Ősszel is várja a diákokat a mezőgazdaság! A gyümölcsültetvényeken hasznos munkát végezhetnek a fiatalok, ráadásul olyan élményekre, tapasztalatokra tehetnek szert, ami későbbi pályaválasztásukat is segítheti.
Ray Dalio, a Bridgewater Associates hedge fund alapítója kedden úgy fogalmazott, hogy Kína és az Egyesült Államok viszonya "a vörös vonal határán van", bár a guru a jelenlegi helyzetben nem tartja valószínűnek, hogy háborúra kerülne sor.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium tervezete szerint a plug-in hibrid autók nem lesznek jogosultak a zöld rendszám megszerzésére a jövőben, sőt, a meglévő autókon is hagyományosra cserélnék a rendszámot a következő műszaki vizsgán - írja a Telex.
A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) 11. tagként csatlakozott a nemzeti marketingszövetségek kohéziós európai hálózatához a European Marketing Confederationhöz (EMC). A több mint 30 éves Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) elkötelezett a marketing szerepének és értékteremtő képességének formálásában és hirdetésében. Magyarország meghatározó szakmai kö
Budapest sokat profitált az augusztusi atlétikai világbajnokságból, soha ennyi ausztrál nem járt még például a magyar fővárosban. Ellenben az egyszeri hatás elmúlt, a Balatonnál gyengék a számok.
A tárca utasításba adta, hogy csak a tankerületek és a Klebelsberg Központ fogadhatja el az oktatási intézményeknek szánt magán- vagy civil felajánlásokat. A szakszervezet szerint ez több szempontból is aggályos – írja a nepszava.hu.
A felnőtt hozzátartozó otthoni ápolása is számítson bele a jogosultsági időbe a Nők 40-nyugdíjprogram esetén! - javasolta az MSZP frakcióvezető-helyettese szerdán.
Az idei második negyedévben az inflációtól jóval elmaradva, mindössze 2,8 százalékos áremelkedés volt a hazai lakáspiacon az előző évhez képest. Az új lakóingatlanok árai tartották jobban magukat, de 2023 első nyolc hónapjában így is kevesebb új lakás építését jelentették be. 2023 második negyedévében – a tavalyi utolsó negyedévhez hasonlóan – ismé
Miközben nálunk csökkent, az OECD-ben gyorsult az infláció augusztusban. Más kérdés, hogy a hazai fogyasztóiár-index még így is nagyságrenddel nagyobb.
Romániában a nyers adatok szerint 2,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte szerdán az országos statisztikai intézet (INS). A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a vizsgált időszakban 2,5 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom volumene éves ö
Az idei első félévben egy elektromos autó volt a legnépszerűbb típus Európában, Kínában pedig éves összevetésben 44 százalékkal nőtt a kereslet a tisztán elektromos és hibrid járművek iránt.
Tovább csökken a hazai benzinár, péntektől jelentősen alacsonyabb lesz az üzemanyag nagykereskedelmi ára, miközben a dízel ára nem fog változni – ezzel a két finomított termék közti árkülönbség olyan nagyra nő, amire február óta nem volt példa.
Hypewriter premier az Rtl-en: október 7-én 23.30-kor debütál a nézők előtt a Paprika Studios és az Rtl Magyarország közös sorozatötlet-pályázatának 2021-ben nyertes pályaműve, az Angyaltrombiták. A Besenyei Katalin ötlete és forgatókönyve alapján készült alkotást Enyedi Ildikó rendezte. A fordulatos thriller két barátnő történetét meséli el, akik a
Magyarország 1990 óta 37 százalékkal csökkentette a károsanyag-kibocsátását, de a közlekedés területén még van lehetőség a további csökkentésre - mondta az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára kedden Budaörsön, ahol átadták a Porsche Hungaria által létesített MOONCITY elektromobilitási tudás- és élményközp
2023 második negyedévében az inflációtól jóval elmaradva csak 2,8 százalékos áremelkedés volt a hazai lakáspiacon az előző évhez képest. Az előző negyedévhez képest ráadásul ismét csökkenést mutatnak az adatok, 1,7 százalékot – derül ki az Ingatlannet.hu elemzéséből.
Egy friss kutatás szerint a szülők csaknem fele úgy gondolja, 10 és 30 millió forint közötti összegbe kerül egy gyermek felnevelése, amíg önállóvá válik. A válaszadók 25 százaléka 30-50 millió között tartja reálisnak a költségeket, közel egytizedük pedig 50 millió fölé tippelt. Mindössze 3 százalék hiszi azt, hogy 2-5 millió forintból is felnevelhe
Augusztusban a várakozásokat alulmúlva a nyers adatok szerint 7 százalékkal, míg naptárhatástól megtisztítva 7,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene. Az árbevétel az magas infláció miatt 7,8 százalékkal 1594 milliárd forintra emelkedett. Az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom. Az első nyolc
Tegnap bejelentette a kormánypárti frakciószövetség két tagja, hogy az energiaitalok vásárlásának és fogyasztásának 18 éves kor alatti betiltását javasolja az egészségügyi kockázatok miatt. Most meg is érkezett erre a Magyar Energiaital Szövetség (MESZ) álláspontja.
