Romániában 8,8 százalék volt szeptemberben az éves infláció - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS). Ez 0,63 százalékponttal alacsonyabb az augusztusban mért 9,43 százalékos inflációs rátánál.
A Telekom Kraft Ai Bajnokság lehetőséget kínál tanáriakkal megerősített diákcsapatoknak, hogy felfedezzék és bemutassák, hogyan használható az Ai tanulásuk fejlesztésére. A hamarosan induló, különböző területről érkező zsűri által értékelt verseny egyedülálló élményeket és izgalmas nyereményeket is ígér a részt vevő középiskolásoknak. Egyre többe
Miközben a kriptovaluta piac gyengélkedik, a Shibarium hálózat sikerének köszönhetően a Shiba Inu (SHIB) ismét győzedelmeskedik. A Dogecoin (DOGE) értéke
Ezen a hétvégén a dízelt jóárasítja kútjain az Auchan: mint most kiderült, a gázolajat 35 forinttal adják olcsóbban, mint a hivatalos, péntektől érvényes átlagár.
Orbán Viktor kormányfő élő interjút adott a Kossuth Rádió "Jó reggelt, Magyarország!" c. műsorában. A miniszterelnökkel való beszélgetésben főképp az Izrael–Hamász-háborúról volt szó, amely kapcsán a kormányfő hangsúlyozta: a veszélyek korába léptünk, de ez nem jelenti azt, hogy bele kell törődnünk abba, hogy az életünk biztonságának szintje csökke
A klasszikus átvételi módok mellett már csomagautomatákból is átvehetők a Rossmann Online Drogériában leadott rendelések. Az átvételi pontok száma országszerte rövid idő alatt 2500-ról 6800-ra nőtt. Az online rendelések népszerűségének növekedésére reagálva drasztikusan megnövelte csomagátvételi pontjait az utóbbi időben a Rossmann, a hazai drogé
Tavasszal jelent meg az Efsa jelentése a tojótyúktartásról, majd annak kapcsán a Bizottság állatjólétre vonatkozó hatástanulmánya, ami több szigorítást is kijelöl a termelők számára.
Élő műtétek, workshopok, kiállítások és még számos program várja a látogatókat október 14-ig a Dental World Nemzetközi Fogászati Kiállításon a Hungexpon. A kiállítás apropóján a fogtechnikus szakmát is szeretnénk veletek megismertetni. Az október 12-14. között megrendezett eseményen 12 kongresszuson vehetnek részt a világ több, mint 50 országából,
Talán nincs is olyan magyar, aki ne gondolna nosztalgiával a régi, hagyományos, jó ízű és kellemes állagú nagydobosi sütőtökre. Ma már ilyet nemigen találni, de ennek alapjain született egy új fajta.
Ha létrejön az Eu és Ukrajna közötti szabadkereskedelmi egyezmény, annak a magyar mezőgazdaság lehet az egyik nagy vesztese. Már most fel kellene készülnünk az erősödő versenyre.
A hét első felében határozott hangulatjavulást láttunk a tőzsdéken azzal párhuzamosan, hogy a kötvényhozamok elkezdtek visszahúzódni. Tegnap viszont a vártnál gyengébb inflációs adat jött az USA-ból, ami felerősítette a kamatvárakozásokat, így újra felfelé kezdtek kúszni a hozamok, a részvénypiacok pedig ismét lefelé vették az irányt. Ezt követően
2009 óta szinte folyamatosan csökken a nyilvántartott álláskeresők száma. A pályakezdő álláskeresők száma 2012-ben volt a legmagasabb az elmúlt 14 évben - derül ki a KSH kimutatásából.
Magyarország megfelelően felkészült a hidegebb hónapokban megnövekvő energiaigények biztonságos kiszolgálására. A rezsivédelemnek köszönhetően a háztartások hosszú ideje Európa legalacsonyabb áram- és gázárait fizetik. Az október közepén induló fűtési szezonban a lakossági távhőszolgáltatás rezsicsökkentett díjai sem változnak. Az ellátás zavartala
Felemás képet mutat a forintárfolyam a péntekre fordulva: a hét elején érdemben tudott erősödni a magyar deviza a dollárhoz és az euróhoz képest is, azonban mostanra már fogyóban a lendület és fokozatosan gyengül. Ma nem várunk sok adatot, itthonról a KSH ipari termelési adatai mozgathatják meg a forintot, a tengerentúlról most nem érkezik fontos s
Augusztusban az ipari termelés volumene 2,4%-kal elmaradt az előző havi szinttől. A mai részletes adatokból kiderül, hogy meggyőző növekedési pályán kizárólag az akkumulátorgyárakat magába foglaló villamos berendezés ágazat van, a többi terület érzi a gyenge hazai és a nemzetközi konjunktúra hatásait.
Központi utasítás egyelőre nincs, de több iskolafenntartó is spórolási utasítást adott ki az intézményeknek. Így idén sem lehet melegebbre fűteni az épületeket 20 foknál, és más korlátozások is érvénybe lépnek.
