2023. október 18. szerda

okt. 18
11:24
Az MTVA véradóbarát munkahely (HR Portál)
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) véradóbarát munkahely - emelte ki Bényi Ildikó műsorvezető, a közmédiában 27. alkalommal rendezett véradás szervezője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának szerdai adásában.
okt. 18
11:24
Agrárkárenyhítés: rekord összegek kerültek kifizetésre (Agroinform)
A juttatás 90,4 százalékát az aszállyal leginkább érintett szántóföldi növények termelői kapták.
okt. 18
11:24
Kevesebb allergént tartalmaz az alakor ősgabona, mint a búza (Agrofórum)
A hazai termelésű, egészséges, ökológiai művelésben aratott gabonák értékeire hívta fel a figyelmet az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (Ömki) a Kenyér Világnapján, amelyet az Élelmezési Világnappal együtt, október 16-án ünneplünk. Itthon fejenként átlagosan 44,5 kg kenyeret fogyasztunk évente.
okt. 18
11:24
Újságíróként kérdezhetett egy fideszes politikus az ATV Start című műsorában, de néhány perccel a műsorszám után ezt végül tisztázta a csatorna (Media1)
A Mandiner egyik munkatársa egyben fideszes önkormányzati képviselő is, de ezt az ATV a meghívásakor nem tudta, és így újságíróként állították szembe egy ellenzéki politikussal.
okt. 18
11:30
Több mint 29 ezer szál cigaretta csaknem 3 milliárd forint értékben: itt vannak az első három negyedév lefoglalási adatai (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a 2023. január és szeptember között lefoglalt dohánygyártmányok adatait.
okt. 18
11:30
Amit minden vezetőnek tudnia kell a mesterséges intelligenciáról (HR Portál)
Az emberi hibákat fölerősíti a mesterséges intelligencia, de a bátor vezetők lesznek sikeresek, akik ösztönzik a munkatársaikat a kísérletezésre. Ehhez nyitottság kell, aminek a kulcsa a felsőoktatás – hangzott el a Corvinus Egyetem kerekasztal-beszélgetésén.
okt. 18
11:30
S, M, L, XL: már a bankszámlákat is így „méretezi” a legnagyobb magyar bank (Portfolio)
Október elejétől új, fix havi díjas lakossági számlacsomag ajánlatokkal bővült a legnagyobb hazai hitelintézet portfóliója.
okt. 18
11:30
Nagy haszonra tehet szert, aki csicseriborsót termeszt? (Agroinform)
A csicseriborsó jól beilleszthető a közép-európai vetésforgóba.
okt. 18
11:30
Újabb áremelésre készül a Netflix (vg.hu)
A streamingszolgáltató sikeresen átvészelte a hollywoodi sztrájkot.
okt. 18
11:36
Korszerűsítik a sportcsarnokot Salgótarjánban (vg.hu)
.
okt. 18
11:36
A Van helyed! Alapítvány kapta a Ringier Hungary elismerését (MMonline)
Az egyre erőteljesebben széthúzó társadalmi csoportok közelítéséért dolgozó, a különbözőségek helyett a hasonlóságokat kereső hazai szervezetek és segítő közösségek elismeréseként hozta létre a Ringier Közös Nevező díjat a három évtizedes magyarországi működését idén ünneplő Ringier Hungary médiavállalat. A hagyományteremtő szándékkal idén alapítot
okt. 18
11:36
Bende Kata: Imádom a kreatív munkát (Üzletem)
Sok időt töltök a munkatársak kiválasztásával. Azt gondolom, hogy akik mellettem állnak az üzleti célok elérésében, azokban 100 százalékig meg tudok bízni – mondta az Üzletemnek Bende Kata, a ZK Design ügyvezetője.
okt. 18
11:42
Gépkocsi kötelező biztosítás 2023 / 2024 ára - drágul a Kgfb, de az inflációnál kisebb mértékben (ProfitLine)
Nőtt az újonnan megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások száma a Netrisknél. Az idei harmadik negyedévben közel 127 ezer szerződést kötöttek az autósok, ami 8 százalékos emelkedésnek felel meg.
