2023. október 19. csütörtök

okt. 19
10:30
Szokatlan időpontban torpantak meg az árak az albérletpiacon (Forbes)
Lényegében mindenhol megállt az albérletpiaci drágulás.
okt. 19
10:30
Gerlóczi Judit: Célom a vállalati és kulturális szféra innovatív összekapcsolása (Üzletem)
Azt tervezem, hogy minél több partnerrel alakítunk ki dedikált együttműködést a közeljövőben – mondta Gerlóczi Judit, a Delta Produkció ügyvezetője.
okt. 19
10:36
Új márkát vezet be a piacra az AutoWallis, jön a wigo (MMonline)
Új márkát vezet be, és ezzel elindítja első saját márkás mobilitási szolgáltatását wigo néven az AutoWallis Csoport. A wigo márkanév bevezetésének első lépése a Share Now Magyarország helyébe lépő wigo carsharing elindítása. Az AutoWallis Csoport tagja, a Wallis Autómegosztó Zrt. által nyújtott szolgáltatás közel 100 ezer felhasználója számára októ
okt. 19
10:42
Május 23-áig meghosszabbítják a veszélyhelyzetet, három új törvényjavaslatot nyújtott be a parlamenthez tegnap a kormány (Adózóna)
180 nappal meghosszabbodik a veszélyhelyzet, ha az Országgyűlés elfogadja az erről szóló törvényjavaslatot. A kormány emellett két másik indítványt is benyújtott október 18-án a parlamenthez.
okt. 19
10:42
Barna- és kodiak-medvék érkeztek a Nyíregyházi Állatparkba (ProfitLine)
Keddtől láthatják az érdeklődők a Nyíregyházi Állatpark medvecsapatába újonnan érkezett, mintegy négyszáz kilogramm súlyú eurázsiai barnamedvét (Ursus arctos arctos) és a több mint hatszáz kilogrammos kodiak-medvét (Ursus arctos middendorffi).
okt. 19
10:45
Gyengült a kereskedés Ázsiában (TőzsdeFórum)
Jórészt gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 1,86 százalékos eséssel, 31 446 ponton zárt. A részvények szélesebb körét összefogó Topix index 1,27 százalékkal csökkent. A már szintén bezárt ausztrál tőzsde irányadó mutatója 1,36 százalék gyengült, ugyanakkor a tajpeji börze index
okt. 19
10:47
Stabil lábakon áll az Egyesült Államok gazdasága (TőzsdeFórum)
Az Egyesült Államokban stabil maradt a gazdasági aktivitás szeptemberben és október elején. A 12 régióból csak három jelezte a gazdasági növekedés gyorsulását – áll egyebek között az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szubjektív állapotfelmérésében, a Bézs könyvben. A jelentés szerint a fogyasztási kiadások vegyesen alakultak, a turizmus terüle
okt. 19
10:48
Még jobban eladósodhatnak a magyarok év végére (Privátbankár)
Amíg a lakáshitelezésbe kamatplafonnal igyekeznek életet lehelni, addig személyi kölcsönt a magas kamatok ellenére is sokan vesznek fel, és vannak bankok, amelyeknél az adósságfék-szabályok engedte maximumot az ügyfelek fele kihasználja. A jegybank hamarosan már elkezdheti csökkenteni az alapkamatot is, ez pedig rakétát gyújthat be a személyi kölcs
okt. 19
10:48
Drámai változásokról beszélt Matolcsy György Kínában (Infostart)
Matolcsy György is felszólalt a pekingi Övezet és Út Fórum tematikus rendezvényén. A konferencián tartott előadás mellett Matolcsy György a kínai pénzügyi rendszer számos vezetőjével tárgyalt Kína és Magyarország további pénzügyi és gazdasági együttműködési lehetőségeiről.
okt. 19
10:48
Közel 1400 megawattos az idei napelemes rekordbővülés (Alternatív Energia)
A teljes hazai naperőművi kapacitás október elejéig meghaladta az 5400 megawattot a Mavir legfrissebb adatösszesítése szerint, az első három negyedéves bővülés 1389 megawatt, ami több mint 300 megawattal múlja felül a tavalyi rekordévben tizenkét hónap alatt elért gyarapodást - hívta fel a figyelmet az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteki Facebook
okt. 19
10:48
Közel 8 ezer csemetét ültettek el (Öko-drive)
A Településfásítási Programban eddig több mint 36 ezer fát ültettek el, az őszi ütemben pedig újabb 8 ezer csemete kerül ki a falvak, kistelepülések közterületeire - közölte az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára szombaton Kisteleken.