Egy shaker, megannyi cél néven indított nemzetközi imázskampányt a BioTechUsa, melyben arra hívja fel a figyelmet, hogy termékei sokoldalúak, használatuk támogatást nyújt a kiegyensúlyozott életmód elősegítésében. A cégcsoport egy BioTechUsa shaker szemszögéből, különböző sportokon és élethelyzeteken keresztül mutatja be: bármi is legyen a célunk a
Fontos magyar hadtörténeti és ipartörténeti emléket emelnek ki a Balatonból a Magyar Honvédség alakulatai és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakemberei. A II. világháború során a legnagyobb tavunkba zuhant győri gyártmányú Messerschmitt típusú vadászgép nemzetközi szinten is egyedülálló.
A magyarok több mint fele gondolja úgy, hogy péntek 13-a nagy hatással lehet a szerencséjére, ugyanakkor az említett napon szerencsejátékokban is szerencsét próbálók 47 százaléka nem igazán tapasztalta, hogy Fortuna ilyenkor kegyesebb lenne hozzá, mint egy átlagos hétköznapon. A nemzeti lottótársaság legfrissebb felméréséből az is kiderül, hogy a m
Szeptemberben a kínai export a vártnál kevésbé, az import viszont a vártnál kissé jobban csökkent, a külkereskedelmi többlet így meghaladta a piaci várakozásokat. Az export az ötödik, az import pedig a hetedik egymást követő hónapban csökkent az általában is lassuló világkereskedelmi forgalom közepette - jelentette pénteken a pekingi központi vámhi
Az ipari termelés 5,3 százalékkal csökkent, viszont a legnagyobb súlyú járműgyártás 4,6 százalékkal bővült - olvasható a KSH október 13-án megjelent gyorstájékoztatójában.
A brit versenyfelügyelet jóváhagyta az Activision Blizzard 69 milliárd dolláros felvásárlását, amivel az utolsó nagy akadály is elgördült az ügylet elől - számolt be a CNBC.
A miniszterelnök a nemzetközi környezetet és a jegybankot hibáztatta, amiért a kormánynak a jóízlés határát átlépő intézkedésekkel kell dolgozni az infláció csökkentésén.
Az uniós tagállamokban fogyatékossággal élő személyek helyzetének javítására irányuló uniós cselekvés kevés változást hozott e személyek mindennapjaiban - állapította meg az Európai Számvevőszék (ECA) csütörtökön közzétett jelentése.
Magyarország adóbeszedési rendszere az utóbbi évtizedben jelentős változásokon ment keresztül: 2016 óta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellépett abba az irányba, hogy egyszerre ügyfélközpontúbb és rugalmasabb az együttműködésre nyitott adózókkal, míg sokkal szigorúbb a trükközőkkel és csalókkal szemben. Most pedig új szintre léphetnek az adóellenőrzés
A cargo-partner Kft. 2023 első negyedévében csatlakozott a "Hhla/Metrans Pure" projekthez, amelynek keretében biztosítja ügyfeleinek a tengeri konténerek karbonsemleges átrakodását és szállítását a főbb európai kikötőkből, mint például a hamburgi, bremerhaveni, koperi, rotterdami, trieszti és rijekai. A sikeres együttműködésnek köszönhetően a cargo
Az elmúlt évek intézkedései az állatvédelem területén azt bizonyítják, hogy a kölcsönös támogatáson és közös összefogáson alapuló kemény munkának komoly eredményei vannak.
Az iFinex Inc., a Bitfinex anyavállalata 150 millió dollárért vásárolná vissza részvényeit a 2016-os hackertámadás áldozataitól. 2016-ban a Bitfinex kriptotőzsde
Idén szeptemberben jelentősen nőtt a felszámolási eljárás alá került cégek száma: egy hónap alatt 2256 társaság jutott a megszűnés közelébe - írja a Portfolio. Ennek magyarázata részben a szabadságok időszakának szezonális hatása, viszont a szeptemberi érték alig marad el a májusi és júniusi rekordoktól. Akkor 2356 illetve 2514 vállalkozás esetében
A Fortis As-sel a Horsch a kultivátorok teljesen új generációját mutatja be. A fejlesztés célja az univerzális kultivátorral szembeni igények kielégítése, mi több túlteljesítése volt.
Az idén augusztusban az ipari termelés volumene 5,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 6,1 százalékkal mérséklődött. Bezuhant a gyógyszergyártás.
Dominika több "arany útlevelet" adhatott el, mint amennyit nyilvánosságra hoztak: 2016 és 2022 között akár 19 ezer személy is állampolgárságot szerezhetett - írta a The Guardian.
Szeptemberben a kínai export a vártnál kevésbé, az import viszont a vártnál kissé jobban csökkent, a külkereskedelmi többlet így meghaladta a piaci várakozásokat. Az export az ötödik, az import pedig a hetedik egymást követő hónapban csökkent az általában is lassuló világkereskedelmi forgalom közepette - jelentette a pekingi központi vámhivata