A kora délutáni kamatdöntés előtt nem mozog a forint, a részvénypiacok is visszafogottak a várható amerikai gyorsjelentések és bejelentések előtt. Egyre többen kételkednek az év végi Mikulás-raliban, pedig nincs messze történelmi rekordjától az S&P 500 index. Súlyos hiba volt másfél éve lakást venni Magyarországon.
A korábbi bitcoinbányász teljesítményekből is kiderült, hogy a legtöbb bitcoint birtokló bitcoinbányász vállalat a Marathon Digital Holdings, amely 2023 október végén 13 396 BTC-vel rendelkezett. Pár napja fejeződött be a harmadik negyedéves jelentéseknek a leadása, amelyek összesítéséből szintén az látszik, hogy a Marathon Digital bitcoin állomány
Novemberben negyedik alkalommal rendezik meg a helyi tehetséggondozás hónapját, amellyel a közösségek támogató szerepére is felhívják a figyelmet - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 reggeli műsorában.
Elképesztő kontroll alatt tartja az Apple a teljes ökoszisztémáját, részben emiatt landol nála az iparág profitjának szinte egésze, a többi mobilgyártónak pedig szinte semmi sem jut. Intő jel lehet ez a történet az autógyártóknak, akik egyre több kompetenciájukat szervezik ki. Ez veszélyes!
A kezdeti aggodalmak ellenére – melyek a közép-kelet-európai gazdaságok visszaesését prognosztizálták az ukrajnai háború következményei miatt – a régió figyelemre méltóan ellenállónak bizonyult. Az energiaválság és a növekvő költségek miatt azonban fokozatos lassulás tapasztalható a régióban. Top 500 szereplő: a makrogazdasági fejleményeknek köszön
Jelentős, egymillió lejt (75,7 millió forintot) meghaladó kárt okoztak idén a medvék Kovászna megyében - közölte csütörtökön az Agerpres beszámolója szerint Gheorghe Neagu, a székelyföldi megye környezetvédelmi ügynökségének vezetője.
Kijelenthető: ha nincs méh, akkor nincs élelmiszer, nincs gyümölcs sem - mondta az agrárminiszter az európai mézes reggeli kampány pénteki, székesfehérvári programján.
Joe Biden a több évtizedes hagyománynak megfelelően elnöki kegyelemben részesítette a Fehér Háznak Hálaadásra küldött két pulykát hétfőn, ezzel az ünnepi időszak nem hivatalosan kezdetét vette.
A soproni erőművében üzembe állított villamos fűtésű kazán után az Alteo újabb két eszközt integrált szabályozási központjába, amelyek lehetővé teszik a megújuló energiaforrásokkal megtermelt villamos energia hővé alakítását is; a kazincbarcikai és a tiszaújvárosi fűtőerőművekben elhelyezett kazánokkal megtermelt forró víz a helyi távfűtési rendsze
Jövőre sem kell még naprakészen vezetni, egy évvel kitolták a szigor bevezetését. A 2024. január 31-i határidő viszont továbbra is érvényes az egyszeri feltöltés kapcsán.
Fónagy János, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) parlamenti államtitkára a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének kezdeményezésére, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatása mellett október 18-án nyújtott be önálló képviselői indítványt annak érdekében, hogy az Országgyűlés a vállalkozók és vállalkozások közösségépítő és nemze
Óriási földgázmezőt találtak a horvátok a magyar határ közelében. A felfedezés komoly hatással lehet szomszédunk energiabiztonságára, de horvát leányvállalatán keresztül a Mol is sokat profitálhat belőle.
Az outdoor ruházatot és kiegészítőket forgalmazó hazai kereskedelmi vállalat, a Mountex úgy döntött, december 24-én a családokat helyezi előtérbe és zárva tartja minden hazai áruházát.
Visszatapsolt közönségkedvencek és a Panoráma Színpadon először fellépő zenekarok is szerepelnek a Művészetek Völgye első 8 bejelentett előadója között. Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja 2024-ben július 19. és 28. között vár mindenkit Kapolcsra, Taliándörögdre és Vigántpetendre.
A Magyar Állam 10 százalékra csökkenti tulajdonrészét a Vienna Insurance Group biztosítócsoport magyarországi üzletágában, az együttműködés stratégiai keretek közt folytatódik - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
A tagállamok közötti komoly viták után az Európai Bizottság úgy döntött, hogy két területen fél évvel 2024. június 30-ig meghosszabbítja az állami támogatások nyújtásának lehetőségét – közölte a brüsszeli testület. Az egyik területen a módosítások azt is jelentik, hogy megemelik a támogatási összegeket, a másik területen pedig azt, hogy a most indu
Kitartás, elhivatottság és alázat kell, hogy párosuljon a tehetséggel – így gondolja Szoboszlai Zsolt, a Főnix Gold FC szakmai vezetője, aki Dominik fiát egészen kis korától kezdve edzette. A szakember úgy látja, Magyarországon jelenleg nagyon kevés munkával nagyon sok pénzt akarnak kivenni a futballból, ezzel a mentalitással pedig nem lehet előre
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 49 millió forint bírságot szabott ki az OTP Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenységével kapcsolatban feltárt hiányosságok miatt.
