A Magyar Közlöny 161. számában 2 kormányrendelet jelent meg, köztük az, amely a határnál elhagyott szinte roncs autók tarthatatlan helyzetét igyekszik rendezni. Az ilyen járműveket valószínűleg embercsempészek hagyták hátra, a rendőrség pedig csak azokat szállíttatta el, amelyekben elfogták őket, a hátrahagyott autókat nem. Az önkormányzat pedig cs
18 éve egy kereskedésben dolgozom. Első tíz évet normálisan dolgoztam. 2015-ben lebetegedtem, leszázalékoltak. 2015-től megváltozott munkaképességűként dolgozok tovább. Rokkant ellátott vagyok. 2023.01. 04–én sztrókot kaptam. Azóta táppénzen vagyok. Ha szeretnék vissza menni dolgozni a táppénz után, de az üzemorvos nem enged, akkor mi a teendőm hog
Jelentősen csökkent a világ vezető PC-gyártó kínai Lenovo negyedéves profitja részben a számítógépek és okostelefonok iránti globális kereslet visszaesése miatt. A cég csütörtökön azt közölte, hogy az adózott eredménye mintegy a felére csökkent, 249 millió dollárra, részvényenként 2,09 dollárra esett a szeptember végével záródott pénzügyi második n
A gazdaság éves szinten 0,4 százalékkal csökkent. Negyedéves alapon 0,9 százalékkal nőtt a GDP, ezzel véget ért a tavalyi második félévben kezdődött recesszió – derül ki a KSH idei harmadik negyedéves GDP-re vonatkozó gyorsbecsléséből.A részletek egyelőre nem ismertek, a hivatal rövid kommentárja szerint a gazdasági teljesítmény csökkenésében éves
Délen megtelt tábla, északon kedvező négyzetméterárak várják az agglomerációban letelepedőket a Duna House friss elemzése szerint. A fővárosi agglomeráció legolcsóbb szektora lett idén az északi, ahol az átlagos négyzetméterár 12%-os csökkenést mutat tavalyhoz képest a Duna House közreműködésével zárult eladások alapján. Az érdeklődők kedvelt célpo
A magyar vállalkozók többsége a bevételek csökkenésétől tart a leginkább és nagy kihívásának tekinti, hogy előteremtse a működési költségeket. Komoly problémát jelent a magas stressz, valamint a munka és a magánélet egyensúlyának eltolódása - derül ki a Számlázz.hu és az Opinio közös, reprezentatív online felméréséből. A felmérés során rákérdeztek
Az előterjesztés kettős ellenőrzést vezetne be: egyrészt közbiztonsági, közegészségügyi, másrészt munkaügyi szempontból. Az engedélyek csak konkrét munkahelyre, korlátozott időre vonatkozhatnak. Lesznek kizáró okok és negatív lista - hívta fel a figyelmet a részletekre Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Újabb hazai bank, a Gránit száll be abba a versenybe, ami az egyik fő szempont azoknál, akik Revolut kártyát használnak. Ez pedig a kedvező árfolyamon történő, olcsó és egyszerű devizaváltás és felhasználás. A Gránitnál erre havi 550 ezer forintig van mód mostantól.
