2023. október 26. csütörtök

okt. 26
9:15
Több százmillióval szállt ki Orbán Viktor apja az egyik cégéből, de nem ez a legérdekesebb, ami történt (Forbes)
Százmilliókért szállt ki Orbán Győző egykori cégéből. A Nehéz Kő Kft. azóta nemhogy veszteséges, de a felszámolásra is sor kerülhet.
okt. 26
9:15
Az FTX 10 millió dollárnyi kriptót utalt a Binance-nek és a Coinbase-nek, de senki nem tudja miért (BitcoinBázis)
A jelenleg csődeljárás alatt álló kriptotőzsde a jelentések szerint több mint 10 millió dollár értékű digitális eszközt utalt át a
okt. 26
9:18
Itt a lista: ezekben a kórházakban érdemes fokozottan vigyázni a fertőzésekkel (Menedzsment Fórum)
Magyarországon most először nyilvánosságra kerül egy összehasonlítás, amelyből kiderül, hogy a magyar kórházakban milyen fertőzési állapotok uralkodnak.
okt. 26
9:18
Ezek a gyerekek az oktatási rendszer vesztesei: hiába a büntetés, az is a diákoknak fájhat majd (Pénzcentrum)
A magyar oktatási rendszer felerősíti a társadalmi különbségeket, aláássa az esélyegyenlőséget - állapítja meg a G7 cikkében szakértői vélemények, elemzések alapján. Az EU elő is írta a szegregáció csökkentését, melyre válaszul Pintér Sándor belügyminiszter október elején benyújtotta a köznevelés területén alkalmazandó diszkriminációellenes törvény
okt. 26
9:18
További részletek derültek ki a városi csokról (Azenpenzem)
Új, az első közös otthon megvételekor felhasználható otthonteremtési támogatást indít a családoknak a kormány CSOK Plusz néven 2024 január elsejével - jelentette be a kulturális és innovációs miniszter, Csák János a Kormányinfón. A felvehető hitel 50 millió forint is lehet.
okt. 26
9:21
Milliók lógnak a levegőben - mennyire lehet örülni a CSOK Plusznak? (Piac és Profit)
A 2024-től igényelhető CSOK Plusz feltételei között a hitelösszeg jelentős megemelése nagy pozitívum, az azonnali közvetlen támogatás megszüntetése viszont negatívum azok számára, akik ennek segítségével akarnak otthonhoz jutni. A kezdeti közvetlen támogatás hiányát később ellensúlyozza a nagy összegű hitelleírás a gyermekek megszületésekor - derül
okt. 26
9:21
Ahogy várták, mínuszban nyitott a tőzsde (vg.hu)
.
okt. 26
9:21
Ittas vezetés: személygépkocsi ütközött traktorral (Agrofórum)
25-ször nagyobb az esélye, hogy balesetet okoz, aki részeg, mint aki józanul ül a volán mögé.
okt. 26
9:21
Szappan- és kéztörlőadagolás karbonlábnyom nélkül (Magyar Mezőgazdaság)
Európában elsőként csökkenti és kompenzálja egyes szappan-, WC-papír- és kéztörlőadagolóinak teljes életciklusára számított szén-dioxid-kibocsátását a világ egyik vezető higiéniai vállalata, az Essity professzionális márkája, a Tork.
okt. 26
9:23
Hullámokat indíthat az ingatlanpiacon a szerdai bejelentés, ennyibe kerülnek a csok plusznak megfelelő lakások (vg.hu)
A csok pluszhoz rendelt, gyerekszám függvényében maximum 15, 30 és 50 millió forintos kedvezményes, 25 éves futamidejű lakáshitel törlesztőrészlete havi 71-237 ezer forint lehet a szakértők szerint.
okt. 26
9:24
Windisch László: Az ÁSZ nem talált hibát a 2022-es zárszámadásban (hirado.hu)
A központi költségvetés végrehajtásának ellenőrzése az alaptörvény szerint az ÁSZ kiemelt alkotmányos feladata, így ebben az évben is elvégezték a zárszámadási törvény számvevőszéki auditját.
okt. 26
9:25
Törésvonalak szabdalják Európa egységes külpolitikáját – alapvető kérdésekben sincs egység Brüsszelben (vg.hu)
A következetlen, zűrzavaros üzenetek meggátolják a blokk geopolitikai céljainak elérését is.
okt. 26
9:27
Brutális dugóra kell készüljön szombaton az M0-s és az M7-es térségében (vg.hu)
Az M0–M7 csomópontban az október elején megkezdett burkolatfelújítási munkálatok folytatásaként 2023. október 28-án folytatódnak.
