2023. október 10. kedd

okt. 10
11:21
Az infláció alakulása Magyarországon 2023 szeptemberéig (HR Portál)
Így változott az infláció hazánkban 1991 és 2023 január-szeptembere között a KSH adatai szerint.
okt. 10
11:21
Figyelmeztetést küldött a KSH: élni fog a bírságok kiszabásával – teljesen megváltozik az eddigi statisztikai rendszer (vg.hu)
Sokan csúsznak az adatszolgáltatással, ez pedig hátráltatja a friss statisztika elkészítését.
okt. 10
11:21
Újabb sikeres idényt tudhat maga mögött a jégkármérséklő rendszer (Magyar Mezőgazdaság)
Idén is védte a jégkároktól a mezőgazdasági, lakossági, közületi értékeket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által üzemeltetett országos jégkármérséklő rendszer.
okt. 10
11:21
Az megvan, amikor a Magyar Telekom, a Samsung és a Würth együtt hegesztett egy sorozatot? (Digital Hungary)
Ez akár egy vicc is lehetne, pedig nem az, de a végeredmény garantáltan vicces! A KMH és a Magyar Telekom közös gyártású, az Index.hu Youtube csatornáján futó Marsra magyar! című katasztrófa dokukomédia második etapjában több márka is feltűnik és együtt szórakoztatja a közönséget.
okt. 10
11:27
Egy elfelejtett szárazságtűrő növény, amit újra érdemes lenne termeszteni (Agroinform)
Magyarországon összesen 15 hektáron termesztik a dél-alföldi Zákányszéken.
okt. 10
11:27
Antiszemitizmus miatt vizsgálódik az ausztrál rendőrség egy palesztinok melletti tüntetés után (vg.hu)
Mintegy ezer ember vett részt a megmozduláson.
okt. 10
11:29
Aknamezők fenyegetik az ukrán lakosokat (vg.hu)
A veszély több mint 170 ezer négyzetkilométert érint.
okt. 10
11:30
Lehet reménykedni, jövőre ideérhet az inflációs Kánaán (Menedzsment Fórum)
Igazolódni látszanak a remények, hogy az árak elkezdenek végre rendesen csökkenni. Szeptemberben már lehet látni egy mérséklődési ívet, amit a gyakorlatban az élelmiszerárakban lehet leginkább tetten érni. Távolról sincs arról szó, hogy minden egyszerre filléres tétellé vált volna, de a remény adott, hogy a fenntartható reálbérek vásárlóereje is st
okt. 10
11:30
Újra szabadon jöhet az ukrán cukor (Infostart)
Enyhített az ukrán importkorlátozáson a kormány
okt. 10
11:30
Csehország olcsóbb lett egy hónap alatt (Privátbankár)
Éves szinten 6,9 százalékkal nőttek az árak Csehországban, augusztushoz képest viszont csökkentek.
okt. 10
11:33
A következő hónapban megérkezhet az egyszámjegyű infláció Magyarországra is (Piac és Profit)
A várakozásokat alulmúlva, 12,2 százalékra mérséklődött az infláció szeptemberben az augusztusi 16,4 százalékról, amit döntően bázishatások okoztak, mivel kikerült a háztartási piaci energiaárak egy évvel ezelőtti meredek emelkedése, valamint az élelmiszerárakban egy évvel ezelőtti jelentős áremelkedés.
okt. 10
11:39
Az IMF visszaesésre számít, rontotta gazdasági előrejelzését Magyarországra vonatkozóan (Adózóna)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden közzétett friss előrejelzésében a júliusi prognózisához hasonló idei globális gazdasági növekedéssel számol, de a jövő évre vonatkozó várakozását enyhén visszafogta – közölte az MTI.
okt. 10
11:39
Itt a friss magyar inflációs adat: 12,2%-on a szeptemberi fogyasztói árindex (ProfitLine)
A szeptemberi inflációs adatokat tette közzé ma reggel a Központi Statisztikai Hivatal. A fogyasztói árak havi szinten 0,4 százalékkal emelkedtek, az éves infláció ezzel 12,2 százalékra mérséklődött a megelőző havi 16,4 százalékról.
