A MOHU Zrt. megbízásából megváltozott munkaképességű emberek végzik az elektronikai kis berendezések szétszerelését a Szegedi SZEFO Zrt. hódmezővásárhelyi telephelyén, az erről szóló megállapodást szerdán írták alá.
Idén a hódmezővásárhelyi talajszelvény kapta a Magyarország talaja címet a Magyar Talajtani Társaság által szervezett közönségszavazás alapján - jelentette be a minisztérium szerdai közleménye szerint Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az Év talaja 2023 címmel kedden tartott szakmai k
A Ford Motor jövőre nagyjából a felére csökkenti a teljesen elektromos F-150 Lightning pickup tervezett gyártását, ami különösen érdekes lépés annak fényében, hogy az autógyártó 2023-ban jelentősen megnövelte az üzem kapacitását az elektromos jármű gyártásának céljával.
Számos kétharmados törvényt fogadhat el keddi ülésén az Országgyűlés. Döntés lesz egyebek mellett a nemzeti szuverenitás védelmével összefüggő alaptörvény-módosításról, a fővárosi választási rendszer átalakításáról és az idegenrendészeti szabályok szigorításáról.
A holland FrieslandCampina tejipari vállalat ezernyolcszáz fős leépítést hajtana végre a következő két év során, amitől kétszázmillió eurós megtakarítást remél.
A lengyel Inter-Tech homlokrakodók a legtöbb traktormárkával kompatibilisek, így nem meglepő, hogy Magyarországon szívesen választják őket Mtz-khez is.
Bár továbbra is sok a bizonytalanság a gazdaság jövő évi pályáját illetően, 2024 első negyedévében a hazai munkáltatók 31 százaléka bővíteni tervezi jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 21 százalékuk jelez előre. Az álláskeresők ebben az időszakban főként az IT, a pénzügyi és ingatlanpiaci területen működő cégeknél számíthatnak élénk mun
Akár egy decemberi bérmegállapodás esélye is adott volt, ám a munkáltatói bérajánlat kialakítását célzó egyeztetési folyamatot végül megakasztotta az advent második vasárnapjára, illetve az azt követő hétfőre időzített figyelmeztető sztrájk.
A jelentős Európai Uniós támogatás ellenére 2010 és 2019 között a GDP 5%-áról 4,3%-ra csökkent a költségvetés egészségügyre fordított kiadása. Amely a COVID-járvány által támasztott nagymértékű ellátási szükséglet ellenére is mindössze 5,2%-ra emelkedett 2020-ra, illetve 5,3%-ra 2021-re (azóta ez az arány valószínűleg csökkent). Ebben meghatározó v
Úgy költenek a globális tech platformok rendszerieben óriási összegeket a hirdetők, hogy független forrásból le sem ellenőrzik, hogy tényleg az ígért célcsoportnak jelentek-e meg a hirdetések – mutatott rá a digitális hirdetési piac egyik anomáliájára Ambruszter Géza, a Gemius Hungary cégvezetője.
Vegyes, többnyire emelkedő indexekkel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon. A páneurópai STOXX 600 index 0,04 százalék csökkenéssel kezdte a keddi kereskedést, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index pedig 0,13 százalékos emelkedéssel. Londonban az FTSE 100 index 0,30 százalék nyereséggel kezdett, a frankfurti DAX 0,17 százalékka
Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes december 11-én benyújtotta az egyes hatósági kérdésekről szóló T/6518. számú törvényjavaslatot, mely szerint módosul a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény, illetve ennek hatására az infotörvény is.
