2023. október 13. péntek

okt. 13
12:06
Ötletből üzlet – ötmilliárd forintos támogatási program indul startupoknak (hirado.hu)
A kormány célja, hogy teret és támogatást adjon a magyar kreativitásnak, innovációnak, ezzel is elősegítve a magyar gazdaság növekedését.
okt. 13
12:09
A szűkös megélhetéshez havi nettó 250 ezer forintra van szükség (Piac és Profit)
A szűkös megélhetéshez havi nettó 250 ezer forintra, a gondtalan élethez azonban már nettó 600 ezer. forintra van szüksége a magyaroknak.
okt. 13
12:12
Mélyponton a magyar vásárlók, hiába a 60 százalékos béremelkedés (Menedzsment Fórum)
A boltok mennyiségi forgalma idén augusztusban még a járvány előtti szinttől is elmaradt. Annak ellenére, hogy a nettó átlagbérek 60 százalékkal nőttek. Az ok pedig az infláció.
okt. 13
12:12
Gyengén kezdtek az európai tőzsdék (ProfitLine)
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon, London kivételével.
okt. 13
12:12
Feszült hangulat a cukoriparban (Magyar Mezőgazdaság)
Az EU az idén sem tudja teljes mértékben fedezni a hazai termelésű cukor iránti igényét
okt. 13
12:15
Bombanyereséget kaszáltak világszerte a bankok (TőzsdeFórum)
e ,gg g gsé A magas kamatkörnyezetnek köszönhetően a bankok világszerte rekordmértékű profitot értek el 2022-ben, azonban nagy kihívások előtt állnak a következő időszakban. A bankszektor nyeresége Ezt állapítja meg a McKinsey & Company legfrissebb, The Great Banking Transition című évértékelő bankpiaci tanulmányában. A bankszektor nyeresége 280 mi
okt. 13
12:18
Kell-e félni az izraeli gáz miatt? Többet várnak a brókerek az OTP-től (Privátbankár)
A tőzsdék megint esnek, amióta kijött az amerikai inflációs adat, a BUX még egészen jól tartja magát. A forint sem esik sokat, lépést tart a zlotyval. Két cég is megemelte az OTP célárát, az egyik jó magasra. Izrael miatt rángatják a földgáz árát, de az ottani termelésből csak kevés jut el Európába.
okt. 13
12:18
A fő hangsúly a dekarbonizáción van (Alternatív Energia)
Az energiakrízis enyhülését követően a fő hangsúlyt az ellátásbiztonság fenntartása mellett ismét a dekarbonizációra és a megújuló termelők rendszerszintű integrálására kell helyezni - emelte ki Juhász Edit, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke az Energiaszabályozók Regionális Egyesülete (ERRA) 20. konferenciáján Budapes
okt. 13
12:18
Felmérés: ekkora fizetésre lenne szüksége a magyaroknak a gondtalan élethez (HR Portál)
A megkérdezettek majdnem fele nettó negyedmillió forint alatti jövedelemből gazdálkodik havonta.
okt. 13
12:18
A valaha épített legerősebb Massey Ferguson mutatkozik be Hannoverben! (Agroinform)
Fedezd fel te is a Massey Ferguson új zászlóshajóját az Agritechnica kiállításon!
okt. 13
12:18
Josep Borrell: az Európai Unió ellenzi Tajvan függetlenségét és nem fél a többpólusú világrendtől (vg.hu)
Kínával együtt kell működnünk, ahogy Kínának velünk, mivel a világ egyre jobban függ egymástól – írta Joseph Borrell egy kínai lapban megjelent véleménycikkében.
okt. 13
12:18
Digital dictatorship or the currency of the future? (Fintech)
In recent years, central banks have increasingly recognized the importance of digital currencies and their potential.
okt. 13
12:20
Oroszország és Kína ennyit még nem kereskedett egymással, mióta az ukrajnai háború kitört (vg.hu)
Enyhült a távol-keleti ország kereskedelmi visszaesése.
okt. 13
12:20
Vásárlás egy pillantásra, új funkcióval bővül a Klarna (Fintech)
Egy innovatív AI alapú funkcióval bővül a Klarna mobilalkalmazása, amivel a legnagyobb techcégekkel kell versenyre.
