére alkalmas bölcsőde épült Szegeden, a marostői városrészben - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
dec. 5
10:39
Itt a legújabb bejelentés: egy igazi világsztár érkezik Budapestre 2024 nyarán (Pénzcentrum)
Lenny Kravitz jövőre a magyar fővárosban is fellép. A világhírű amerikai funk-rock előadó 2024. július 30-án ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.
dec. 5
10:39
Folynak a tárgyalások az új gázfolyosóról, ez Magyarországnak is az érdeke (Portfolio)
Az eddigiektől eltérő útvonalon érkezhet földgáz a térségünkbe, amennyiben sikerül a vertikális gázfolyosó létesítése. Ezzel kapcsolatban tartottak nemrég megbeszélést a görög, a bolgár, a román, a szlovák és a magyar földgázszállító rendszereket üzemeltető társaságok vezetői, ahol többek között elhangzott, hogy szükség van a bolgár és a román gázs
dec. 5
10:39
"Közúti kísérletek alanyai vagyunk. Akkor is, ha nincs Teslánk" (Forbes)
Kipakolt a Tesla volt dolgozója, aki 100 gigabájt méretű adatcsomagot szivárogtatott ki az elektromos autógyártó cég belsős anyagaiból.
dec. 5
10:41
Azonnali bértárgyalásokat követelnek a vasutasok (Portfolio)
A bértárgyalások mielőbbi megkezdését, s erre rendkívüli ülés összehívását sürgetik a vasutas szakszervezetek a MÁV Zrt. vezérigazgatójának, Pafféri Zoltánnak írt közös levélben. A szakszervezetek 15 százalékos, de legalább 70 ezer forintos béremelést és a lojalitási jutalom 50 ezerrel való növelését kérik – írja a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ)
dec. 5
10:45
Kéknyelvű beteg marhák érkeztek Nyugatról (Piac és Profit)
A magyar állatállomány védelme érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elrendelte a Magyarországra szállított szarvasmarhák vizsgálatát, ugyanis Hollandiában, Németországban és Belgiumban is megjelent a kéknyelv-betegség, amely a kérődző állatokat támadja meg - közölte a Nébih a honlapján.
dec. 5
10:48
Újabb elektromos autós nagyberuházás Magyarországon (Infostart)
A dél-koreai LG és a kanadai Magna vegyesvállalata Miskolcon építi meg első európai gyárát, a mintegy húszmilliárd forint értékű beruházás több mint kétszáz új munkahelyet teremt a városban.
dec. 5
10:48
Magyar startup forradalmasíthatja a sportegyesületek működését (Digital Hungary)
Kik vesznek részt a mai edzésen? Jelenleg hány játékosunk sérült? Vannak elmaradások tagdíjbefizetésben? Talán senkinek sem okoz meglepetést, hogy ezek a témák rendszeresen felmerülnek egy-egy sportcsapat megbeszélésén. Azzal viszont már kevesebben vannak tisztában, hogy ilyen egyszerű kérdések világszerte nehezítik meg sportklubok dolgozóinak a mu

Keresés