Az online kiskereskedelem mintegy 631 milliárd forintos bruttó forgalmat ért el az idei első fél évben, 8,8 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában - derül ki a Gkid piackutató vállalat és a Mastercard digitális kereskedelmi körképéből.
A héten az Európai Unió jelentős lépést tett annak érdekében, hogy 2040-ig 90 százalékkal csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását, és ezzel megközelítse a nettó nulla kibocsátást, még mielőtt a ma született generáció befejezné tanulmányait.
A villamosenergia-termelési és fogyasztási szokások megváltozása miatt a jövő a diszpécserek részéről már csak minimális beavatkozást igénylő autonóm hálózatoké, amelyben a mesterséges intelligencia is szerepet kap. Az erőforrás-, költség és időtakarékos adatalapú megoldások - mint például a Siemens Microgrid technológiája - már ma rendelkezésre ál
A Volkswagen világpremier keretében mutatja be a teljesen új fejlesztésű Tiguan modellt, és ezzel a bestseller harmadik generációját. A Tiguan jelenleg világszerte a Volkswagen egyik legsikeresebb modellje: 2007-es debütálása óta több mint 7,6 millió vásárló döntött a kompakt SUV mellett. Az új nemzedék már 2024 első negyedévében a kereskedésekbe k
Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizakereskedelemben. A forint erősödéssel zárta október első hetét is. Az euró jegyzése este hat órára 386,85 forintra csökkent a kora reggeli 387,80 forintról. A dollárt 365,10 forinton jegyzik 367,99 forint után. A svájci frank jegyzése 402,03 forint
A jövő hétfőtől az Mbh Bank a gazdaságfejlesztési miniszter kérése alapján önkéntesen vállalt kamatplafon mentén kínálja lakáshiteleit és vállalati forgóeszközhiteleit; a lakáshiteleknél az ügyleti kamat 7,89 százalék, amelyhez további kedvezmények is társulhatnak
Az épületépítéssel foglalkozó vállalkozások jelentős része a rendelések mennyiségének további csökkenésével számol mind a közbeszerzési, mind a magánmegrendelői piacon. A szűkülés a válaszadók több mint kétharmadát olyan intézkedések megtételére sarkallja, amely versenyképességüket javítja. A megrendelői oldal pedig kivár.Az ÉVOSZ felmérést készíte
Budapest, 2023. október 6., péntek (MTI) – A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 401,54 pontos, 0,72 százalékos csökkenéssel, 55 087,04 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. s
A tíz évig megmaradó szaldóval a Fidesz végül nem 230 ezer, csak 5 ezer háztartásnyi embert bőszített fel. Ugyanakkor az energiaszakma képviselői úgy érzik, csak eltoltunk, szőnyeg alá sepertünk problémákat, de a napelemek szabályozása még mindig nem az igazi.
Az Arriva Bus tervezett lépése, hogy fülöp-szigeteki sofőröket alkalmazzon a BKK-nál, komoly aggodalmat keltett a főpolgármesteri hivatalban. Az utasbiztonság és az utasokkal való kommunikáció fontosságát hangsúlyozva ígéretet tettek arra, hogy szigorúan ellenőrzik az alapelvek betartását. Eközben a Gazdaságfejlesztési Minisztérium felfüggesztette
Egyre több érv szól amellett, hogy csökkenteni szükséges az ingyenes mellrákszűrés alsó korhatárát a jelenlegi 45 évről 40 évre. A legfrissebb adatok szerint ugyanis 30 százalékkal nőtt a mellrákkal diagnosztizált fiatal, 50 év alattiak száma – olvasható az az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület pénteki, MTI-hez eljut
A K&H Bank lecseréli a bankjegykiadó automatáinak egy részét az év végéig, így 100 készülékből hamarosan már akár mobilbanki alkalmazásból, bankkártya nélkül is lehet majd készpénzt felvenni – írja a Bankmonitor.hu.
A megengedettnél nagyobb zajszennyezést mértek az iváncsai akkumulátorgyárnál, a hatóság mégsem állíttatja le a létesítményt – számol be a hírről a HVG.
A rendelet értelmében 2023. november hónaptól kezdődően emelik a jogosultaknak járó nyugellátások összegét. A nyugdíjkorrekciót visszamenőlegesen is kifizetik - derül ki a Magyar Közlönyből.
A péntek este a Magyar Közlönyben megjelent rendelet értelmében 2023. november hónaptól kezdődően emelik a jogosultaknak járó nyugellátások összegét. A nyugdíjkorrekciót visszamenőlegesen is kifizetik.
Megvásárolja az MD International szerbiai disztribútorcég 55 százalékos részesedését a Waberer’s International és opciót szerez a fennmaradó 45 százalékos részesedés megvásárlására. Ezt közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken. A tranzakció vételárát nem hozták nyilvánosságra. A közlemény szerint az MDI a szerb FMCG (napi fogy
A svájci munkanélküliségi ráta az előző havival megegyezően 2,0 százalékon állt szeptemberben – közölte pénteken a svájci gazdasági államtitkárság (SECO). A munkanélküliek száma 90 826-ra nőtt az év kilencedik hónapjában az előző havi 89 881-ről. Ugyanakkor a tavalyi év azonos hónapjához képest 1300 fővel (1,5 százalékkal) emelkedett a munkanélküli
A jövő hétfőtől az MBH Bank a Gazdaságfejlesztési Miniszter kérése alapján önkéntesen vállalt kamatplafon mentén kínálja lakáshiteleit és vállalati forgóeszközhiteleit. A lakáshiteleknél az ügyleti kamat 7,89%, amelyhez további kedvezmények is társulhatnak. A hitelintézet elkötelezett a gazdaságfejlesztési megoldások támogatásában, hogy fellendítse
Az amerikai éttermi szektor foglalkoztatási adatai visszatértek a járvány előtti szintre, ami jelentős mérföldkő a szabadidős és vendéglátóipar fellendülésében - derül ki egy pénteken közzétett jelentésből. A Bureau of Labor Statistics (BLS) szerint a szektorban foglalkoztatottak száma szeptemberben 61 ezerrel nőtt augusztushoz képest.
Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizakereskedelemben. A forint erősödéssel zárta október első hetét is.
Bár az újépítésű lakások egy része már az energiatermelésben is mutat modernizációs mintát, még mindig túlnyomórészt a gáztól, és a fától függ a magyar otthonok melege. A népszámlálás legutóbb publikált adatai a fűtési szokások és lehetőségek megújulásának tempóját, valamint területi egyenetlenségeit is mutatják. Eszerint az ország legtöbb területé
A jövő hétfőtől az MBH Bank a Gazdaságfejlesztési Miniszter kérése alapján önkéntesen vállalt kamatplafon mentén kínálja lakáshiteleit és vállalati forgóeszközhiteleit. A lakáshiteleknél az ügyleti kamat 7,89%, amelyhez további kedvezmények is társulhatnak. A hitelintézet elkötelezett a gazdaságfejlesztési megoldások támogatásában, hogy fellendítse