A Normafa Budapest egyik legkedveltebb kirándulóhelyeként a Normafa Síház Étteremmel együtt újult meg. Ennek apropóján közösségi fotógyűjtést szerveznek „A mi Normafánk” címmel”, hogy közösen idézzük fel, kinek mit jelent Budapest egyik legkülönlegesebb természeti és kulturális helyszíne. Az emlékgyűjtésre amatőr és profifotósok képeit is várják de
A hazai színházi élet egyik kiemelkedő eseményének, az Országos Színházi Találkozónak ad otthont a kaposvári Csiky Gergely Színház 2024. június 10. és június 16. között: az eseményen OFF-programok, tánc, cirkusz, zene, kiállítás és gasztronómia is várja a színházművészet iránt érdeklődőket.
A fővárosi nettó havi 370 ezer forintos átlagkeresettel szemben a községek átlaga csak 243 ezer forint volt 2022-ben – derült ki a GKI kutatásából. A megyei jogú városok átlaga is 11%-kal magasabb a városok átlagánál. A települési hierarchia mellett a vármegyék közötti eltérések is nagyok: Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg között 42% a különbség az el
Vádalkut kötött és lemondott a legnagyobb kriptotőzsde, a Binance alapító-vezérigazgatója. A cég több milliárdos bírságot kapott, és igen szigorú hatósági felügyelet mellett kell működnie a következő években, két vezetőjére pedig valószínűleg börtönbüntetés vár.
Benyújtotta a kormány a fenntartható vállalati működést ösztönző törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek – hívja fel a figyelmet az Ey. Az érintett hazai cégeknek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (Esg) szempontból is át kell világítaniuk működésüket, és büntetésekre is számíthatnak, ha nem teljesítik az adatszolgáltatási kötelez
A norvég World Wide Wind AS (WWW) vállalat megtervezett egy teljesen új szélturbina-konstrukciót, amellyel minden korábbinál könnyebben telepíthető, versenyképes teljesítményű, vízen lebegő, tengeri szélerőművet lehet építeni. A szerkezet prototípusát Norvégia második legnagyobb mérnöki és építőipari vállalatával, az AF Gruppennel (AFG) közösen tes
Az innovációiról ismert globális kutatási és technológiai vállalat, a Dyson úttörő termékeket mutatott be a bukaresti Combinatul Fondului Plastic – Galeria Senatban tartott regionális Next Gen Living rendezvényen.
A 2022-es adatok alapján jelentős területi különbségek vannak a keresetekben, melynek okai szerteágazóak, de nagy a jelentősége, hogy a magasabb végzettségűek aránya mekkora. A számok alapján a közepes jövedelem csapdájából a kiút elsősorban a köz- és felsőoktatás fejlesztése, nem pedig a vendégmunkásokra alapozó túltámogatott "újraiparosítás" - mu
A mi Normafánk egy kicsiket és nagyokat egyaránt megmozgató fotópályázat, ahol a beküldött képekkel mindenki megmutathatja, számára mit jelent Budapest egyik legkülönlegesebb természeti és egyben kulturális helyszíne. A színes családi történetek és baráti időtöltések színpadát? A Hegyvidék történetének, épületeinek és ikonikus helyeinek korlenyomat
Az Ethereum jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt évek során. Az egyik legjelentősebb a tavaly szeptemberben végbement, “Merge” névre keresztelt protokollváltás volt, amely fenntarthatóbbá tette a platformot. A Pimlico alapítójának, Gazsó Kristófnak a története is az Ethereum hálózat fejlesztéséhez kapcsolódik.
Van, aki allergiás a tehéntejre, de kecsketejet fogyaszthat. Vajon miben különbözik az egyik tej a másiktól? Van egészségtelen és egészséges tej? Mit kéne innunk, hogy egészséges(ebb)ek legyünk?
A mesterséges intelligencia (MI) szédítő sebességgel épül be a gazdaságba, az iparba és változtatja meg az életünket. Egy új ipari forradalom tanúi vagyunk. Az MI nem helyettesíti, hanem kiegészíti az emberi tudást: hatékonyabbá, gyorsabbá, jobbá teszi a döntéseket és az üzleti folyamatokat. A kérdés ma már nem csak az, mire lesz képes a mestersége
Ismét árcsökkentésbe kezdett az IKEA, amelynek kiskereskedelmi vezetője szerint az ellátási láncból származó megtakarításokat az árak csökkentésével adják tovább a vásárlóknak. Ennek eredménye már most látszik a forgalmon, pedig idén is erős évük volt. Újabb boltformátumokkal jönnek, és recesszió ide vagy oda, Kínában is terjeszkednek.
A korábban szabadon engedett túszok arról számoltak be, hogy személyesen meglátogatta őket a Hamász gázai vezetője, és azt mondta nekik, hogy ott védve vannak. Friss hírek az Izrael–Hamász háborúról.
Megkezdődött hétfőn Párizsban Olivier Dussopt francia munkaügyi, foglalkoztatási és integrációs miniszter pere korrupciós gyanú miatt. Egy hónapon belül ő a második francia kormánytag, aki bíróság elé áll.
