A szervezetek világszerte egyre nagyobb hangsúlyt kénytelenek fektetni a kiberbiztonságra, mivel egyre több nehézséggel kell megküzdeniük ahhoz, hogy biztonságban tudhassák adataikat és erőforrásaikat. A BlueVoyant kiberbiztonsági vállalat szakértői megosztják, hogy legfrissebb megfigyeléseik szerint mely területeken szembesülnek a legégetőbb kihív
Egyre népszerűbbek a fenntarthatósági elveket szem előtt tartó, a környezettudatosság szellemében megvalósuló lakóházak, amelyek építése során új, innovatív, környezetbarát technológiát alkalmaz beruházójuk. Ilyen technológia az előregyártott beton kéregfalak és kéregfödémek új generációja, a klímafal és klímafödém. Lássuk hogyan működnek ezek, és
Hamarosan újra igényelhető lesz a kisgyerekek bölcsődei elhelyezését segítő támogatás – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
Egy nemzetközi kutatócsoport az ELTE kutatóinak közreműködésével eddig nem ismert térszerkezeteket, óriás "mágneskígyókat" talált a Nap mágneses terében - közölte az ELTE az MTI-vel szerdán. A felfedezés közelebb viheti a kutatókat a Nap egyik legmakacsabb rejtélyének megértéséhez, a kígyószerű mintázatok megmagyarázhatják, hogy a várakozással elle
"Nem fogunk változtatni a Prémium Magyar Állampapír visszaváltási árfolyamán, továbbra is 99% marad" – szögezte le Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. vezérigazgatója a Portfolio Investment Day 2023 konferenciáján. A beszélgetés során és az azt megelőző előadásban a forint helyzetéről is szó volt, de megtakarítási tippeket is kapott
Az amerikai eBay internetes kereskedési felület üzemeltetője a vártnál nagyobb harmadik negyedévi profitról számolt be. A folyó negyedévre vonatkozó előrejelzése csalódást okozott a befektetőknek. Az eBay adózott eredménye 545 millió dollár, részvényenként 1,03 dollár volt. Szemben az egy évvel korábbi 552 millió dollárral, részvényenként 1 dollár
Romániában a nyers adatok szerint 2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi árbevétel az idei első kilenc hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest. Ezt közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS). A szezonálisan és naptárhatással kiigazított érték szerint 2023 első kilenc hónapjában 2,2 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi árbevétel éves ö
A csehországi kereskedelmi szálláshelyeket – szállodák, panziók, kempingek – az idei harmadik negyedévben 7,9 millió személy vette igénybe, 7,9 százalékkal több, mint egy éve. Ezt közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) szerdán Prágában. A külföldi és a hazai turisták száma egyaránt emelkedett. A kereskedelmi szálláshelyek 21,4 millió vendégéjsza
Előfizetési kötelezettség nélkül, 30 napon keresztül biztosít korlátlan adatforgalmat és telefonálást a Vodafone Magyarország új, novembertől elérhető feltöltőkártyás kiegészítő szolgáltatása.
Németország harmadik legnagyobb összvagyonú bankja, a DZ Bank kripto letétkezelői platformot indított. Emellett a bank azt is nyilvánosságra hozta, hogy
Az élelmiszer-hulladékokkal együtt komposztálható úgynevezett bioműanyag csomagoló anyagokat fejlesztett ki a Bibo Franchise Kft., amelynek alapítója, kutatási vezetője volt a vendég Áder János korábbi köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának kedden megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztón is megtekinthető.
Kalapáccsal rongálták meg Diego Velázquez egyik leghíresebb festményét környezetvédő aktivisták hétfőn a brit főváros világhírű képzőművészeti gyűjteményében, a Trafalgar téren lévő Nemzeti Galériában.
Visszahívja két termékét a kereskedelmi forgalomból a Coca-Cola horvátországi forgalmazója, mert hat ember kórházba került, miután ivott ezekből a szénsavas üdítőkből - közölte szerdán a társaság. A cég vezetése az állami felügyelőség szóbeli határozata miatt döntött így, bár megjegyezték, hogy belső vizsgálatuk sem a gyártásban, sem a termékekben
A helyes étrend javíthat a krónikus obstruktív tüdőbetegséggel (COPD) élők tünetein - derül ki a Semmelweis Egyetem új tanulmányából, amely szerint a mediterrán típusú diétának kiemelt szerepe lehet ebben.