A gázolajhiányt Európában tovább fokozza, hogy Oroszország szeptember közepén exportkorlátozást vetett ki a gázolajra. Európában megszokott a gázolajhiány, az viszont, hogy külső piacról sem érhető el a szükséges mennyiségben, nem tekinthető normál állapotnak.
Augusztusban a várakozásokat alulmúlva a nyers adatok szerint 7, míg naptárhatástól megtisztítva 7,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene. Az MBH Bank elemzői viszont a következő hónapokban már élénkülésre számítanak.
A lakossági és a vállalati hitelpiac is nagyon gyengén muzsikált augusztusban az MNB friss adatai szerint. A hitelállományok stagnálásközeli állapotban kerültek, az új lakáshitel-kihelyezés 7 éves mélyponton van, és kétséges, hogy a kormány friss kamatplafon-elvárása gyors áttörést hozna. Ami a betéti oldalt illeti, most már nem csak a lakosság, ha
Régóta tudjuk, hogy a növények valamiféleképpen képesek kommunikálni egymással. De hogyan? És mit mondanak egymásnak? Miért és mikor szólalnak meg? Miként hallgathatjuk meg a hangjukat?
Egyre gyakoribb, hogy a távol-keleti üzletek profilt váltanak, tulajdonosi szerkezetük átalakul. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) akciósorozata ilyen üzleteket ellenőrzött.
Sajtóértesülések szerint vezetéken akár napokon belül megindulhat újra az orosz dízelkivitel, a benzinre vonatkozó exporttilalom azonban egyelőre marad.
…de hatása méltó utódjában velünk marad. Az Európai Bizottság a 2023. május 24-25-én megtartott SCoPaff ülésen leadott szavazatok alapján a dimoxistrobin gombaölő hatóanyag felhasználási engedélye meghosszabbításának megtagadását javasolta.
A Scandinavian Airlines (SAS) árfolyama szerdán 95 százalékot zuhant, miután a skandináv légitársaság kedd este bejelentette, hogy új nagy részvényesek csatlakoztak az céges átszervezéshez, amelynek során a csoportot kivezetik a tőzsdéről, a részvényesek pedig semmilyen kompenzációt nem kapnak az átszervezési folyamat során.
A kiskereskedelmi forgalom legfrissebb, augusztusi adatai azt mutatják, hogy továbbra is visszafogja a lakosság a fogyasztását. A forgalom éves visszaesése ugyan kisebb lett, mint a korábbi hónapokban, de az is kiderült, hogy júliushoz képest is csökkent a forgalom volumene.
A kérdésre, hogy az államnak van-e joga ahhoz, hogy lefoglalja a jegybank tulajdonát, azt válaszolta, "az államnak mindig van joga módosítani a jogszabályt".
Szóbeli utasítás alapján is lehet forintátutalást kezdeményezni a K&H mobilbankjában. A K&H tavaly novemberben indította útjára Kate-et, a mesterséges intelligencián alapuló digitális pénzügyi asszisztenst, akivel az ügyfélkör 65 százaléka már találkozott, 6,5 százaléka pedig havi szinten igénybe is vesz.
Az európai tömegtájékoztatás szabadságáról szóló jogszabályról 448 szavazattal, 102 ellenében és 75 tartózkodással kedden elfogadott álláspontjukban az Európai Parlament képviselői azt várják el a tagállamoktól, hogy gondoskodjanak a nézőpontok minél szélesebb körének nyilvánosságot adó tömegtájékoztatásról, és védjék meg a média függetlenségét a k
Frissült a múlt héten az a NAV-os formanyomtatvány (23KTBEV), amely a környezetvédelmitermékdíj-bevallás benyújtására szolgál. A nyomtatvány már tartalmazza a 2023. július 1-jétől hatályos jogszabályi változásokat a kiterjesztett gyártói felelősséggel (EPR) kapcsolatban. Az EPR-szabályok megjelenése óta kérdés volt, hogy a termékdíjbevallás milyen
Benyújtotta a kormány a törvényhozásnak a jegybanktörvény módosításának tervezetét, amivel elsikálna alsó hangon 2 ezer milliárd forintnyi veszteséget. A tervezet hűen tükrözi az Európai Központi Bank által megfogalmazott elvárásokat, egyúttal nem rendelkezik érdemben arról, hogy kinek, mikor és mennyit kell a végén kifizetnie.