Rendkívüli izgalmak mellett az Ökrös Dávid – Lázi Imre kettős nyerte a Miskolcon megrendezett Ii. Syrius Országos Fémipari Szakember versenyt. A kazincbarcikai Ipcsőszer Hungaria Kft. roma származású hegesztője és csőszerelője jól összeszokott párost alkotnak, és szerették volna megmérettetni a tudásukat egy rangos eseményen. Remélik, hogy a sikerr
Tabuk nélkül mutatta be képein az anyaságot, sokan csak művészete rövid epizódjának tartották a kitérőt. Most mégis a felvételekből összeállított könyvért veheti át Gáldi-Vinkó Andi a fotós világ egyik legnagyobb brit elismerését.
Grönland gleccserei gyorsuló ütemben olvadnak - ezt igazolta a Koppenhágai Egyetem kutatóinak tanulmánya, amely a Nature Climate Change című folyóiratban jelent meg pénteken.
Németország azt tervezi, hogy megduplázza az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt jövőre. Összegszerűen ez 8 milliárd eurós támogatást jelentene az országnak - írja a Reuters a Bloomberg forrásaira hivatkozva.
Az új lakástámogatási rendszer a jelenleg ismert feltételek szerint nem tesz különbséget a használt és új lakások között, utóbbiak például az alacsonyabb energiafogyasztásuk miatt keresettek lehetnek jövőre.
Vivit szavazták ki a Törzsi Tanácson, így elkezdődött a végjáték, már csak a top 6 játékos maradt. Az utolsó Zsákmányszerzés tétje egy Védettségi amulett, ami akár másra is szabadon átruházható. Aki viszont meg akarja ezt szerezni, az éhes marad.
A kötelező visszaváltás miatt rengeteg pluszköltsége keletkezik, emellett pedig csak a Mohunak töréstesztre beküldeni előírt üvegeken százezreket bukik egy-egy pálinkafőzde 2024-től - írja a vg.hu.
Újabb fontos állomáshoz érkezett a Basf Hungária Kft. és az Agóra Tudományos Élményközpont eddig is kiemelkedő együttműködése. PlasticLab – Műanyagok okosan címmel új, a fenntarthatóság kérdéseire fókuszáló foglalkozás érhető el az 5-6. osztályos diákok számára a Basf Kölyöklabor keretein belül Debrecenben. A fenntarthatóság kérdéseire fókuszáló
További áruházláncokkal egyeztet a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete a karácsonyi boltzárról, miután kiderült: a Lidl üzletei zárva tartanak december 24-én - írja az atv.hu.
További áruházláncokkal egyeztet a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete a karácsonyi boltzárról, miután kiderült: a Lidl üzletei zárva tartanak december 24-én - írja az atv.hu.
A régóta a cégnél lévő, esetleg ugyanabban a pozícióban dolgozó alkalmazottakról kevesebb szó esik. Mennyire érték az állandóság? Miben kell rugalmasnak lenni munkaadónak és munkavállalónak, hogy ezek a munkavállalók együtt fejlődjenek a céggel. A Jobsgarden posztja a HR Blogon.
A kukorica több mint 60 százalékát betakarították Zala vármegyében, a 15 500 hektáros területen 8,9 tonna volt a hektáronkénti átlaghozam - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) vármegyei elnöke az MTI-vel.
Oroszország módot talált arra, hogy kijátssza az Európai Unió szankciós keretrendszerét Bulgária különleges, olajembargó alóli mentessége révén, amelyet azért kapott, hogy elkerülje egy esetleg olajhiány kialakulását. Ez viszont lehetővé tette a burgaszi Lukoil finomítónak, hogy orosz olajat dolgozzon fel és exportáljon külföldre, a vizsgálat szeri
Közzéteszi a szeptemberi ipari termelés második becslését, az építőipar szeptemberi teljesítményét, valamint a bruttó hazai termék (GDP) harmadik negyedévi első becslését a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Ausztria síterepei készen állnak az idei téli szezonra. A síelés iránti vágy azonban az utóbbi időben jelentősen csökkent - írja a Turizmus.com a Manova piackutató intézetre hivatkozva, amely az osztrák, a német és a svájci piacra fúkuszált.
