Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója szerint szépen lassan kicsúszik az ellenőrzés alól a gázai helyzet a humanitárius segélyek hiánya miatt számolt be az MTI.
A szállodák lehetnek az őszi hosszú hétvége nyertesei, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint a lefoglalt vendégéjszakák 65 százaléka hotelekbe szól az október 20-23. közötti hosszú hétvégére – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szerdán. Kiemelték, a belföldi vendégek közel háromnegyede, míg a külföldi turisták valam
A Morgan Stanley árbevétele 13.3 milliárd dolláron alakult a harmadik negyedévben, ami éves szinten 2.2 százalékos emelkedést jelent. Szerdán hozta nyilvánosságra harmadik negyedéves pénzügyi eredményeit a Morgan Stanley. Az amerikai bankóriás bejelentette, hogy az árbevétele 13.3 milliárd dollárra nőtt a harmadik negyedévben. Ez 2022 azonos idősza
Már harmadik hete, hogy elindult az uniós karbonvám próbaidőszaka, ám továbbra is anomáliák kísérik ezt az intézkedést, amellyel megakadályoznák a szén-dioxid-intenzív ipari tevékenység harmadik országba települését, vagyis a karbonszivárgást. Ugyan fizetni még évekig nem kell a karbonvámot, adminisztrálni már igen. Ez viszont, úgy tűnik, nem csak
A tagállami gyógyszerhatóságok és az Európai Gyógyszerügynökség (European Medicines Agency, EMA) tájékoztatása szerint Európa több országában hamisított Ozempic injekciók kerültek a legális gyógyszerellátási láncba. A rendelkezésre álló információk szerint Magyarország nem érintett - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNG
A befektetők szinte "EU-forikusan" látják Lengyelország jövőjét azt követően, hogy várhatóan az ellenzék alakíthat kormányt. Nem csupán az EU-s források beáramlása elől hárulhatnak el az akadályok.
A beszállítói láncokhoz kapcsolódás miatt már jelenleg is sok magyar vállalat készít fenntarthatósági működéséről és teljesítményéről beszámolót, de 2025-től az EU középvállalkozás kategóriájának beugró szintjét teljesítő cégeknek, 2028-tól pedig minden kkv-nak kötelező lesz ennek összeállítása - hangzott el a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közösség
Igazi szenzációval bővül a Madame Tussauds Budapest kínálata! Magyarországra érkezik a világ egyik leghíresebb sportolója, divatikonja és médiasztárja, David Beckham viaszmása. A 115-szörös angol válogatott középpályás, a Manchester United és a Real Madrid korábbi játékosa, és a Miami csapatánál Messi jelenlegi “főnöke” néhány hónapig időzik majd B
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,07 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 57 075,30 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy a kedvezőtlen nemzetközi h
Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon. Az eurót este hat órakor 384,58 forinton jegyezték a kora reggeli 383,93 forint után. A dollár jegyzése 365,27 forintra ment fel 363,06 forintról, a svájci franké pedig 406,40 forintra 403,68-ról. Szerda esti jegyzésén a forint 3,7 százalékkal
A februári Pegazusban beszélgettünk Fonyódi Ildikóval, akinek a neve közismert a magyar díjlovastársadalomban, és talán már azt is egyre többen tudják, hogy második éve para-díjlovasként versenyez.
A Media1 információi szerint jelentős mértékben, 30-50 százalékkal megdrágul a TV2 Csoport csatornáinak műsordíja 2024 januárjától. Ez érzékenyen érinti a kábelszolgáltatókat és ezen keresztül minden magyarországi kábeltévé-előfizetőt, köztük azokat is, akiknek nincs is igénye a TV2 csatornáira.
Fónagy János, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) parlamenti államtitkára a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének kezdeményezésére, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara támogatása mellett önálló képviselői indítványt nyújtott be annak érdekében, hogy az Országgyűlés a vállalkozók és vállalkozások közösségépítő és nemzetgazdaságot er
Október elejétől új lakossági számlacsomag ajánlatokkal bővült az OTP Bank portfóliója. A póló méret jellegű ajánlatok és az új Prémium csomag célja, hogy minden ügyfél személyre szabható, rugalmas szolgáltatást vehessen igénybe, amely minden élethelyzetben megfelelő megoldást kínál.
A Bridgewater Associates hedge fund alapítója, Ray Dalio arra figyelmeztetett, hogy az USA és Kína közötti konfliktus „brutális harmadik világháborúhoz”
Az Indotek Group megállapodást írt alá az Auchan-áruházlánc kiskereskedelmi tevékenységét irányító, valamint több áruházát és benzinkúthálózatát is birtokló Auchan Magyarország Kft. 47 százalékának, illetve az Auchan-áruházak korzóterületén működő üzlethelyiségek 100 százalékos tulajdonrészét birtokló jogi személyek megvásárlásáról szerdán - jelent
Számlázási láncot tárt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV); az érintetteknek 57 millió forint adókülönbözetet és több mint 100 millió forint adóbírságot állapítottak meg a revizorok.
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint a lefoglalt vendégéjszakák 65 százaléka hotelekbe szól az október 20–23. közötti hosszú hétvégére.
Hatalmas kamatvágás következik a Bónusz Magyar Állampapír háza táján: a kötvény következő kamata több mint 3 százalékponttal alacsonyabb lesz, mint a mostani kamatperiódusban - olvashatjuk a Bankmonitor elemzésében.
Mostanra Magyarország maradt az utolsó uniós tagállam, ahol még két számjegyű az infláció. Ráadásul a szeptemberi eredménnyel tizenegyedik hónapja éllovasok vagyunk pénzromlásban.
Kimagasló aktivitású, kis dózisban alkalmazható új magyar rákellenes gyógyszermolekula-jelöltet fejlesztettek ki az ELTE kutatói a Szint-Plusz Tématerületi Kiválósági Program keretében - közölte az ELTE az MTI-vel szerdán.
A kiterjesztett valóság technológiák fejlesztésére és a munka összehangolására egyetemek, cégek, nagyvállalatok részvételével megalakult az XR Koalíció - jelentette be Kovács Gergely, a Védelmi Innovációs Kutatóintézet kutatója, innovációs menedzsere kedden Balatonfüreden, a 14. balatonfüredi Infotér Konferencián. A koalíció összeköti a szakértőket
Több száz álláslehetőséggel, negyven egészségügyi kiállítóval, tizenöt szakmai előadással várják az érdeklődőket az ország legnagyobb egészségügyi karriernapján és állásbörzéjén.