Az elmúlt egy évben több mint 11 millió adag kávét értékesítettek hazai Fresh Cornerekben, ami percenként átlagosan 21 csésze kávét jelent. A kínálat bővítése révén két fajta új egyedi kávékülönlegesség kerül a választékba, amelyekhez a saját, hazai üzemükben pörkölik a szemeket. A tervek szerint év végére 70%-os lefedettséggel, azaz több mint 300
Azt, hogy a "költségvetési szervek kiadásai" idén 243,3 milliárd forinttal nőttek, és nyolc hónap alatt elérték az egész évre tervezett összeg 81 százalékát.
Jelen kiadványunk – sorrendben a harmadik–, amely a nem rutinszerű, nem a mindennapi könyvelési munkában előforduló számviteli esetekkel foglalkozik. Abban nyújt segítséget, hogy a vállalkozás és a könyvelés meg tudja találni a megfelelő eljárási módot ahhoz, hogy a szabályoknak megfelelően rögzítsék a cég életében bekövetkező gazdasági eseményeket
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított szeptemberi értéke: 47,4. A válaszadók az előző hónaphoz képest mérsékelt visszaesésről, pozitív kilátásokról számoltak be.
Egy új "antantot" sürgetett a klímavédelem terén csütörtökön III. Károly brit uralkodó a francia szenátusban elmondott beszédében, valamint Ukrajna támogatását illetően London és Párizs "megrendíthetetlen elszántságáról" biztosította a hallgatóságát.
Világszerte 6,2 millió elektromos járművet (EV) értékesítettek az idei első fél évben, ami 49 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - áll a Canalys szingapúri piackutató cég jelentésében.
Csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben augusztusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfői jelentése szerint. Augusztusban az euróövezetben az elemzői várakozásokkal összhangban 6,4 százalékra csökkent a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta, miután júliusban 6,5 százalékot regisztráltak. A 6,4 százalékos, jún
A visszaeső kiskereskedelmi forgalom és a gazdaság lassulása ellenére 2023 első fél évében 26%-kal tudta növelni árbevételét a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat többek között az inflációs nyomás és a növekvő költségek miatt 31 millió forintos veszteséggel
Kulcsfontosságú, hogy újra növekedjenek a reálbérek, mert ez vezet a fogyasztás és végső soron a gazdaság bővüléséhez – mondta a gazdaságfejlesztési miniszter.
A Világgazdaság jubileumi konferenciájának első kerekasztal-beszélgetésén a Mol, Richter és a Telekom képviselője elemezte az elmúlt 15 év globális és hazai gazdasági eseményeit.
A KSH adatai alapján a bruttó átlagkereset 15,2 százalékkal volt magasabb 2023 júliusában, mint egy évvel korábban. Ez akár jó hír is lehetne, de ezzel együtt az infláció továbbra is 16 százalék felett van. Hiába keresünk tehát többet, a pénzünk egyre fogy. Az áremelés a magánorvosi szolgáltatásokat sem kímélte, így egyre többen halasztják későbbre
Januárban ismét emelni fogjuk a nyugdíjakat, újabb 6 százalékkal, februárban pedig a 13. havi ellátásra is számíthatnak a nyugdíjasok – írta hétfőn a Facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter. A pénzügyminiszter az idősek világnapja alkalmából posztolt és árult el részleteket a januári emelésről.
Az “Ismerd meg az ügyfeled” egy olyan szabályozás, amely előírja a vállalatok számára, hogy ellenőrizzék az ügyfél személyazonosságát, alkalmasságát és
A Svéd Királyi Tudományos Akadémia döntése értelmében a 2023. évi fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat Karikó Katalinnak és Drew Weissmannak ítélték oda a módosított nukleozidokkal kapcsolatos felfedezéseikért, amelyek lehetővé tették a Covid-19 elleni hatékony mRNS-vakcinák kifejlesztését. Karikó Katalin még a hír megjelenésének napján megszó
Januárban ismét emelni fogjuk a nyugdíjakat, újabb 6 százalékkal, februárban pedig a 13. havi ellátásra is számíthatnak a nyugdíjasok – írta hétfőn a Facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter. A pénzügyminiszter az idősek világnapja alkalmából posztolt és árult el részleteket a januári emelésről.
A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat - mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissmannal megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
Az előző hónap kimagasló záróértéke után szeptemberben is tartotta formáját a BUX index: a BÉT elsődleges részvénymutatója 55 ezer pont felett, 55 838,5 ponton fejezte be a hónapot, amely további 0,1 százalékos növekedést jelent augusztushoz képest.