okt. 18
11:42
Olaszországon a világ szeme: a piac nem büntette meg őket, de a hitelminősítők odacsaphatnak (Portfolio)
A Giorgia Meloni olasz miniszterelnök kormányának módosított hiánycéljára korlátozott volt a befektetői reakció, most viszont a hitelminősítők, valamint az Európai Unió tisztviselői fogják vizsgálni az olasz költségvetési kilátásokat – emlékeztet a Bloomberg.
okt. 18
11:42
Súlyos a helyzet: kiderült, hány magyar állampolgár rekedt a Gázai övezetben (Pénzcentrum)
A Gázai övezetben jelenleg 15 magyar állampolgár tartózkodik, akikkel továbbra is folyamatosan kapcsolatban vagyunk adta hírül Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
okt. 18
11:44
Megszületett a nagy német-francia alku, egyedül Magyarország tartózkodott az árampiaci reformnál (Portfolio)
Megszületett kedd este az uniós tagállamok közötti megállapodás a villamosenergia-piaci reform főbb kereteiről. Ezt a német-francia alku tette lehetővé, amivel mindkét nagy tagállam elért számára fontos eredményeket, mindez pedig lényeges következményekkel jár az atomerőművek és az új megújuló energiás kapacitások állami támogatási lehetőségeire. A
okt. 18
11:48
Megbírságolta az MNB a Wáberer Biztosítót (vg.hu)
A jegybank 15 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Wáberer Biztosítóra.
okt. 18
11:48
Magyar szakember lett a Hogan globális vezetője (Digital Hungary)
Fehér Zsoltot nevezte ki üzletfejlesztési alelnökévé a HR mérőeszközök piacán vezető Hogan Assessments. A HR tanácsadás területén így ő az első magyar felsővezető az Egyesült Államok piacán.
okt. 18
11:54
Sok volt a jogsértés, lecsapott az MNB a Wáberer Biztosítóra (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 15 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Wáberer Biztosítóra, egyebek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) és a lakásbiztosítás problémás kárrendezése, a kgfb állománykezelése és díjkalkulációja, az IT-biztonság szintje, illetve egyes biztosítási termékek kapcsán az ügyfele
okt. 18
11:54
Gyerekmentes zónák jönnek az egyik légitársaságnál, nagy a felháborodás (Portfolio)
Közfelháborodást váltott ki a közösségi médiában, hogy egy légitartásaság gyerekmentes zónákat alakít ki járatain, sokan úgy érzik, egyre kevésbé tűri meg a társadalom a gyermekes családokat.
okt. 18
11:54
Belehúztak a brit bérek, előzik az inflációt (HR Portál)
Nagy-Britanniában 2021 óta először fordul elő, hogy a fizetések gyorsabban emelkednek, mint az árak. Szakértők szerint ugyanakkor lassíthatja a bérnövekedést, hogy a brit vállalatok egyre kevesebb új munkatársat vesznek fel - írja az Euronews.
okt. 18
11:57
Nem csökkent tovább a brit infláció üteme (TőzsdeFórum)
A várakozásokkal ellentétben szeptemberben nem csökkent tovább a brit infláció üteme. A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai beszámolója szerint a fogyasztói árak átlagosan 6,7 százalékkal voltak magasabbak a múlt hónapban, mint egy évvel korábban. Augusztusban ugyanilyen ütemű tizenkét havi inflációt mértek Nagy-Britanniában. Az elemzői előreje
okt. 18
11:59
Kitartóan száguld a Volvo teherautó (TőzsdeFórum)
A svéd Volvo AB konszern, a világ második legnagyobb teherautó-gyártója növelte adózott eredményét és bevételét a harmadik negyedévben éves szinten, mindkét mutató jobb lett az elemzők által vártnál. A cég azt közölte, hogy a szeptember végével záródott három hónapban adózott eredménye 14,09 milliárd svéd korona (1,29 milliárd dollárt, 1 svéd koron
okt. 18
12:00
Változás jön a KBC ügyfeleinél, a díjakat is érinti (Portfolio)
E-mailt kaptak a napokban a KBC ügyfelei, miszerint a Patria Finance magyarországi fióktelepe veszi át a cég ügyfeleit január elsejétől és K&H Értékpapír márkanév alatt folytatják – írja a Kiszámoló blog.
