Az elmúlt években kifejezetten komoly információs hadviseléssel vagyunk kénytelenek szembenézni. Nem igazán könnyű eldönteni, hogy kinek lehet hinni és kinek
Kiírták a közbeszerzést a Szolnokot tehermentesítő út kiviteli terveire, ez tartalmazza egy új Tisza-híd építését is. A munka 2025-ben kezdődhet és 2027-ben fejeződhet be - írja a Világgazdaság.
A Hyundai dél-koreai autógyártó konszern a drágább modelljei növekvő népszerűségének köszönhetően a harmadik negyedévben növelte bevételét és nyereségét a honlapján publikált eredménybeszámoló szerint. A nettó nyereség 134 százalékkal 3,3 ezer milliárd wonra (mintegy 2,3 milliárd euró) emelkedett az előző évhez képest. Az értékesítési árbevétel 8,7
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 25 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a aukción. Az elsődleges forgalmazók 40,88 milliárd forintnyi ajánlatot nyújtottak be, az ÁKK megemelt értékesítéssel 30 milliárd forintot fogadott el. Az aukciós átlaghozam 8,57 százalék volt, 22 bázisponttal alacsonyabb az előző
A közelgő mindenszentek és halottak napja miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek érvényben péntektől november 3-áig a fővárosi temetők környékén – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu honlapon.
Új kilátót adtak át a Zselic legmagasabb pontján, a baranyai Bakóca község szomszédságában található Hollófészek (358 méter) elnevezésű magaslaton csütörtökön.
A rezsivédelmi szolgáltatás ellentételezése céljából a kormány a csütörtöki közlönyben megjelent határozatával 201,9 milliárd forintot csoportosított át a Rezsivédelmi Alap terhére.
November 6-tól négy héten át hétfőtől csütörtökig élvezhetjük a Viasat3 cross-platform formátumát, az Adom a napomat. A talk show érdekes és értékes beszélgetésekkel színesíti majd a hétköznapokat. A házigazda, Geszti Péter, a tőle megszokott módon eggyel mélyebbre ás a 20 órakor kezdődő, élő stúdióbeszélgetésben, amihez most is a napi stream adja
Pontosították a CSOK Plusz szerdán bejelentett szabályait. Ezek szerint a CSOK Plusz jövőre azokon a kistelepüléseken is fel lehet majd venni, ahol az új falusi CSOK-ot. Ráadásul jövőre megmarad az illetékmentesség és az adóvisszatérítés lehetősége is, ami újabb milliókat jelent
Százmilliárd forintos beruházást indít a Dreher Sörgyáraknál két tulajdonosa, az Asahi Group Holdings és az Asahi Europe & International, a fejlesztéssorozat a kapacitás- és hatékonyságnövelés mellett a vállalat ambiciózus örökségépítési és fenntarthatósági céljait is szolgálja a következő évtizedben – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
Csütörtök este fontos, a szerda esti bejelentéseket kiegészítő és tisztázó közleményt adott ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium a CSOK Plusszal kapcsolatban.
Mindenki fél valamitől, a halloween pedig tökéletes időzítés arra, hogy kiengedjük a szellemet a palackból és szembenézzünk a fóbiáinkkal. A Samsung RémÁllomásokon október 27-én és 28-án a NYX Professional Makeup sminkjével az arcunk valóban a legbelső riadalmunkat tükrözheti, az elkészült sminkekről pedig a fotófülkében egy Samsung Galaxy Z Flip5
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 384,94 forintról 382,60 forintra gyengült 18 órakor, napközben 382,18 forint és 386,00 forint között mozgott. A frank jegyzése a reggeli 406,41 forintról 403,83 forintra csökkent, a dolláré 36
A csütörtöki nap kedvezőtlenül alakul a tech szektor számára az amerikai börzéken. A vezető technológiai óriások mindegyike esésbe kapcsolt. Milyen gyakran fordul elő ilyen? Valójában sűrűbben, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk. A Nasdaq Composite Index este 6 óra után közel 2 százalékos mínuszba fordult. A Meta Platforms részvényei több mint 6 sz
A Las Vegasban az év elején rendezett szórakoztató elektronikai kiállítás után Magyarországon, Debrecenben mutatja be új tanulmányautóját a BMW Group. A BMW i Vision Dee-t három napon át tekinthetik meg az érdeklődők a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ előterében. Ezt jelentették be a helyszínen sajtótájékoztatón. Papp László Debrecen polg
A nemzetközi energiaválság okozta ellátási bizonytalanságok miatt egy tavalyi kormányrendelet előírta, hogy a kormányzati és egyéb költségvetési szervek, intézmények helyiségei legfeljebb 18 fokos léghőmérsékletig fűthetők fel. A jelenlegi kedvezőbb ellátási helyzetben a korlátozás további fenntartása nem indokolt - írja az Energiaügyi Minisztérium
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 315,07 pontos, 0,55 százalékos csökkenéssel, 56 594,23 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, az elmúlt idős
A tervezetben található főbb módosítási javaslatokat (amelyek a jogalkotási szakaszban még változhatnak), a PwC Magyarország szakértői foglalták össze.
Tizenöt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte egy bíróság az északkelet-ukrajnai Szumi megyében a Moszkva által kánoninak elismert Ukrán Ortodox Egyház (UPC) egy parókiavezető papját hazaárulásért - hozta nyilvánosságra az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a megyei ügyészség honlapján.
A nemzetközi energiaválság okozta ellátási bizonytalanságok miatt egy tavalyi kormányrendelet előírta, hogy a kormányzati és egyéb költségvetési szervek, intézmények helyiségei legfeljebb 18 fokos léghőmérsékletig fűthetők fel. A jelenlegi kedvezőbb ellátási helyzetben a korlátozás további fenntartása nem indokolt - írja az Energiaügyi Minisztérium
A térség életében kiemelt jelentőségű, hogy egy állami társaság saját forrásából 350 millió forintot fordítson energiaellátásának fejlesztésére. A Franciavágási Fűrészáru Gyár megújuló energiát előállító napelempark kialakításával az önellátás irányába halad tovább a Bakonyerdő Zrt.
A nemzetközi energiaválság okozta ellátási bizonytalanságok miatt egy tavalyi kormányrendelet előírta, hogy a kormányzati és egyéb költségvetési szervek, intézmények helyiségei legfeljebb 18 fokos léghőmérsékletig fűthetők fel - írja az Energetikai Minisztérium.
Összesen 100 milliárd forintos fejlesztés-sorozatot indít a Dreher Sörgyárakat is birtokló Asahi Group Holdings és az Asahi Europe & International. A most bejelentett program a kapacitást és a hatékonyságot is növelni fogja.
A onlítható alapon a társaság harmadik negyedéves bevétele éves összevetésben 6,2 százalékkal 6,906 milliárd euróra emelkedett. Az elemzők véleményének átlagában szerényebb, 4,7 százalékos növekedés szerepelt. A júliustól szeptemberig tartó időszakban a bevétel éves növekedése az értékesítési volumen 0,3 százalékos csökkenésének és a 6,6 százalékos
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt az amerikai gazdaság teljesítménye az idei harmadik negyedévben éves összevetésben a publikált első becslés alapján. A washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis (BEA) előzetes adatként csütörtökön azt közölte, hogy a szeptember végével záródott három h