okt. 13
12:24
Szerbiát dicsérte a Nemzetközi Valutaalap vezetője (vg.hu)
.
okt. 13
12:24
Rózsapaprika napot rendeznek Röszkén a hétvégén (Agrofórum)
A fűszerpaprika termesztésének és feldolgozásának hagyományait is megismerhetik a látogatók a szombati röszkei rózsapaprika napon, melyet a 150 éve született első szegedi paprikamárkára emlékezve rendeznek meg.
okt. 13
12:24
Hogyan hekkeld meg az algoritmusodat, vagyis a mesterséges intelligenciád? (Digital Hungary)
Vajon mire képes ma a mesterséges intelligencia, ha kreatívokról vagy szövegekről van szó? Felülmúlja-e az emberi teljesítményt, és egyáltalán: képesek lehetünk megkülönböztetni, mit alkotott humanoid és mi az algoritmus műve? Bánki Attila, a Vermis alapító-tulajdonosa és ügyvezetője meglepő válaszokkal szolgált a 2023-as Internet Hungary konferenc
okt. 13
12:26
Orosz és ukrán óriáshajók ütköztek össze a Márvány-tengeren (vg.hu)
A két gabonaszállító hajó a Márvány-tengeren szenvedett balesetet.
okt. 13
12:30
Kínában beszélt az uniós vezető a Kínától való gazdasági elszakadásról (Portfolio)
Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell pénteken arra figyelmeztette Kínát, hogy a gazdasági és kereskedelmi egyensúlytalanságokat orvosolnia kell, különben "a kelleténél jobban felgyorsulhatnak" Európa erőfeszítései a Kínától való függőségének csökkentésére.
okt. 13
12:30
Ennyi pénzre lenne szüksége havonta a magyaroknak, hogy normálisan megéljenek (Forbes)
A szűkös életvitelhez továbbra is havi nettó 250 ezer, a gondtalansághoz azonban már nettó 600 ezer forintra lenne szükség.
okt. 13
12:33
Van egy jó ötlete? Most pénzt szerezhet rá! Mutatjuk a részleteket (Piac és Profit)
Péntektől újraindul a Startup Factory program. A kormány mintegy ötmilliárd forintos keretösszeggel nyújt támogatást olyan inkubátoroknak, amelyek mentorálással és tőkebefektetéssel is segítik az induló magyar startupokat - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).
okt. 13
12:36
Egy másik részvény nagyot nyerhet a Birkestock tőzsdei bevezetésén (Portfolio)
A Investec elemzői szerint a Birkenstock tőzsdei bevezetése várhatóan fellendíti a Dr. Martens brit lábbeli márka részvényeinek árfolyamát - jelentette a CNBC. Többek között az európai és az amerikai részvénypiacokkal is foglalkozunk a Portfolio Signature Online Klubján.
okt. 13
12:36
Nagyot estek ma is az üzemanyagárak, de figyeljük csak az izraeli háborút (vg.hu)
A héten többször is jó hírt kaptak az autósok, de érdemes sietni a tankolással, mielőtt a közel-keleti konfliktus hatása begyűrűzik.
okt. 13
12:36
Nincsenek az uniós élmezőnyben az augusztusi magyar ipari adatok (Üzletem)
Az előző hónaphoz képest 0,6 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbitól azonban még így is 4,4 százalékkal kisebb volt az ipari termelés volumene az Európai Unióban 2023 augusztusában.
okt. 13
12:36
Idézőjelbe került a Telex függetlensége a Népszabadság utolsó főszerkesztője szerint, amikor engedett a portál Kepes András nyomásának és címet cserélt (Media1)
Murányi András, a Népszabadság utolsó főszerkesztője szerint Kepes András olyat kifogásolt a Telex által készített interjú címadásával kapcsolatban, amibe neki nem lehetne beleszólása, ráadásul a lap valós kijelentést idézett tőle. Murányi ugyanakkor bírálta a lapot is, ugyanis szerinte aggályos a lap függetlensége szempontjából, hogy a Telex az in
okt. 13
12:42
Vonzóvá kell tenni a falvakat (ProfitLine)
Vonzóvá kell tenni a falvakat a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerint ahhoz, hogy megálljon a kistelepülések népességcsökkenése.
