Az utóbbi néhány év leforgása alatt mind a digitális bankolás mind pedig az elektronikus pénzforgalom jelentős fejlődésen ment keresztül. A COVID-19 katalizátorként működött, megváltoztatta az emberek mindennapi szokásaikat, amely ugrásszerű növekedést hozott. A pandémia lecsengésével azonban a fizetési forgalom eltolódása nem lassult, sőt inkább t
Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmjét két kategóriában is díjazták a Chicago Nemzetközi Filmfesztiválon. Az alkotás nyerte a nemzetközi nagyjátékfilmek szekciójában a legjobb filmnek járó, Arany Hugo elnevezésű fődíjat, valamint a legjobb forgatókönyvért járó Ezüst Hugo díjat is megkapta. A zsűri indoklása szerint a Magyarázat mindenre "zsen
Szeptemberben immár tizennegyedik hónapja emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban - az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.
Az APK-Inform ukrán agrárgazdasági tanácsadó vállalat rontotta ugyan Ukrajna idei gabonatermésére vonatkozó előrejelzését, de a mennyiség így is szerényen meghaladja majd a múlt évit.
November közepétől szeretném igénybe venni a CSED-et, viszont változó a jövedelmem és bizonytalan vagyok, hogy mely hónapokat fogják a kalkuláció alapjául venni.
A Vodafone 15,4 százalékkal emeli a publikus tarifákat használó lakossági és kisvállalati ügyfelek havi előfizetési díjait 2024 márciusától - adta hírül a cég.
2022.06.15 óta vagyok folyamatos munkaviszonyban, előtte külföldi munkaviszonyom volt. Most, 2023.10.31-én lenne meg az 1 évem, azonban nagyon úgy tűnik, hogy előtte el kell mennem táppénzre (9-es kóddal). Ilyen esetben a táppénzen töltött időszak is beleszámít a munkaviszonyba? Főként a csed es a gyed miatt aggaszt, ugyanis azok ezt írják: “két év
A fémzároltvetőmag-felhasználás csökkenésére számítanak a hazai vetőmagágazat szereplői. Ennek hátterében a gazdák likviditási helyzetének romlása áll, azonban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács nem javasolja, hogy ezen a költségen spóroljanak a gazdák: fémzárolt vetőmag vásárlás
Az Európai Unióban a nemek közötti egyenlőség helyzetét jelző mutatót az EIGE (European Institute for Gender Equality) vezette be egy évtizeddel ezelőtt. Az idei évben a mutató történetében a legnagyobb növekedést tapasztalták, az EU 70,2 pontot ért el a maximális 100-ból.
A belga szövetségi kormány ideiglenesen betiltaná a Novo Nordisk gyógyszercég által a cukorbetegség kezelésére kifejlesztett Ozempic injekciók súlycsökkentésre való felhasználását - közölte Frank Vandenbroucke egészségügyi miniszter kedden.
Több mint három év után végre nekiállt az alapkamat csökkentésének a jegybank, amelyet az elemzői várakozásoknál kissé nagyobb mértékben, 75 bázisponttal vágta vissza.
75 bázisponttal, 12,25 százalékra csökkentette az alapkamatot kedden az MNB Monetáris Tanácsa, illetve ezzel párhuzamosan a kamatfolyosó két szélét is ugyanennyivel húzták lejjebb – derül ki a jegybank oldalán megjelent határozatból. Hamarosan érkezik majd a hivatalos közlemény az indoklással, illetve háttérbeszélgetést tart Virág Barnabás alelnök.
A szocho bevezetése ellenére augusztusban már ötödével több pénzt kötöttek le bankbetétben a lakossági ügyfelek, mint egy hónappal korábban, ráadásul a legújabb ajánlatok már infláció feletti kamatozást ígérnek, sőt az állampapírhozamokkal is versenyre kelnek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Bár a 15 százalékos kamatadó mellett idén júliu
A DataHouse előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 70 900 személygépkocsi cserélt gazdát szeptemberben, ami 5,8 százalékkal haladja meg a tavaly szeptemberi szintet. Az adásvételek havi volumene immár május óta stabilan 70 ezer körül alakul, a felfelé való kitörést továbbra is keresleti korlátok nehezítik. "Bár a szeptemberi adat már c
Szerdától már csak 12,25 százalék a jegybanki alapkamat. A monetáris tanács utoljára 2020 nyarán csökkentette az alapkamatot. Az év végére 11 százalékos rátát vár a piac.
A hazai jegybank váratlanul kamatcsökkentést jelentett be. Ennek megfelelően 75 bázisponttal mérséklődik minden eszköznek az irányadó kamata, ami mostantól 12,25 százalék.
Kövics Györgyre nem a „paidagogosz” szó eredeti utalása illik, vagyis nem olyan személy ő, aki rabszolgaként kíséri a tanulót, hanem inkább a német szaknyelvből mára „foglalkozás”-ként rögzült jelentés érvényes, amit magyar mintaként például Apáczai Csere János mutatott a Magyar encyclopaediá-ban, vagyis olyan személy, aki birtokolja az erkölcsöt é
A vártnál nagyobb mértékben, 75 bázisponttal csökkentette az alapkamatot kedden az MNB Monetáris Tanácsa, így 12,25 százalék lesz az irányadó ráta. A döntés hátteréről délután három órától tart háttérbeszélgetést Virág Barnabás, a jegybank alelnöke.
Október 18-án a Pénzügyminisztérium társadalmi egyeztetés céljából közzétette azt a jogszabálytervezetet, amely többek között a személyi jövedelemadóról szóló törvényt is módosítani fogja. A változtatások egy része az amerikai-magyar kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmény 2024. évi megszűnésével kapcsolatos negatív hatásokat tervezi mérséke
Októberben a vártnál valamelyest jobban alakult a német feldolgozóipar teljesítménye a Hamburg Commercial Bank (Hcob) és a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) alakulása alapján, a szolgáltatóipar teljesítményének romlása azonban a kompozit index értékét is lejjebb húzta így az összesítet
A fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás napjainkban kiemelt fontosságú téma a vállalati világban. Az ESG-szemléleten alapuló üzleti stratégiáknak nem csak a társadalmi elvárásoknak, hanem a közelgő, új jogszabályi változásoknak is meg kell felelniük. Ebből adódóan a vállalatoknak szükségük lesz legalább egy olyan munkatársra, aki napra
Noha korábban még azt nyilatkozták, hogy az MBH Bank rendelkezik a legnagyobb fiókhálózattal, most kiderült, hogy mintegy 60 fiókot csuktak be eddig, illetve terveznek bezárni november végéig.