Rekord szintre, 70% fölé nőtt a foglalkoztatottság mértéke a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete (OECD) tagállamaiban az idei második negyedévben. Az adat annyiban meglepőnek tűnhet, hogy a gazdasági növekedés üteme csupán mérsékeltnek tekinthető a fejlett gazdaságokat tömörítő szervezetben. Szakértők szerint ugyanakkor a magas infláci
Az Ábrahám-megállapodások alapjául szolgáló szinte minden feltételezés téves volt, nem utolsósorban az, hogy a palesztinok érdekeinek figyelmen kívül hagyásával is lehet békésebb Közel-Keletet építeni. A Biden-kormányzat visszafordíthatta volna Trump erőfeszítéseit, és nyomást gyakorolhatott volna Izraelre, hogy vessen véget a telepek bővítésének,
Izrael evakuál újabb tizennégy, az ország északi, libanoni határának közelében található települést – jelentette a helyi média vasárnap reggel. Az állam finanszírozza további tizennégy, a határtól 2-5 kilométerre lévő település kiürítését északon, tartva a libanoni síita milícia, a Hezbollah elleni harc kiterjedésétől. A már korábban evakuált iz
Energetikai fórumsorozatot indít az Energiaügyi Minisztérium (EM) annak érdekében, hogy a kistelepülések vezetőivel egyeztetni tudjon a Magyarországot érintő energetikai kérdésekről - jelentette be Koncz Zsófia, a tárca parlamenti államtitkára kedden a fórumsorozat első állomása előtt tartott sajtótájékoztatón a Győr-Moson-Sopron vármegyei Bágyogsz
Hat hónap után tűntek el a bevásárlószatyrok a Humusz Szövetség és a Greenpeace Magyarország komposztkísérletében, amelyben azt vizsgálták, hogy az élelmiszerüzletek lebomló zacskói szakszerű komposztálóban elhelyezve beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket.
Szinte minden elemében megújulva nyílt meg ismét Magyarország első McDonald´s egysége, a fogalomnak számító Régi posta utcai Meki®. A felújítás során különleges minőségű, exkluzív éttermekben használt belsőépítészeti anyagokat használtak fel. Az étterem megnyitására szervezett zártkörű gálavacsorákon több szerencsés rajongó kóstolhatta meg Rácz Jen
Szlovéniában az energiaár-szabályozás az év végén lejár, de a háztartások fogyasztásának 90 százalékára meghosszabbították 2024-re is, a vállalkozások és más csoportok számára azonban nem - jelentette be Bojan Kumer környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi miniszter a csütörtöki kormányülést követően.
2023 I. félévében 25 ezer lakáshitelt engedélyeztek 263 milliárd forint értékben; 2022 azonos időszakához képest az engedélyezett hitelek száma 55, összege 65 százalékkal csökkent – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A jövő héten kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig munkaerőpiaci és kereseti adatokat publikál.
Elnyerte a CinÉast fesztivál ifjú tehetségeket méltató Young Talents díját a borsodi dadogó rapper drámája, a Larry című magyar film – közölte a Nemzeti Filmintézet vasárnap az Mti-vel. A tájékoztatás szerint 16. alkalommal rendezték meg október 5. és 22. között a luxemburgi CinÉast filmfesztivált, amely évről-évre felvonultatja a közép-európai k
A világszerte konfliktusokkal terhelt évben a közel-keleti háborús forgatókönyvek széles skáláját veszik figyelembe elemzők a mezőgazdaság és az általános biztonságpolitika kapcsán a Hamász október 7-i Izrael elleni támadását követően.
Ismét megrendezték az Év Webshopja Konferenciát és Versenyt, ahol nem csak a szakma legjobbjai tartottak előadásokat, de kihirdették 2023 legjobb webshopjait is. A díjazottak között van személyre szabott ajándékokat, airfryereket, kertgondozási termékeket, kanapékat, berendezési tárgyakat kínáló webshop is.
A kereslet növekedésével a cég bővíti termelését és a választékot, nagy hozamot tudnak elérni alacsony költségráfordítással, szemben az európai termesztőkkel.
Az Európai Bizottság azt mérlegeli, hogy meghosszabbítja az uniós gázársapka hatályát a novemberi felülvizsgálat során, az állami támogatási szabályrendszer fellazított feltételeinek kinyújtása körül azonban két nagy táborra szakadtak a tagállamok – írja vasárnapi cikkében a Financial Times.