okt. 10
11:41
Kezdetét veszi az informatikusok országos megmérettetése (ProfitLine)
A VII. Országos IT Megmérettetés október 12-én indul, a versenyen Magyarország legkiemelkedőbb informatikusai tehetik próbára magukat - közölték a verseny szervezői kedden az MTI-vel.
okt. 10
11:42
Jelentősen drágult a gáz (Menedzsment Fórum)
Az olaj árának növekedése borítékolható volt, miután a közel-keleti konfliktusok velejárója, ám az európai gázárak is reagáltak a háború kitörésére és nem csupán a kockázati felár növekedése miatt.
okt. 10
11:42
Borítékolható volt a változás az energiapiacon (Privátbankár)
Az olaj árának növekedése borítékolható volt, miután a közel-keleti konfliktusok velejárója, ám az európai gázárak is reagáltak a háború kitörésére és nem csupán a kockázati felár növekedése miatt.
okt. 10
11:45
Rég látott mozgások a forintárfolyamban (Portfolio)
Kedden a legfontosabb adatközlés a Központi Statisztikai Hivatal jelentése volt az inflációról, amely illeszkedett az elemzői várakozásokhoz. Mindez a reggeli órákban lökést is adott a forintnak. Napközben az IMF világgazdasági jelentése tartogathat még izgalmakat. Közben pedig folytatódnak a kötvénypiaci turbulenciák, a hozamok emelkedése pedig mé
okt. 10
11:45
Az IMF nem változtatott idei globális gazdaságnövekedési előrejelzésén - Magyarország jól tartja magát (vg.hu)
A következő években viszont romló világgazdasági környezetre számít. Hazánk azonban viszonylag kedvező kilátások elé néz.
okt. 10
11:45
Miközben Budapest lakossága mélyponton, Bécs épp most döntött százéves csúcsot (Forbes)
Bécs lakossága 2023. szeptember végén – több mint száz év után – újra átlépte a kétmillió főt, így most már az Európai Unió ötödik legnagyobb városa.
okt. 10
11:51
Három ismert európai bank készül a kripto támogatás bevezetésére (Kripto Akadémia)
A 2011-ben alapított Bitstamp a legrégebb óta működő kripto tőzsde, aminek igazgatója egy interjúban árulta el, hogy jelenleg 3 nagy európai bankkal tárgyalnak a kripto támogatás bevezetéséről. Robert Zagotta konkrét neveket ugyan nem említett, de őt idézve “három mindenki által ismert európai bankról van szó”, akik 2024 első negyedévében már be is
okt. 10
11:51
Ideje okosabban gazdálkodni a kukoricával (Agroinform)
A Kukoricakör Egyesület tagjai Pellérden "Kukorica betakarítási és tarlókezelési napot" tartottak szeptember végén.
okt. 10
11:51
Varga Mihály: az Európai Központi Bank jóváhagyta a jegybanktörvény módosítását (vg.hu)
A magyar gazdaság több sokkhatást szenvedett el az utóbbi években.
okt. 10
11:51
Az FTX titkos számjátéka: a biztosítási alapot is hamisították (BitcoinBázis)
Gary Wang nem fogja vissza magát: az FTX társalapítója nagy port kavaró tanúvallomásában mindenről lerántja a leplet. Ezúttal azt ismerte
okt. 10
11:53
Enyhült végre a brit élelmiszer-infláció – szédítő árbevétel-növekedés a Lidlnél és az Aldinál (vg.hu)
A német diszkontláncok árbevétel-növekedése egyelőre nem volt elég piaci részesedésük emeléséhez Nagy-Britanniában, ahol ha nehezen is, de beindult az élelmiszer-infláció lassulása.
okt. 10
11:57
A lehető legnagyobb bírságot kapta egy cég a NAV-tól (Piac és Profit)
Fiktív számlákkal csökkentette fizetendő adóját az a gazdasági társaság, amelynél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) áfaellenőrzést végzett, és amely nemcsak az áfaszabályokat próbálta kijátszani, de a járulékokat sem fizette meg az ügyvezető személyes közreműködése után. Az adóhatóság a bírságokkal együtt 25 millió forint megfizetésére kötelezte a
okt. 10
11:57
Nézd meg, idén hogy teljesített a jégkármérséklő rendszer (Agroinform)
Jelentősen kevesebb jégkár volt hazánkban, mint a térség más országaiban.
