Egy nemrégiben a neves Insects című folyóiratban megjelent tanulmány (Mayak et al. 2023*) az éghajlatváltozással összefüggő szélsőséges időjárási jelenségek hatását vizsgálta.
Návai Anikó egy pénteken megjelent lapinterjúban a Nők Lapja főszerkesztőjének felelősségét feszegette abban a korábbi ügyben, amikor is kiderült, hogy Návai egy valójában létre sem jött interjút tett közzé a női magazinban Scarlett Johansson amerikai filmsztárral. A Media1 megkereste a Nők Lapja kiadóját, mit gondolnak volt újságírójuk szavairól.
Kiugró eredményt ért el az Opus csoport 2023 első három negyedévében. A nettó nyereség 30,67 milliárd forint lett, ami több mint duplája az egy évvel korábbi azonos időszakinak. Mindezt soha nem látott, 511 milliárd forintos árbevétel mellett, ami megmutatja, hogy a cégcsoport jó úton halad a belső szinergiák kihasználásával, és a külön iparági div
A várt javulás helyett lassult a gazdasági aktivitás decemberben az euróövezetben a londoni S&P Global gazdaságkutató intézet és a Hamburg Commercial Bank beszerzésimenedzser-indexeinek az alakulása alapján.
Megerősítette az eddigi BBB szinten a magyar adósbesorolást a Fitch péntek este és a kilátás is maradt negatív. Ezzel az S&P múlt heti hasonló döntése után le is zárult a 2023-as felülvizsgálatok sora.