Biztonságosabb lett a kerékpáros közlekedés a Margit híd és a Nyugati pályaudvar között a Szent István körúton, körbeért a nagykörúti kerékpáros útvonal a Margit híd budai hídfője és Újbuda-központ között - közölte kedden az MTI-vel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Emelkedő forgalom mellett erősödött a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 58 010,99 ponton zárt pénteken. 1919,62 ponttal, 3,42 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac heti forgalma 66,37 milliárd forint volt az előző heti 34,75 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erő
Pénteken érkeztek a friss magyarországi autóértékesítési statisztikák, akkor megnéztük, hogy mi mozgatja a teljes piacot, mi áll amögött, hogy az EU-ban egyedül a magyar piacon adnak el kevesebb autót idén, mint tavaly. Abban a cikkben a Skoda Octavia, a Suzuki Vitara, a Dacia Duster vagy az MG ZS volt a nagy sztár, most azt néztük meg, hogy a prém
Holoda Attila olajmérnök, korábbi energetikáért felelős helyettes államtitkár szerint akár már most is lehetne csökkenteni a gáz árát. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azonban korábban úgy nyilatkozott, hogy december 31-ig nem lesz változás.
Karácsonyi ajándékot vásárolni szeretteinknek embert próbáló feladat. Érdemes figyelni évközbeni óhajokra, és az új ötletekre. Másképp maradnak a tuti, fantáziátlan tippek, a személytelen kozmetikai ajándékcsomagok, barátoknak, távoli rokonoknak a borok, bonbonok, amelyek mindig kihúznak a bajból.
Emelkedő forgalom mellett erősödött a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 58 010,99 ponton zárt pénteken, 1919,62 ponttal, 3,42 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Kedves Olvasónk! A szerves trágyákról és használatukról készült cikksorozatunk végén szeretnénk azokra a kérdésekre választ adni, amit eljuttattak a szerkesztőségünkbe, azokra, amiket a zöldségtermesztési tanácskozások és beszélgetések alkalmával gyakran feltesznek, felvetésként elhangzanak.
Nem véletlenül hívják Álomgyárnak a magyarok kedvenc ponyvaregényeit, több mint másfél milliárd forintos üzlet lett az álneves szerzőkből és romantikus-erotikus kötetekből. Kultúracsinálás, vagy kőkemény marketing? Gönczi Péternek és Nagypál Viktornak határozott elképzelése van a könyvkiadásról.
Ezt is kijelentette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) volt elnöke, akivel a Klasszis Klubunk legutóbbi adásában beszélgettünk a hazai makrogazdasági helyzetről, az inflációról, a GDP-ről, a reálbérekről és természetesen az immár örökzöldnek számító témáról, nevezetesen arról, hogy mikor juthat hozzá Magyarország az őt megillető uniós forrásokról. De
Újabb fogyasztói kutatás mutatott rá, hogy a vásárlók egyre szívesebben választanának fenntartható termékeket, de a félrevezető zöld állítások miatt nehéz beazonosítaniuk a valódi öko változatokat.
A gyártók lobbitevekénysége miatt késik a betétdíjas rendszer bevezetése, január elseje helyett július 1-jétől lesznek kötelesek feltüntetni a gyártók a visszaváltáshoz szükséges kódokat a PET-palackokon, az alumínium és üveg italospalackokon - mondta Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a M
A palesztin-párti tüntetők szombaton ismét New York utcáira vonultak, és megrohamozták a Times Square-t, miután a második hétvége zsinórban elutasították őket, amikor megpróbáltak belépni az Amerikai Természettudományi Múzeumba,
Az északi és a keleti határszél, valamint a Dunántúl kínálta lehetőségeknek – az ingázásnak, illetve az időskori letelepedésnek – köszönhető, hogy a külföldi lakásvásárlók érdeklődése már meg is haladja a járvány előttit. Ezekhez képest a főváros inkább háttérbe szorult, mivel a jellemzően itt érdekelt kínai, vietnámi és izraeli vásárlóknak még csa
Decemberben az eddigi bejelentések alapján többek között az édesség- és ajándékárusok, fenyőfaárusok, piaci árusok, bevásárlóközpontok, játékboltok, szépségipari szolgáltatók kerülhetnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal célkeresztjébe. A legtöbb ellenőrzést az adventi vásárokban árusító vállalkozásoknál tervezik. Az Adótraffipax oldal alapján az is tud
A köztársasági elnök nem félt kijelenteni, hogy "a magyar a világ egyik legambiciózusabb klímaprogramja." A Párbeszéd szerint a klímavészhelyzetet hivatalosan is ki kellene hirdetni.
