2023. december 28. csütörtök

dec. 28
11:48
224 tárgyalási forduló után döntött Szeged mellett a BYD (Üzletem)
Az elektromos és plug-in hibrid járművek globális piacának vezető szereplője, a BYD történelmi beruházást tervez megvalósítani Szegeden: a kínai vállalat első európai elektromos járműgyártó üzemét hozza létre Magyarországon mintegy 300 hektáros területen. A beruházásnak köszönhetően több ezer magas hozzáadott értékű munkahely jön létre, miközben a
dec. 28
11:54
Átírja a rezsivédelmi szabályokat a kormány (Portfolio)
A kormány módosítja a rezsivédelem ellentételezésének kiszámítására vonatkozó előírásokat az Energiaügyi Minisztérium. A szerdán megjelent rendelet kitérnek a villamos energia szolgáltató részére járó ellentételezés kalkulálásának módszertanára, valamint az indokolt ár meghatározására is.
dec. 28
11:54
Ne várj a tankolással! Rossz hír érkezett az üzemanyagok áráról (Agroinform)
A BKK a közösségi közlekedés előnyeire hívja fel a figyelmet.
dec. 28
11:54
Külföldi K+F beruházások Magyarországon: erős év volt 2023 (Üzletem)
2023-ban számos globális vállalat – többek között az aiMotive, a Continental, a Novartis, a Schaeffer, a Samsung SDI, a Waison, a Rolls-Royce, a Genesys, valamint a 3D HISTECH és az Epredia – választott magyarországi helyszínt K+F projektje(i) megvalósításához. A fejlesztések révén több száz magas hozzáadott-értékű munkahely jön létre. A legjelentő
dec. 28
12:00
A TV2 programigazgatója elárulta egy rádióinterjúban, hogyan tudták átvenni a vezetést az RTL-től és mit gondol a folytatásról (Media1)
Fischer Gábort, a TV2 Csoport programigazgatóját látta vendégül Szatmári Róbert a radiocafé Enyhe katarzis műsorának karácsony előtti különkiadásában, ahol ezúttal a televíziózás, napjaink és a jövő tartalomfogyasztása volt a központi téma. Van-e különbség Magyarország és Nyugat-Európa között ízlésben? Tényleg minden olyanra igény van, amit a képer
dec. 28
12:06
Biking on Orfű: megújul a mecseki kerékpárút-hálózat (vg.hu)
A kerékpárút Orfűn is áthalad.
dec. 28
12:09
50 forint lesz a palackok visszaváltási díja (Piac és Profit)
2024. január elsejétől hatályba lépnek azok a jogszabályi rendelkezések, melyek ettől kezdve szabályozzák a különféle üdítő- és szeszesital féleségek csomagolásának - műanyag, fém, üveg palackoknak - a kötelező visszaváltását az üzletekben. Az új előírások azonban csak azokra az italféleségekre vonatkoznak, melyeken a gyártó ezt fel is tünteti a cs
dec. 28
12:12
Az ártérben hagyott autókban keletkezett károkat csak a teljeskörű casco téríti meg (ProfitLine)
Az ártérben hagyott autókban a víz okozta károkat a kgfb nem, csak a teljeskörű casco téríti meg - hívta fel a figyelmet a CLB biztosítási alkuszcég szerdai, MTI-nek eljuttatott közleményében.
dec. 28
12:12
Vezető német autóipari beszállító új kapacitásokkal reagál az elektromos autózás által támasztott növekvő keresletre (Üzletem)
A németországi székhelyű ZF technológiai csoport két nagyszabású projekt megvalósítására összesen 62,5 millió eurót ruház be a magyarországi autógyártás két fellegvárában, Debrecenben és Kecskeméten. Az összesítve 313 új munkahelyet létrehozó beruházások az e-járművek alkatrészgyártásához teremtenek kapacitásokat.
dec. 28
12:14
Kulcsjelentőségű a BMW új Képzési Központja (Üzletem)
Menetrend szerint haladnak a BMW csoport iFactory-jának munkálatai, és a több mint 2 milliárd eurós projekt legújabb fejleményeként most megnyílt a telephelyen épült Képzési Központ.