Átadták a Junior Prima Díjakat a magyar tudomány kategóriában a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) épületében - tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) hétfőn az MTI-t.
A klímaváltozás, a Föld túlnépesedésének réme, az élelmiszerbiztonság egyre inkább ráirányítja a figyelmet a mezőgazdasági és élelmiszeripari szektor fejlesztésének fontosságára, melynek forráshiányos helyzetére már az ENSZ is rámutatott. Bár az átfogó hitelezési kedv fellendítésére egyre több ösztönző indul, a magyar agráriumra vonatkozó statiszti
Ciklon csapadékrendszere érkezett fölénk - közölte időjárás-jelentésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Előrejelzésük szerint északkeleten is fokozatosan zsugorodik a havazás területi kiterjedése, ott is egyre több helyen vegyes halmazállapotú csapadék, majd eső váltja fel a havat. Mutatjuk, mikor fog havazni, hol lesz hó Magyarországon, és m
A magyar középiskolások 85 százaléka számolt be arról, hogy már zaklatták az iskolában, 66 százalékukat pedig rendszeresen érte vagy éri fizikai, lelki vagy verbális erőszak kortársaitól – derült ki az Unicef Magyarország tavalyi felméréséből. A szervezet 2023-ban indított #Nenézzfélre kampánya azonban nem őket, hanem környezetüket szólítja meg, mé
Mintegy 198 milliárd sékel (53 milliárd dollár) lehet a Hamasz elleni háború bruttó költsége Izrael számára, ennek nagyjából a felét a védelmi kiadások emelkedése jelenti – írja a Bloomberg. A jegybank hétfőn a várakozásoknak megfelelően szinten tartotta a kamatot, ezzel próbálják stabilizálni a piacot.
Előírnák, hogy a kifizetőhelynek az egészségbiztosítási pénzbeli ellátás vagy a baleseti táppénz iránti kérelem elbírálása során, a tényállás tisztázása érdekében meg kell keresnie az illetékes kormányhivatalt is.
Honvédelmi jellegű módosításokat kezdeményezett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Alaptörvényben. A tizenkettedik változtatás értelmében "a hazai védelme nemzeti ügy". Emellett javaslat kiterjed a digitális állampolgárságra, a szuverenitásvédelemre és a bevándorlásra is.
Kedden 8:30-kor veszi kezdetét Varga Mihály pénzügyminiszter meghallgatása a parlament költségvetési bizottságában. Az idei költségvetés rendkívül nehéz helyzete, az áfabevételek elmaradása, a Prémium Magyar Állampapír kamatozásának átalakítása, a 2024-es büdzsé komor kilátásai, valamint a Budapest Airport megvásárlása okozta pótlólagos finanszíroz
A külföldiek munkavállalása is terítékre került az interpellációk során hétfőn az Országgyűlésen. Z. Kárpát Dániel, a Jobbik képviselője azt mondta: pártja veszélyesnek tartja annak a törvényjavaslatnak a "kiskapuit", amely a kormány szerint szigorítja a külföldiek magyarországi munkavállalását.
Az együttműködés Kínával nem veszélyt, hanem hatalmas lehetőséget jelent az Európai Unió számára, a kockázat éppen az, ha valaki el akarja vágni ezeket a kötelékeket - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
Technológia és dizájnmegoldásaikért több mint 30 innovációs díjat érdemeltek ki az LG Electronics (LG) legújabb életmód-innovációi a 2024-es CES-en. A háztartási készülékek, a szórakoztatóelektronika és az üzleti megoldások kategóriákban kiosztott díjak között két Best of Innovation, azaz a kiállítás legjobb innovációinak járó díj is szerepel, amel
Idén száz éves a magyar box, és ez a szép jubileum különleges rangot ad az év legfontosabb hazai eseményének, a Magyar Ökölvívó Bajnokságnak, melyre december 13-16. között kerül sor a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban. Az ökölvívás rajongói ráadásul nem csak színvonalas küzdelmekkel, de az esemény fő támogatója, a Hell Energy jóvoltából egy k
Zimbabwe kertészeti exportjának egyik fő piaca, az Európai Unió, amely a technikai támogatáson kívül finanszírozással segíti az országot, az Európai Beruházási Bankon keresztül.
Felemás hangulatban telt ma reggel a kereskedés Ázsiában, ezt követően Európában mérsékelt pozitív irányú elmozdulásra van kilátás, Amerikában vegyes nyitást várható. Ami a gazdasági eseményeket illeti: idehaza a KSH közölte beruházások harmadik negyedéves statisztikáit, hazánkban a harmadik negyedévben is folytatódott a beruházások lejtmenete. A
Úgy tűnik, nem „menet közben alakult ki” az ukrán gabona kifosztásának terve – legalábbis ezt állítja egy nemzetközi emberi jogi csoport, amely szerint Oroszországnak már az invázió kezdetekor az volt a célja, hogy 1 milliárd dollárnyi ukrán gabonát kaparintson meg magának – a háborús erőfeszítései finanszírozására.