okt. 26
9:27
Banai Péter Benő: Az uniós átlag felett bővült tavaly a magyar gazdaság (Demokrata)
Sikerült megőrizni a munkahelyeket és fenntartani a családok támogatását.
okt. 26
9:27
November 10-én összegyűlik a regionális startup világ Budapest szívében! (Digital Hungary)
Lépjünk szintet – váljon láthatóvá hazai innovációs és befektetési ökoszisztéma hazai és regionális szinten is! Ezt a célt tűzték ki a szervezők a november 10-én Budapesten sorra kerülő Central European Ecosystem Summit (CEES) kapcsán, ahol felvonul a hazai szereplők színe-java, és számos elismert külföldi szakértő.
okt. 26
9:33
Még milliók lógnak a levegőben a sokat adó és elvevő CSOK Plusznál (Üzletem)
A 2024-től igényelhető CSOK Plusz feltételei között a hitelösszeg jelentős megemelése nagy pozitívum, az azonnali közvetlen támogatás megszüntetése viszont negatívum azok számára, akik ennek segítségével akarnak otthonhoz jutni – derül ki a Bank360.hu értékeléséből.
okt. 26
9:36
Az Adózóna válaszol: adóügyi illetőség az Szja tv. szempontjából (Adózóna)
Milyen szerepet töltenek be és milyen fő rendezőelvek mentén a nemzetközi modellegyezmények a kettős adóztatás elkerülésében? Miért fontos a létérdek központja mint alapfogalom megismerése a magánszemély szempontjából? Nagy Norbert adószakértőt hallhatják.
okt. 26
9:36
Komoly eséssel indul a nap a tőzsdéken (Portfolio)
Reggel jelentősebb mínuszokat láthattunk az ázsiai tőzsdéken, ezt követően pedig Európában is komoly mínuszban nyitottak a vezető részvényindexek, valamint délután Amerikában is folytatódhat majd az esés. Gazdasági események szempontjából igencsak mozgalmas napunk lesz, idehaza az MNB jóvoltából friss lakásárindex adatokat ismerhettük meg, külföld
okt. 26
9:36
Új csoport vadászik a hanyag pesti autósokra: kellemetlen csomag várhat a szélvédőn, ha erre nem figyelsz (Pénzcentrum)
Ezentúl kellemetlen cetli landolhat annak az autónak a szélvédőjén, aminek vezetője rosszul parkolt egy adott parkolóhelyen.
okt. 26
9:38
Olcsón megúszta a magyar tőzsde a reggeli nyitást (Portfolio)
A BUX kisebb eséssel kezdi a napot, a blue chipek közül pedig egyedüliként a Magyar Telekom részvényei vannak pluszban a nyitást követően.
okt. 26
9:39
Veszteséges maradt a Masterplast, még várat magára a fordulat (vg.hu)
A vállalat a negyedik negyedévben már javulást vár, ám a 2023-ra tervezett eredménycélokat várhatóan nem fogja elérni.
okt. 26
9:40
Sikeres volt a BÉT első eurós részvénykibocsátása (Portfolio)
Mind az intézményi, mind a lakossági befektetői körben eredményes volt a Shopper Park Plus Zrt. (SPP) részvényeinek jegyzése: az érdeklődő intézményi befektetők közel 78, a lakosság 67 százalékkal jegyezte túl a részvényeket a lakossági befektetők részére történt intézményi átcsoportosítás után. Ezzel lehetővé válik a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) el
okt. 26
9:41
Maradnak rövid pórázon az üzemanyag-kereskedők: ismét tárgyalt velük Nagy Márton (vg.hu)
Egy hónap után ismét találkozott a Magyar Ásványolaj Szövetség és a Mol képviselőivel Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter. A legutóbbi egyeztetés óta a benzin 57 forinttal, a gázolaj pedig 31 forinttal lett olcsóbb.
okt. 26
9:42
Sikeres volt a Shopper Park Plus részvényeinek jegyzése (ProfitLine)
Mind az intézményi, mind a lakossági befektetői körben eredményes volt a Shopper Park Plus Zrt. (SPP) részvényeinek jegyzése: az érdeklődő intézményi befektetők közel 78, a lakosság 67 százalékkal jegyezte túl a részvényeket a lakossági befektetők részére történt intézményi átcsoportosítás után.
okt. 26
9:42
Nagy ipari beruházás jön Szegeden, de nem akkumulátorgyár épül (Portfolio)
Szeged mellett nagyberuházás készül, de nem akkumulátorgyár épül a város határában, tisztázta a helyzetet Botka László, szeged polgármestere.