okt. 18
12:01
Pusztítanak számos kultúrában, ki kell irtani őket (TőzsdeFórum)
A mezei pockok idei inváziója a korábbi években megszokottnál is jelentősebb. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azt kéri a hatóságoktól, hogy a károkozásnak jobban kitett területeken egyszerűbb kijuttatási módszerek és magasabb dózisok engedélyezésével szélesítsék ki a védekezés lehetőségeit. A NAK-hoz érkezett termelői jelzések alapján a rágcs
okt. 18
12:03
A jegybank 15 millió forint bírságot szabott ki a Wáberer Biztosítóra (TőzsdeFórum)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 15 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Wáberer Biztosítóra, egyebek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) és a lakásbiztosítás problémás kárrendezése, a kgfb állománykezelése és díjkalkulációja, az IT-biztonság szintje, illetve egyes biztosítási termékek kapcsán az ügyfele
okt. 18
12:06
Már most biztos a kormány szerint, hogy sikeres lesz a magyar uniós elnökség (Menedzsment Fórum)
A 2011-es magyar EU-elnökség sikeres volt, nagy elismerést vívott ki, és ez a következő, 2024-es elnökséggel is így lesz - jelentette ki Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán az Országházban.
okt. 18
12:06
Számlázási láncot tárt fel a NAV, 157 milliót hajtana be a cégen (Portfolio)
Számlázási láncot tárt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV); az érintetteknek 57 millió forint adókülönbözetet és több mint 100 millió forint adóbírságot állapítottak meg a revizorok.
okt. 18
12:06
Izraelbe utazott Joe Biden (vg.hu)
Joe Biden az elhurcolt túszok családjaival is találkozik majd.
okt. 18
12:12
Gyengüléssel indítottak a vezető európai tőzsdék (ProfitLine)
Gyengüléssel kezdték a napot a főbb európai tőkepiacok szerdán.
okt. 18
12:12
Számlázási láncot tárt fel a NAV, 157 milliót hajtana be a cégeken (Portfolio)
Számlázási láncot tárt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV); az érintetteknek 57 millió forint adókülönbözetet és több mint 100 millió forint adóbírságot állapítottak meg a revizorok.
okt. 18
12:12
Komoly csekket kapnak a magyar autósok: nincs kibúvó, ezt kötelező befizetni (Pénzcentrum)
Nőtt az újonnan megkötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások száma a Netrisknél. Az idei harmadik negyedévben közel 127 ezer szerződést kötöttek az autósok, ami 8 százalékos emelkedésnek felel meg. Az éves kgfb-átlagdíjak szintén 8 százalékkal nőttek, így meghaladták az 52 ezer forintot az idei harmadik negyedévben - derül ki a társaság össze
okt. 18
12:12
Az agrártudományi egyetem rektora kijelentette: nem az a céljuk, hogy mindenkit felvegyenek (vg.hu)
Európa legnagyobb felsőoktatási integrációját hajtottuk végre az elmúlt években – derül ki a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektorával, Gyuricza Csabával készített interjúnkból.
okt. 18
12:15
Kecsegtető ajánlatokkal jönnek vissza a lakástakarékok (Piac és Profit)
Közel öt év után, idén ismét lehetőség nyílt olyan lakástakarékpénztári számlát indítani, amelyre éves szinten akár 30 százalékos jóváírás érhető el. A kedvezménnyel sokan éltek is, éppen ezért az Online Navigátor Kft. felmérést végzett az új típusú lakástakarékkal rendelkezők között és arra kereste a választ, hogy milyen okból indították el most a
okt. 18
12:18
Araszol a forint, megkerülhet az elveszett kriptók 90 százaléka (Privátbankár)
A tőzsdék hangulata nyomott, jó és rossz hírek ütik egymást. A BUX-ot a Mol húzza le, de kevesebbet esik, mint a keddi ugrása. Az euró/forint lassan lefelé csorog, de jövő héten követ dobhatnak az állóvízbe. Az egyik nagy tavalyi kriptovaluta-csődben elveszett értékek 90 százaléka is visszakerülhet tulajdonosaihoz.
okt. 18
12:18
Felavatták a Hollandse Kust Zuid tengeri szélerőműparkot (Alternatív Energia)
A Hollandse Kust Zuid az egyik legnagyobb tengeri szélerőműpark a világon.
