Nagyot menetelt a múlt héten a forint, különösen pénteken volt jó napja a magyar devizának, amikor a gyengülő dollár farvizén 380 alá kapaszkodott az euróval szemben. Elsősorban a nemzetközi hírek mozgatják a piacot, emellett az uniós források sorsával kapcsolatban is kedvező hírek érkeztek az utóbbi hetekben, melyek szintén támogatják a forintot.
Miközben jövőre is jelentős mértékben emelkedik növényi olajok iránti kereslet, a kínálati oldal egyebek mellett az El Nino időjárási jelenség miatt lesz szűkös - idézi a ESM kiskereskedelmi szakportál Thomas Mielkét, hamburgi székhelyű Oil World elemzőjét.
Az Ant Group megkapta a kínai kormány jóváhagyását arra, hogy a "Bailing" mesterséges intelligencia nagy nyelvi modelljével működő termékeket a nyilvánosság számára elérhetővé tegye - közölte a kínai cég szóvivője hétfőn.
Az idei első három negyedévben 10 808 új lakás épült, 21 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 14 894 volt, 43 százalékkal kisebb, mint 2022 azonos időszakában - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A szakértők a koronavírus folyamatos mutációja miatt a 60 év felettieknek és a krónikus betegeknek ajánlják elsősorban az emlékeztető oltást - tudósított az Infostart. Kemenesi Gábor virológus szerint a nagycsaládoknak minél előbb kérniük kellene a fészekoltást.
Kommunikáció saját belső tudástárunkkal nyelvi megkötések nélkül – ezt ígéri a budapesti székhelyű Hiflylabs megoldása, amely többek között ügyfélszolgálati funkciók ellátására, kódírásra, tartalomgyártásra vagy kutatómunkára használható fel. A legnagyobb magyar tulajdonú üzleti intelligencia szolgáltatásokat nyújtó cég generatív AI alapú fejleszté
A forint árfolyama nem változott számottevő mértékben a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót hétfő reggel hét órakor 379,11 forinton jegyezték a péntek esti 379,08 fizetőeszköz után. A dollár 353,06 forinton áll 353,02 forint után, a svájci frankot pedig 393,57 forinton jegyzik 393,48
Az idei első három negyedévben 10 808 új lakás épült, 21 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 14 894 volt, 43 százalékkal kisebb, mint 2022 azonos időszakában – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A nagy kulturális örökséget kötelesség tovább vinni, a magyar kultúrában mindig jelen vannak azok a követek, akik ezt véghez viszik - jelentette ki a kulturális és innovációs miniszter Cziffra György születésnapja alkalmából rendezett koncerten és díjátadón vasárnap, a MOM Kulturális Központban.
Havonta kétmillió forintot kérnek el azért a luxusapartmanért, amelyben az Oscar-díjas amerikai színésznő, Angelina Jolie lakik budapesti tartózkodása alatt.
A légitársaság közölte legfrissebb számait: mind az utasszám, mind pedig a bevétel és a profit is nagyot nőtt, így történelmi fordulat jön a vállalatnál.
Hollandiában egyre több kertészeti vállalkozás, termelő gondolja úgy, hogy ismertebbé kellene tenni az ágazatot, megmutatni a lakosságnak, hogyan termesztik azt a virágot vagy éppen zöldséget az üvegházakban.
2023 I–III. negyedévében 10 808 új lakás épült, 21 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál; a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 14 894 volt, 43 százalékkal kisebb, mint 2022 azonos időszakában – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Egy hónap alatt több mint ezer antiszemita cselekményt követtek el Franciaországban. Az országban él Európában a legnagyobb zsidó közösség, és muszlimok is Franciaországban élnek a legnagyobb számban Európában.
Az érintett járművek tulajdonosait decemberben értesíti a japán autógyártó, de mi is mutatjuk, hol kereshető ki, kinek az autóját érinti a visszahívás.
