Új lendületet hozhat a délkelet-magyarországi közlekedésbe két tervezett gyorsforgalmi út építését célzó beruházás: két új Kőrös-híd épülhet a 47-es főút négysávosítása során. A frissen kiírt pályázat szerint Berettyóújfalu és Békéscsaba közötti 2x2 sávos közúti kapcsolat terveinek elkészítéséhez keresik a megfelelő kivitelezőt. A komplex munka nég
Frank Baum 1900-ban adta ki előszőr az Óz, a nagy varázsló című meseregényt, amely hamar óriási sikert aratott a kritikusok és a közönség körében, a világhírnevet pedig az 1939-ben bemutatott Óz, a csodák csodája című film hozta meg számára. A kötet népszerűsége kedves szereplőinek és történetének, valamint egyetemes tanulságának köszönhető, hiszen
Amerikában vegyes összkép rajzolódott ki a csütörtöki terménypiaci kereskedés során, Európában inkább vevői fölényt lehetett látni. Chicagóban a búza 0,4 százalékkal, a szójabab pedig 1,1 százalékkal drágult, ám a kukorica 1,1 százalékkal, a repce pedig 0,7 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza, a kukorica és a repce kurzusa is pluszban
Nem csak süteményben finom a szelídgesztenye: a HelloVidék legújabb cikkében bemutatja, hogyan készíts belőle izgalmas főételt, milyen húsokkal és köretelemekkel érdemes párosítani. Utána járt, mi mindent érdemes tudni az őszi/téli szezon izgalmas slágerterméséről, miben különbözik a vadgesztenyétől, hogyan hasznosíthatjuk a konyhában! Milyen külön
A találkozón a miniszterek áttekintették az aktuális gazdasági és gazdaságpolitikai folyamatok mellett a kazah–magyar kapcsolatokban rejlő jövőbeli fejlesztési lehetőségeket is.
Érdeklődöm, hogy meg tudnám-e menteni az őszibarack- és sárgabarackfámat, melyek kb. 4-5 évesek? Az őszibarack már virágzott, volt rajta 30 szem barack, de kb. 2 cm-es méretnél lehullott minden termés. Azóta nem virágzik, nem terem, a fa kérge kicsit szürkés. A sárgabarackfa egyszer virágzott, termés nem volt, illetve idén az egyik ágvégen kb. 25 c
A hosszúra nyúlt „vénasszonyok nyara” elsősorban a kártevők felszaporodásának kedvezett, a gombabetegségeknek kevésbé. Jelenleg a csapadékosabb, nyugat-magyarországi térségben is messze a veszélyességi küszöbérték feletti a mezei pocok fertőzöttség.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is november 30-áig lehet benyújtani a 2023. kárenyhítési évben bekövetkezett mezőgazdasági károk után a kárenyhítő juttatás iránti kérelmeket – közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel.
Jelentős hangulatjavulás alakult ki a tőzsdéken az elmúlt napokban, az amerikai tőzsdék 1,5-2 százalékos pluszban zártak tegnap. Ezt követően az ázsiai piacok is jelentős pluszban zártak, és Európában is hangulatban telik a mai kereskedés, beleérte a magyar tőzsdét is. Ma délután megérkezett a legfontosabb amerikai munkaerőpiaci adat: a vártnál sok
A babaváró hitel szigorítását megelőző utolsó hetekben minden bank próbál még annyi új ügyfelet szerezni, amennyit lehet, és ezért akár 150-200 000 forintos jóváírást is hajlandóak adni a sikeres szerződéskötésért cserébe. A lehetséges igénylők egy részének érdemes várni inkább januárig, sokaknak viszont december végén bezárul a babaváró támogatás
Az Országgyűlés elé terjesztette a kormány az adótörvényeket módosító javaslatot. Jöhet egy új kutatás-fejlesztési támogatás, szigorodnak az energiahatékonysági és a fejlesztési adókedvezmény szabályai, de nő az intenzitásuk; érvényben marad a reklámadó felfüggesztése. További jó hír, hogy érkezhetnek az előre elkészített és kiajánlott áfa bevallás
November 1-től Nagy Attila látja el az Auchan értékesítési igazgatói feladatait. Ezzel együtt a szakember a management tagja is lesz, ahol fontos szerepet tölt be ezentúl.
Továbbra is jellemzőek az ismert emberek nevével való visszaélések a Facebook (Meta) csatornán. Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor ismételten kéri a közösségi oldalak használóit, hogy ne higgyenek az online csalók hirdetésének. Ne kattintsanak ezekre a tartalmakea, ugyanis az adathalászok csapdájába kerülhetnek.
Több mint három hónapja közösen halmozódik Magyarország két kedvenc lottójátéka, az Ötös- és a Hatoslottó. Míg előbbi játékon 13, addig a Hatoslottón 15 hete nem született telitalálatos, így a két játék főnyereménye együtt meghaladja a 4 milliárd forintot.