December 10-től érvényes a MÁV új vasúti menetrendje, amelynek kialakításakor figyelembe vették az utasok visszajelzéseit, kéréseit - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága kedden az MTI-vel.
A kriptovaluták piaca egy dinamikus és folyamatosan fejlődő terület, amely tele van lehetőségekkel a hozzáértő befektetők számára. A rengeteg lehetőség
Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett az Európai Unió Tanácsa elé, amelyben az energiaválság kezelése céljából a múlt évben bevezetett egyes uniós energiavészhelyzeti intézkedések időbeli hatályának meghosszabbítását indítványozta - tájékoztatott a brüsszeli testület kedden.
A nagy fogadkozások ellenére a Világbank és társai visszafogott nyilatkozattal készültek a dubaji COP28 globális klímavédelmi konferenciára, amelyben a fosszilisenergia-projektek finanszírozásának leállításáról szó sem esik. Visszariadnak a nagy lépéstől a fejlesztési bankok.
Az új visszaváltási rendszerrel a mostani 40 százalék körüli szintről 90 százalék fölé nőhet az egyszer használatos italos palackok visszagyűjtési aránya - mondta a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója kedden Budapesten.
A tervek szerint a Market Csoport két éven belül 30 százalékkal csökkenti 2019-hez képest a közvetlen és közvetett módon előálló üvegházhatásúgáz-kibocsátását – derül ki a 11 tagvállalatból álló, közel 1400 munkavállalót foglalkoztató és évi több mint 300 milliárd forintos forgalmú építőipari cég immár második alkalommal, önként kiadott és a Deloit
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ideiglenesen felmentette feladatainak ellátása alól Jutta Urpilainen nemzetközi partnerségekért felelős uniós biztost, aki szombaton tájékoztatta a biztosi testületet, hogy jelöltént indul a 2024-es finn elnökválasztáson - közölte az Európai Bizottság.
Ferenc pápa videoüzenetében hangsúlyozta: "Vallási képviselőkként mutassunk példát, hogy a változás lehetséges, és tegyünk tanúságot a tiszteletteljes és fenntartható életmódról. Hangosan könyörögjünk a nemzetek vezetőihez, hogy közös otthonunk megmaradjon".
A nyugdíjrendszer működésének hosszú távon történő biztosításához három problémát (nyugdíj melletti munka, nyugdíjskála kiegyenlítése, öngondoskodási pillér erősítése) sürgősen meg kellene oldani, amelyekkel nem célszerű várni 2025-ig, a nyugdíjreform tervezett bevezetésének évéig. Kétrészes cikksorozatom első részében e három probléma közül azt mu
Mivel a globális hőmérséklet évtizedekig emelkedni fog, a szakértők szerint az országoknak növelniük kell az egészségügyi ellátás finanszírozását, mivel a hőhullámok egyre veszélyesebbé válnak, és olyan betegségek terjednek, mint a malária és a kolera.
Gyógyteák, fűszerkészítmények, majd illóolajok, most pedig itt vannak a levesek is. Mindezek a győrújfalui Sudár Birtokról származnak, ahol a kilencvenes évek elejétől kezdve már ökológiai gazdálkodást folytattak Boros Erzsébet szülei. A birtok tulajdonosa az elődök értékrendszerét szem előtt tartva szervezte újjá a gazdaságot. Ennek a munkának az
A kormány kiemelten fontosnak tartja a vidéki térségek megerősítését, a gazdaságok versenyképességének megőrzését és a megfelelő infrastruktúra biztosítását. A külterületi utak felújításával is segítjük a vidéket – jelentette ki Nagy István.
Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester történelminek nevezte a pillanatot, a Tisza vize ugyanis a város "hatalmas zöldfelületeinek hosszú távú fenntartása, megóvása szempontjából óriási jelentőségű".
Az ökoszisztéma-építésben, a gazdaság- és iparpolitikában több megújulás is várható az új iparstratégia mentén. Erről a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára beszélt egy szakmai konferencián szerdán, Budapesten.
2023. november 28-án közel 100 település került fel az ingyenesen használatható Napenergia Térképre, mely alapvető információkkal látja el a napelemes rendszer telepítése iránt érdeklődőket.
Románia elkötelezett a megújuló energiaforrások mellett - hangsúlyozta Klaus Iohannis román államfő vasárnap Dubajban az ENSZ éjhajlatváltozási csúcstalálkozóján, miután Románia csatlakozott a Nemzetközi Napenergia Szövetséghez.