Jó hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, azt követően pedig az európai piacokon is az emelkedésé a főszerep, és Amerikában is pluszban nyithatnak a vezető részvényindexek. Ami a gazdasági eseményeket illeti, idehaza a lakásépítési engedélyek alakulását közölte a KSH az első három negyedévből. Külföldön a hát első napján a német gyáripa
Ha az utcán sétáló járókelőket arról kérdeznénk, mire is jó a molekuláris medicina, valószínűleg kevesen tudnának érdemben válaszolni. Még nehezebbnek bizonyulna az a kérdés, hogy mi a transzlációs medicina, pedig a definíció egyszerű: alapkutatási eredmények orvosi gyakorlatba való átültetése, ami a betegek javát szolgálja és javítja az egészségüg
A nyitást követően stagnál a BUX, a blue chipek pedig vegyes képet mutatnak, kisebb mínuszban van a Mol és a Richter, emelkedik azonban az OTP és a Magyar Telekom.
Már csak néhány hónap és hazánkban is életbe lép a 0,1-3 literig terjedő fém, műanyag és üveg italcsomagolások kötelező visszaváltási rendszere. Bár a fogyasztók a visszaváltási díj miatt magasabb árakkal találkozhatnak majd a boltokban, azonban a visszaváltást követően ezt a díjat akár háromféle módon is megkaphatják. A Nemzeti Agrárgazdasági Kama
MÁV Start Klub VIP kártya a jelenlegi jogszabályok szerint munkába járás címén a dolgozó részére adómentesen kifizethető-e, köteles-e a munkáltató a MÁV-kártya alapján téríteni? – kérdezte olvasónk. Surányi Erzsébet okleveles közgazda válaszolt az Adózóna oldalán érkezett kérdésre.
Az autózás jövője, úgy tűnik, nagyon arrafelé halad, hogy örökre száműzzék a kipufogógázokat a járművekből, a gyártók egyre több elektromos hajtású modellt kínálnak vásárlóiknak. A belsőégésű motorok azonban még jó ideig velünk maradnak, de ezeknek a hajtásláncoknak is egyre környezetbarátabb módon kell üzemelniük – írja a Vezess.hu. A Brookhaven
Jordánia attól tart, hogy egy nagyobb regionális háború kereszttüzében találhatja magát. Ammán folyamatosan amellett érvel, hogy a palesztin-izraeli konfliktusnak inkább politikai, mint katonai megoldásra van szüksége. Káncz Csaba jegyzete.
A gyenge forint miatt a Covid járvány előtti csúcsnál is több külföldi települt a Balatonhoz és a határ közelébe. De a külföldön élő és kereső magyarok is befektethetnek a számukra olcsó hazai ingatlanokba.
Nagyot menetelt a múlt héten a forint, különösen pénteken volt jó napja a magyar devizának, amikor a gyengülő dollár farvizén 380 alá kapaszkodott az euróval szemben. Elsősorban a nemzetközi hírek mozgatják a piacot, emellett az uniós források sorsával kapcsolatban is kedvező hírek érkeztek az utóbbi hetekben, melyek szintén támogatják a forintot.
Már most recesszióban lehet az Egyesült Királyság gazdasága, 52 százalék az esélye annak, hogy az év második felében mérsékelt visszaesést látunk – olvasható a Bloomberg Economics elemzésében. A magasabb kamatok és az emelkedő munkanélküliség miatt óvatosabbak lettek a brit háztartások, jórészt ez fogja vissza a növekedést.
A 2004-ben született francia kosárlabdázó, Victor Wembanyama jelenleg az amerikai profi kosárlabda-bajnokság, az NBA legnagyobb csillaga. A San Antonio Spurs
Elon Musk legújabb mesterséges intelligencia modelljét a magyar középiskolai matematika vizsgával tesztelték- írja a Blikk. A modell a nevét egy kultikus scifi-író Robert A. Heinlein megalkotott, 1961-es, Idegen egy furcsa földön című regényében szereplő kifejezés után kapta.
A KSH legfrissebb adatai szerint 2023 első három negyedévében 21 százalékkal kevesebb új lakás épült, mint egy évvel korábban. Az építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján pedig 43 százalékkal esett vissza az építendő lakások száma.
Amíg Magyarországon állami árfigyelő honlappal küzdünk az infláció ellen, addig Portugáliában nemes egyszerűséggel 0 százalékra csökkentették 46 alapvető élelmiszer áfáját. Ott jól jártak az emberek és a költségvetés is.
Szeptemberben a gépipari megrendelések nagymértékű növekedésének köszönhetően a várt csökkenés helyett nőttek a német feldolgozóipari szektor újonnan beérkezett megrendelései az előző hónaphoz mérve - közölte hétfőn a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.