dec. 28
12:15
Oroszországban lassult a kiskereskedelmi forgalom (TőzsdeFórum)
Oroszországban lassult a kiskereskedelmi forgalom és az ipari termelés növekedése novemberben, amikor történelmi mélyponton stagnált az infláció. Az orosz statisztikai hivatal adatai szerint a kiskereskedelmi forgalom növekedése 10,5 százalékra lassult novemberben éves összevetésben az októberi 12,7 százalékról. Az októberi éves szintű növekedés 20
dec. 28
12:17
Jelentősen megugrott a szilveszteri előfoglalások száma tavalyhoz képest (TőzsdeFórum)
Az év utolsó hétvégéjére már eddig 11 százalékkal több előfoglalás érkezett, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csütörtökön. 2 éjszakás foglalások Az írták, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint a több mint 365 ezer vendégéjszakából 207 ezret vidéken, míg 158 ezret Budapesten t
dec. 28
12:18
Elbizonytalanodtak a befektetők (Portfolio)
Gazdasági információk tekintetében ma itthon nem várunk fontosabb adatközlésre, de a nemzetközi porondon sem érkeznek előre bejelentett, a részvénypiaci hangulatot jelentősen befolyásoló adatok, délután azonban megismerhetjük az új munkanélküliségi kérelmek számának alakulását az Egyesült Államokban, ami a munkanélküliség alakulásának előrejelzéséb
dec. 28
12:18
Ororszország fengyeget: Finnország lehet a vesztese a NATO terjeszkedésnek (vg.hu)
Oroszország hamarosan a Finnországgal és Norvégiával határos északi katonai körzetébe telepíti legújabb fejlesztésű önjáró lövegeit.
dec. 28
12:18
Kék bolygó – A hulladékgazdálkodással kapcsolatos változásokat ismertették Áder János új podcastjában (Tiszta Jövő)
A hulladékgazdálkodással összefüggő legfontosabb változásokról beszélgetett Világi Oszkárral, a Mol-csoport vezérigazgató-helyettesével, Áder János volt államfő a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.
dec. 28
12:18
A 2008-as válság óta nem rúgtak ki ennyi embert egy év alatt (Forbes)
Óriási leépítési hullám söpör végig a bankszektoron világszerte. A 2008-as válság óta – amikor ugyanezek a bankok több mint 140 ezer munkahelyet szüntettek meg, – az idei volt az egyik legsúlyosabb leépítési hullám. A Financial Times a világ húsz legnagyobb befektetési bankcsoportát vizsgálta. Ők globálisan az év eleje óta közel 62 ezer munkahelyet
dec. 28
12:20
A magyarok legnagyobb mumusának lebirkózása: így szelídült az infláció egy számjegyűvé (vg.hu)
A kormány nem várta ölbe tett kézzel, hogy az infláció lefelé csordogáljon az év elejei 25 százalék feletti szintekről, októberre teljesült is az áhított cél, újra egy számjegyűvé vált az infláció.
dec. 28
12:24
Mérséklődnek a rezsiterhek (Alternatív Energia)
A kormány a háborús időkben is biztonságos ellátást és megfizethető energiaárakat garantál minden magyar fogyasztó számára - hangsúlyozta Steiner Attila, a Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteken a tárca Facebook oldalán közzétett videóüzenetében.
dec. 28
12:24
Beadhatók az iskolakezdés halasztásához kapcsolódó kérelmek (Portfolio)
Beadhatók az iskolakezdés halasztásáról vagy korábbi megkezdéséről szóló kérelmek az Oktatási Hivatal (OH) frissen megnyílt informatikai felületén - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
dec. 28
12:24
Padlót fogott az ingatlanpiac, a támogatások állíthatják újra talpra (vg.hu)
A kilábalás a kistelepüléseken kezdődhet az emelkedő támogatásokkal.
dec. 28
12:30
Jövőre iskolába menne a gyerek? Akkor ez a fontos infó önnek is szól (Menedzsment Fórum)
Az Oktatási Hivatal honlapján megnyílt annak a lehetősége, hogy a jövő tanévben tankötelessé váló gyerek beiskolázásának elhalasztását, vagy a még nem tanköteles gyermek beiskolázásának kérelmét benyújtsák az érintett szülők.
dec. 28
12:36
Beadhatók az iskolakezdés halasztásához kapcsolódó kérelmek (HR Portál)
Beadhatók az iskolakezdés halasztásáról vagy korábbi megkezdéséről szóló kérelmek az Oktatási Hivatal (OH) frissen megnyílt informatikai felületén - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
dec. 28
12:36
Leeresztik a Balaton vizét (Portfolio)
Megkezdték a Balaton vizének leeresztését a tó magas vízállása miatt - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtöki sajtóközleményében.
