2023. november 30. csütörtök

nov. 30
7:36
Izraeli konfliktus: Holttesteket élőkért cserébe (Növekedés)
További egy nappal meghosszabbították az Izrael és a Hamász iszlamista terrorszervezet között a múlt héten megkötött tűzszünetet - jelentette be az izraeli hadsereg és a terrorszervezet csütörtök hajnalban.
nov. 30
7:39
Nem ártana pár fekvőtámasz a forintnak, hogy erősebb legyen (Privátbankár)
Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
nov. 30
7:42
10 milliárd forintból csaknem 10 ezer ember lépett a "munka útjára" (HR Portál)
Lezárult az Út a munkaerőpiacra elnevezésű 8 éves projekt. A programnak köszönhetően 9385 ember munkaerőpiaci foglalkoztatásához kaptak segítséget, így csaknem 10 ezer budapesti és családja élete valamilyen formában "jobbá vált" - hangsúlyozta Csete László projektmenedzser.
nov. 30
7:42
Újabb gázmotorokkal és akkumulátoros villamosenergia-tárolóval bővíti Szabályozási Központját az Alteo (ProfitLine)
Összességében 5,5 milliárd forintos önerős beruházást hajt végre Sopronban és Győrben a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzett Alteo Nyrt. Ennek során egy 8MW/15MWh kapacitású akkumulátoros villamosenergia-tárolót, valamint egy 3MW és egy 6MW villamos kapacitású gázmotort állítanak üzembe jövő év első felében a két helyszínen.
nov. 30
7:48
Furcsa gázszámlákat küldenek, ezt nem szabad befizetni (Portfolio)
Az igazival szinte teljesen megegyező, reális összeget tartalmazó gázszámlákat küldözgetnek a csalók - írja az Infostart. A nyelvtanilag is egyre inkább inkább helytálló leveleket nem lehetetlen felismerni, de nagyon fontos odafigyelni a részletekre.
nov. 30
7:48
Az Európai Bizottság döntésének értelmében a Dachser átveheti a Fercamot (Márkamonitor)
Versenyjogi vizsgálatot követően a bizottság jóváhagyta a vegyesvállalat létrehozását.   "Most már biztosat tudunk. Az európai versenyhatóságoktól várt és időben megkapott jóváhagyással a Fercam átadhatja gyűjtőszállítmányozási és szerződéses logisztikai tevékenységeit az új vegyesvállalatnak" – mondta Alexander Tonn, a Dachser Road Logistics igazg
nov. 30
7:48
Óriási veszteségeket okoz a cégeknek az „interjúhalál” (KKV Magazin)
Az „interjúhalál” az a jelenség, amikor a munkatárs-kiválasztási és -interjúztatási folyamat hibája miatt veszíti el a vállalat az ígéretes jelölteket. Ilyenkor kényszerűen újraindul a keresési folyamat, ami tovább növeli a pozíció betöltésének idejét, különösen kulcspozíciók esetén.
nov. 30
7:48
Újabb gázmotorokkal és akkumulátoros villamosenergia-tárolóval bővíti Szabályozási Központját az ALTEO (newtechnology.hu)
Összességében 5,5 milliárd forintos önerős beruházást hajt végre Sopronban és Győrben a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzett Alteo Nyrt. Ennek során egy 8MW/15MWh kapacitású akkumulátoros villamosenergia-tárolót, valamint egy 3MW és egy 6MW villamos kapacitású gázmotort állítanak üzembe jövő év első felében a két helyszínen.
nov. 30
7:48
Budapesten a nők 77 , Észak-Magyarországon 63 százaléka dolgozik (Telex)
A legnagyobb különbség Görögországban, Dél-Olaszországban és Románia keleti régióiban van, az északi országokban ezzel szemben sokkal közelebb állnak az egyenlő mértékekhez.
nov. 30
7:54
Jemeni támadó drónt semmisített meg egy amerikai hadihajó (vg.hu)
A támadás nem járt emberveszteséggel.
