A vezetők kevésbé ismerik el a nők munkáját a műszaki-technológiai szektorban, és a férfi munkatársak véleménye is nehezíti előre jutásukat – legalábbis ezt gondolja egy reprezentatív kutatásban a megkérdezettek többsége. A válaszadók jelentős része szerint ugyanakkor a szakmában a nők is befuthatnak olyan karriert és kereshetnek is annyit, mint a
A mobiltelefonos adatforgalom továbbra is dinamikusan emelkedik, évi átlagos 37 százalékos növekedést mutat, miközben a hívásforgalom korábban tapasztalt növekedése az elmúlt 1,5 évben megállt – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legújabb, a mobiltelefon-, a mobilinternet- és a mobil M2M-szolgáltatások (azaz a gépek közötti kommu
A teljes foglalkoztatottság nem jelent érdemi előrelépést a hazai gazdaságnak, lévén továbbra sincs érdemi előrelépés a munkaerő képzésében sem. Erről és a gazdaság esetleges ázsiai forrásbevonási lehetőségeiről is kérdeztük Mellár Tamást, a PM politikusát, a parlament gazdasági bizottságának alelnökét az ATV adásában.
A virsli nem hiányozhat a szilveszteri asztalról, de a magyar lakosság 59 százalékkal a harmadik helyre sorolja a gyorsan elkészíthető meleg ételek ranglistáján a 75 százalékkal vezető rántotta és a 69 százalékos népszerűségű melegszendvics után - közölte legfrissebb reprezentatív felmérése alapján a Pick Zrt. kedden az MTI-vel.
Kedden kora este szinte percre pontosan egyszerre közölte a magyar miniszterelnök sajtófőnöke, és a volt bolgár miniszterelnök, hogy ma telefonon tárgyalt egymással Orbán Viktor és Bojko Boriszov, amelynek során a bolgár gázadó eltörléséről és Bulgária schengeni övezethez csatlakozásáról is egyeztettek.
Hatalmas fába vágta a láncfűrészét Javier Milei, aki az argentin elnökválasztás előtt többek között a jegybank megszüntetését és a dollár bevezetését ígérte hivatalos fizetőeszközként. Aztán talán ő is meglepődött, hogy megválasztották az emberek, így a hétvégi beiktatásán már radikális sokkterápiáról és fájdalmas gazdasági időszakról beszélt, ami
Az új építőipari energiahatékonysági szabványok életbe léptetését, a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivonását, és a megújuló energia további támogatását is javasolják a klímaindex összeállítói Magyarországnak.
Legalább 2,1 milliárd dollár (744 milliárd forint) összeértékű új felajánlást tettek alapítványok és más donorok klímavédelmi célokra, de különösen a mezőgazdaság és a kiszolgáltatott közösségek védelmére kedden, az ENSZ idei éghajlatváltozási csúcsértekezletén (COP28) Dubajban.
Az MVM csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. új naperőművet épített Kecskeméten, a 9,7 milliárd forintos beruházást 41 százalékban európai uniós támogatásból, 59 százalékban saját forrásból finanszírozta a társaság - tájékoztatta az MVM szerdán az MTI-t.
A Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campusával együttműködve 406 millió forint európai uniós támogatással a brojlercsirkék és pecsenyekacsák jobb növekedését elősegítő takarmányokat fejlesztett.
Növekedésre számít a Posche Hungaria (PH) márkáinak értékesítésében jövőre a cég nemrégiben kinevezett ügyvezető igazgatója; Wachtler Tamás szerint az eladott autók mennyisége akár 10-20 százalékkal bővülhet, erősítve a Volkswagen konszern márkáit importáló cég 20 százalékot meghaladó részesedését az új autók magyarországi piacán.
2022-ben az Európai Unióban 32 millió vállalkozás működött, amelyek együtt 160 millió főt foglalkoztattak és 38 000 milliárd eurós nettó árbevételt könyveltek el.
Több biztosító és a Biztosítási Elemző Központ (BEK) által végzett előzetes kutatások alapján akár félmillió lakásbiztosítást is újraköthetnek az ügyfelek a 2024. március 1-jétől március 31-ig tartó kampányidőszakban, a lakásbiztosítási díjaik jelentős csökkenése miatt.
Vége az EU-szkeptikus Jog és Igazságosság nyolc évig tartó hatalmának, mostantól hivatalosan is egy EU-barát, centrista kormány vette át Lengyelország irányítását. Ezzel a magyar kormány jelen állás szerint egyetlen érdemleges szövetségesét veszítette el uniós szinten. A régi-új kormányfő, Donald Tusk már nem bízik abban, hogy irányváltásra tudja k
135 igen és 40 nem szavazattal elfogadta az Országgyűlés azt a javaslatot, amely szerint fél évvel a jövő júniusi önkormányzati választás előtt visszaállítják a listás választási rendszert Budapesten. A listás választási rendszer visszaállítását követően így tehát már pártlistákra is lehet szavazni a fővárosban jövő júniusban - számolt be a telex.
Szombaton könnyes búcsút vettünk két disznónktól. Sajnos, idén rossz szériát fogtunk ki, az egyik sehogyan nem akart meghízni, de azért nagyjából elég lesz a következő vágásig amit adtak.
Bár továbbra is sok a bizonytalanság a gazdaság jövő évi pályáját illetően, 2024 első negyedévében a hazai munkáltatók 31 százaléka bővíteni tervezi jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 21 százalékuk jelez előre. Az álláskeresők ebben az időszakban főként az IT, a pénzügyi és ingatlanpiaci területen működő cégeknél számíthatnak élénk mun
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 704,61 pontos, 1,21 százalékos emelkedéssel, új történelmi csúcson, 59 004,86 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos az Equilor befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: j
A jövő év januárjában egy újabb 500 millió forintos keretösszegű pályázatot hirdetnek állatvédő civil szervezetek számára - jelentette be az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos kedden a Facebook-oldalán.
A méhek fejlett mirigyrendszerrel rendelkeznek, ami egyrészt azt jelenti, hogy mirigyeik száma nagy, másrészt ezek összehangoltan működnek, így biztosított a méhek életfolyamatainak szabályozása.
Fluor Tomi a Forbes Flow All Stars 2023 színpadán beszélt mentális egészségéről, Budapestről, a Wellhello 10 éves Aréna-koncertjéről. A beszélgetés végére Diaz is befutott.