Lapértesülések szerint Lánczi Tamás politikai elemzőt kérte fel Orbán Viktor, az államfő pedig január közepén ki is nevezi. Havi fizetése közel 5 millió forint lesz, azt ugyanis a jegybank elnökének járó havi bér 80 százalékának megfelelő összegben határozták meg.
Bár az egy évvel korábbihoz képest javult a helyzet, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idei második negyedév végén még mindig mintegy 80 ezer üres álláshely volt Magyarországon. 18 ezer betöltetlen pozícióval toronymagasan vezet a feldolgozóipar, de nagy szükség van termék- és villamosberendezés-összeszerelőkre, takarítókra és kiseg
A Boeing arra kéri a légitársaságokat, hogy vizsgálják meg az újabb 737 MAX repülőgépeket, mert előfordulhat, hogy a kormánylapát vezérlőrendszerének csavarjai meglazultak - írja a Reuters.
Donald Tusk kormánya alig két hete lépett hivatalba, de máris öntik rá az uniós forrásokat. A jogállamiságra különösen érzékeny Európai Bizottságot az sem bizonytalanítja el, hogy a lengyel közmédiát éppen politikai alapon szántják be.
Az Energiaügyi Minisztérium zöldenergia fejlesztésére, a villamosenergia-hálózat korszerűsítésére és bővítésére, valamint vállalkozások elektromos gépjárműveinek megvásárlására fordítja a most megérkezett uniós forrásokat.
A postagalambászok jól emlékezhetnek még Dócs Gyulára, aki azt mondja, postáival mindent, amit csak akart, megnyert. A nyugdíj előtt álló állategészségügyi szakember 2018-ban gondolta azt, hogy a húsgalambtenyésztésben komoly üzleti lehetőség van.
Mecsetek alatt bukkantak újabb alagutakra az izraeli katonák a palesztinok lakta Gázai övezetben. Az egyik alagút a Hamász palesztin szélsőséges szervezet Nukba nevű kommandós egységének katonai bázisához vezetett.
Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése szerint újabb, csaknem 300 milliárd forint uniós forrás érkezett csütörtökön Magyarországra. A most átutalt összeg a RePowerEU forrásainak egy részét jelenti.
A japán kultúrában az újévi ünneplés része ennek a hagyományos édességnek a fogyasztása annak ellenére, hogy minden évben többen kórházba kerülnek miatta.
A villamosenergia-piac dinamikus fejlődésének és a fogyasztói igények változásának hatására 2023 végétől megvalósul a villamosenergia szolgáltatók és kereskedők, valamint a hálózati elosztók közötti iparági adatcsere első üteme - közölte az MVM hétfőn az MTI-vel.
Földrajzi elhelyezkedésük alapján vizsgált képek dokumentálják az orosz előrenyomulást a Zaporizzsja városától délkeletre fekvő területen. Az Institute for the Study of War szerint a fronton nincs statikus vagy patthelyzet, könnyen átbillenhet egyik vagy másik oldalra.
Az országban nagy területeken, főleg az Alföldön és a Kisalföldön áll a víz földeken, amit az enyhe időben nehezen bír a vetés – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki agrometeorológiai előrejelzésében. A múlt héten pénteken és szombaton nagy területen hullott csapadék, részben hó az országban, a legtöbb a Dunántúl északi felén esett.
A holland hadseregnek és társadalomnak fel kell készülnie az Oroszországgal való háború lehetőségére - jelentette ki Martin Wijnen altábornagy, a holland hadsereg leköszönő parancsnoka a De Telegraaf napilapnak adott csütörtöki nyilatkozatában.
Az orosz kormány kedden két évvel, 2025 végéig meghosszabbította bizonyos áruk és berendezések kiviteli tilalmát – közölték szerdán a kormány honlapján. Az exportkorlátozás többek között a technológiai és orvosi berendezésekre, mezőgazdasági gépekre, elektromos készülékekre, turbinákra, atomreaktorokra, optikai kábelekre, egyes repülőeszközökre, ra
A közösségi médiában elterjedt képeken és videókon az látható, hogy lángok csapnak fel a Blackpool Tower óriási fémszerkezetének a tetején. A rendőrség később feltárta, hogy valójában csak narancssárga háló, amelyet a szél fúj.