A 8–15 éves korosztály tagjai átlagosan napi 234 percet, azaz naponta csaknem 4 órát töltöttek 2022-ben az okostelefonjuk képernyője előtt – olvasható az NMHH évkönyvében.
Egy fiatalember mutatott be különleges, számomra addig még soha nem látott tárgyat: ember által készített kiépített lépet, méhviaszból. A „méhet nem látott” lépet érdeklődve, de fenntartással vették kézbe a méhészek. Vajon mi lett az újítás sorsa?
A felemás nemzetközi hangulatban a magyar piac is vegyesen teljesített, a BUX index a tegnapi záróértékétől mindössze néhány pontra zárt. Ezt egyik oldalról részben a Mol esése befolyásolta, hiszen az olajárak esésével párhuzamosan az olajcég árfolyama nagyobb mínuszba került; a másik oldalról viszont a Richter emelkedése támogatta a BUX-ot, miután
A vanília a sáfrány után a második legértékesebb fűszer, a fogyasztók körében ez a legnépszerűbb aroma. A vaníliakivonat a Vanilla planifolia trópusi orchideafaj szárított babjából származik, amely bár Mexikóban őshonos, mostanra széles körben termesztik a trópusokon.
2023 szeptemberében a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 9,4, a vendégéjszakáké 5,8 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál – közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerda délután több órára elérhetetlenné vált az OpenAI chatbotja, a ChatGPT. A kiesés több mint kétmillió felhasználót és az OpenAI API-szolgáltatásait is érintette - írja a Cnbc.
Oroszország arany- és devizatartaléka november 1-én 576,083 milliárd dollár volt, 1,24 százalékkal (7,06 milliárd dollárral) magasabb az október eleji szintnél. Ezt közölte az orosz jegybank. Októberben a devizatartalékok 0,26 százalékkal, 427,402 milliárd dollárra csökkentek, miközben az aranytartalék értéke 5,82 százalékkal, 148,680 milliárd doll
Kínában öt hónapja a legnagyobb mértékben emelkedett az autóeladás októberben éves szinten a kínai személyautó szövetség (China Passenger Car Association – CPCA) bejelentése szerint. A szervezet adatai szerint októberben 2,03 millió új autót értékesítettek az ázsiai országban, 10,2 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Szeptemberhez képest 0,
Októberben 3,5 százalékra csökkent a munkanélküliség Csehországban a szeptemberi és augusztusi 3,6 százalékról - közölte a cseh munkaügyi hivatal szerdán Prágában.
A Bank of England kormányzója szerint a pénzügyi stabilitást veszélyezteti a gazdaságok nyitottságának feladása és a világgazdasági integráció széttöredezése.
Számos e-kereskedőnek jelenthet forgalomnövekedést, vásárlóiknak pedig kisebb szállítási költséget a mesterséges intelligencia alapú logisztikai szolgáltatásokat nyújtó DODO által bevezetett dinamikus árképzés. Az utolsó kilométeres házhozszállítás úttörője 2023 őszétől kínálja ügyfelei szélesebb körében ezt az innovatív megoldást, ami egy idei kut
Az elmúlt években robbanásszerűen fejlődött a hazai elektronikus fizetési piac, amelynek köszönhetően napjainkban a vásárlók már közel 30 féle módon fizethetnek a megvásárolt áruért, szolgáltatásért. Az elérhető fizetési megoldások száma a következő években tovább fog nőni köszönhetően a technológia fejlődésének, az új szereplők belépésének, az inn
Bár az élelmiszerek inflációja még mindig meghaladja a teljes magyar áremelkedés ütemét, az üzletek átlagos drágulása - amit az emberek a leginkább éreznek a pénztárcájukon - már szépen belesimult a nagy átlagba. Ebben benne van a háztartási termékek, piperék, de a boltban vásárolt alkohol árának változása is.
