Nincs határozott irány az amerikai tőzsdéken a mai piacnyitáskor, a Dow Jones 0,1 százalékkal került feljebb, a S&P 500 stagnál, míg a Nasdaq 0,2 százalékkal került lejjebb.
A múlt héten jelentős csapadék hullott hazánkban. Foltokban még mindig van belvíz, ami az őszi vetéseknek nem tesz jót. A folytatásban téliesre fordul időjárásunk: kemény éjszakai fagy, szombattól pedig már hóesés is érkezik országba.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) szerint megfélemlítésre alkalmas és nem a szuverenitást védi a Fidesz napokban benyújtott törvényjavaslata.
A Magyar Posta által alkalmazott levélfeladási díjak minimálisan, infláció alatti mértékben emelkednek 2024. január 1-jétől – olvasható a társaság honlapján.
Évről évre nő szaloncukor, a karácsonyi időszak egyik legnépszerűbb szezonális termékének forgalma, és bár egyre többféle ízesítésben kapható, továbbra is a legkedveltebb íz a zselés, a marcipános, a kókuszos, a karamellás és a csokoládékrémes - közölte az MTI-vel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) pénteken.
Fontos mérföldkőhöz érkezik a Szeged-Rendező és Röszke országhatár közötti vasútvonal átépítése. Nyolc év után, november 28-án hajnaltól újra járnak a személyvonatok Magyarországról Szabadkára, napi 10 járat közlekedik majd a két ország között - olvasható a MÁV közleményében.
Az idei év eddigi legnagyobb havi forgalmát könyvelhette el októberben a hazai használtautó-piac: a DataHouse előzetes adatai szerint 73 700 személygépkocsi cserélt gazdát az elmúlt hónapban, ami 8,1 százalékkal haladja meg a tavaly októberi szintet. Míg 2023 első félévében az adásvételek száma gyakorlatilag végig elmaradt az előző év hasonló idősz
A magyar kormány vállalta a módosított és a REPowerEU fejezettel kiegészített helyreállítási programban, hogy 2025 végéig reformot hajt végre a lakossági rezsiárak meghatározása terén. Így lehetővé téve a dinamikus árképzéssel rendelkezőknek, hogy önkéntes villamosenergia-vásárlási szerződést kössenek. Az Energiaügyi Minisztérium péntek délután kö
Ugyan a magas inflációs környezetben nő a fogyasztói tudatosság, továbbra is meghatározóak az impulzusok a kelet-közép európai fogyasztók vásárlási szokásaiban - derült ki a Publicis Groupe felméréséből, amely 5 ország 110 ezer fogyasztójának bevonásával készült. A GWI globális fogyasztói magatartáskutatóval együttműködésben végzett, Lengyelországr
A GLS-nél már közel egy hónapja folyamatosan emelkedik a napi csomagforgalom, ami tovább fokozódik az ünnepi szezon közeledtével. A csomaglogisztikai szolgáltató felkészült az év végi csúcsra, a házhoz szállítás mellett közel 1400 GLS Automata, mintegy 1050 CsomagPont és hétvégén is elérhető csomagautomatás ügyfélszolgálat áll rendelkezésre a csoma
Lengyelországban az elemzői várakozásoknak megfelelően már a harmadik egymást követő hónapban stagnált a munkanélküliség októberben. A lengyel statisztikai hivatal (GUS) pénteken azt közölte, hogy októberben a munkanélküliségi ráta 5 százalék volt. Egy éve 5,1 százalékos munkanélküliséget mértek. Egy éven belül a ráta 5,1 százalék és 5,5 százalék k
Vulkánkitörés okozta szélsőséges időjárást, háborús filmeket idéző repülő-showt és félelmetes sast ábrázoló alkotások nyerték el idén a HUAWEI XMAGE Awards (korábban NEXT IMAGE Awards) nemzetközi mobilfotós pályázat három fődíját. A fejenként bruttó 10 ezer amerikai dolláros pénzjutalommal járó nyertes pályaműveket több mint 600 ezer nevezés közül
Japánban három hónapja a legmagasabb szintre, 3,3 százalékra gyorsult a fogyasztói áremelkedés üteme októberben a szeptemberi 3 százalékról a pénteken közölt hivatalos kormányzati adatok szerint. Elemzők 3,2 százalékot vártak októberre. Az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított infláció a szeptemberi 4,2 százalékról 4 százalékra mérséklődött o
A Porsche Holding Salzburg (PHS) ügyvezetésének döntése értelmében változások lépnek életbe a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. vezetésében. 2023. november 22-i hatállyal Wachtler Tamás a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. új értékesítési- és marketing területekért felelős ügyvezető igazgatója.A PHS ügyvezetése november 22-től Wachtler Tamást neve
