Nemzetközileg elismert modelleket utasított maga mögé a magyar James Bond. Tordai István egy korábbi kisfilmjével nyerte el egy világmárka elismerését, aminek köszönhetően nem akármilyen megbízást zsebelhetett be.
Túlélte a bolgár kormány a pénteki bizalmi szavazást, amelyet az ellenzék a környezetkímélő energiákra való átállásra vonatkozó kormányzati tervek miatt kezdeményezett.
A talajvizsgálat egyértelműen megmutatja, hogy mi a probléma, a szakirányító megmondja, hogy mit célszerű változtatni a tápanyag-utánpótláson, agrotechnikán, hogy a gazda nehézség helyett profitot arathasson.
Az Európai Bizottság újabb magyar sajt elnevezését jegyezte be, ezzel 86-ra emelkedett az uniós oltalom alatt álló magyar földrajzi árujelzők száma, így már 33 élelmiszer, 38 bor és 15 pálinka elnevezése védett az EU területén.
Olaszország ki fog szállni a Monte dei Paschi di Siena bankból, amikor a piaci feltételek megfelelőek lesznek - mondta a Reuters tudósítása szerint Giancarlo Giorgetti gazdasági miniszter.
Havi szinten nőtt, míg éves összevetésben jelentősen csökkent az euróövezet ipari termelése augusztusban az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteki közlése szerint.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa burkolt kereskedelmi közlemény sugárzása miatt csaknem négymillió forintos bírságot rótt a TV2 és a tenyek.hu portál szolgáltatójára. A testület jelzése nyomán a cseh és a holland társhatóság ismételten fellépett a szolgáltatókkal szemben – közölte az NMHH kommunikációs igazgatósága pénteke
Olaszország alacsony női foglalkoztatási és születési rátája veszélyezteti a gazdasági növekedést és a nyugdíjak fenntarthatóságát, de a 2024-es költségvetésben nem várható semmilyen erre vonatkozó intézkedés – írja a Reuters.
A konferencia témái között kiemelt helyen szerepeltek a gazdasági kilátások, a globális piaci trendek, a mesterséges intelligencia, valamint az újszerű vállalati kommunikáció kérdésköre is.
Németh-Durkó Emilia, a Corvinus Egyetem tanársegéde nyerte el az MNB Zöld Pénzügyi Tudományos Talentum Díját. A Zöld pénzügyi tudományos kutatási kezdeményezés pályázat első helyezettjei Lippai-Makra Edit és Bodó Regina, a Szegedi Tudományegyetemen dolgozó kutatócsoport tagjai lettek.
Az utóbbi években egyre több ember dolgozik home office-ban, vagyis csak online tartja a kapcsolatot a munkatársaival, azt is a munkaidőnek csak egy töredékében. A munka mellett, ha annak jellege megengedi, szívesen hallgatnak a dolgozók érdekes beszélgetéseket az őket érdeklő témákról.
A tojás egészséges élelmiszer, amelynek a környezeti lábnyoma is jóval kisebb, mint már fehérjeforrásoké, és belőle egy egész élet fejlődik ki – ezért ünnepli több, mint 100 országban a Tojás Világnapját
A Budapest-Győr-Hegyeshalom vonal Szárliget és Biatorbágy közötti szakaszának felújítása október 27-én új fázisához érkezik – olvasható a MÁV-Volán csoport közleményében. Ekkortól a munkálatok egyidejűleg érintik mindkét vágányt, ezért három héten keresztül teljesen szünetelni fog a vonatközlekedés Szárliget és Biatorbágy, éjszakánként pedig Szárli
A Médiatanács burkolt kereskedelmi közlemény sugárzása miatt közel négymillió forintos bírságot rótt a TV2 és a tenyek.hu portál szolgáltatójára. A testület jelzése nyomán pedig a cseh és a holland társhatóság ismételten fellépett a szolgáltatókkal szemben.
JPMorgan Chase vezérigazgatója, Jamie Dimon szerint a jelenlegi a legveszélyesebb időszak, amelyet a világ az elmúlt évtizedekben látott – írja a CNBC.
"Az innovációs olimpia lényege, hogy a fiatalok essenek szerelembe a kutatással, az innovációval, ehhez alakítsanak ki erős kötődést, és abból szülessen sok szabadalom, védjegy és dizájn".
Egy-egy különleges vászonképpel kiemelhető a tér és így sajátos hangulatot teremthetünk a helyiségben. Ma már rengeteg méretben és stílusban szerezhetjük be őket, ráadásul a saját képek, grafikai ábrázolások egyaránt feldolgozhatók ilyen módon.
Be kell fizetnie a Ryanairnek a 200 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot. A Kúria is helybenhagyta a Fővárosi Kormányhivatal döntését, így a fogyasztóvédelmi jogsértés miatt kiszabott 200 millió forintos bírságot a légitársaságnak meg kell fizetnie.
A Kúria is helybenhagyta a Fővárosi Kormányhivatal döntését, így a fogyasztóvédelmi jogsértés miatt kiszabott 200 millió forintos bírságot a Ryanair ír légitársaságnak meg kell fizetnie - tájékoztatta a Budapest Főváros Kormányhivatala pénteken az MTI-t.