A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződések állománykezelésével összefüggő, egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve a vállalatirányítási területet érintő h
A MicroStrategy ismét jelentősen bevásárolt a világ legnépszerűbb kriptovalutájából, amivel immár több mint 5 milliárd dollár értékű BTC-nek a tulajdonosa.
Lassuló ütemben ugyan, de az előző tizenöt hónaphoz hasonlóan novemberben is csökkent a brit feldolgozószektor aktivitása a pénteken ismertetett átfogó havi mérőszámok alapján.
Egy orosz bíróság arra kötelezte a VTB Bank korábbi európai leányvállalatát, hogy 112,6 millió eurót fizessen meg korábbi tulajdonosának, az orosz állami banknak.
A német agrarheute.de szaklap arra mutatott rá, hogy a holland parlamenti választáson viszonylag jól szerepelt a gazdapárt is, és még az sem teljesen kizárt, hogy részt fog venni a kormányalakításban. Hogyan alakulhat Hollandia agrárpolitikája?
December 1-én délelőtt tíz órától a Pénzügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatót Varga Mihály és Kurali Zoltán, akik bemutatták a 2024-es finanszírozási tervet. Azt járták körbe, hogy milyen úton vonna be forrásokat jövőre az állam, hogy fedezze a költségvetési hiányt és a lejáró állampapírokat. A kormány egyelőre kitart jövőre a 2,9 százalékos
Az olasz versenyhatóság felszólította az Intesa Sanpaolót, hogy állítsa le 2,4 millió ügyfele tervezett áthelyezését az új, kizárólag mobilszolgáltatást nyújtó Isybankhoz.
A Budapesti Értéktőzsde részvény indexe, a BUX 132,56 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel, 58 010,99 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: enyhe emelkedéssel zárt
Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke szerinte a túlszigorítás és alulszigorítás kockázata kiegyensúlyozott, és elkezdett kibontakozni az áhított puha landolás.
Még emlékezetesebbé szeretné tenni a Penny a karácsonyi készülődés időszakát: a már megszokott minőségű sajátmárkás termékcsaládok mellett az ünnepi szezonban különleges, kizárólag az üzletláncban kapható válogatással, különleges kuponokkal és egy rövid videóval lepik meg a vásárlókat.
A világban 12 agrár- és élelmiszergazdasági szempontból kiemelt relációban képviseli hazánkat és az ágazatot szakdiplomata. Sorozatunkban régiós bontásban közöljük a mezőgazdasági és környezetügyi attasék éves beszámolóját.
A Walmart az antiszemita tartalmakkal kapcsolatos aggodalmak miatt leállította a hirdetéseket Elon Musk X nevű közösségi médiaplatformján – írja a Reuters.
2018 előtt a dolgozó fiatalok 23 százaléka volt jó véleménnyel az oktatás színvonaláról, azóta viszont alig több mint 17 százalékuk tartozik ebbe a körbe.
December 1-én délelőtt tíz órától a Pénzügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatót Varga Mihály és Kurali Zoltán, akik bemutatták a 2024-es finanszírozási tervet. Azt járták körbe, hogy milyen úton vonna be forrásokat jövőre az állam, hogy fedezze a költségvetési hiányt és a lejáró állampapírokat. A kormány egyelőre kitart jövőre a 2,9 százalékos
Megemeli a kormány a januárban induló lakossági napelemes pályázatnál a maximális rendszerméretet, azaz 4 kW-os helyett akár 5 kW-os rendszert és 8 kWh-s tároló helyett akár 10 kWh-s tárolót is engednek telepíteni - jelentette be a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség pénteki konferenciáján tartott beszédében Horváth Viktor, az Energiaügyi Miniszt
Éves összehasonlításban 0,7 százalékkal gyengült a cseh gazdaság a harmadik negyedévben - derül ki a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pénteken nyilvánosságra hozott felülvizsgált becsléséből. Ez sorban már a harmadik negyedév, amelyben visszaesett a cseh gazdaság.
A portfolio.hu beszámolója szerint tegnap hivatalosan is megkezdték a Tesla legújabb modelljének, a Cybertrucknak az értékesítését, Elon Musk az első vevőknek személyesen adta át a teherautókat. Kiderült, hogy az új Tesla modell: Forrás: Portfolio.hu Borítókép forrása: www.shutterstock.com
Nagy gond a gyümölcstermesztésben a tavaszi fagyok elleni védekezés, amire sokféle módszert próbálnak használni a gazdálkodók. Költségek és kényelem szempontjából is a legkedvezőbb a fagyvédelmi szélgép, amiből magyar fejlesztésű is kapható.
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.