okt. 13
12:48
Bor ajándékozása: korántsem adómentes minden palack, mutatjuk a részleteket (Adózóna)
November 16-ától adómentesen lehet ajándékozni és reprezentációs célból felszolgálni bizonyos oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel vagy oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott, felcímkézett palackokban árusított borászati termékeket.
okt. 13
12:48
Összeomlott a Puskás jegyrendszere: megrohamozták az Azariah-rajongók az oldalt (Pénzcentrum)
Olyan nagy az érdeklődés Azahriah második nagykoncertje iránt is, hogy összeomlott a jegyértékesítési rendszer holnapja.
okt. 13
12:48
Magyarország az európai kivételek között, egyre sötétebbek a gazdasági kilátások (Portfolio)
Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa (CESEE) növekedése felülmúlhatja az Európai Unió átlagát is, de a Wiener Institut für Internationale Wirtschaftsvergleiche (WiiW) bécsi közgazdasági intézet kutatása szerint Magyarország kivételt jelent majd. Hazánk Észtország és Litvánia mellett mindössze azon három ország közé tartozik, ahol zsugorodhat az éves
okt. 13
12:48
Ég veled EU-s kriptoparadicsom? Bekeményít a ciprusi szabályozó (BitcoinBázis)
Annak érdekében, hogy elősegítse a kriptovaluták szabályozói keretrendszerének kidolgozását, Ciprus figyelmeztetést adott ki a kriptoszolgáltatóknak: vagy bejegyeztetik magukat, vagy súlyos
okt. 13
12:54
Negyven évesek a debreceni növénytermesztési tartamkísérletek (Agrofórum)
A mesterséges intelligencia bevonásával folytatódik a Debreceni Egyetem multidiszciplináris agrárkutatása, az idén negyven éves szántóföldi tartamkísérlet-sorozat. Az Európában is egyedülálló kukorica- és kalászos kutatások elmúlt négy évtizedének eredményeit konferencián mutatták be az egyetem agrárkarán.
okt. 13
12:54
Az agrárium kiaknázatlan lehetőségei (Agrárágazat)
A vetőmag-előállítás a magyar mezőgazdaság egyik csúcságazata, figyelembe tudja venni a georgiai gazdák elvárásait is.
okt. 13
13:06
8. ENSZ Vidéki Nők Nemzetközi Napja Konferencia (Agrofórum)
A Magyar Női Unió Egyesület idén nyolcadik alkalommal rendezi meg, egy komplex nemzetközi esemény kapcsán, az Ensz Vidéki Nők Nemzetközi Napja elnevezésű konferenciát, mely eseményünkön minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk.
okt. 13
13:12
Csökkent az ipari termelés, viszont a legnagyobb súlyú járműgyártás nőtt (ProfitLine)
Az idén augusztusban az ipari termelés volumene 5,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 6,1 százalékkal mérséklődött - erősítette meg pénteken kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
okt. 13
13:12
Indulnak a banki gyorsjelentések: a JP Morgan felülmúlta a várakozásokat (Portfolio)
A bevételek és az egy részvényre jutó eredmény szempontjából is felülmúlta a várakozásokat a JP Morgan, amely szokás szerint az első amerikai banki gyorsjelentési napon tette közzé harmadik negyedéves számait. A nyitás előtti kereskedésben a kezdeti bizonytalanság után már 0,2%-os pluszban van az árfolyam.
okt. 13
13:12
Kanyarban előz Bulgária, Románia: szorult helyzetben a hazai gazdaság, már biztos a recesszió (Pénzcentrum)
Kiadta legújabb gazdasági előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Eszerint a globális gazdasági növekedés idén és jövőre is lassulni fog, a gazdaságilag fejlett országok teljesítménye pedig alább hagy. Ennek fényében a Pénzcentrum utánajárt, hogy a kelet-közép-európai régió teljesítménye hogyan alakul majd, és milyen eredményre számíthatunk a
okt. 13
13:12
Háború Izraelben és Ukrajnában – mit szólhat a piac? (TőzsdeFórum)
Hiába van messze egy háború helyileg, a tőzsde számára akkor is fontosak lehetnek ezek a konfliktusok, és ezt érdemes figyelni.