okt. 26
9:45
Nagy Márton a Magyar Ásványolaj Szövetség vezetőivel tárgyalt (Demokrata)
A kormány az üzemanyagárak moderálására törekszik – emelte ki a miniszter.
okt. 26
9:45
Idén ismét pályázhatnak a Termékversenyre a kiállítók (Agrárágazat)
A megmérettetésen való részvétel a termékverseny díjazottjai számára remek lehetőséget kínál kitűnni a kiállítók közül.
okt. 26
9:48
Mitől függ, hogy magyar termék kerül-e a vásárló kosarába? (Agroinform)
A Magyar Termék védjegyes termékek száma idén elérheti az 5500-at.
okt. 26
9:48
Nagy Márton ismét a Magyar Ásványolaj Szövetség vezetőivel tárgyalt (hirado.hu)
A felek korábban abban állapodtak meg, hogy havi rendszerességgel megvizsgálják az üzemanyagárak nemzetközi és hazai alakulását, valamint a kapcsolódó nemzetközi eseményeket, folyamatokat.
okt. 26
9:51
Egyre többen spórolnak a fűtésen (Piac és Profit)
A jelenlegi energiaválság új kihívások elé állította a közép-kelet-európai régió országait: az embereknek mélyebben kell a pénztárcájukba nyúlniuk. A Resideo arról végzett felmérést, hogyan próbálják az emberek csökkenteni a fűtési költségeket és mi máson spórolnak még az elszállt energiaárak miatt.
okt. 26
9:51
Digitálissá vált az Otthonok & Megoldások magazin (MMonline)
Teljesen digitálissá vált az Otthonok & Megoldások magazin, amelyhez Otthontervezők címmel podcast műsor és TikTok csatorna is készült. A Fundamenta népszerű kiadványának multimédia platformjait a Marquard Group Hungary tartalom stratégiai kreatív műhelye, a Content Studio újította meg teljesen.2015 óta dolgozik együtt az Fundamenta és a Marquard G
okt. 26
9:54
Veszett róka kószál Budapesten: este egy embert is megtámadott (Pénzcentrum)
A Holdudvar parkban egy óbudai sportolóra támadt egy veszett róka- írja a Bors. Az állat az elején kimondottan barátságos volt, majd hirtelen agresszív lett és rátámadt a férfira.
okt. 26
9:57
Az európai fegyverfelhalmozás nagyon felhajtotta a svéd hadiipari vállalat nyereségét (vg.hu)
Európában csak úgy kapkodnak az országok a fegyverek után.
okt. 26
10:00
Hiába a gázai vészhelyzet, az ENSZ Biztonsági Tanácsa továbbra is képtelen dönteni (Privátbankár)
Megbukott a gázai övezeti háborúval kapcsolatos amerikai és az orosz határozattervezet is az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) szerdai ülésén.
okt. 26
10:00
A kormány le akarja törni az üzemanyagárakat, Nagy Márton újra egyeztetett (Portfolio)
Egy hónapja jelentette be Nagy Márton, hogy havi rendszerességgel kér jelentést az üzemanyagkereskedőktől az árak nemzetközi és hazai alakulásáról, illetve az árak minél hamarabbi moderálására tett ágazati lépésekről. A havi rendszerességű egyeztetésre most került sor.
okt. 26
10:00
A pillanat, amikor Elon Musk kisbabaként viselkedett, és tényleg majdnem elsírta magát (444.hu)
Meglátta a Tesla legfrissebb számait.
okt. 26
10:06
Kapaszkodik a forint, de délután jönnek csak az izgalmak (Portfolio)
Az elmúlt napokban megint érezhetően gyengült a forint az euróval szemben, így csütörtökön is 385 felett kezdi a napot a magyar deviza az euróval szemben. A keddi kamatvágás után most a nemzetközi hangulat sem kedvező, hiszen az amerikai tízéves hozam megint 5 százalék közelében van, a dollár pedig erősödik. Délután az EKB kamatdöntése és az amerik
okt. 26
10:08
Sikeres volt az első eurós részvénykibocsátás a magyar tőzsdén (Portfolio)
Mind az intézményi, mind a lakossági befektetői körben eredményes volt a Shopper Park Plus Zrt. (SPP) részvényeinek jegyzése: az érdeklődő intézményi befektetők közel 78, a lakosság 67 százalékkal jegyezte túl a részvényeket a lakossági befektetők részére történt intézményi átcsoportosítás után. Ezzel lehetővé válik a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) el
okt. 26
10:12
Maurer Dóra kisplasztika, Lakner László bronz szobor – Egy sokszínű aukció legfigyelemreméltóbb tételei (Portfolio)
Az őszi árverési szezon fontos időszak a műgyűjtők számára. A nagy nemzetközi aukciósházak mellett a hazaiak is évről évre kuriózumokkal készülnek. Legyen szó festményekről vagy ékszerekről, papírrégiségekről vagy kerámiáról, a katalógusokat áttekintve minden gyűjtő találhat jó pár olyan műtárgyat, amely nagy valószínűséggel felkelti majd az érdekl
okt. 26
10:12
Munkába visszatérés után imposztor-szindróma? Karrierváltóknak és szülőknek is segít újra munkába rázódni a Morgan Stanley programja (ProfitLine)
Több év kihagyás után gyakran egy angol nyelvű prezentáció megtartása vagy akár egy email megírása is frusztrálóan nehéz kihívás lehet a munka világába visszatérők számára. A kihagyott idő alatt megkophat a gyakorlati tudás is, de az egyik legfőbb probléma a legtöbb esetben az önbizalom elvesztése.