okt. 19
11:00
Oeconomus: az izraeli konfliktus miatt súlyos problémák elé nézhet Európa (Infostart)
Az izraeli konfliktus eszkalációjával új csúcsra emelkedhet az olaj ára – mondta az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője. Tatár Mihály arról is beszélt: egy háború esetén Európa a gázszállítások terén újra nehéz helyzetbe kerülhet.
okt. 19
11:00
Nyerj a Fairspinnel: a három legnagyobb szeptemberi győzelem (Kripto Akadémia)
Továbbra is mágnesként vonzza magához a játékosokat a Fairspin, ahol az online szerencsejátékok világában is magas szorzójúnak számító nyeremények kerültek kiosztásra. Az idei szeptember az oldal három legszerencsésebb játékosának még sokáig emlékezetes maradhat. Mindannyian jelentős bevételre tehettek szert, amit az alábbi kaszinójátékokkal tudtak
okt. 19
11:00
Nőtt a japán export, három hónapja nem volt ilyen (Portfolio)
Három hónap után először nőtt Japán exportja szeptemberben, viszont az importja a vártnál nagyobb mértékben csökkent.
okt. 19
11:06
Palesztina melletti tüntetőkkel csapott össze a rendőrség Libanonban (vg.hu)
Korábban a Hezbollah több ezer támogatója tüntetett Izrael ellen Bejrút külvárosaiban.
okt. 19
11:09
Melyik ország készült fel leginkább az e-mobilitásra? (Piac és Profit)
Kína, Norvégia és az Egyesült Államok készült fel leginkább az elektromos autók elterjedésére, de Svédország és az Egyesült Királyság is az élmezőnyben van – derül ki az EY nemzetközi tanulmányából.
okt. 19
11:12
Miként csökkenthetjük az akkumulátorgyártás káros környezeti hatásait? (Portfolio)
Számos környezeti kockázat övezi az akkumulátorgyártást: az alapanyagok kitermelése jelentős üvegházhatásúgáz-kibocsátással, vízfelhasználással jár együtt, valamint a bányászaton kívül az akkumulátorok létrehozásához is jelentős energiafelhasználás szükséges. Emiatt fontos, hogy az újrahasznosítás egyre nagyobb szerepet kapjon. A gyártás során előf
okt. 19
11:18
Fontos dolgot árult el Karácsony Gergely a budapesti ünnepekkel kapcsolatban (Pénzcentrum)
Lesz idén karácsonyi díszkivilágítás Budapesten árulta el Karácsony Gergely főpolgármester.
okt. 19
11:18
Így ünneplik Erdélyben a káposztát +Videó (Agroinform)
Elégedettek a gyergyószárhegyi gazdák az idei káposztaterméssel, a föld ebben az évben az utóbbi évek átlagához képest többet adott a gazdálkodóknak.
okt. 19
11:18
Az elhízás elleni gyógyszerek tőzsdei alaphatása és mellékhatásai (vg.hu)
Amióta a két nagy diabétesz gyógyszergyártónál (Eli Lilly és Novo Nordisk) érzékelhetővé vált, hogy egyes cukorbetegség elleni gyógyszereik az elhízás ellen is jól hatnak és szedésük komoly súlycsökkenéshez vezet, azóta komoly szárnyalásban van ennek a két vállalatnak a részvénye.
okt. 19
11:18
Európa a tengerentúli kriptocégek ügyeskedésétől tart (BitcoinBázis)
Az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA) a kriptoeszközök szabályozási hajrájában fél szemmel a kiskapukat figyeli. Szeretné ugyanis kerülni, hogy a külföldi
okt. 19
11:18
Letartóztatták Oroszországban a Szabad Európa újságíróját (Media1)
Nem regisztrálta magát úgynevezett „külföldi ügynökként”, ezért az orosz hatóságok őrizetbe vették a Szabad Európa orosz-amerikai kettős állampolgárságú újságíróját.
okt. 19
11:24
Fontos döntést hozott az egyik legnagyobb kriptotőzsde (Portfolio)
A Coinbase Írországot választotta fő működési és szabályozási központjának az EU-ban, és az új MiCA-rendelet szerinti engedélyért folyamodott - jelentette a CNBC.
