Az első negyedévi 1,2 és a második negyedévi 0,5 százalék után 2023 harmadik negyedévében csupán 0,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a GDP az Európai Unióban.
Okostelefonon is megjeleníthetők a vasútállomások kijelzőinek adatai, vagyis a rendkívüli helyzetek okozta forgalmi változások, menetidők, vágányszámok, figyelmeztetések - olvasható a Máv honlapjának keddi közleményében.
Októberben elemzők által vártnál erőteljesebben mérséklődött az éves infláció az euróövezetben - közölte nem végleges adatként az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
Havi előfizetési díjért cserébe reklámmentes Facebook és Instagram elérést kínál a Meta az európai felhasználóknak novembertől. A havi díj eltérő lesz az asztali gépről böngészők, illetve a szolgáltatásokat mobilról használók számára. Reagált a Meta a szigorodó európai uniós adatvédelmi szabályokra és novembertől előfizetős, ugyanakkor reklámmentes
Távozott a Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója, Bujáki Zsolt, amíg nincs döntés az utódjáról feladatait Uzoni Eszter senior PR menedzser látja el. A Porsche Hungaria ügyvezetésének döntése alapján 2023. október 30-án szervezeti változások léptek érvénybe a Porsche Hungaria Kommunikációs Igazgatóságán. Bujáki Zsolt közös megegyezéssel távozott
Egész éjszakán át tartó vita után a montenegrói parlament képviselői megszavazták a Milojko Spajic vezette új montenegrói kormányt. A 81 tagú törvényhozás 46 képviselője biztosította támogatásáról és 19 ellenezte Montenegró 44. kormányának kinevezését. A kormány gerincét a tavaly alapított centrista Európa Most! mozgalom adja, de a koalíció részét
Minimális pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,03 százalékkal nőtt. A frankfurti DAX index 0,09 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,19 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,02 százalék pluszt jelzett röviddel nyitás után. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ár
A magyar külpolitika szíve közepe továbbra is a nemzetpolitika, amelynek keretében a kormány már több mint 60 ezer gazdaságfejlesztési pályázatot támogatott a szomszédos országok magyarlakta területein, ami 424 milliárd forintnyi beruházást indukált - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt három külföldi állampolgárral szemben, akik egy bűnszervezet tagjaként 2023 februárjában a "becsület napja" elnevezésű eseményez köthetően szélsőjobboldali szimpatizánsnak vélt személyeket támadtak meg Budapesten - tájékoztatta a főügyészség hétfőn az Mti-t.
Minden nap akciók tömkelege csábít vásárlásra, de valóban sikerül megtakarítást elérni velük? Az élelmiszerek és a háztartáshoz szükséges termékek árát azért érdemes tanulmányozni, mert a lakhatási költségek után minden családban ezek jelentik a legnagyobb kiadást. Az Alkuguru szakemberei, akik 20 éves kereskedelmi tapasztalattal bírnak, megosztják
November 1-jétől országszerte minden véradási eseményre elérhetővé válik az Országos Vérellátó Szolgálat (Ovsz) online időpontfoglalási lehetősége, azonban a rendszer használata nem lesz kötelező és továbbra sem feltétele a véradásnak - tájékoztatta a szervezet kedden az Mti-t.
Kína vezető elektromosautó-gyártója, a BYD csaknem megduplázta adózott eredményét az idei harmadik negyedévben, amikor több mint harmadával nőtt a bevétele éves összevetésben. A vállalat a szeptember végével záródott negyedévben 10,41 milliárd jüan (1,42 milliárd dollár) nyereségre tett szert, ami 82,2 százalék növekedés a tavalyi azonos időszakhoz
A fővárosi temetők kedden 7 és 20 óra között, majd mindenszentek és halottak napján, szerdán és csütörtökön 7.30 és 20 óra között tartanak nyitva - közölte a Bkm Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. az Mti-vel.
2024-ben is az építőipar maradhat a gazdaság egyik legsérülékenyebb ágazata. A mérsékelt globális gazdasági növekedés ellenére a vállalati fizetésképtelenségi eljárások száma idén 21, jövőre pedig további 4 százalékkal emelkedik. – derül ki az Allianz Trade előrejelzéséből. Az építőipar világszerte, így Magyarországon is a legsérülékenyebb ágazatok
A szülők többsége úgy véli, fontos, hogy gyerekeik minél korábban elkezdjék elsajátítani a pénzügyi tudatosság alapjait és félretegyenek a saját céljaikra. Többségük, vagyis 65 százalék arra ösztönzi a gyerekét, hogy ne költse el azonnal a pénzét, hanem gyűjtsön, spóroljon valamilyen célra derült ki az OTP Bank által megrendelt felmérésből.