okt. 10
12:00
Csúnyán viselkedik a gázár, nemcsak itthon vonzóak az inflációkövető állampapírok (Privátbankár)
Ma is tart az európai földgáz drágulása, már közel kétszeresébe kerül annak, mint a júniusi mélyponton. A hazai inflációs adatot pozitívan értékelik az elemzők, a forint stabil. Nagyon jó a hangulat az európai részvénypiacokon, a BUX kissé lemaradó. Inflációkövető államkötvények dollárban?
okt. 10
12:03
NAV-"ásatás" a cégtemetőben (Üzletem)
Lebukott egy cégalapítással, illetve cégek buktatásával, úgynevezett "cégtemetéssel" foglalkozó elkövető. Ingatlanjában több, közokirat-hamisítás bűncselekmény gyanúját felvető bizonyítékot foglaltak le a pénzügyőrök.
okt. 10
12:09
Megszólaltak a gazdasági szakértők: ezt kell mindenkinek tudnia a szeptemberi inflációról (Pénzcentrum)
Kikerültek a szeptemberi inflációs adatok a Központi Statisztikai Hivatal oldalára. Az infláció az augusztusi 16,4%-ról 12,2%-ra mérséklődött, a fogyasztói árak havi szinten 0,4 százalékkal emelkedtek.  A maginflációs mutató 0,2 százalékkal csökkent havi alapon és így az éves index 13,1 százalékon állt a kilencedik hónapban.
okt. 10
12:09
Navracsics Tibor: a vidéket jobb szolgáltatással, a városokat nagyobb nyugalommal kell ellátni (vg.hu)
Vidéken a közszolgáltatások jelentik az életminőséget – mondta Navracsics Tibor, az EU-s források felhasználásáért is felelős területfejlesztési miniszter a Vidék-konferencián.
okt. 10
12:09
Világpiaci körkép – alma (Agrárágazat)
A szélsőséges időjárás éreztette a globális almatermesztésben hatását, de volt, ahol ennek ellenére lesz jó termés.
okt. 10
12:11
A csomagautomatáknál nem érződik a reálbércsökkenés hatása (vg.hu)
Nőtt a csomagmennyiség, de ehhez kellett a hálózat bővülése is.
okt. 10
12:15
A legdrágább munkakör a betöltetlen, avagy miért van szükség akár filippínókra (Piac és Profit)
Az utóbbi évek munkaerőhiányának következményeként, sok szervezetben állandósultak és megszokottá váltak az üres pozíciók. Bár felületesen szemlélve egy üres pozíció nem tűnik jelentős problémának, azt is hihetnénk, hogy megtakaríthatók az adott munkakörrel kapcsolatos bérköltségek, valójában a betöltetlen munkakör a legdrágább.
okt. 10
12:15
28 naperőmű jött létre az ország különböző pontján (Alternatív Energia)
Országszerte 28 naperőművet épített 6,7 milliárd forintos beruházással 2021 és 2023 között az MVM Zöld Generáció Kft. - ismertette a társaság üzleti projekt igazgatója szerdán Pécsen.
okt. 10
12:15
Hiánypótló eszköz a gazdák kezében: kiszámolható a gazdaságok károsanyag-kibocsátása (Agroinform)
Jelenleg alig mérik károsanyag-kibocsátásukat az agrárcégek. Egy új eszköz segíthet nekik megfelelni a fenntarthatósági elvárásoknak.
okt. 10
12:15
Hőkamerával érték tetten a hortobágyi haltolvajokat (Magyar Mezőgazdaság)
Ketten a zsákokat eldobva visszamenekültek a tóba, a harmadik a közeli erdőbe futott.
okt. 10
12:15
Népszerűek a kkv-finanszírozási megoldások (Fintech)
A múlt héten két KKV finanszírozási platform is nagy tőkeemelési kört zárt. A fintechek innovatív hitelezési megoldásokat kínálnak.