okt. 26
10:12
Működik a legális lakáshitelfortély: tízezreket jelent a törlesztőnél - ráfizet, aki ezzel nem számol (Pénzcentrum)
Az már biztos, hogy 2023 nem fog bekerülni a magyarországi jelzáloghitelezés legszebb fejezetei közé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vonatkozó adatai szerint idén volt olyan hónap, amikor 73,2 százalékkal kevesebb hitelt vett fel a lakosság, mint a tavalyi év azonos hónapjában. Ennek ellenére nem lehet azt mondani, hogy teljesen megállt volna az élet,
okt. 26
10:12
Szántás, csak sokkal sekélyebben? Létezik! (Agroinform)
A Kverneland egy új, különleges munkagépet kínál azoknak, akik még mindig jobban bíznak a szántásban, de fontos számukra a talajnedvesség megőrzése is.
okt. 26
10:14
Tao-csoport: most kell dönteni róla (Portfolio)
Számos adminisztratív terhet elkerülhetnek, így nem utolsó sorban a transzferárazási kötelezettséget is megspórolhatják azok a vállalkozások, akik csoportos adóalanyiságot választanak. A probléma csak az, hogy erre az évben egyszer, minden év november 1-je és 20-a között nyílik meg a lehetőség. Márpedig aki lemarad, annak egy újabb évet kell várnia
okt. 26
10:15
Demográfia 2.0 programra van szükség a népességfogyás megállításához (vg.hu)
A fenntartható gazdasági felzárkózás nehezen valósítható meg csökkenő népességszám mellett, így egy új demográfiai program, azaz egy Demográfia 2.0 megvalósítása támogathatja a demográfiai fordulat elérését.
okt. 26
10:15
Fontos változás jöhet a Budapest környéki települések vízellátásában, ha nem fizet az állam (Forbes)
Túl nagy a veszteség, nem szeretne több ivóvizet átadni csak úgy a Budapest környéki településeknek a Fővárosi Vízművek.
okt. 26
10:17
Meglepő irányt vett Kína és Amerika kapcsolata: folytatódik az összeborulás (vg.hu)
Vang Ji kínai külügyminiszter washingtoni útja kövezheti ki a Biden–Hszi-találkozóhoz vezető utat.
okt. 26
10:18
Pintér Sándor bizalmasai zsíros megbízást kaptak a Volánbusztól (Menedzsment Fórum)
Nagy összegű készpénzszállítási, értékkezelési megbízást nyert el a Volánbusz közbeszerzésén a Civil Értéklogisztika Zrt., melynek közvetett tulajdonosai Pintér Sándor belügyminiszter korábbi üzlettársa, illetve államtitkára.
okt. 26
10:19
Továbbra is érkeznek európai alkatrészek az egyik legnagyobb orosz fegyvergyárba (vg.hu)
Az EU számos szankciót kivetett, de pont az tudja kijátszani, akit a legszigorúbban próbálnak büntetni.
okt. 26
10:21
Semmi sem fogja akadályozni az Erasmus-program lebonyolítását (vg.hu)
Idén szeptemberben új tantervi hálót vezettek be az Óbudai Egyetemen.
okt. 26
10:21
A dión károsító gubacsatkák, I. rész (Agrofórum)
Gyümölcstermő növényeink közül a dió, gesztenye, mandula és mogyoró a héjasok csoportjába tartoznak. Közös jellemzőjük, hogy gyümölcsként minden esetben a magbelet hasznosítjuk. Rendszertani besorolásuk, termőhelyi igényeik, hasznosításuk és termesztési sajátosságaik szempontból azonban jelentős különbségek vannak közöttük.

Keresés