Válogatott közönség előtt mutatkozott be a főváros egyik legimpozánsabb szállodája; avagy ilyen volt a W Budapest Grand Debute rendezvénye, melyet a Hello Agency szervezett.
A munkaszüneti napon történő munkavégzés jellemzően minden országban tiltott. Érdemes tehát szemügyre venni azon szűk kivételi kört, illetve az ahhoz kapcsolódó feltételrendszert, amikor a törvény a munkavégzést lehetővé teszi. Lássuk a helyzetet példákkal!
A kihívásokkal teli munkaerőpiaci helyzet és a tartósan magas infláció miatt kiemelten kezeli a Progress Étteremhálózat Kft. a saját üzemeltetésében lévő McDonald's éttermekben a bérek és ösztönzők rendszerét. Az étteremhálózatban az idén már kétszer történt béremelés, többsíkú bónuszrendszereket vezettek be, sőt, decembertől egy új ösztönzőrendsze
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta Kollár Lajost, a Professzorok Batthyány Köre (Pbk) elnökét - tájékoztatta az Mti-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A január elsején induló Csok Plusz minden eddiginél nagyobb támogatást nyújt a gyermeket vállaló házaspárok otthonteremtésében - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (Kim) parlamenti államtitkára kedden Szentendrén.
A hidegháború időszakának lezárását követően a globális biztonság most van a legrosszabb állapotban. Két irányból is érkeznek a biztonsági megpróbáltatások – amelyekre megnyugtató választ ígér Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki szerint néhány éven belül Magyarország a világ második legnagyobb akkumulátor-előállítója lesz.
Kibővített szárazföldi hadműveletek – túszmentő akciókkal. Legalább két izraeli hadosztály is a Hamász ellen vonult a gázai város- és alagútrendszerekben.
Nem is olyan régen, 2015-ben Görögország még csődben volt, azóta azonban nagyot fordult a világ, az ország fundamentumai egyre erősebbek, több mint egy évtized után idén októberben az egyik nagy hitelminősítőnél, az S&P-nél újra befektetésre ajánlott kategóriába került Görögország, de a piac is értékeli a kormány(ok) erőfeszítéseit, a hosszú görög
Októberben elemzők által vártnál erőteljesebben mérséklődött az éves infláció az euróövezetben - közölte nem végleges adatként az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
A fuvarozók képviselőivel folytatott párbeszéd eredményeként a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (Gfm) javaslatára a kormány arról döntött, hogy újabb intézkedésekkel segíti a stratégiai jelentőségű ágazat szereplőinek megerősödését, ezáltal a magyar
Mintegy 650 millió forint összköltségvetésű beruházás keretében üzemanyag töltőállomással, elektromos autótöltővel és önkiszolgáló étteremmel is bővítette szolgáltatásait a bajai Bácska-Logistik Kft. - közölte a cég az MTI-vel.
Európában a farkasokat évszázadokon át vadászták, majdnem teljesen kipusztították, és csak megközelíthetetlen vagy ritkán lakott területeken maradtak fenn. Mostanra Európa farkaspopulációja lassan helyreáll.
A szlovák rendőrség befejezte kedden a magyar határon előző este elindított demonstratív akcióját az illegális bevándorlás visszaszorítására – jelentette be Matús Sutaj Estok belügyminiszter.
Ma az Államadósság Kezelő Központ 3 hónapos lejáratú állampapírt kínált fel a szokásos aukciós rendszerében, amelynek átlaghozama 52 bázisponttal lett magasabb a múlt keddi hasonló futamidejű papír kibocsátásánál, és 21 bázisponttal haladta meg a tegnapi 3 hónapos papír referenciahozamát.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 0,12 pontos nyitás után csökkent kedden délelőtt. A BUX 11.30 órakor 56 367,55 ponton állt, ami az előző, hétfői záró értékéhez képest 67,36 pontos, 0,12 százalékos csökkenés, a keddi nyitásnál 67,48 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 0,8 milliárd forint volt, a vezető részvény