Csökkentették a szlovák gazdaság idei és jövő évre vonatkozó növekedési kilátásait banki elemzők novemberben – derült ki a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) által közzétett, kereskedelmi bankok elemzőinek előrejelzésére alapozó jelentésből, amelyről a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség számolt be pénteken. Az előrejelzés szerint a szlovák gazdaság a
A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már október elején a karácsonyi kampányukat, miben hasonlítanak egy
Akadnak még olyan cukrászdák, ahol 1000 forint alatt van egy szelet sütemény ára, azonban a magyarok egyre inkább elfogadják, hogy a sütemények is drágulnak. Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke szerint az étteremben kínált desszert árához képest még mindig jóval olcsóbbnak számít egy cukrászdai sütemény, ugyanakkor kezdünk
Egy debreceni rádió és a fővárosi Hír FM közösségi rádió szolgáltatóira is bírságot szabott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A Médiatanács a Budapest 95,3 MHz-en fogható Hír FM körzeti vételkörzetű, közösségi jellegű rádió július 23-án kora reggel sugárzott Háttérkép című műsorával szemben – több bejelentés nyomán – in
Bár látványosan növekszik az online megrendelések száma a múlt évi adatokhoz képest, ez nagyrészt a külföldi e-kereskedők térnyerésének köszönhető – derül ki a GKID e-kereskedelmet vizsgáló aktuális felméréséből és az idei karácsonyi szezonra adott előrejelzéséből. Ha a megrendelt termékek értéke csökken is, a küldemények darabszáma várhatóan továb
Feladat- és humánfókusz egyaránt jellemzi mindkét nem vezetőit, a nők kevésbé figyelnek az életegyensúlyukra, míg a férfivezetők TOP 5 vezetői készsége között megjelent az, hogy hallgatnak az intuícióikra a döntéshozatali folyamataikban, mutatta ki az MVÜK Női Vezetői Klub legfrissebb piackutatása. A felmérést kitöltő 221 szenior vezető véleménye a
Az MBH Bank Elemzési Centruma a hazai ingatlanpiac szinte teljes vertikumát lefedő, átfogó elemzést tett közzé. A tanulmány szerint a tavalyi év második felében a gazdasági körülmények változása, az infláció hatásai, valamint a monetáris kondíciók szigorítása fordulóponthoz vezetett a lakáspiaci folyamatokban. A tendencia mind az adásvételek számán
A legutóbbi mért havi adatok alapján már nőttek a reálbérek Magyarországon, az emelkedést segítette, hogy a kormány az ígért év vége helyett már októberre egyszámjegyűre szorította le az inflációt - mondta György László kormánybiztos az M1 aktuális csatornán pénteken.
Ismét tehetséges fiatalok számára indít képzéssel egybekötött gyakornoki programot a Central Médiacsoport. A lapkiadó Central Digitális Akadémia projektje az értékteremtést, az átfogó tudás átadását és az utánpótlásnevelést helyezi előtérbe.A Central Digitális Akadémia a média iránt érdeklődő pályakezdők számára kínál izgalmas munkalehetőséget és b
Az Európai Bizottság szerdán olyan erdőmegfigyelő rendszer kiépítésére tett javaslatot, amely műholdak segítségével követhetné nyomon az olyan kockázati tényezőket, mint az éghajlatváltozás okozta erdőtüzek vagy az illegális fakitermelés.
1900 milliárd forintból építene felhőkarcolót és új városrészt az egyesült arab emírségekbeli befektető, amiért cserébe a kormány több százmilliárd forintért fejlesztené a környék infrastruktúráját. A megállapodás a jelek szerint késik, de zajlanak a tárgyalások.
A piacon a Gránit Bank és a Revolut különböző, ám egyaránt vonzó szolgáltatásokat kínál devizaváltás terén. Az alábbiakban összehasonlítjuk ezeket a szolgáltatásokat, figyelembe véve a költségeket és az alkalmazott árfolyamokat is.
A legalacsonyabb keresetűek "kezét nem lehet elengedni", nekik kompenzációt kell adni, így a szolidaritás és az együttműködés szempontjait előtérbe helyezve szavazták meg a munkáltatók a minimálbéremelést és annak előrehozását - hangsúlyozta Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (Vosz) főtitkára pénteken, a Kossuth rád