Pest vármegyében 20, Budapesten és Baranyában 18-18 százalékkal csökkent a friss kínálat, ezzel szemben Békésben, Tolnában és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 8-16 százalékos volt a növekedés.
Hosszan elnyúló tetőzések, lassú apadás kíséri a dunai árhullámot; Budapesten szerdán 20 órakor tetőzött az árhullám, ekkor a legmagasabb vízállás 693 centiméter volt – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtökön az MTI-vel.
A magyar vállalkozások megerősítése és teljesítményük növelése érdekében a kormány arról döntött, hogy további 200 milliárd forintos keret biztosításával 2024. július 1-jéig tovább folytatja a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramot.
India, az orosz kőolaj egyik legnagyobb vásárlója is kénytelen lesz beszüntetni a vásárlásait, mert egy változtatás miatt nem tud fizetni a szállításokért.
Január elsejétől indul az üdítő- és szeszesitalok csomagolásának – műanyag, fém, üveg palackok – kötelező visszaváltása egyes üzletekben; az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) élelmiszer kereskedelmi tagvállalkozásai több mint 1100 üzletben üzemeltetnek majd mintegy 1400 automatát – emlékeztetett az OKSZ csütörtöki, az MTI-nek eljuttatott köz
A korábban a kormánypárti propagandalappá züllesztett Figyelő című hetilapot főszerkesztőként jegyző, majd az állami médiánál (MTVA) online igazgatóként és műsorvezetőként tevékenykedő, valamint a Schmidt Mária nevével fémjelzett XXI. Század Intézetnél is dolgozó Lánczi Tamás lesz a kormánynak nem szimpatikus médiumok megbélyegzésére alkalmas új, n
Az Egyesült Államokban 12 ezerrel, 218 ezerre nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten - közölte az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtökön. Az elemzők várakozásának átlagában kisebb, 210 ezres szám szerepelt.
„Nehéz elhinni, de minden okunk megvan az optimizmusra, 2024-ben jobb lesz a magyar gazdaság, az ország helyzete, mint 2023-ban volt, a makrogazdasági mutatók a várakozásoknál lassabban ugyan, de javulni fognak – nyilatkozta Parragh László, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az MTI-nek. Kiemelte, a kamara számítása szerint Magyarorsz
16 és fél év börtönbüntetésre ítélték Sun Guofenget, a kínai jegybank volt tisztviselőjét megvesztegetés, államtitkok kiszivárogtatása és bennfentes kereskedelem miatt.
Az Egyesült Államokban 12 ezerrel, 218 ezerre nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten – közölte az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtökön. Az elemzők várakozásának átlagában kisebb, 210 ezres szám szerepelt. A segélykérelmek számát mérő négyhetes mozgóátlag – amely segít kiszűrni az ideiglenes, egyszeri hatásokat
A Kis-Balaton térségében négy települést összekötő, 12 kilométer hosszú új kerékpárút épült 647 millió forintból – közölte a Zala Vármegyei Önkormányzat. A vissza nem térítendő európai uniós támogatás jóvoltából a Széchenyi 2020 program keretében megvalósult bicikliút Egeraracsát, Esztergályhorvátit, Zalaszabart és Zalaszentmártont köti össze. A Ke
A VinFast a vietnámi Vingroup konglomerátum része, és 2021-ben kezdett el e-autókat gyártani, miután leállította a belső égésű motorral működő járművek termelését.
Újabb 3200 főt vendégelt meg karácsony napjain az Ételt az Életért, a Krisna-hívők ételosztó missziója. Az idei volt a 35. Karácsonyi Szeretetlakoma. Noha a Népligetben kígyózott a sor, mindössze 2 óra alatt kiszolgálták a tömeget. December 24-én 1000, majd 25-én és 26-án napi 1100 élelmiszercsomag és meleg ebéd talált gazdára.
Átlagosan huszonkétezer forint havi zsebpénzt kapnak a 14-18 év közötti fiatalok a szülőktől - derült ki a K&H fiatalok pénzügyi helyzetét felmérő kutatásából, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.