okt. 19
11:24
Milliók csatlakoztak a Netflixre – Ömlik a pénz a szolgáltatóhoz, kilőtt az árfolyam (vg.hu)
Konszenzust meghaladó profitot jelentett a legnagyobb treamingszolgáltató, ráadásul az előfizetők száma is bővült 8,76 millióval.
okt. 19
11:24
Drágulást hozott a szójabab exportjának élénkülése (Agrofórum)
Vásárlói fölényt lehetett látni a szerdai terménypiaci kereskedés során. Chicagóban a búza 1,8 százalékkal, a kukorica 0,8 százalékkal, a szójabab pedig 1,2 százalékkal drágult, miközben a repce árszintje 0,6 százalékkal mérséklődött. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a repce értéke csökkent.
okt. 19
11:24
Varga Mihály: Kulcskérdéssé vált az önellátás erősítése (Demokrata)
A Caola Zrt. egészségipari fejlesztését adták át a Fejér vármegyei Martonvásáron.
okt. 19
11:24
Új márkanéven indít autómegosztót a magyar milliárdos cége (Forbes)
A wigo márkanév bevezetésének első lépése a Share Now Magyarország helyébe lépő wigo carsharing elindítása.
okt. 19
11:24
Kiterjesztené az Orbán-kormány a honlapblokkolás lehetőségeit (Media1)
Az Igazságügyi Minisztérium által társadalmi vitára beterjesztett törvénytervezet növelné a jogsértő weboldalak büntetési tételeit is.
okt. 19
11:26
Sokat lehetne keresni a kispapírokkal, csak kevesen értik őket – Második rész (vg.hu)
Osztalékeső jöhet a Nyomdánál, nagy akvizícióra készülhet a CIG.
okt. 19
11:30
Indiában fogja gyártani a Pixel okostelefonokat a Google (Portfolio)
A Google anyavállalata, az Alphabet azt tervezi, hogy a Pixel 8 modellel kezdődően, 2024-ben Indiában fogja gyártani a Pixel okostelefonokat - írja a CNBC.
okt. 19
11:30
Összeomlás szélén a kínai ingatlanpiac, tovább szakadnak a lakásárak (vg.hu)
Az állami támogatások csak néhány városban erősítették meg a keresletet.
okt. 19
11:30
Felülvizsgálná a vízummentesség-felfüggesztési mechanizmust az Európai Bizottság (Üzletem)
"Az elért eredmények megőrzéséhez és további országokra való kiterjesztésükhöz lankadatlan éberségre van szükség."
okt. 19
11:36
Letörte Brüsszel Navracsics Tibor optimizmusát (Menedzsment Fórum)
És egyúttal cáfolta is a szavait a miniszternek.
okt. 19
11:36
Fordul a kocka: új kihívásokkal küzd a streaming (MMonline)
Az online élmények megfelelően helyettesítik a személyeseket – ezt az Egyesült Államokban élő emberek harmada, a Y- és Z generációs válaszadóknak pedig a fele gondolja így. A Deloitte legfrissebb, Digital Media Trends kutatásából kiderül, hogy sokak számára a digitális tér hozzájárul a szociális és érzelmi szükségleteikhez és az élet nagyon is való
okt. 19
11:36
Töretlen az amerikai befektetők érdeklődése Magyarország iránt (Demokrata)
A magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok hagyományosan stabilak.
okt. 19
11:42
Brüsszel cáfolja Navracsics Tibort és letörte a lelkesedését (Privátbankár)
Ezek szerint nem igazán úgy vannak a dolgok, ahogy arról Navracsics Tibor beszélt.
okt. 19
11:42
Megbírságolta a Wáberert az MNB (Adózóna)
Az MNB 15 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Wáberer Biztosítóra, egyebek közt a kgfb és a lakásbiztosítás problémás kárrendezése, a kgfb állománykezelése és díjkalkulációja, az IT-biztonság szintje, illetve egyes biztosítási termékek kapcsán az ügyfelek tájékoztatása és a panaszkezelés miatt.
okt. 19
11:42
Csökkenéssel kezdődhet a kereskedés (ProfitLine)
A kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt csökkenéssel kezdődhet a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
okt. 19
11:42
Reggeli Tükör 2023 október 19. – Negatív kezdés Európában (TőzsdeFórum)
Gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön. A londoni FTSE-100 index 0,78 százalék, a frankfurti DAX30 index 0,10 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,73 százalék csökkenést jelzett a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 index 0,27 százalékkal gyengült. A csütörtöki tőzsdenyi
okt. 19
11:42
Kimutatták, hogy mi hozza el az új aranykort az IT szektorba (vg.hu)
A legtöbb vállalat fél a hosszabb távon megtérülő befektetésektől, mint amilyen a mesterséges intelligencia is.