Komoly szigorítás lép életbe 2024-től a Babaváró hiteleknél: ekkortól a feleség nem lehet 30 évesnél idősebb az igénylés időpontjában. Kivéve akkor, ha már úton van a baba, ebben az esetben még a jelenleg is érvényes 41 év lesz a felső korhatár jövőre. A módosítás miatt sokan eleshetnek a lehetőségtől, ugyanis az MNB adatai szerint a Babaváró hitel
Mintegy négyszázötvenmillió forintból, európai uniós és magyarországi forrásból újul meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nagykálló városközpontja - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
A 2023 leggyorsabb lovasa címet elnyerő Tóth Tamara, Bács-Kiskun vármegye versenyzője a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát, valamint egy herendi Hadik-huszár szobrot és az Arany Sarkantyú-díjat vehette át az ünnepélyes díjátadón.
Ahhoz, hogy újra 3 százalék legyen az infláció, ahhoz nagyobb recesszió kell. Megéri? Miért nem szavazza meg a magyar parlament a svéd NATO-csatlakozást? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
A VG55-konferenciájának utolsó kerekasztal-beszélgetésén a K&H, az MBH, valamint a Raiffeisen Bank szakértői elemezték, hogyan segítette a pénz- és tőkepiac a magyar gazdaság felzárkózását, továbbá lehet-e párhuzamot vonni a piaci szereplők, illetve a magyar gazdaság teljesítménye között.
A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat - mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissmannal megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
Akkor keletkezik globális minimumadó-kötelezettség, amikor egy államban a multinacionális vállalat tényleges jövedelemadójának mértéke 15 százalék alatti.
A 4iG Nyrt. a mai napon bejegyzési kérelmet nyújtott be a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságára, amelynek értelmében a 4iG, a 4iG csoporthoz tartozó veresegyházi székhelyű Rotors & Cams Kereskedelmi és Szolgáltató
Törvényjavaslat kerül október 25-én az Országgyűlés elé, mely azt célozza, hogy a közmeghallgatás honlapon való közzététel útján is megtartható legyen.
A végéhez közelít a "bosszúutazások" korszaka, ami a koronavírus-járvány utáni időszakot jellemezte az utazási korlátozások feloldását követően. A friss adatok azt jelzik, hogy egyes régiókban az emelkedő infláció, a megélhetési költségek növekedése és az utazások drágulása közepette az utazók elkezdték visszavágni utazási terveiket - írja a CNBC.
Világszerte 6,2 millió elektromos járművet (EV) értékesítettek az idei első fél évben, ami 49 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit – áll a Canalys szingapúri piackutató cég jelentésében. A vállalat honlapjára hétfőn fölkerült adatok szerint a szárazföldi Kína volt messze a legnagyobb piac, ahol 3,4 millió elektromos járművet adtak el az el
Az idén 16 magyar cég kapott Kiválóan Vezetett (Best Managed) minősítést a Deloitte Private globális üzleti mentorprogramban – közölte a nemzetközi tanácsadó cég hétfőn. A Kiválóan Vezetett Vállalatok (Best Managed Companies) program a Deloitte Private globális üzleti mentorprogramja, amely a helyi magántulajdonban lévő vállalatok támogatására, és
A globális Bitcoin hashráta újabb csúcsot döntött az elmúlt hónapban, szeptember 20-án a 7 napos mozgóátlag szerint 433 EH/s-on tetőzött. A hashráta növekedésével a blokkok átlagosan 10 perc 4 másodpercenként generálódtak, és ennek megfelelően egy kisebb, -0,17% negatív nehézségi kiigazítás várható ezen a héten, hacsak nem csökken tovább a hashráta
Az utóbbi években fokozódó tendencia, hogy egyre több magyar állampolgár hagyja el hazáját, hogy külföldön találjon munkát és boldogulást. Ez a jelenség főként a hazai gazdasági instabilitás és az ezzel járó infláció eredménye.
Hajszál híján ezermilliárd forint volt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vesztesége az idei első félévben, ami időarányosan azt mutatja, hogy talán nagyobb a baj a jegybank eredményével, mint az várható volt. Ebben elsősorban az egekbe emelt kamat a ludas, de a forint idei erősödése sem jött jól, hiszen elapadt a korábbi bevételforrás, a devizatartalék f