dec. 28
12:36
Nőtt a szilveszteri előfoglalások száma, többségük legalább 2 éjszakára szól (Demokrata)
A legnépszerűbb szálláshelyek ezúttal is a hotelek – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.
dec. 28
12:36
Kilencéves mélypontra zuhant a magyar lakáspiac 2023-ban (Forbes)
Tavaly több mint 130 ezer adásvétel történt, idén viszont legfeljebb 110 ezer tranzakció várható a lakáspiacon. Utoljára 2014-ben volt ilyen mélyen az ingatlanpiaci forgalom.
dec. 28
12:36
Okosotthonok trendek, amelyek meghatározzák 2024-et (Digital Hungary)
2023 nagyszerű év volt az okosotthonok számára - több tucat innovatív termék és fejlesztés mutatkozott be, amelyek megváltoztatják az életmódunkat. 2024 pedig az új technológiák és fejlesztések otthoni integrációjának éve lesz. A cseh Tesla okosotthon márka bemutatja a következő évet formáló okosotthon trendeket.
dec. 28
12:38
Hogyan lehet évi egymilliárd dollárt keresni úgy, hogy semmit nem teszel érte? (Portfolio)
A legtöbb ember számára a passzív jövedelem egy olyan, jellemzően kisebb összegű bevételi csatorna, amelynek megszerzése minimális erőfeszítést igényel a fő bevételi forrás kiegészítésére. Steve Ballmer számára ez a "ki összeg" 1 milliárd dollár.
dec. 28
12:42
Nagyon kevés zsebpénzt próbálnak beosztania itthon a tizenévesek (vg.hu)
A magyar tizenévesek 94 százalékának van valamilyen jövedelme: jellemzően zsebpénz vagy ösztöndíj.
dec. 28
12:42
Prometheusz gyufa: a modern gyufák őse (BitcoinBázis)
A tetszés szerinti tűzgyújtás története hosszú és történeti múltra tekint vissza, egészen azokig az időkig, amikor két fadarab összedörzsölésével, vagy
dec. 28
12:48
Milyen költségtérítési kötelezettséget ró a munkáltatóra, ha munkavállalója külföldön él és hazautazik? (Adózóna)
Ünnepek alkalmával, év végén a külföldiek is többnyire hosszabb-rövidebb szabadsággal egybekötve hazalátogatnak. Cikkünkben a munkavállaló külföldről történő hazautazásával kapcsolatos munkáltatói térítési kötelezettségre vonatkozó rendelkezéseket foglaljuk össze.
dec. 28
12:48
A giliszták még a klímaváltozás elleni harcban is segítenek +Videó (Agroinform)
A giliszták ökoszisztéma-mérnökből klímamérnökké léphetnek elő.
dec. 28
12:51
Jól érzi magát az arany, csökkenőben a földgáz ára (Privátbankár)
Jó a hangulat a parketteken, a Távol-Keleten zömmel emelkedéssel zártak a börzék magyar idő szerint csütörtök délelőttre. Az amerikai tőzsdéken ugyanekkor az óvatosság a jellemző. Az arany ára emelkedik, a Brent olaj és a TTF földgáz ára csökken. A forint adja és kapja is a pofonokat.
dec. 28
12:54
Varga Mihály bejelentette: beérkezett 300 milliárd forint uniós pénz a magyar kasszába (Infostart)
Magyarország módosított helyreállítási tervét december 8-án elfogadták az uniós pénzügyminiszterek, ezzel nyílt meg az egyik kapu az uniós pénzek folyósítása előtt.
dec. 28
12:54
300 milliárdos EU-s utalás futott be a magyar költségvetésbe (Portfolio)
A RePowerEU forrásaiból 779,5 millió eurót, azaz közel 300 milliárd forintot utaltak hazánknak a mai napon – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön. Az első előlegről tudható volt, hogy februárig megérkezik, mert ennek kifizetését egyetlen uniós eljárás sem blokkolja, azonban a mintegy 3,9 milliárd eurós teljes kerethez sürgősen lé
dec. 28
12:54
Karácsonyi árvíz: a Duna tetőzött Budapestnél, de a Tiszán újabb árhullám érkezik (vg.hu)
Kiadta legfrissebb jelentését az Országos Vízügyi Főigazgatóság a Magyarországon levonuló árvízről.