okt. 18
12:18
Eltűntek a magas hozamok, ez nagyon fog fájni az egyik legnépszerűbb lakossági állampapírnak (Portfolio)
Eltűntek a tavasszal látott 14-15%-os hozamszintek a diszkont kincstárjegyek (DKJ) piacáról, ami nemcsak a magyar lakosság megtakarítási szerkezetét, hanem az államadósság-finanszírozást is érintheti: az utóbbi hónapokban láthatóan csökken a háztartások DKJ-kereslete, az alacsonyabb hozamok pedig a bónusz állampapír vásárlására is negatív hatással
okt. 18
12:18
Több mint egymillió tonna magyar kukoricának már megvan a helye (Agroinform)
Jó minőségű, egészséges, toxinmentes az idén betakarított kukorica.
okt. 18
12:18
Óriási a zűrzavar a kórházbombázás kapcsán (vg.hu)
Az arab világ Izraelt tette felelőssé, ugyanakkor Bident meggyőzték az izraeli bizonyítékok.
okt. 18
12:18
A porszennyezés okait és annak változásait vizsgálták az SZTE kutatói (Tiszta Jövő)
A területhasználat és a légzőszervi, valamint szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásában is szerepet játszó porszennyezés okait és változásait vizsgálták a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága hétfőn az MTI-t.
okt. 18
12:18
Edward Snowden szerint a spot Bitcoin ETF nem biztos, hogy annyira jó (BitcoinBázis)
Edward Snowden sokak számára egy igazi legenda, egy hős, míg a kormányok és hatóságok szemében egy üldözendő bűnöző és hazaáruló.
okt. 18
12:18
Közel 1400 megawattos az idei napelemes rekordbővülés (Öko-drive)
A teljes hazai naperőművi kapacitás október elejéig meghaladta az 5400 megawattot a Mavir legfrissebb adatösszesítése szerint, az első három negyedéves bővülés 1389 megawatt, ami több mint 300 megawattal múlja felül a tavalyi rekordévben tizenkét hónap alatt elért gyarapodást - hívta fel a figyelmet az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteki Facebook
okt. 18
12:20
Leállították az 1000 rubeles bankjegy gyártását, mert lemaradt róla egy kereszt (Portfolio)
Leállították az ábrák véglegesítéséig az 1000 rubeles bankjegy frissített változatának nyomtatását - közölte szerdán az orosz központi bank.
okt. 18
12:22
Hiába csökkent a magyar infláció több mint duplája az uniósnak (Portfolio)
Az Európai Unióban átlagosan 4,9 százalékkal emelkedtek az árak augusztusban, amely 2,5-szerese a magyar 12,2 százaléknak. Ezzel Magyarország még mindig vezeti az európai rangsort a drágulásban - derül ki az Eurostat friss adataiból.
okt. 18
12:24
Az inflációval mostanra az EU-ban mindenki megcsinálta azt, amiről Magyarország még csak álmodik (444.hu)
Tizenegyedik hónapja a magyarországi infláció a legnagyobb az EU-ban. És még csak nem is a leggyorsabban csökken.
okt. 18
12:24
Havi csúcsa közelébe lőtt ki a forint, miniszteri nyilatkozat állhat a háttérben (vg.hu)
Elesett az euró-forint ötvennapos mozgóátlaga.
okt. 18
12:24
A kombájn sarkában jár a vetőgép aratáskor, nincs idő a pihenésre Brazíliában (Agrofórum)
Kétszer is aratnak a brazil gazdák egy évben, amit nemcsak a kedvező klímának köszönhetnek, de a munkaműveletek rendkívül hatékony és szoros egymásutánjának is.
okt. 18
12:24
Hazánk a negyedik helyen áll az elektromos akkumulátorok gyártása terén (Demokrata)
A világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül öt Magyarország mellett kötelezte el magát.
okt. 18
12:24
Lecsapott a jegybank Tiborcz és Jellinek biztosítójára (Forbes)
15 millió forint büntetést kell fizetnie a Wáberer Biztosítónak, mert nem a szabályoknak megfelelően működtek, és nem is biztonságosan.
okt. 18
12:30
Már százezren használták az e-bejelentőt, újabb fejlesztések érkeztek hozzá (Portfolio)
Már több mint százezer felhasználója van az e-bejelentő felületnek, amely az adatváltozások bejelentését a közműcégek felé, illetve a közműátírások ügyintézését teszi lehetővé az interneten keresztül - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Keresés