Az eddigi 45 százalékról 10 százalékra csökkenti tulajdonrészét az állam a Vienna Insurance Group biztosítócsoport a magyarországi üzletágában, vagyis az Alfa és az Union biztosítókban, az együttműködés stratégiai keretek közt folytatódik – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Az eladási árat nem árulták el, így az sem világos, milyen társad
Magyarországon eddig még nem sugárzott sorozatok érkeznek a Story4 csatornára. Itt A rossz kislány csínytevései, a Madame Blanc nyomoz, a Szélhámosok és a Borászok közt.
Szerződést írt alá a magyar állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt., valamint a Vienna Insurance Group (VIG) biztosítócsoport a magyar VIG társaságokban eddigiekben 45 százalékos meglévő kisebbségi állami, tulajdonrész 10 százalékosra csökkentéséről - jelentette be keddi közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisz
Aki az év végén köti az adásvételi szerződést, annak nem biztos, hogy még idén érdemes benyújtania azt az ingatlanügyi hatósághoz (vagyis a földhivatalhoz), ha az eladás a szerzéstől számított 5 éven belül történt.
Szerződést írt alá a magyar állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt., valamint a Vienna Insurance Group (VIG) biztosítócsoport a magyar VIG társaságokban eddigiekben 45 százalékos meglévő kisebbségi állami, tulajdonrész 10 százalékosra csökkentéséről - jelentette be keddi közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisz
Ismét tehetséges fiatalok számára indít képzéssel egybekötött gyakornoki programot a Central Médiacsoport. A lapkiadó Central Digitális Akadémia projektje az értékteremtést, az átfogó tudás átadását és az utánpótlásnevelést helyezi előtérbe.
Azerbajdzsán elnöke kedden azzal vádolta meg Franciaországot, hogy egy új háborúnak készíti elő a terepet a Kaukázusban azzal, hogy fegyverekkel látja el Örményországot, amelynek történelmi támogatója.
A telekommunikációs cég közleményben tudatta: elérhetővé teszi ügyfelei számára az önálló 5G technológiát, amely már nem támaszkodik a korábbi, 4G-s rendszerre.
14 órakor teszi közzé kamatdöntését a Magyar Nemzeti Bank, ezután pedig a szokásoknak megfelelően 15 órakor tart online háttérbeszélgetést Virág Barnabás, a jegybank alelnöke.
Azerbajdzsán elnöke kedden azzal vádolta meg Franciaországot, hogy egy új háborúnak készíti elő a terepet a Kaukázusban azzal, hogy fegyverekkel látja el Örményországot, amelynek történelmi támogatója. Párizs szerint azonban ez csak Azerbajdzsán manipulációs kommunikációs kampánya. Ilham Alijev megszólalását más megvilágításba helyezi az a tény is,
Bár nem látszik, de kicsit azért izgatottak vagyunk. Az Európai Bizottság is dönthet a Magyarországnak szánt pénzek sorsáról - olvasható az Erste mai elemzői anyagában.
Jelentősen nő Magyarország kőolajellátása terén Kazahsztán szerepe, hiszen idén már a 700 ezer tonnát közelítette meg a kazahsztáni kőolajbeszerzés, ami 40 százalékos növekedés tavalyhoz képest, és ezzel már 10 százalék fölé ugrik a kazah részesedés – jelezte a kazah külügyminiszterrel és miniszterelnök-helyettessel közösen tartott keddi budapesti
Bíztak a sportfogadók a magyar válogatottban, sokan fogadtak a csoportelsőségre - közölte a Szerencsejáték Zrt. Szoboszlaiék pályára lépése bizonyult az egyik legnépszerűbb eseménynek a Tippmix-en, a 3-1-es győzelem a Tippmixen és a Tippmixprón fogadók jelentős részét is elégedetté tehette.
A fekete hunyor tavasszal és nyáron, amikor más virul, csak a leveleit növesztgeti. Októberben bimbókat hoz, november végén virágozni kezd, és karácsonyra tele van hófehér virágokkal.
Magyarországon eddig még nem látott sorozatok színes özöne érkezett a Story4-re. Itt A rossz kislány csínytevései, a Madame Blanc nyomoz, a Szélhámosok és a Borászok közt. A Network4 csoport minőségi és friss sorozatokat hoz el a magyar nézőknek a világ minden tájáról.