A világ legnagyobb kriptovaluta tőzsdéje, a Binance bejelentette új Web3 tárcájának bevezetését az isztambuli Binance Blockchain Week konferencián. A self-custody
A hozam mellett legalább olyan fontos egy jó sztori, amikor valaki egy tőzsdei befektetés mellett dönt. A magyar mid-capek közül többen is jelentős változásokra készülnek, elsősorban a likviditás növelése céljából. Kötvénykibocsátások, közkényhányad-emelés, jelentős beruházások - ezek témák kerültek szóba a Portfolio Investment Day rendezvény magya
A Vállalkozó Start II. Program segítségével ezer egyéni vagy mikrovállalkozásnak minősülő társas vállalkozás jöhet létre idehaza, amely elősegíti az önfoglalkoztatóvá válást Magyarországon. A programra 6 milliárd forintot biztosít a kormány.
Visszahívja két termékét a kereskedelmi forgalomból a Coca-Cola horvátországi forgalmazója, mert hat ember kórházba került, miután ivott ezekből a szénsavas üdítőkből - közölte szerdán a társaság.
Augusztus után szeptemberben is csökkent az olaszországi kiskereskedelmi forgalom az előző havihoz mérve - derült ki az olasz statisztikai hivatal (Istat) szerdán közzétett adataiból.
Az elmúlt években az ingatlanárak lefelé mozdultak el vagy stagnáltak, ez a lakossági ingatlanok tekintetében a közeljövőben nem fog változni, a kereskedelmi ingatlanoknál azonban lehet találni jó belépőket - mondták a szakértők a Portfolio Investment Day 2023 konferenciáján. A magyarok jelenleg leginkább a felújított vagy újépítésű ingatlanokat ve
A globális chipeladások csökkentek szeptemberben éves összevetésben, viszont nőttek havi szinten. A világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA honlapjára felkerült adatok szerint a félvezetőipar globális értékesítése szeptemberben 44,89 milliárd dollár volt. Ez 4,5 százalékos csökkenés tavaly szeptemberhez képest, de 1,4 százalékos
Ma délután hivatalosan is bejelentette a Rockstar Games, hogy december elején publikálják az évek óta várt Grand Theft Auto VI első hivatalos bemutatóvideóját.
A Novartis atraszentán kísérleti gyógyszere pozitív hatást gyakorol a vese egészségi állapotára olyan betegeknél, akik ritka típusú vesebetegségben szenvednek. A svájci gyógyszergyártó közleménye szerint az amerikai Chinook biotechnológiai cég 3,5 milliárd dolláros felvásárlása során beszerzett gyógyszerjelölt a kezelés során jelentős javulást ered
A HMD, a Nokia telefonok és tartozékok gyártója ma jelentette be legújabb zajszűrős fülhallgatóját; a pink, lila és szürke színekben érkező Nokia Clarity Earbuds 2+-t. Az egyetlen töltéssel is akár 7 órán át tartó üzemidővel érkező fülhallgatóval bármikor a kezedbe veheted a zene irányítását, a zajszűrő funkció segítségével pedig kizárhatod a külvi
Az elmúlt évben a forint és a magyar kötvények oldaláról is nagyon jó beszállási pontok voltak, de a magyar portfóliómenedzserek szerint van még mit keresni a piacon. A Portfolio Investment Day záró beszélgetésében elhangzott: ahol nagy ijedtség van, ott lehet keresgélni, és sokszor találni is. Nagyot fordult ilyen szempontból a világ, mivel ma már
A tavaszi 1,25 milliárd dolláros nemzetközi devizakötvény-kibocsátás után euró alapú kötvénykibocsátást hajtott végre az Eximbank november 8-án. A pénzintézet ezúttal 1 milliárd euró értékben értékesített kötvényt a nemzetközi tőkepiacon, ezzel a bank idén összességében mintegy 2,15 milliárd eurós forrásbevonást valósított meg a nemzetközi tőkepiac
2022-ben a szántó átlagára 2,1 millió forint volt hektáronként, egy hektár szántót 81 600 forintért lehetett bérbe venni – derül ki a statisztikai hivatal friss kiadványából.
Az Európai Ügyészség (EPPO) által vezetett nyomozás keretében, hűtlen kezelés vádjával előzetes letartóztatásba helyeztek szerdán Horvátországban 29 személyt csalás miatt, amelyet a zágrábi egyetem földmérnöki karán követtek el kétmillió eurós uniós támogatással kapcsolatban.