A fejlődő technológiai trendekkel való lépéstartás továbbra is létfontosságú az üzleti növekedéshez. A globális gazdasági bizonytalanság ellenére a vállalatvezetők elkötelezettek maradtak a digitális átalakulás és az innovációs prioritásaik mellett – a feltörekvő technológiákat csaknem négyszer annyi vezető támogatja, mint tavaly. A KPMG legutóbbi
A szakképzettséget nem igénylő munkakörökben öt és félszeresére nőtt a munkaerőhiány az elmúlt tíz évben. Egyes szektorokban olyan mértékű hiány van jelenleg, ami soha nem tapasztalt kihívások elé állítja a vállalatokat. „Az elmúlt egy évben bejelentett ipari fejlesztésekkel további közel 28 ezer új munkahely jön létre. Az ország potenciális munkae
A felvidéki magyarság kitelepítése és annak következményei a magyar történelem máig kibeszéletlen, sötét fejezeteihez tartoznak, a témával foglalkozó filmek ugyanakkor eddig szinte teljesen hiányoztak a magyar kulturális életből. Baska Barbara grafikusművész, operatőr, filmrendező nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy festőművész édesapja, Baska J
Magánóvodában dolgoztam, próbaidő alatt felmondtam. Azóta se a fizetésemet, se a kilépő papírjaimat nem kaptam meg. Többször jeleztem már a volt munkáltatómnak. Ő csak ígérgetett. Mit tehetek, hová fordulhatok?
Új 5G alapú helymeghatározási szolgáltatást fejlesztett az Ericsson Magyarország Kft., a fejlesztés a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (Nkfi) Alapból több mint 497 millió forintos támogatáshoz jutott - közölte a vállalat az MTI-vel.
Egy budapesti iskolában akkora a tanárhiány, hogy az informatika és matematika tagozatos diákok néha csak délre járnak be az iskolába, mert nincs aki megtartsa az óráikat. Erről több érintett szülő is beszámolt az RTL Híradónak.
Jóval több hangalapú keresés, az ügyfélélményt javító hűségprogramok, még nagyobb szerep a gépi tanulásnak, értékesítés a közösségi platformokon – többek között ezek lesznek a meghatározó trendek 2024-ben az e-kereskedelemben a Webshippy elemzése szerint. Az új trendek megértése és az azokhoz való alkalmazkodás lehet az a tényező, amely előnyhöz ju
A Microsoft egy 2022-es jelentésben, amelyet az Egyesült Államok külföldi befektetésekkel foglalkozó bizottságnak (CFIUS Committee on Foreign Investment in the
Ha tényleg fontos számunkra a bolygó jövője, egy kis tudatossággal a Black Friday és a Cyber Monday kedvezményeit is ki tudjuk használni úgy, hogy közben a fenntarthatóságot is szem előtt tartjuk. A körforgásos gazdaság szerinti működést előnyben részesítő tudatos fogyasztóként a választott termék környezeti lábnyomára ugyanúgy érdemes odafigyelnün
Bár nemzetközi szinten nagy elismerés övezi az influenszereket, nálunk még nem kapták meg az egyébként kiérdemelt figyelmet, pedig néhányuk több százezres követőtáborral büszkélkedhet. A Post For Rent által életre hívott Creator Awards – melynek díjátadója november 23-án lesz - célja a közösségi médiában ismert tehetségek munkájának értékelése, az
A Karácsony Gergely főpolgármester vezette Fővárosi Önkormányzat 150 ezer Budapest vonzáskörzetében élő embert azzal szembesített, hogy elzárja előlük az ivóvizet, felmondja a vízszolgáltatási szerződést.
Csütörtök reggel meglódult a forint 378 közeléből 376 alá az euróval szemben, azaz csaknem új négyhavi csúcsra ért, de valószínűleg a magyar jegybanki alelnök kamatcsökkentési tempóval kapcsolatos jelzése megállította a menetelést, illetve kis visszagyengülés látszik. A forint hetek óta egy nagyon beszűkült háromszögben halad az euróval szemben, íg
A hét végéig visszakapcsolják a hálózatra Szlovéniában a Krskói Atomerőművet (NEK), amelyet szivárgás miatt október 5-én állítottak le - közölte hétfőn a létesítmény üzemeltetője.
Közös érdek a vízminőséget minél jobb állapotban megtartani, a környezetet és a teremtett világot megóvni - mondta Nagy István "A Rába és a Rábca folyó mentesített öblözeteinek árvízvédelmi fejlesztése" című keddi projektátadó rendezvényen az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint.