dec. 28
12:54
Óriási a félreértés: nem is éghajlatbarát a helyi élelmiszer (Agrofórum)
A Kereskedelmi Világszervezet (Wto) szerint az Európában helyből származó alma károsabb lehet az éghajlatra, mint az Új-Zélandról importált.
dec. 28
12:54
Ukrajna 1,5 milliárd dollárt vesztett a határblokádokkal (Agrárágazat)
A határblokádok miatt két hónap alatt 1,5 milliárd dolláros kára lett az orosz háborúval küzdő Ukrajnának.
dec. 28
12:54
Fuvarozási történelmet írhat egy ausztrál bányatársaság (Transpack)
120 darab, 3 pótos, egyenként 330 tonna teherbírású, 53,5 méteres billencses szerelvényt építenek át önvezető járművé.
dec. 28
12:54
Kivonult Hollandiából az RTL Magyarország tulajdonosa. Változik a magyar kínálat? (Forbes)
Hollandiában lévő televíziós leányvállalatát is eladja az RTL Csoport, pedig tavaly azt nyilatkozták, hogy Hollandia fontos ország számukra, és nagy terveik voltak vele. Az európai televíziós óriás azután döntött úgy, hogy eladja az RTL Hollandiát (RTL Nederland), miután a hatóságok megakadályozták, hogy egyesüljön a Talpa Networkkel – olvasható az
dec. 28
12:54
Olaszország is rákapott a geotermikus energiára (Mezőhír)
Az instabil energiapiac miatt felértékelődtek az energiafüggést csökkentő beruházások a mezőgazdaságban.
dec. 28
12:56
Folytatódhat minden idők egyik legsikeresebb kormányzati hitelprogramja (Infostart)
Nyolc szektor vállalkozásai lehetnek a nyertesei.
dec. 28
12:56
Varga Mihály jó hírt hozott: 300 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra (vg.hu)
Hamarabb érkezett meg több száz milliárd forint Magyarországra.
dec. 28
12:56
Nem bűncselekmény, ha öt évig engedély nélkül működik egy akkumlátorgyár (Forbes)
Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a rendőrség a gödi Samsung-gyár ügyében, szerintük ugyanis a vizsgálat nem tárt fel olyasmit, ami környezetkárosítás bűncselekményére utalna. A Pest megyei rendőrség szerint nem történt bűncselekmény a gödi Samsung-gyár ügyében, így az ismeretlen tettes ellen folyó nyomozást megszüntették – írja a Hv
dec. 28
12:56
Rakjuk helyre ezt is: Intralogistica Poland Expo – 2024 (Mezőhír)
Irány Varsó? Az Intralogistica Poland Expo, 2024. január 24. és 26. között látogatható.
dec. 28
12:58
Önkiszolgáló kasszák a boltokban: megkérdezték a magyarokat, mit gondolnak róla – meglepő eredmény született (vg.hu)
Miközben Magyarországon is egyre terjednek az önkiszolgáló kasszák, a vásárlók ugyancsak megosztottan vélekednek a megoldásról.
dec. 28
13:00
Árral szemben: elkezdték leengedni a Balaton vizét (vg.hu)
Nem kerülünk víz alá.
dec. 28
13:00
Nem bűncselekmény, ha öt évig engedély nélkül működik egy akkumulátorgyár (Forbes)
Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a rendőrség a gödi Samsung-gyár ügyében, szerintük ugyanis a vizsgálat nem tárt fel olyasmit, ami környezetkárosítás bűncselekményére utalna.
dec. 28
13:06
Az ingatlanalapok mellett az Everlodge is jó hozamú befektetést kínál (BitcoinBázis)
Ahhoz, hogy megértsük, mik azok az ingatlanalapok, először is tudnunk kell, hogyan működik egy befektetési alap. Egyszerűen fogalmazva, a befektetési
dec. 28
13:09
A Continental betámadta a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnökét (Piac és Profit)
Kétmillió forintos csomagot kapott karácsonyra a Continental makói gumigyára vezetésétől a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke. Igaz, ezért a csomagért nem a feladó fizetett, hanem – mintegy utánvétként – a címzettel akarják bírósági úton, sérelemdíjként kiegyenlíttetni. Vagyis: a gumigyár menedzsmentje beperelte a GSZSZ-t és annak elnökét ma
dec. 28
13:12
Ismét csökken az örökítőanyag szennyvízben mért koncentrációja (ProfitLine)
Ismét csökken a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szerdán a honlapján.

Keresés