Forgalomkorlátozások, lezárások lesznek a nemzeti ünnep rendezvényei miatt Budapesten vasárnap és hétfőn, ezért változik több Bkk-járat közlekedése is – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (Bkk) az Mti-vel. A tájékoztatás szerint vasárnap 17 órától várhatóan 40 percig vonulásos demonstrációt tartanak a Nemzeti Múzeum és a Corvin köz között, a
A nyelvfejlődési zavarban szenvedők nehézségekkel küzdenek az anyanyelv elsajátításában, illetve beszédben és írásban való használatában. Ez a rendellenesség a gyerekek körülbelül 7-8 százalékát érinti, többségüknél felnőttkorban is fennmarad és hosszú távon befolyásolja társas kapcsolataikat, iskolai pályafutásukat, mentális egészségüket, munkavál
A 2022-ben eladott lakóingatlanok adatai alapján a főváros XII. kerületében lévő Költő utca volt a legdrágább, ahol majdnem 2,5 millió forintos átlagos négyzetméteráron találtak gazdára a lakóingatlanok. A fővárosban a Hős utca a legolcsóbb.
A sorozatos háborús konfliktusokat, globális felmelegedést, energiaválságot és az inflációs kilátástalanságot "arcunkba kapva" a közösségimédia-felületeken hajlamosak lehetünk sötétebb színben látni az életet és a jövőt, mint amilyen valójában. Pedig a háttérben, csendben és nem az újságok címoldalaira kerülve folyamatosan munkálkodnak bizonyos ten
A Hamász terrorszervezet által Izrael ellen indított támadás óta a harcokban 22 újságíró vesztette életét október 20-ig – írja az MTI a New York-i székhelyű Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) elnevezésű szervezet közleménye alapján.
Meredek emelkedésbe kezdett a befektetők körében menedékeszköznek tartott arany, mióta a Hamász támadást intézett Izraellel szemben. Két hét alatt 10 százalékkal drágult a nemesfém, annak ellenére, hogy a tankönyvi példák ellenére egyáltalán nem kellene emelkednie, hiszen az amerikai kötvényhozamok és kamatvárakozások is felfele tartanak – írja a V
Együttműködési megállapodást kötött a debreceni állatkert (Zoo Debrecen) a kárpátaljai Papilio természet- és környezetvédelmi egyesülettel, a dokumentumot csütörtökön írták alá a cívisvárosban - közölte az állatkert vezetője az MTI-vel.
Palya Bea immár 40 éve énekel, a Müpától a New York-i Carnegie Hallig betöltötte már a világ nagy koncerttermeit, közben pedig az énekes-dalszerző nemcsak saját vállalkozását, hanem magát is folyamatosan fejlesztette. A Forbes Flown beszélgettünk arról, honnan ered a benne lévő felfelé törekvés, hogyan vált ösztönösből tudatossá az autentikus hangj
A cseh gáztárolók feltöltöttsége 99,9 százalékos, jelenleg 3,455 milliárd köbméter gáz van bennük - jelentette be Jozef Síkela, cseh ipari és kereskedelmi miniszter csütörtökön Prágában, az X platformra feltöltött bejegyzésében.
Cégtelephelyeknél egy érdekes kérdés, hogy a kert mennyire tudja lekövetni az igények és kötelező elvárások mellett akár a vállalkozás arculatát is. Erre hozok pár érdekes gyakorlati példát saját “praxisomból”.
A Beyond Meat-nek július és augusztus között felére csökkent a piaci értéke. Az adósság jóval meghaladja a bevételt. A háttérben a vásárlási szokásos változása áll.
Egy New Yorkban működő banda állítólag éveken keresztül egy készpénzért bitcoint kínáló szolgáltatást működtetett. Ez az illegális bitcoin váltó legalább
A Magyar Nemzeti Bank 15 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Wáberer Biztosítóra, egyebek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) és a lakásbiztosítás problémás kárrendezése, a kgfb állománykezelése és díjkalkulációja
A harmadik negyedévben majdnem 127 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) kötöttek az autósok a Netrisknél, 8 százalékkal többet az egy évvel korábbinál; az átlagdíjak szintén 8 százalékkal nőttek, meghaladták az 52 ezer forintot
Az "1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja" keretében hétfőn az Országházban és a Terror Háza Múzeumban több kiállítással várják a látogatókat, lesz fényfestés, gyertyagyújtás, valamint protokollmentes megemlékezés a 301-es parcellánál.
A Bulgárián át Szerbiába és Magyarországra irányuló orosz gázszállítások növelik az orosz befolyást, a minap bevezetett bolgár energia hozzájárulás azonban nem az ottani gázárak növelését, hanem a Gazprom profitjának csökkentését célozza – jelentette ki Nyikolaj Denkov bolgár miniszterelnök a brit The Independent tudósítása szerint. Egy bolgár szak
Az Mnb 15 millió forintos felügyeleti bírságot szabott ki az Union Biztosítóra, mivel utóvizsgálata megállapította: a társaság nem teljeskörűen teljesítette a korábbi vizsgálatában előírtakat.
A világ folyamatosan növekvő élelmiszerigénye és a klímaváltozás egyre szükségesebbé teszi az újgenerációs, fenntartható mezőgazdasági megoldásokat. A legnagyobb kihívás, hogy a termelés kevesebb erőforrással, lehetőleg vegyszermentesen, mégis hatékonyabban történjen, akár mesterséges intelligenciával ellátott robotok segítségével. Erre ad példát e