nov. 30
8:00
Újabb csavar a közel-keleti konfliktusban: megszületett a megállapodás (Pénzcentrum)
További egy nappal meghosszabbították az Izrael és a Hamász iszlamista terrorszervezet között a múlt héten megkötött tűzszünetet - jelentette be az izraeli hadsereg és a terrorszervezet csütörtök hajnalban.
nov. 30
8:06
Nemsokára nyereségessé válhat az egyik nagy fintech sztár (Portfolio)
Az N26 azt mondja, hogy 2023-ban a felére csökkenti nettó veszteségét, majd a következő évben havi szinten nyereségessé válik. Eközben a német digitális bank bemutatta egy új befektetési termék terveit is - számolt be a Finextra.
nov. 30
8:06
Százszoros a különbség az ország legolcsóbb és legdrágább utcája között (vg.hu)
A legdrágább lakóingatlanokat tavaly a budapesti Költő utcában adták el, közel 2,5 milliós négyzetméteráron, míg a legolcsóbbakat Mezőhegyes külterületén, 21-23 ezer forintért. Hét évvel korábban a legmagasabb fajlagos ár kevesebb mint fele ekkora, 1,2 millió forint volt.
nov. 30
8:06
Mégsem indul el január 1-jén a PET-palackok visszaváltása (Forbes)
Áder János szerint a gyártók lobbitevékenysége miatt csúszik fél évet a visszaváltási rendszer kötelező bevezetése.
nov. 30
8:09
Az orosz felderítők érdekes dologra bukkantak, majd lebombázták (Privátbankár)
A háború kitörése óta ő az ötödik orosz tábornok, aki bizonyítottan életét vesztette. Háborús hírek.
nov. 30
8:12
Rossz helyre lépett, meghalt még egy orosz tábornok (Menedzsment Fórum)
A háború kitörése óta ő az ötödik orosz tábornok, aki bizonyítottan életét vesztette. Háborús hírek.
nov. 30
8:12
Íme Magyarorszég legdrágább és legszegényebb utcája (ProfitLine)
Ezek az ország legolcsóbb és legdrágább utcái: százszoros a különbség.
nov. 30
8:12
Szervezeti változásokat jelentett be az Lg Electronics (Digital Hungary)
A vállalat működésében rejlő képességek és az üzleti versenyképesség megerősítése érdekében szervezeti változásokat jelentett be az LG Electronics (LG), amely újabb lépést jelent a júliusban bejelentett Future Vision 2030 megvalósítása felé. A cél az, hogy az LG olyan intelligens életmód-megoldásokat kínáló vállalattá alakuljon át, amely az elektro
nov. 30
8:18
Jön a hét legfontosabb napja - Mire számíthatunk a tőzsdéken? (Portfolio)
Jó hangulatban telt ma reggel a kereskedés az ázsiai piacokon, és Európában, valamint Amerikában is emelkedhetnek a vezető részvényindexek. A mai nap azonban hozhat nagyobb elmozdulásokat, mivel az eurózónából és az Egyesült Államokból is inflációs és fontos foglalkoztatottsági adatok érkeznek. Kiemelendő a német kiskereskedelmi adat, Európa legna
nov. 30
8:18
Most lehet könnyen saját datolyaszilvád! (Agroinform)
Szeretnél datolyaszilvát a kertedben? Most könnyedén meg tudod tenni!
nov. 30
8:18
Az idén 150 éves Népszava az elmúlt másfél évszázad egy-egy fontos pillanatát idézi meg (Márkamonitor)
1873-tól napjainkig vezeti végig a látogatót a magyar újságírás legnagyobb hagyományokkal bíró, folyamatosan máig is aktív napilapjának címoldalain keresztül a Fuga Építészeti Központban november 29-én nyíló kiállítás.   "Tegyen mindenki tehetsége szerint, hogy lapunk minél messzebb kiterjedést nyerjen. — Ne legyen műhely, kevésbé pedig munkás kuny
nov. 30
8:18
Biztossá vált, ki segít a kormánynak megvenni a repülőteret (Forbes)
A világ egyik legnagyobb repülőtér-üzemeltető cége, a francia Vinci Airports lesz a budapesti reptér 49 százalékos tulajdonosa.