Az édességek, valamint az Arabica kávé ára jelentősen emelkedni fog a Nyugat-Afrikai országokban tomboló kakaóhiány miatt. A legnagyobb kakaó-termelő országokban
Csaknem húszezer álláskereső kapott támogatást a Baranya Vármegyei Kormányhivatal 2015-ben kezdődött foglalkoztatási programjában, amelyet a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 16,7 milliárd forintos támogatásával valósítottak meg - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.
A klímaváltozás elleni harcban még többet tehetnek most a Gránit Bank környezettudatos ügyfelei. A bank ugyanis november 30-ig megduplázza a Gránit eBank applikáció Öko Kalkulátorában, a kártyás vásárlások CO2 kibocsátásának csökkentésére – az ügyfelek által - vásárolt fák számát. A megvett facsemeték közösségi ültetés keretében kerülnek földbe a 1
Az új lakástámogatási rendszer a jelenleg ismert feltételek szerint nem tesz különbséget a használt és új lakások között, utóbbiak például az alacsonyabb energiafogyasztásuk miatt keresettek lehetnek jövőre. Az első lakásokra vonatkozó maximum 80 millió forintos összeg Budapesten a legnagyobb újlakás-kínálattal rendelkező kerületekben 58-75 négyzet
Dél-Korea dízelautó-eladásai 2023 harmadik negyedévében több mint 20 százalékkal csökkentek az elektromos járművek iránti növekvő kereslet miatt - közölte a Korea Herald.
India rizstermelésének több mint 85 százalékát teszi ki a nyár végi vetésű, és a 2023–2024-es szezonra 106,3 millió tonna betakarításával számol az ország mezőgazdasági minisztériumának első becslése.
Maldív, Mauritius vagy Seychelle. Mi vonzza honfitársainkat a térségbe, ki melyik szigetet preferálja, van-e érezhető különbség élményben vagy árban? És egyáltalán: van itt bármi érdemleges a homokos tengerparton túl? Szubjektív körkép a régióról.
Valóságos pocokinvázió zajlik Magyarországon, hatalmas károkat okozva. A természetvédők nem értenek egyet a jelenlegi módszerekkel. De akkor mi a megoldás?
Az izraeli hírszerzés szerint a Hamász a Sífa kórház alatti bunkerből irányítja hadműveleteit. A létesítményt a 80-as években amerikai finanszírozással újította fel a zsidó állam, ők építették a föld alatti termeket is.
Tízéves korától járja a dűlőket, ötven éve a szőlő és a minőségi borkészítés az élete. A hetvenhárom éves Szepsy István megfogyatkozott erővel, túl egy stroke-on, még mindig dolgozik.
Támogató nyilatkozatot adott a dunaújvárosi vasmű megmentése érdekében Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. és a Fejér Vármegyei Kormányhivatal közötti környezetvédelmi szerződés megkötéséhez.
Mutatunk 5+1 ígéretes céget, ami már egy új, fenntarthatóbb Európában csinálna nagy üzletet. Köztük van egy magyar is. A városi szennyvízkezelés, a napenergia vagy az áruk mozgatása - mind olyan téma, ami fenntartható megoldásért kiált.
Az idei harmadik negyedévben folytatódott a hozamok növekedése és ezzel párhuzamosan az önkéntes nyugdíjpénztárakban kezelt tagi megtakarítások emelkedése, az egészség- és nyugdíjkasszák összesített taglétszáma pedig 2,06 millió fő fölé nőtt. Az Öposz várakozásai szerint az év egészét tekintve a nyugdíjpénztárakba beérkező új megtakarítások meghala