Új 5G alapú helymeghatározási szolgáltatást fejlesztett az Ericsson Magyarország Kft., a fejlesztés a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alapból több mint 497 millió forintos támogatáshoz jutott - közölte a vállalat az MTI-vel.
Nagy István agrárminiszter szerint a kormánynak szóló nyomásgyakorlás a Nitrogénművek körül kialakult helyezt, és Bige László jobban tenné, ha a termeléssel foglalkozna, mert a gazdáknak szükségük van a műtrágyára.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) megdöbbenéssel értesült a kormány azon szándékáról, hogy a kötelező munkaköri alkalmassági vizsgálatokat el kívánják törölni - írja a szervezet.
Izraeli vadászgépek légicsapást mértek a Hamász iszlamista terrorszervezet Katarban élő politikai vezetőjének, Iszmail Haníjének egyik házára a Gázai övezetben, és az romba dőlt - közölte csütörtökön egy katonai szóvivő.
Összesen 3012 hitelkérelem érkezett be 1480 milliárd forint összegben a február 1-jén elindult Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram keretében az EXIM-hez. November 8-áig ebből 860 milliárd forintra szerződtek a vállalkozások, és 654 milliárd forintot folyósítottak nekik – közölte az EXIM.
A Taboola (Nasdaq: TBLA), a nyílt webes ajánlások globális piacvezetője és a Project Agora, az EMEA régió egyik vezető médiatechnológiai vállalata bejelentette, hogy 10 évre megújítják partnerségüket. (x)
A kormány továbbra is elkötelezett a 2024-es 2,9 százalékos hiánycél tartása mellett, ez az egyetlen esély, hogy elkerüljük az uniós túlzottdeficit-eljárás elindítását Magyarországgal szemben – mondta egy csütörtöki konferencián Varga Mihály. A pénzügyminiszter szerint a magyar gazdaság jövőre visszatérhet a dinamikus növekedési pályára, illetve fo
A soproni erőművében lévő villamos fűtésű kazán után az Alteo újabb két, egyenként 6 MW-os eszközt integrált Szabályozási Központjába, így már a kazincbarcikai, valamint a tiszaújvárosi fűtőerőművekben is elhelyezett kazánokkal megtermelt forróvíz a helyi távfűtési rendszerben hasznosulhat - derül ki a vállalat csütörtöki közleményéből.
Minőségmegőrzési időn belüli termékromlás miatt a Lissé Édességgyár Kft. visszahívta a forgalomból a "Nyírfacukor szaloncukor - többféle ízesítésben" termékeket - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján.
Minőségmegőrzési időn belüli termékromlás miatt a Lissé Édességgyár Kft. visszahívta a forgalomból a "Nyírfacukor szaloncukor - többféle ízesítésben" termékeket - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján.
November 30-ig lehet jelentkezni a középfokú felvételi központi írásbeli vizsgáira. Az idén 535 középiskola írt elő írásbelit a hozzá jelentkező tanulóknak - közölte az Oktatási Hivatal (OH).
Túllépte a 860 milliárd forintos szerződött összeget a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram: november 8-ig az 1000 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett program 86 százalékára kötöttek szerződést a magyar vállalkozások, melyből az EXIM Magyarország 654 milliárd forintot folyósított.
"Az, hogy a strandon alá tudok írni egy dokumentumot, az a mennyország" – hangzott el a HR Terasz harmadik adásában az elektronikus aláírással kapcsolatban. Ez nem meglepő, hiszen az e-aláírás hatalmas könnyebbséget és gyorsaságot jelent a HR és a munkavállalók számára is - olvasható Fata László juttatási szakértő sajtóanyagában.
Nagyot erősödött tegnap a forint árfolyama. A nyitó 377,3-ról zárásra összességében 376,1-re csökkent az Eurhuf devizapár, azaz további 0,3%-os felértékelődést mutatott a hazai deviza. A forint ereje ma is kitart, jelenleg is 376-hoz tapad az árfolyam...