okt. 13
13:12
Allahu Akbar felkiáltással késeltek egy francia iskolában (vg.hu)
Egy tanár meghalt és ketten súlyos sérüléseket szenvedtek a támadás során.
okt. 13
13:12
Drontex 2023 konferencia – Szlovákia (Agrofórum)
Pilóta nélküli technológiák alkalmazása a szolgáltatások és a biztonsági kihívások összefüggésében a V4 országokban.
okt. 13
13:12
A VC Spectra felemelkedése: Túlnőtt a Pepe és a Stellar (XLM) tokeneken (BitcoinBázis)
A kriptopiac közelmúltbeli visszaesése jelentős árfolyam-ingadozásokhoz vezetett a különböző digitális eszközöknél. A PEPE a bennfentes kereskedés gyanúja miatt árfolyamesésnek volt
okt. 13
13:14
Milyen irányai lehetnek a magyar nyugdíjreformnak? (Portfolio)
Magyarország jelentős európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében vállalta, hogy nyugdíjreformot hajt végre a következő években. Cikksorozatomban a jelenlegi rendszer problémáit, a nyugdíjreform lehetőségeit és lehetséges irányait tekintem át. Magyarország az EU felé vállalta, hogy nagyívű nyugdíjreformot hajt végre a következő években. Cik
okt. 13
13:14
Izraeli háború: ahogy bejelentették az újabb budapesti tüntetést, már be is tiltotta a rendőrség (vg.hu)
Egy személy az V. kerületében gyűlést kíván tartani, amely köthető a Hamász felhívásához.
okt. 13
13:14
Lamborghini Spire F VRT Bemutató (Agrofórum)
A Lamborghini Spire F Vrt, a legnagyobb tudású ültetvénytraktor részletes ismertetése, gyakorlati bemutatóval egybekötve. Az eseményen egyéb kertészeti talajművelő és növényvédelmi gépek is bemutatásra kerülnek.
okt. 13
13:14
Alapozd meg a jövődet, és vásárolj TRX-et és BTCS-t, míg túl késő nem lesz (BitcoinBázis)
A szakértők szerint a kriptopiac jelenlegi hangulatában a Tronba (TRX) és a Bitcoin Sparkba (BTCS) való befektetéssel érhetünk el a
okt. 13
13:16
Zuhanórepülésbe kerül a világgazdaság, ha az egész Közel-Kelet lángba borul (vg.hu)
Ha a libanoni és a szíriai milíciák is csatlakoznak a palesztinekhez, többfrontossá válik a háború. Ha Irán is csatlakozik a háborúhoz, egekbe szökik az olajár, ennek kapcsán az infláció és garantált a globális recesszió.
okt. 13
13:16
A Polygon (Matic) és az Arbitrum (ARB) tulajdonosai gyorsan beszálltak a VC Spectra (Spct) előértékesítésébe (BitcoinBázis)
A Polygon (MATIC) egy sor ökoszisztéma frissítésbe kezdett, hogy fokozza a funkcionalitását. Eközben az Arbitrum (ARB) Alapítvány 57 millió dollárt
okt. 13
13:18
Vallottak a magyarok: ennyi pénz kell a megélhetéshez (Portfolio)
A szűkös megélhetéshez továbbra is havi nettó 250.000 forintra, a gondtalan élethez azonban már nettó 600.000 forintra van szüksége a magyaroknak - ez derül ki az Egyensúly Intézet szubjektív szegénységi trendeket vizsgáló 2023. szeptemberi közvélemény-kutatásából.
okt. 13
13:18
Mi történt a tojás árával? Elképesztő magasság után hatalmas a zuhanás (Agroinform)
Ki emlékszik arra, amikor 10 db tojás 984 forintba került?
okt. 13
13:18
Őszi Hajtatási Szakmai Nap (Agrofórum)
A DélKerTész rendezvényének fő témája a hajtatott paprika és paradicsom termesztésének és kereskedelmének kihívásai.
okt. 13
13:18
Újabb mesterképzésekkel erősít a Mezőgazdasági Kar (Magyar Mezőgazdaság)
Igazodva a munkaerőpiaci elvárásokhoz és az alapképzésben végzett hallgatók igényeihez, 2024. februárjától a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara keresztféléves indulással új mesterképzési szakokat is indít.

Keresés