Az Erste Group Bank AG hétfőn visszavásárolta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 15 százalékos tulajdonrészét az Erste Bank Hungary Zrt.-ben. Olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett tájékoztatásban. A tranzakció lezárásával a bécsi székhelyű pénzügyi szolgáltató ismét a magyarországi Erste 100 százalékos tulajdono
Atlétikai VB, Sztárbox, Azahriah, őzlábgomba recept – többek között ezek voltak a legnépszerűbb keresőszavak a magyarok körében 2023-ban a Google tájékoztatása szerint. Mivel idén 25 éves a kereső, ezúttal az elmúlt negyed évszázad legfelkapottabb kereséseiből is bemutattak néhányat. Hagyományos módon a Google minden év végén nyilvánosságra hozza,
Első alkalommal tette közzé weboldalán Export-Őr című szakmai kiadványát az EXIM Magyarország. Az intézmény honlapján megjelenő összefoglaló az EXIM külpiaci kitettsége, valamint hazánk exportpiacai szempontjából releváns régiók makrogazdasági folyamataira fókuszál. A kiadvány továbbá a magyar gazdaságra vonatkozóan egy egyedülálló külgazdasági hőt
A hazai McDonald’s 35. születésnapi montázsfilmjét a mindenkori vendégek és dolgozók több száz videófelvételéből és fényképéből Pálfi György készítette el, a zenét pedig a Margaret Island zenekar szerezte hozzá.A világhírű rendező és csapata többszáz munkaóra alatt, változatos filmes technikák felhasználásával készítette el a pár perces „Meki 35 kö
Felújították a Békés vármegyei Hunyán a bekötőutat a Magyar Falu Program háromszázötvenmillió forintos támogatásából - tájékoztatott Dankó Béla (Fidesz) országgyűlési képviselő.
Szezon végén érdemes a gépeket úgy nyugovóra helyezni, hogy amikor kezdődik a munka, ne remegő kézzel kelljen elfordítani a kulcsot, hogy vajon beindul-e a traktor, vagy a kombájn.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az előzetesen meghatározott menetrendnek megfelelően hétfőn újra megbeszélést tartott a Bankszövetség képviselőivel, amelyen a bankok új válallásokat tettek.
A mai napon újabb kibocsátó debütált a Budapesti Értéktőzsde középvállalati platformján, a BÉT Xtenden: a STRT Holding részvényeinek bevezetését ünnepélyes csengetés jelezte a tőzsdén. Az angyalbefektető Balogh Petya által alapított és vezetett startupok számára forrást biztosító STRT Holding tőzsdére lépését sikeres zártkörű tőkeemelés előzte meg,
Vannak elkerülhetetlen dolgok az életben. Ezekre érdemes felkészülni, elsősorban lelkileg, másodsorban anyagilag. Az életbiztosítások felkészítenek a váratlan helyzetekre, de befektetésként is jó alternatívát nyújthatnak. Mit tud a biztosítási piac nyújtani az állampapír-hajrá után?
A nagy múltú lap kiadója tagadta az MI-vel kapcsolatos vádakat és egy hirdetőre próbálták tolni a felelősséget, mindenesetre tény, hogy soha nem létezett szerzők anyagai jelentek meg a lapban.
Az ajándékozás után a legtöbben már azonnal használatba vennék a csúcskategóriás okoskészüléküket. Ennek ellenére az üzembe helyezéssel érdemes kivárni inkább egy nyugodtabb időpontot, amikor kellő figyelmet és időt tud szánni a felhasználó arra, hogy alaposan és átgondoltan végezzen el minden szükséges készülékbeállítást. Ellenkező esetben ugyanis
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az előzetesen meghatározott menetrendnek megfelelően hétfőn újra megbeszélést tartott a Bankszövetség képviselőivel - jelentette be keddi közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
A profitinfláció, azaz az infláció mögött a vállalatok agresszív árazási gyakorlatát azonosító magyarázat gyorsan beépült a szakmai kánonba szerte a világon. Ebben az írásban amellett érvelek, hogy ez a megfigyelés árnyalásra szorul. Ennek az az oka, hogy egy, a feladatra alkalmatlan mutató alapján születik ezen következtetések nagy része. Valójába
A Bybit és a Kripto Akadémia közös karácsonyi játéka még tart, de az első befizetőknek szóló 20 dolláros promóció ezen a héten pénteken zárul. A játék fődíjaként továbbra is egy 4k QLED Samsung TV-ét és 4×100 USDT-t sorsolunk ki azok között, akik részt vesznek karácsonyi játékában, ami 2023. december 23-án ér véget. A második legnagyobb […]
Európai szinten is kimagasló a hazai tormatermesztés, amelynek mennyisége évente 10-12 ezer tonnát tesz ki. A magyar torma kiváló minőségű, a gazdálkodók a jövőben is számíthatnak tevékenységük támogatására – közölte Nagy István agrárminiszter.