A Drechsler Palotában működő W Budapest, amely egykor a Balettintézetnek adott otthont, október 12-én grandiózus rendezvénnyel nyitotta meg kapuit. A megnyitó koncepcióját a Daring Duality szlogenje és a szállodalánc passion pontjai –Stance, Sound, Scene, Taste, Body – köré építették. Öt kiemelt helyszínen zajlott az esemény a szállodán belül. A
Ma eléri hazánkat is a Ciarán viharciklon hidegfrontja, de már legyengült formában. A front előterében nagy területen megerősödik, egyes részeken viharossá is fokozódik a szél. Az északnyugati, északi részeken felhősebb maradhat az idő, és ott további záporok, zivatarok is valószínűek - írta időjárás-előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgá
A Brüsszelben tartott Európai Szociális Csúcson (Tripartite Social Summit) az uniós vezetők és partnereik gyűltek össze, hogy megvitassák az Európai Unió legfontosabb gazdasági kérdéseit. A találkozó fő témája: „A sikeres európai gazdaság alapjai munkavállalók és a vállalatok számára” – tájékoztatott erről a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szöve
Az egy évvel korábbihoz képest 19%-kal, 879 millió euróra csökkent a Raiffeisen Bank International nyeresége a harmadik negyedévben, de ez is lényegesen jobb az elemzők által várt 630 millió eurónál. Az eladásra vagy leválasztásra szánt orosz leánybank még mindig a profit 39%-át szállította az osztrák bankcsoportnak (a magyar a 12%-át), az ottani h
A 2023-as Év Szava a mesterséges intelligencia lett a Collins' Dictionary döntése alapján. Mint a BBC-n megjelent cikkben hozzáteszik, az MI (angolul AI - Artificial Intelligence) egyre inkább jelen van életünkben.
Főként azért nem, mert az OTP Bank elnök-vezérigazgatója nem ad befektetési tanácsokat. Visszaélnek a nevével. „Rendszeresen jelennek meg a Facebookon és más közösségi oldalakon olyan hirdetések, amelyek nevemmel és fotómmal visszaélve azt sugallják, hogy tőlem származó befektetési tippet olvashatnak az adott oldalakon. Felhívom a figyelmet arra,
"Ökológia és gazdaság, ugyanannak az éremnek a két oldala" - mondta el Bertrand Piccard a BCSDH üzleti reggelijén. Piccard az első ember, aki megkerülte a Földet egy általa épített, kizárólag napenergiával hajtott repülőgéppel, jelenleg pedig azon dolgozik, hogy elismertesse azt az 1000 megoldást, amelyek nyereséges módon védik a környezetet.
Az FTX alapítóját, Sam Bankman-Friedet bűnösnek találták hét vádpontban, köztük csalás és pénzmosás vádjában, és akár 115 év börtönbüntetést is kiszabhatnak rá - írta meg a CNBC.
A Caixin/S&P Global által végzett, a magánszektorra vonatkozó felmérés szerint a kínai szolgáltató szektorban októberben enyhe növekedést tapasztaltak. A pénteken közzétett jelentésből kiderült, hogy az ország szolgáltatási beszerzési menedzserindexe (bmi) 50,4 pontra emelkedett a szeptemberi kilenchavi 50,2-es mélypontról. Ez a növekedés, bár pozi
A babaváró hitel szigorítását megelőző utolsó hetekben minden bank próbál még annyi új ügyfelet szerezni, amennyit lehet, és ezért akár 150-200 000 forintos jóváírást is hajlandóak adni a sikeres szerződéskötésért cserébe. A lehetséges igénylők egy részének érdemes várni inkább januárig, sokaknak viszont december végén bezárul a babaváró támogatás
Továbbra is jellemzőek az ismert emberek nevével való visszaélések a Facebook (Meta) csatornán. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója ismételten kéri a közösségi oldalak használóit, hogy ne higgyenek az online csalók hirdetésének, ne kattintsanak ezekre, ugyanis az adathalászok csapdájába kerülhetnek - derül ki az OTP közleményéből.
Németország exportja jelentős visszaesett szeptemberben: a szövetségi statisztikai hivatal pénteken közzétett adatai szerint a gyenge globális kereslet miatt fájdalmasan csökkent a kivitel. A jelentésből kiderült, hogy a német export szeptemberben 2,4 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, ami meghaladta a londoni tőzsdecsoport (LSEG) által
Az Aki Páir adatai szerint Magyarországon a vágócsirke élősúlyos termelői ára 20,2 százalékkal 494,4 forint/kilogrammra, a vágópulykáé 25,9 százalékkal 679,4 forint/kilogrammra emelkedett 2023 első negyvenkét hetében 2022 azonos időszakához képest.
Idén is mind gyakoribbá válik a városlakók kényszerű találkozása a poloskákkal. A hűvösödő éjszakák miatt, a közelgő tél elől ugyanis tömegesen hagyják el eddigi felségterületüket, hogy megtalálják a számukra legmegfelelőbb telelőhelyet.
A hét utolsó napjának estéjén derül ki, Bettit, vagy Natit választja szíve hölgyének az ország 39. leggazdagabb embere. A TV2 rendkívüli műsorváltozással a Sztárban Sztár leszek! előtt vetíti A Nagy Ő legfontosabb döntését. Akkor derül ki tehát, lesz-e nyertese a műsornak és ha igen, a babaarcú szőke ciklont, Natit, vagy a dögös édesanyát, Bettit v
Szeptemberben a vártnál kissé magasabb, de négy hónapja a legalacsonyabb áruforgalmi külkereskedelmi többlet alakult ki Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése alapján.