okt. 10
12:18
Infláció: a neheze még csak most jön (Menedzsment Fórum)
A bázishatások nagy szerepet játszottak az infláció lassulásában - derül ki az elemzői kommentárokból. A reálkamat a poitív tartományba került, de ezt nem szabad túlértékelni. A monetáris politikának pedig bőven van feladata.
okt. 10
12:21
A cseheknél is nagyot esett az infláció (vg.hu)
Szeptemberben 0,7 százalékkal voltak alacsonyabbak az árak mint augusztusban.
okt. 10
12:21
“Kifehéredett” a Neretva folyó Bosznia-Hercegovinában (Tiszta Jövő)
Teljesen fehérré vált a Neretva folyó a bosznia-hercegovinai szakaszának egy részén az Ulog nevű hőerőmű építési munkálatai miatt - közölte a Mentsük meg Európa kék szívét! nevű nemzetközi folyamvédelmi kezdeményezés az interneten szerdán, ahol felvételeket is közölt a folyóról.
okt. 10
12:21
Kubatov Gábor legalább háromszor interjút adott a szerinte „kommunista” Népszabadságnak (Media1)
Murányi András, a hét éve bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztője egy archív cikkel reagált a Fidesz pártigazgatójának kommunistázós beszólására. Később előkerült még másik kettő.
okt. 10
12:27
Az üzemanyagok közötti különbség az egyensúly megbomlását eredményezheti (Öko-drive)
A régiós üzemanyagpiacon a magyarországi árak a középmezőnyben vannak, de 30-40 forintos literenkénti különbség az országok árai között már az egyensúly megbomlásához és benzinturizmus vezethetne - figyelmeztetett Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója a Világgazdaság hétfői, budapesti konferenciáján.
okt. 10
12:33
Dorbézolnak az amerikai nyugdíjasok (Piac és Profit)
Az amerikai életszínvonal elképesztő emelkedése az elmúlt évtizedekben most jótékonyan köszön vissza.
okt. 10
12:33
Jövőre már lendületes növekedést jósol Magyarországnak az IMF – cikkünk frissül (vg.hu)
Jövőre 3 százalék feletti gazdasági növekedéssel számol Magyarországot illetően az IMF kedden közzétett kiadványában, idén viszont elkerülhetetlennek látják a visszaesést.
okt. 10
12:33
Varga Mihály: Észszerű lépés a jegybank veszteségkezelésének átalakítása (Telex)
A pénzügyminiszter szerint ez növeli a jegybank függetlenségét és a hatékonyságát is. Már januártól életbe léphet a jegybanktörvény módosítása.
okt. 10
12:36
A legkiválóbb egyetemistáknak szervezett fesztivált az MNB (Infostart)
Nagy érdeklődés mellett zajlott le a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által szervezett Kiválósági Fesztivál szombaton. Az Infoparkban megtartott szabadtéri rendezvényen elsősorban a gazdasági képzési területen tanulókat, illetve az MNB 2016-ban életre hívott Kiválósági ösztöndíjprogramjában részt vevő hallgatókat látta vendégül a jegybank.
okt. 10
12:39
Előző hónapban 12,2 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak a múlt évihez képest (ProfitLine)
Szeptemberben 12,2 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, a járműüzemanyagok ára jelentősen emelkedett, az élelmiszereké csökkent augusztushoz viszonyítva.
okt. 10
12:39
DJ Wegha után a Fővárosi Nagycirkusz artistáit is úgy kellett kimenekíteni Izraelből (vg.hu)
A magyar művészek haza értek a megtámadott Izraelből.
okt. 10
12:39
Donald Trump már nincs ott a leggazdagabb amerikaiak között, ezért szerinte a Forbes egy „kínai propagandagyár” (Forbes)
A volt amerikai elnök páratlan logikával szállt bele az amerikai Forbesba, miután nem fért fel a az amerikai milliárdoslistára. Ami szerinte egyenlő azzal, hogy a Forbes egy „kínai propagandagyár”.
okt. 10
12:45
A németek tiltakoznak a glifozát használata ellen, hamarosan eldől, mi lesz a sorsa (Agroinform)
Közben a no-till térnyerésének egyik fontos eszköze lehet a glifozát.

Keresés