nov. 30
8:18
Tájékoztató az őszi mezőgazdasági munkákról (Magyar Mezőgazdaság)
A napraforgó, a burgonya, a kukorica és az őszi betakarítású gyümölcsök betakarítása novemberre szinte teljesen befejeződött.
nov. 30
8:20
A Balaton-parti településeken élőknek már a testi épségét is veszélyeztetik a vadak (Agroinform)
Sokan felhagynak a kiskerti mezőgazdasággal, szőlőműveléssel a vadak kártétele miatt.
nov. 30
8:24
DK-javaslat: vendégmunkásokat alkalmazó cég ne rúghasson ki magyar dolgozókat (HR Portál)
A Demokratikus Koalíció (DK) olyan munkahelyvédelmi törvényjavaslatot dolgozott ki, ami egyetlen magyar dolgozót sem enged kirúgni a vendégmunkásokat alkalmazó magyarországi cégektől - mondta szerdai, online sajtótájékoztatóján Varga Ferenc független képviselő.
nov. 30
8:24
Félezer lóerős hidrogénmotorral borzolja a kedélyeket a MAN (Agrofórum)
Nagy teljesítményű hidrogénmotorral lepte meg az agráriumot a Man, amely 500 Le-s, minimális károsanyag-kibocsátással rendelkező erőforrást dob hamarosan piacra.
nov. 30
8:24
Útmutató a szilárd műtrágyák kezeléséhez és tárolásához (Mezőhír)
A műtrágya akkor szórható jól tavasszal, ha télen odafigyeltünk a tárolására.
nov. 30
8:24
Megbízható üzemelés targonca flottamenedzsmenttel (Transpack)
A targoncák üzemeltetése a legtöbb vállalatnál számos kihívással jár együtt – flottamenedzsment a hatékony megoldás.
nov. 30
8:24
eGazdálkodási Napló: mielőbb jelezz a szoftvercégeknek! (Agrárágazat)
Mezőgazdaság: az eGazdálkodási Naplóval a szoftveres kapcsolatot csak az üzemeltető cégek kezdeményezhetik!
nov. 30
8:24
A Habi Kft. számára a partnerek a legfontosabbak (GépMax)
Az 50 ezer alkatrész mellett a Habi Kft. webáruházában már több mint 500 féle mezőgazdasági gép is megtalálható.
nov. 30
8:24
A Forbes az Ethereum blokkláncra viszi a 30 év alattiak listáját (BitcoinBázis)
A Forbes sikeres 30 év alattiak listája az Ethereum blokkláncon kerül majd tartósan rögzítésre, beleértve az összes kategóriát és egyedi
nov. 30
8:24
2023. november 30. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
nov. 30
8:30
Greatwin: Ahol a játék izgalmai találkoznak az otthonod kényelmével (ProfitLine)
Ha online kaszinókról van szó, a Greatwin kiemelkedik a szerencsejátékok szerelmeseinek célpontjaként. Küldetésük egyszerű: izgalmas, biztonságos és kifizetődő játékélményt nyújtani számodra. A mai digitális korban az online kaszinók kényelme és izgalma forradalmasította a szerencsejátékok világát. De miért érdemes ezt az oldalt választani más lehe
nov. 30
8:30
Budapesten a nők 77 százaléka dolgozik, Észak-Magyarországon 63 százalék (444.hu)
A teljes magyar népességben a férfiak körülbelül 79 százaléka, a nőknek viszont csak 70 százaléka dolgozik.
nov. 30
8:36
Öt új törvényt hirdettek ki szerdán este (Adózóna)
Elsősorban a nemzetközi kapcsolatokat szabályozó öt új törvény jelent meg november 29-én este a Magyar Közlöny 170. számában. Több miniszteri rendeletet, bírák felmentésével és kinevezésével, állampolgárság visszavonásával kapcsolatos köztársasági elnöki határozatot, továbbá egyes ingatlanok sportcélú átminősítését célzó kormányhatározatot is kihir
nov. 30
8:42
Fogy a magyar: 444 gyerekkel kevesebb született, mint egy éve (Menedzsment Fórum)
Az előzetes adatok szerint 2023 októberében 7089 gyermek született, és 10 706 fő halt meg - közölte a KSH.