okt. 19
11:42
Az amerikai borsófehérje-termelőket az olcsó kínai import zavarja (Magyar Mezőgazdaság)
A borsófehérjével készült termékek egyre népszerűbbek az USA-ban, de a amerikai gyártók „súlyos veszélyben” vannak.
okt. 19
11:44
A vártnál kevésbé csökkent a tajvani TSMC nyeresége (TőzsdeFórum)
Jelentősen, de az elemzők által vártnál kevésbé, 25 százalékkal esett a tajvani TSMC félvezetőalkatrész-gyártó vállalat adózott eredménye az idei harmadik negyedévben. A világ legnagyobb szerződéses félvezetőgyártója, egyebek között az Apple beszállítója csütörtökön azt közölte, hogy az adózott eredménye 211 milliárd tajvani dollárra (6,66 milliárd
okt. 19
11:46
Együttműködést kötött a Mol és a Miskolci Egyetem (TőzsdeFórum)
Hároméves stratégiai együttműködési szerződést kötött a Mol és a Miskolci Egyetem. A felek ezzel tovább erősitik az oktatás és az alkalmazott kutatás területén fennálló több évtizedes kapcsolatukat – jelentette be csütörtöki közleményében az olajipari vállalat. Hozzátették: a vállalat és az egyetem a hagyományos műszaki földtudományok, a vegyipari
okt. 19
11:48
Esik a termelői infláció Lengyelországban (Portfolio)
Lengyelországban gyorsult az ipari termelés visszaesése éves összevetésben szeptemberben, amikor a várakozásoknak  megfelelően csökkentek a termelői árak.
okt. 19
11:50
Kovács Zsolt: nincs is olyan rossz állapotban a magyar biztosítási szektor (Portfolio)
Mind a bevételek, mind az adókkal megtisztított profitabilitás szempontjából egészséges növekedést mutat a magyar biztosítási piac, a közvetítők számának csökkenése és az alacsony penetráció viszont jól mutatja a szektor kihívásait. Kovács Zsolt miniszteri biztos beszélt erről a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) eszte
okt. 19
11:54
Varga Mihály: A magyar gazdaság szuverenitásának megőrzése, az önellátás erősítése kulcskérdéssé vált a jelenlegi veszélyes időkben (hirado.hu)
Varga Mihály leszögezte, hogy a 2010-es kormányváltás utáni időszak "legelső és legfontosabb lépése" az volt, amikor a magyar gazdaságot munkaalapú működésre állították át.
okt. 19
11:54
Átfogóbb törvényi szabályozásban bíznak a követeléskezelők (vg.hu)
Az év végéig kell megalkotnia az Országgyűlésnek a követeléskezelésről szóló jogszabályt egy uniós irányelvnek megfelelően, bár a szakma nem elégedett maradéktalanul a készülő törvénnyel.
okt. 19
11:54
Az ukrán gabonatermelés és -export csökkenése várható (Agrofórum)
A magyar mezőgazdaság szempontjából kulcsfontosságúak az ukrán szántóföldi növénytermesztés helyzetével kapcsolatos információk, tekintettel az ukrán termények vámmentes exportálási lehetőségére az Európai Unióba.
okt. 19
12:00
Saját carsharing márkát indít az AutoWallis: a Share Now helyett érkezik a wigo! (Digital Hungary)
A jövő héttől wigo (ejtsd: vigo) néven működik a Magyarországon megszűnő Share NOW helyébe lépő carsharing szolgáltatás. Az AutoWallis Csoporthoz tartozó Wallis Autómegosztó Zrt autómegosztó szolgáltatása olyan márkaként jön létre, amely teljesen a hazai igényekre szabottan biztosít magas minőségű, elérhető megosztott autós mobilitást a fővárosban.
okt. 19
12:03
Tokaj eddig Magyarországon még soha nem látott rangos nemzetközi díjat nyert (Piac és Profit)
Tokajt választotta a világ legjobb kiemelt települései közé az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO). Az alapításának 950. évét ünneplő város 5 földrész mintegy 260 településével versengve nyerte el a Best Tourism Villages of 2023-díjat. A rangos nemzetközi díj elismerése az eddigi felújításoknak és mozgatórugója a további, történelmi léptékű tu

Keresés