nov. 30
8:42
Az egészségügy valamennyi területén nagy szerepe lesz a digitalizációnak (ProfitLine)
Az egészégügy minden területén megjelenik és nagy szerepet kap a digitalizáció, és a szakmai fejlesztések mögé informatikai támogatást kell adni - mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára egy szakmai konferencián szerdán, Budapesten.
nov. 30
8:42
Jó hír jött a magyar gazdaságból: tovább csökken az iparban az infláció (vg.hu)
Az ipari termelői árak 2023 októberében az egy évvel korábbihoz képest 6,6 százalékkal, az előző hónaphoz viszonyítva 0,6 százalékkal mérséklődtek.
nov. 30
8:44
Az orosz–ukrán háború 645. napja – Az ukránok beásták magukat a Dnyeper bal partján (vg.hu)
Az ukránok elsősorban a folyó menti orosz légvédelmet támadják.
nov. 30
8:48
Eladták a főnökük disznóit, mert "kicsit ki akarták egészíteni a fizetésüket" (Agroinform)
A nyomozás lezárult, az ügy már az ügyészségen van.
nov. 30
8:54
Újra összefog a BMW és a Mercedes (Portfolio)
A Mercedes-Benz megállapodást kötött a BMW-vel egy nagy teljesítményű töltőhálózat kínai üzemeltetésére irányuló közös vállalat létrehozásáról, írja a Reuters.
nov. 30
8:54
Meghalt Henry Kissinger (Forbes)
A korábbi amerikai külügyminiszter 100 évet élt.
nov. 30
8:56
Durván megdrágulnak a párizsi metrójegyek az olimpia idején (Portfolio)
A párizsi metrójegyek ára 2024 júliusa és szeptembere között csaknem a duplájára emelkedik, a város ezzel szeretné kompenzálni, hogy a játékok miatt komoly fejlesztéseket hajtottak végre a hálózaton - írja a France24.
nov. 30
9:00
Nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon 2020 és 2023 novembere között (HR Portál)
Továbbra is történelmi mélyponton a nyilvántartott álláskeresők száma. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint 2023 novemberében 226 129 álláskereső szerepelt a nyilvántartásban. Tavaly novemberhez képest pedig több mint 7 ezerrel csökkent a munkát keresők száma.
nov. 30
9:00
Lassan megint 380 felé szédeleg a forint (Portfolio)
Csütörtök délelőtt az euró kisebb, a dollár nagyobb mértékben erősödött a forinttal szemben. Az euró forint jegyzés lassan megint a 380-as szintet támadhatja. Igazából persze hetek óta alig mozdul ki a magyar deviza a 375-380 közötti szűk sávból.
nov. 30
9:02
A Diego sem nyit ki december 24-én (Portfolio)
December 24-én és 31-én is zárva tart a Diego teljes magyarországi bolthálózata – erről határoztak az üzleteket üzemeltető franchise partnerek.
nov. 30
9:06
Nagyon kevés gyerek született az ősszel Magyarországon (Portfolio)
A szeptemberi alacsony születésszámot októberben sem követte érdemi javulás, az egy évvel korábbihoz képest 5,9%-kal, 444-gyel született kevesebb gyerek.
nov. 30
9:12
Diszkriminációs adósságrendezés történt a kórházaknál (Menedzsment Fórum)
Hiába a nagymértékű a kórházi adósságrendezés, lesz olyan intézmény, ahol utána sem tudják majd kifizetni a piaci beszállítókat, mert van, ahol csak a tartozások negyedét rendezték.
nov. 30
9:12
Ma reggel gyengüléssel nyitott a forint (ProfitLine)
Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
nov. 30
9:12
Fontos határidő élesedik csütörök éjfélkor: több mint 60 ezer embert érint, erre kell figyelni (Pénzcentrum)
Csütörtök éjfélig lehet jelentkezni a középiskolai felvételi központi írásbeli vizsgáira írja az Infostart.

Keresés